Előadó: Nick Cave & Warren Ellis
Kiadó: Mute Records
Megjelenés: 2009
Játékidő: 122: 27
Értékelés: 5/5
Warren Ellis és Nick Cave elválaszthatatlan haverok. Nemcsak hogy mindketten ausztrálok, de a zenei pályájuk is összefonódik a The Dirty Three-n és a Grindermanen keresztül, Ellis pedig a Cave-féle Bad Seeds tagja volt, és az is maradt.
A Mute Records úgy döntött, hogy a zenerajongóktól még egy kis extra aprót kicsikarnak, amely aztán talán becsorog a kiadó mohó, feneketlen bankszámlájára. Az ilyen „ráerőltetett”, nem feltétlenül szükséges kiadói lépések általában eléggé „felszínesek”, és könnyű szemet hunyni fölöttük. Hol vannak hát azok az érvek, amelyek meggyőzik a vásárlót, hogy a „White Lunar” megéri a befektetést? Elvégre a Mute Records által kínált zene már hallható a The Assassination of Jesse James by the Coward Robert Ford, a The Proposition, a The English Surgeon, a The Girls Of Phnom Penh című filmekben, és hamarosan hallható lesz a készülő The Road című filmben is. A „White Lunar” az említett filmek zenei aláfestésének legfényesebb pillanataiból készült válogatás és gyűjtemény, amelyet a két zenész 2005 és 2009 között írt.
A kétlemezes válogatás elsősorban két korongot kínál, amelyek hangulatukat tekintve külön kis világot alkotnak. Az első lemezen olyan dalokat élvezhetünk, amelyekhez egyebek mellett zenekari hangszerelés is társul. Az első CD könnyebben befogadható, vagyis kevésbé igényes, míg a második jóval több melankóliával, sötétséggel, fájdalommal van átitatva… a zenei kifejezésmód fonala azonban végig világos és jellegzetes. Jellegzetes, mégpedig csak akkor, ha Ellis és Cave egyesíti az erőit. Üdvözlendő néhány „elveszett” téma (The Vaults) bekerülése, amelyek soha nem kerültek fel egyetlen filmszalagra sem. Ez különleges pluszt ad a válogatásnak. Kiválóan kiegészítik egymást ezeknek az „elveszett” daloknak (Halo, Zanstra, Daedalus, Magma) a hangszerelései is, amelyek a második lemezre kerültek. A Mute Records odafigyelt, és a két korongra a egymással jobban összeillő dolgokat válogatta össze. Így az első lemezt a The Assassination of Jesse James by the Coward Robert Ford, a The Proposition és a készülő The Road című filmekből vett számok alkotják.
Aki ismeri a két zenész életművét, annak világos lesz, hogy pont rájuk volt szükség, hogy filmes háttérzenét írjanak olyan motívumokhoz és képsorokhoz, amelyek az erőszakról szólnak (gyilkosságok, nemi erőszak, emberkereskedelem, a posztapokaliptikus állapot káosza…). Vagyis olyan történetek megzenésítésére, amelyeknek többnyire tragikus a vége. Ellis és Cave persze teljesen szokatlanul, egyedien, és ami a legfontosabb, teljesen megkötések és függés nélkül áll hozzá. Belőlük különösen a finom érzékenység sugárzik, az a szubtilis oldal, amely nagyon is meggyőző és hiteles tud lenni.
Az első CD gyengéden ringat majd a zongora és a vonósok hangszerelésének átmenetein keresztül, amelyek a lemez első négy számát jelentik, és amelyeket a The Assassination of Jesse James by the Coward Robert Ford című film aláfestéséből vettek. A kellemes nyitányt aztán egyre több nyomasztó és fanyar pillanat váltja, ami együtt jár a The Proposition című filmtörténet több erőszakával. Itt a két zenész nem feledkezik meg arról sem, hogy hangsúlyt fektessen az ausztrál kontinensről érkező zenei elemekre. Vagyis egy egész sor olyan motívumot hallunk, amelyeket az angol és ír bevándorlók hoztak Ausztráliába (hegedű, akusztikus gitár), míg a The Rider no 2. című szám az ausztrál őslakosok, az aboriginalok zenéjére jellemző, didjeridunak nevezett hangszerhez hasonló hangzást használó motívumra épül. Az első korong e szigorúbb, komolyabb részét a 11. számnál, a The Rider Song című dalnál töri át egy napsugár, ahol a The Dirty Three rajongói is megkapják a magukét, hiszen Nick Cave énekel benne. Az első lemez végéig tovább élvezhetjük a The Road című film aláfestésének válogatott pillanatait. Ismét előtérbe lép a hegedű és a zongora törékeny összefonódása, a hátteret pedig további vonós hangszerelések töltik ki. Az ismétlődés révén az erős motívumokra épülő struktúrák hipnotikusan hathatnak, ezért érdemes teljesen átadni magunkat nekik, mert a hangulatuk valóban különleges.
