Whitesnake – A Fehér Kígyó 35 éve Zágrábban (2013)

ALEŠ PODBREŽNIK
0 106

Helyszín: Zágráb / Dom sportova / Horvátország
Dátum: szombat, 2013.06.15.


Amikor a Whitesnake másfél évvel ezelőtt a ljubljanai Hala Tivoliban lépett fel, a rajongók tömegei özönlöttek hozzánk a volt közös ország egész területéről. Ezúttal fordult a kocka: a Whitesnake új európai turnéján Belgrádban, másnap pedig Zágrábban játszott, a Dom sportova nagytermében, ahol egyebek mellett a Medveščak jégkorongozói és a Cibona kosarasai vívják a meccseiket. A Whitesnake gyakori koncertezése miatt (az európai színpadokon gyakorlatilag minden évben lehet látni őket) nem indult útnak Szlovéniából átláthatatlan tömeg a koncertrajongókból, de a feketébe öltözött sokaságban azért itt-ott el lehetett csípni egy-egy szlovén szót.

Már a Whitesnake-koncert előtt tisztában kell lenni azzal, mit tud 2013-ban egyáltalán nyújtani a zenekar. A nyolcvanas évek második felében a bolygó egyik legnagyobb rockintézménye negyedszázaddal később is rendkívül termékeny stúdióban és színpadon, a hosszú, intenzív zenei karrier és az ezzel járó kor azonban sajnos sok erőt elvett a zenekar első számú torkától, a legendás David Coverdale-től, aki hangilag már nem tud versenyezni a fénykorával. Ennek ellenére, kiváló zenészekkel körülvéve még mindig hitelesen képviseli a Whitesnake név nagyságát, ezért amint bejelentették a zágrábi koncertet, az egyetlen logikus döntés az volt, hogy nekem (nekünk) ott a helyünk.

Előzenekarként Ivan Mihaljevic és a Side Effects lépett színpadra. A zenekar a karrierjét alapítója, Mihaljevic gitáros zsenialitására építi, akinek a játékstílusa halványan Paul Gilbertre vagy Richie Kotzenre emlékeztet. Az ütős trió a félórás fellépés alatt végigrohant a saját szerzemények keresztmetszetén, az ambientes hard rockon, amelyben a hangzást a személyi alulmaradás ellenére is végig jól kitöltötték. A zenekarban hatalmas potenciál van, a szélesebb médiaszereplés hiánya ellenére is méltóképpen birkóztak meg a hálátlan feladattal, hogy egy olyan név előtt játsszanak, mint a Whitesnake.

A színpad átépítése és egy húszperces szünet után a Whitesnake a gomolygó füstből rontott a színpad szélére, és a Give Me All Your Love-val nyitotta a koncertet. Coverdale az első pillanattól kezdve spórolt a hangjával: már a nyitányban a ravasz módszerhez folyamodott, hogy a refréneket megosztotta a gitárosokkal, a munka nagy részét pedig a közönség vállára tette, amelyet az este további részében is szívesen megdolgoztatott, főleg a zenekar legismertebb dalainál.

A Whitesnake a turnén a zenekar alapításának 35. évfordulóját ünnepli, ezért a setlistet is ünnepélyesen átszellőztették, és beleválogattak néhány gyöngyszemet, amely ritkán kerül elő a koncertrepertoárjukból. A korai blues-korszak rajongóit a Ready an’ Willing lepte meg, a közönség arcán a mosolyt pedig a Don’t Break My Heart Again húzta még szélesebbre. De vigyázat! A Fehér Kígyó színpadi megszólalása 2013-ban kifejezetten a metalizált hangzásnak van alárendelve, amelyet a Whitesnake nagyjából a hírhedt „1987” album óta engedelmesen követ. A kifejezésmódjukban már nincs sok hely a bluesos bájnak: a Reb Beach / Doug Aldrich gitárduó ma inkább a technikai finomságra és a közvetlen ütőerőre épít, mint az old school szaftosságra. A régebbi slágereket tehát éles gitárnyelv kenegeti meg, ezért a hangzásban alig érezhető a különbség például a Gambler (amelyet Coverdale a hősi halottaknak, Mel Galleynek, Cozy Powellnek és Jon Lordnak ajánlott) és a Can You Hear the Wind Blow élő előadása között.

