Helyszín: Postojna / Szlovénia
A koncert dátuma: 2006. 12. 29.
Látogatók száma: 2512
Jegyár: 1.800
Hát, sorra került az évente megrendezett Karácsonyi Rock Koncert is Postojnában. Idén már tizenharmadszor zajlott le, én mégis alig először fordultam meg ott, vagyis végre én is elvesztettem az ártatlanságomat. Egyszerűen ideális nap ez, nehéz kihagyni vagy elkerülni, főleg mert gazdag hagyományai vannak, és mert a postojnai környék Szlovéniának az a szeglete, ahol az egyik leghitelesebb rockmulatságot élheted át. Egy lépésre a ködös ljubljanai medencétől az emberek úgy szórakoznak, hogy nem a reflektorfényt hajszolják, nem úgy, mint az elvetemült Ljubljana a lefuttatott, MTV-n elkorcsosult generációjával és annak nevelt kamaszaival, ugye?
Teljesen kimerülten és üresen, amikor úgy éreztem, lelki békére van szükségem, magányba kell vonulnom, és az idénre tele van a puttonyom koncertekkel, mégsem tudtam elfelejteni Eki baráti szóbeli meghívását. Eki a legendás szlovén hard rockerek, a Mary Rose gitárosa, és egy héttel korábban futottunk össze Ljubljanában. Ez a találkozás döntött el mindent: elindultam Postojnába. A fejem egy igazi léggömb volt, de aznap semmi okosabbat nem tudtam volna kezdeni a jólétemmel. Ünnep van, munka nincs, a RockLine megkapta a napi „up-date”-jét, a fene egye meg, tényleg ilyen unalmas az életem? Megvidított Jani hívása, akivel laza szövetségben álltunk egy esetleges postojnai rajtaütésre. Ünnepek voltak, kikapcsolt fejek, pedig én arra a békére vágytam, amelyet a karácsonyi ünnep mindig beharangoz, de az idei decemberem minden volt, csak nem ünnepi: munkában vérzett végig.
Kedvesség mindenütt, bárhová nézel. A biztonságiaktól, a rendőrségtől kezdve a lányig, aki az akkreditáltak listáját kezelte, és az egyik pénztárnál a jegyeket árulta. Hogy a számra széles mosoly ült, arról hamarosan a RockLine csapatának találkozása gondoskodott az RTV szent háromságával, Prpič – Bulič – Vene hármassal. A backstage kantinjában már javában folyt a jókedv, az ismerős arcok sorra szállingóztak be. Ott volt Eki is, akinek ez a nap mindenképp különleges volt. A Mary Rose ugyanis pontosan a fesztivál napján adta ki új albumát, a „Feniks”-et, és a zenekar már vidáman árulta is igazi karácsonyi áron, nevetségesen olcsón (200,00 SIT). Hát így megy ez. Ekinek és a Mary Rose-nak ezen a napon megszületett a „Feniks”, valaki más pedig örökre elköszönt (James Brown r.i.p.). Otthonosság, őszinteség, pozitív energia, megcsördül egy Canadian Club-os üveg, és már itt is van az igazi rockerszellem. Nincs mit tenni. Postojna. Isten hozott.
Hopp. 20.30. Az Outsider a színpadon. Meglepett a kiváló hangzás, a remek fények. Alig kezdődött el. A srácok körről körre fejlődnek. És új dobos van a felállásban, szép, szép. Žika gitáros nélkül persze nem megy, a zenekar hajtóereje, a karizmatikus Miško viszont teljesen zavartalanul őrjöngött az üres nézőtér láttán, és fűtötte a pár fős tömeget a színpad előtt. A srácokat utoljára idén augusztusban láttam a hruševjei Biker’s Festivalon, és ő is, meg az egész zenekar is teljesen otthon érezte magát Postojnában. Az énekes kiváló hangja és a magabiztos játék a végén érte el a csúcspontját, amikor az Outsider a legendás Bijelo Dugme „Ne spavaj mala moja” című számát ütötte le.
Jócskán 21.00 után a még szinte teljesen üres nézőteret a Sons melegítette be, akik a modern „groove” hangulatba ágyazott dallamos rocksablonok saját változatát és víziót kínálták. Szép folytatás, saját számok és feldolgozások keveréke. Hiányzott viszont egy kis több elköteleződés a színpadon, egy kis több düh és támadó kedv, de az még jön. Mindenképp, srácok! Szívesen láttam volna több embert a színpad előtt, de a helyzet most sajnos még nem érett be. A Shior persze most sem hiányzott a repertoárból! A srácok vidáman gyűjtik a kilométereket, és reméljük, hogy ezzel a saját ismertségüket is.
Úgy 22.00 körül lépett színpadra a Da Phenomena, két szorgos fiatalember duója, természetesen dobok segítségével és támogatásával. A hetvenes évek disco funkjának hagyatékából a jelenbe átemelt kifejezésmód szilárd, kompakt ritmusvonalra épül, amely mindennek az alapja. Enélkül a Da Phenomena egy pillanat alatt megfagyhat. Világszínvonalon mérve semmi különös, de szép színfoltja a szlovén színtérnek, nincs mit tenni. Csinos fiúk, szép dalok és olykor pimasz pillantások. Egyenesen a kislányoknak. A nézőtér is már szebben megtelt, ezt az előadók sorrendjéhez képest kedvezőbb, későbbi időpont hozta. A közönség reakciója sokkal nagyobb volt, mint korábban a Sons és az Outsider esetében. Ahogy mondtam: kidolgozott, magabiztos fellépés. Röviden három ember és teli hangzás, hála a remek ritmusvonalnak és a basszusgitár meg a dob kommunikációjának, a felvételről szóló női kísérővokálok pedig átölelték az alapénekes „fiúsan androgün” hangját. A Da Phenomena valójában egy szlovéniai kereskedelmi jelenség előhírnöke lehet. A szlovén tömegek ízlése szerint építik az imázsukat, ami az áttöréshez, a sikerhez és a befektetett munka megtérüléséhez rendkívül fontos. Másfelől viszont koránt sincs szó arról, hogy az előadás energiája és a fogzománc minősége alapján potenciális szlovén Grand Funk Railroadok lennének.
23.00. A Mary Rose már szétszedi a színpadot. A teremben még egy kicsit többen voltak. A zenekar rögtön saját anyaggal csap le. Ahogy az elején említettem, ez a nap a Mary Rose-nak valami különleges, valami fenséges volt. A zenekar ugyanis hivatalosan is kiadta második stúdióalbumát, a „Feniks”-et (az 1990-es, régmúlt „Rocks Off” debütálás után). Nem titkoltam a lázas eufóriámat a fellépésük előtt, mert ebben a felállásban mindenképp a szlovén hard rock színtér csúcsát ostromolják, és gyakorlatilag ahhoz a maroknyi csapathoz tartoznak, amely a klasszikus hard rock gyökerek hagyományának becsületét őrzi. Ezek karikírozva a glam/sleaze rock éveit foglalják magukba, amelyekben tulajdonképpen megszülettek, a klasszikus Rainbow – Deep Purple hard rock iskola örök örökségével.
Saját dalok: Sam, Izgubljen v času, Strah pred užitkom, Krivda, Najdražja és a záró Kralj za eno noč, amelybe belekeveredett a The Trooper (Iron Maiden, csak a főmotívum és az első két versszak), a The Final Countdown (Europe) és fellépésük aranyos meglepetése, a Video Killed The Radio Star (The Buggles), amelyben természetesen Davor (billentyűk) és Žak (ének) emelkedett ki. A Mary Rose a megújult csapattal valóban úgy lélegzik, mint a főnixmadár. Érezni a vágyat és az egész ötös kreatív kiegészítését egymással, érezni, hogy a srácok víziót hordoznak, és ugyanazért a célért lélegeznek együtt. A zenekar végleg elfújt minket a The Show Must Go On (Queen) előadásával. Ez nem üres süketelés, de azt látva, amit láttam, nyugodtan állíthatom, hogy Brian May Paul Rodgers (ex-Free, Bad Company) helyett a Queen-klasszikusokhoz a mi Žakunkat is behívhatná énekelni. Nem tudom, hogy az énekesnek különleges napja volt-e, a hangja optimális „üzemi hőmérsékletre” volt bemelegítve, és az előadása elállította a lélegzetet. Különösen az angol szövegű dalok előadása. A szlovén nyelv göcsörtösségét a č-kkel, ž-kkel, š-ekkel, r-ekkel, a kiejtésükkel, amit végig kell vinned, elveszi az erőt, az angol lágysága viszont lehetővé teszi, hogy megőrizd az erőt, sőt a számok során még fokozd is. Davor a Hammondon, Eki a gitáron végig kiváló kommunikációban, még szellemes, keresztezett szólófonatot is előadnak, a zenekar két legfiatalabb tagjának (Mitja Kobal basszusgitáros és Jure Doles dobos) rámenős ritmusvonala pedig svájci óraként pontos. Žak a glam bevitelét sem felejtette el, amikor papnak öltözött. A amúgy is magas termetű énekes ebben a ruhában még magasabbnak és még tekintélyt parancsolóbbnak hatott a színpadon. Remek ötlet. A glamour a Mary Rose-hoz tartozik, és a srácoknak erre kell építeniük a megjelenésükben a jövőben is. A hard rockjuknak „angol” tökei vannak, amilyenek a szlovén zenekaroknak – a szürke egereknek – szinte szabály szerint nincsenek, és ez az a rejtett pókerlap, az ászok, amelyet a Mary Rose kijátszik. Mi, a dallamos hard rock rajongói, a berögzült, megkövült, de a feltámadt Mary Rose prizmáján át frissességgel és a saját akciójuk magával ragadó lendületével feltöltött műfaj hívei végre kaptunk valamit, amire szlovén léptékben is büszkék lehetünk, ahogy a svédek büszkék lehetnek az Europe-ra. Itt az új ébresztő a Martin Krpan után! A fesztivál minőségi csúcspontja a Mary Rose fellépése volt, a tűz, a bizonyítási vágy jegyében. Az est erkölcsi győztesei. Nincs mit tenni, a házigazda közönség is megtette a magáét. A Mary Rose-nak persze a közönség reakcióit még mindig ismert külföldi előadók feldolgozásainak beiktatásával kell tapogatnia a fellépések alatt, de a Mary Rose fellépésének csúcspontján az egész fesztivál hangulata egyértelműen egy egész szinttel följebb lépett.
Éjfél ideális időpont volt a koncertezésre ezen a fesztiválon. A színpadra így a Šank Rock lépett. Szinte olyan kötelező, szinte évenkénti vendégei a postojnai karácsonyi rockfesztiválnak, mint a Mary Rose, legendás hard rockerek, akik működésük és lemezkiadásaik évei alatt tiszteletet, hírnevet és becsületet szereztek maguknak, és ők voltak az elsők, akik gyakorlatilag az utolsó zugig megtöltötték a termet. 1.800 megvadult fej a középiskolás kötelezettségek korosztályából élte át a delíriumát, és őrjöngött a népszerűvé vált számokra: Laški pir, Jaz nimam noč za spanje, Pravljica o mavričnih ljudeh, Rokerji, Delam, kar paše mi. Persze nem hiányzott az összes örökzöld közül valószínűleg a legörökzöldebb Metulj, az ütős ballada sem, amelynek szólójában Petkovičtól egy hajszállal több lágyságot hiányoltam, a fogásban is, a hangzásban is. Egyébként viszont le a kalappal. Standard. Az összehasonlítások Zuljan távozása után a mostani és a Zuljan-féle Šank Rock között fölöslegesek, aktualitásukat vesztették. A zenekar határozottan, érett módon működik, kidolgozott rutinja van, és a fesztivál mindenki számára ezen a napon egyszerűen követhette a zenekarral való korábbi találkozások tapasztalatait a „Amit keresel, azt kapod” kulcs szerint. Rendkívüli látvány volt a terem, különösen a nézőtér, amelyben a hőmérséklet veszélyesen a forráspontig emelkedett, az egész nézőtér felállt, és egyöntetűen ugrált a Šank rock hangjaira. Röviden: a Šank rock ideális órában a színtéren. Nem engednek – bevált. Várjuk meg, mit hoz az új lemez.