A The Road egy olyan film, aminek már egy éve meg kellett volna jelennie, de végül állítólag idén novemberben kerül a mozikba. A rendezője ismét John Hillcoat, akárcsak a The Proposition esetében. A túlélésért vívott harc, amely a The Road alapmotívuma, arra késztette a két zenészt, hogy a zenét nagyon közel vigyék a The Assassination of Jesse James by the Coward Robert Ford zenéjéhez. Nem lesz nevethetnékedük, ugyanakkor a hangszerelések szerkezetében megbúvó összefonódások ízléses színpalettája végig ébren tart majd.
A második korong egy kicsivel több pszichedelikus kaotikusságot kínál, motívumaiban képes ingerelni és taszítani az érzékenyebb füleket, ezért több határozott szívósságra és kitartásra van szükséged, hogy átverekedd magad rajta. A phnom penhi lányokkal való kereskedés bizonyosan nem rózsás valóság, és Ellis meg Cave ezt a tényt használja ki, és nagy tehetséggel, mesterien hangsúlyozza. Bár a második lemezen 7 szám van, a záró Sorya Market mögött még egy rejtett szám is megbújik, amely a maga rémisztő hangulatával biztosan égnek áll majd a szőr a hátadon!
A „White Lunar” tehát teljes mértékben igazolja a létjogosultságát, mert a rajta hallható zene minden igényt kielégít, még a legelkényeztetettebb zenei füleknek is. Biztosan lecsap rá minden Nick Cave-rajongó, és általában a Warren Ellisszel közös munkáinak hívei. Annak ellenére, hogy a „White Lunar” zenéjének semmi köze a Grindermanhez, a The Dirty Three-hez vagy a Bad Seedshez műfaji szempontból, az alkotásmód által sugárzott energia tudat alatt emlékeztet majd rá, hogy a „White Lunar” is nagyon közel áll hozzád, és a zenei különlegességei ellenére is nagyon otthonosan szól. Ahogy mondtam: Cave és Ellis kifejezően nagyon erős művészek, a megközelítésük abszolút zenei egyedi darab, a Mute Records pedig ezzel a válogatással könnyedén túllép azon a veszélyen, hogy a kiadványt „ráerőltetettnek”, „átéletlennek” és kizárólag extra bevételi forrásra irányuló szükségletnek bélyegezzék. Mindkét korong zenéje egy olyan fátyollal bír, amely csak akkor egyedi és felismerhető, ha Warren Ellis és Nick Cave egyesíti az erőit. Mivel sok motívum egyszerű, minimalista, rövid, repetitív, a művészek által kiemelni kívánt érzések annál erősebbek. És ez volt az alapvető szándékuk is. Az ismétlődés ebben az esetben egyáltalán nem zavaró, legfeljebb üdvözlendő, hiszen az alapfunkciója, hogy kiemeljen egy bizonyos képsort a filmben. Ezeknek a letisztult és átgondolt minimalista trükköknek köszönhetően a „White Lunar” sok post rock-rajongó szívéhez is könnyedén közel kerül majd!
Felállás
Nick Cave – gitár, zongora, hangszerelés, ének
Warren Ellis – zongora, gitár, hegedű, hangszerelés
Számlista
CD1.:
1. Song For Jesse
2. Moving On
3. What Must Be Done
4. Song For Bob
5. Happy Land
6. The Proposition #1
7. Road To Banyon
8. The Rider #2
9. Martha’s Dream
10. Gun Thing
11. The Rider Song
12. The Road
13. The Mother
14. the Father
15. The Beach
16. The Journey
17. The Boy
CD2.:
1. Srey Leak
2. Me Nea
3. Rom
4. Halo
5. Zanstra
6. Black Silk (Suture)
7. Brain Retractor
8. Dandy Brain Cannula
9. Rat s Tooth Forceps
10. Kerrison s Punch
11. Micro Sucker
12. Window
13. Daedalus
14. Magma
15. Cheata
16. Sorya Market