Nagy szemmágnes a dobos, Tommy Aldridge. A 62 éves férfi megőrizte a vitalitását, és úgy püföli a dobfelszerelést, mintha semmi sem volna, közben pedig végtelenül nyugodtnak, sőt játékosnak tűnik. Igazi showman, amit a Steal Your Heart Away alatti jellegzetes dobszólójával is bebizonyított: a végén puszta kézzel játszott, pálcák nélkül. A püfölési stílusa miatt, amelynél a színpad alól folyton csak a sörénye lobogása látszik, Aldridge akaratlanul is eszembe juttatta egy másik dobóriást, Mikkey Dee-t (Motörhead). A tudásuk színes palettájának bemutatásával természetesen sem Aldrich a színpad jobb, sem Beach a bal oldalán nem fukarkodott. Az összehangolt együttműködésük egy felváltva játszott szólórészben érte el a csúcspontot. Bár ezt minden este megismétlik, a technikai tökély és az érzelmi töltet révén a hatszálú hangszereikből újra és újra sikerül élvezhető géppuskatüzet előcsalniuk, a főnöknek pedig pár percnyi lélegzetvételt adniuk, amely alatt az valószínűleg mindkét kezével az oxigénpalackba kapaszkodik. A fellépés második felében néhány morzsa jutott Michael Devin basszusgitárosnak is, akinek az orgonás kiruccanása a Fool for Your Loving bevezetőjeként szolgált.

David Coverdale a megromlott hangi formája ellenére a színpadi jelenlétét tekintve még mindig a legjobb rockfrontemberek élmezőnyébe tartozik. Testhez álló nadrágban és saját márkás ingben, amely nem takargatta a mellkasszőrzetét, a korához képest még mindig magához vonzza a gyengébb nem sóvár pillantásait. Az első sorokban akadt egy csinos lány is, aki csupán melltartóban kínálgatta neki a friss húsát. Coverdale egész este kéjesen játszadozott a mikrofonállvánnyal, és a begyakorolt mozdulataival, hatalmas karizmájának köszönhetően könnyedén sakkban tartotta a zágrábi közönséget. Az elhasznált hangja így is a Whitesnake-fellépések leggyengébb pontja marad, de a Whitesnake-rajongók a koncert többi összetevőjének varázsa miatt a bájos úrnak menet közben láthatóan megbocsátanak. Ezúttal a már említett vonzó dalválogatás is jó ok volt a felmentő ítéletre. A ráadásban az Ain’t No Love in the Heart of the City akusztikus balladát játszotta, amelyet a végén Coverdale (ahogy két éve Ljubljanában is) kiegészített a Purple-s Soldier of Fortune előadásával. Búcsúzóul a Whitesnake a bejáratott sínen száguldott: a Still of the Night monumentális előadását hozta, amelynél a közönség szerencsére túlénekelte a másfél óra után már láthatóan kifáradt frontembert.

A „Fehér Kígyó” a zágrábi koncerten jól olajozott gépezetként mutatkozott be, és még egy fokkal élőbb, átélhetőbb show-t tett le az asztalra, mint nemrég Ljubljanában. A setlistet még mindig erősen tartó utolsó két album anyaga a megjelenésük óta eltelt időben alaposan beette magát a hallgatók fülébe, így a zenekar a régebbi standardekkel együtt kellemes, visszatekintő sétát rendezett a 35 éves pályafutásán át. Coverdale formája fel vagy le, fiúk és lányok, évek múlva még nagyon fog hiányozni nekünk (az old school rock szerelmeseinek) egy ilyen koncert!

szerző: Urban Bolta
fotók: Aleš Podbrežnik

Setlista:
My Generation (felvételről szóló bevezető) 
1. Give Me All Your Love 
2. Ready an’ Willing 
3. Can You Hear the Wind Blow 
4. Don’t Break My Heart Again 
5. Is This Love 
6. Gambler 
7. Love Will Set You Free 
8. „Pistols at Dawn” (gitárpárbaj: Doug Aldrich & Reb Beach) 
9. Steal Your Heart Away (plusz dobszóló: Tommy Aldridge) 
10. Forevermore 
11. Best Years / Bad Boys / Children of the Night 
12. Fool for Your Loving 
13. Here I Go Again 
—ráadás— 
14. Ain’t No Love in the Heart of the City 
15. Soldier of Fortune („a capella” változat) 
16. Still of the Night 
We Wish You Well (felvételről szóló kivezető)


Az e-mail-címedet nem tesszük közzé.

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik