Előadó: Impellitteri
Kiadó: Metal Heaven
Megjelenés: 2009
Játékidő: 43.02
Pontszám: 3.5/5
Chris Impellitteri, a mérgesen gyors amerikai gitáros új lemezzel tér vissza, „Wicked Maiden” címmel. Rögtön le kell szögezni, hogy Rob Rock is visszatért Chris mellé, aki a mai napig a legjobb választás az összes énekes közül, akivel Chris dolgozott (nem is volt belőlük túl sok – itt jóformán csak Graham Bonnet jön még szóba). Ötletből ezúttal is bőven akad, de főleg dühből, dühből, dühből… A „Wicked Maiden” tetőtől talpig vadul szabdaló lemez.
Az album a címadó számmal nyit, amely a „Painkiller” szellemébe szalad bele, vagy inkább egy olyan „halfordos” szólóba, mint amilyenek Halford „Ressurection” című bemutatkozó lemezén hallhatók. Chris a metalról alkotott képéhez természetesen hozzáteszi azt a régi iskolás speed-pecsétet, amelyet az 1980-as évek közepének amerikai zenekarai ütöttek a műfajra, és ez a gonoszság fátylát vonja az album sötét hangulatára. Ilyen például a The Last Of The Dying Breed vezérriffje is, amely folytatja az új lemez nyitányának dühöngését, míg a The Weapons Of Mass Destruction az első három szám közül a „thrashes” refrénjével egy árnyalattal még pusztítóbb.
Agresszívan, még gyorsabban, még több erővel. Ezt az érzést fejezi ki maga a produkció, a izzásig hevített riffelés és Rob Rock kiváló, egy pillanatra sem hibázó vezénylete. Chris Impellitteri a szólókban megint pokolian jó, és ezek – az alapmotívumok tömör kidolgozása és az albumon való sikeres kiemelése mellett – ismét külön csemegét és külön fejezetet jelentenek a lemezen, amelyben ti, gitárhősök rajongói megannyi valódi okot találtok majd az önfeledt lelkesedésre! Itt van például a Vision, amelyben Chris a gitáron a bevezetőben megint ámulatba ejt klasszikus, barokkos megközelítésével. A szám az album különlegességévé válik. A folytatásban (az előrefrénben) nehéz, doomos hard rockba csavart, mellé viszont kontrasztként jön egy vérszomjasan metalos, mégis hihetetlenül dallamos refrén. A hozzáadott billentyűhangzás szándékosan gonoszkás színezetű. Különleges „kakukktojás”, amely hatásosan szítja a lemez tartalmi dinamikáját, az Eyes Of An Angel, egy hard rock szám enyhén AOR-os refréndallammal. Ezt a számot a szándékosan „csúnya”, vérfarkasan nyers produkció teszi, és ez még mindig jobban fog tetszeni a megrögzött metalosoknak, mint a rockereknek. Ha az első négy szám tiszta metal, a lemez második fele szép adag kitérőt kínál ettől. A ravaszul rejtett rock n’ roll lendület viszi a Hi-Scool Revolution című számot. Ennek az album másik felén még a „Poison-glam csajok” is örülnének, a nyolcvanas évek és a kilencvenes évek fordulójának széléről. A metalos gurulás a Wonderfull Life-ban éled újra, a gonosz pedig a megbotránkoztatóan sötét Holy Man-ben, amelynek refrénjében még a korai Annihilator ósdi vonalai is felbukkannak.
Chris Impellitteri olyan albumot hozott össze, amilyet várnak és követelnek tőle. Ennek a zenésznek a fejlődése szempontjából viszont semmi különlegeset nem hoz. Az újdonság csupán annyi, hogy ismét beigazolódik: gitárosként kiválóan működik egy olyan rendkívüli énekessel, mint Rob Rock – ez viszont már nem újdonság. A lemez dinamikus, változatos, érdekes ötletekkel teli. Csakhogy mindezt Chris a múltban is elmondta már. A „Wicked Maiden” tehát olyan album, aminek az elvakult rajongók mind örülni fognak, és azok is, akik még nem ismeritek Chris Impellitterit, mert a bravúros gitárjátékával – hamuvá égetően gyors szólózással és teljes erőből tolt riffeléssel – egy pillanat alatt lenyűgöz titeket. A Wicked Maiden nagyon jó új Impellitteri stúdióalbum, de csúcsok nélkül.
Felállás
Rob Rock – ének
Chris Impellitteri – gitár
James Pulli – basszusgitár
Brandon Wild – dob
Produkció
Chris Impellitteri
Számlista
1. Wicked Maiden
2. Last Of A Dying Breed
3. Weapons Of Mass Distortion
4. Garden OP Eden
5. Vision, The
6. Eyes Of An Angel
7. High School Revolution
8. Wonderful Life
9. Holyman
10. The Battle Rages On