A fesztivál főszereplői idén a Big Foot Mama voltak! Hogy mennyire népszerű nálunk a zenekar, azt említeni sem kell. A felforrósodott terem látványa mindent elmondott. A zenekarnak rendkívül jólesett a helyzet. A Big Foot Mama-nak nem kellett semmilyen nagy erőfeszítés, hogy megőrjítse a jelenlévő közönséget. A nézőtéren átkozottul feszült lett a hangulat, sőt több mint túlfeszült és pokolian zsúfolt. A lányoknak forgott a fejük, és az első sorokból több eufórikus közös sikoly is felcsendült a serdülő torkokból a számok közti szünetekben, a terem túlsó végén a csapolópultoknál pedig a már számos támolygót is eszméleten tartották, akik fáradhatatlanul oltották a szomjukat sörrel. Hagyomány, tudás, rutin és határozottság, tekintély. A tapasztalat és a hosszú zenei út gyümölcse. Persze betaláltak a Sam prjatla, a Lajf, a Dolg nazaj, a Vrn’ se k men’ és még néhány bevált sikerszám. Nincs mit tenni, összességében, beleszámítva a terem őrjöngését a fellépés alatt, a Big Foot Mama, látszólag jóval kevesebb erőfeszítéssel, persze megszerezte az első helyet a fellépők közül. A zenekar népszerűsége rendkívüli.
A hangzás az egész fesztivál alatt kiváló volt. A hangmérnökök odaadóan gondoskodtak a saját zenekaraikról. Közülük a legjobban a „rastaman” tűnt ki, aki a Da Phenomena hangját csinálta. Ő szinte végigtáncolta a zenekar repertoárját, miközben a keverőpult gombjaival játszott. A fellépők színpadi megvilágításának optimális kihasználását sem lehetett megkerülni, plusz a nagy színpad, hogy a zenekarok haszonnal élhessenek a lehetőséggel, amelyet kínál, hogy maximálisan kiélvezhesd magad.
Sajnos én magam is megéreztem a zsúfolt koncertmenetrend súlyát és terhét, a magáét hozzátette az alkoholos főzetek súlya is, amely még tovább gyengítette a térdemet, és így az AC/DC cover band a mi nemtörődömségünkre lett ítélve. Koncertjüket hajnali 2.30-ra jelentették be. Az éjszaka még hosszú volt és mulatós. Srácok, ne haragudjatok!
Barátságos sörárak, 0,5 literes poharak, felszabadító pozitív energia, nevetés, lelkesedés, életöröm, amely mindenhonnan áradt. Kár, hogy csak évente egyszer történik meg, pedig éppen ebben van a legnagyobb varázsa, hiszen a tömeg türelmetlen várakozása ez eseményre olyan egyedülálló hangulatot teremt, amelyet csak itt érezhetsz, a hagyományos postojnai Karácsonyi rock fesztiválon. Igaz, hogy többnyire elkényeztetve csavargok külföldön az ilyen fesztiválokon, mégsem tudok mit hozzátenni. Gyakorlatilag tökéletes a szervezés megközelítése és munkája. Köszönet a szervezőnek ezért a fogadtatásért! Viszontlátásra a vidám Božično kotrkalikanje-n jövőre is!
Setlista
1. OUTSIDER 2. SONS 3. DA PHENOMENA 4. MARY ROSE 5. ŠANK ROCK 6. BIG FOOT MAMA 7. AC/DC COVER BAND
