Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Vezoja, Daniel
Kiadó: Samozaložba
Megjelenés: 2016
Pontszám: 4.5/5
Daniel Vezoja szlovén dalszerző-énekes, brežicei születésű. Olyan ember, aki a dalszerzés óriásai – Leonard Cohen, Patti Smith, Tom Waits, Bob Dylan, a rövid ideig tündökölt, de felejthetetlen Jeff Buckley – példáján nőtt fel és fejlődött, innen pedig már nincs is olyan messze a régi jó R.E.M.-ek csiklandós „jangle” hangzása sem. Stúdió-bemutatkozó lemezével, a „Where the Light Resides”-szal első pillantásra félénken, szerényen, ám a tálalt maximalizmussal együtt hihetetlenül átütően, egységesen és ambiciózusan írja be magát a világ (tehát nem csak a szlovén) zenei térképére. Miért zúdítottam rögtön a kritika elején ekkora dicséretáradatot? Mert a „Where the Light Resides” rendkívül szép album.
Már Daniel földrajzi származásából, vagyis szülőhelyéből is arra lehet következtetni, hogy a lemeze hangzásban közelebb áll Bort Ross első albumához, vagy a régi motorosnak számító Drevoredok eredményeihez. A Brežice–Krško-medence tehát a tágabb Dolenjska része. Az onnan származó művek mindig enyhén melankolikusan csengtek, ami egyébként Szlovénia egész területére jellemző, de a dolenjskai vidéknek megvannak a maga felismerhető sajátosságai. Ennek az albumnak a zenéje mindenkinek közel fog állni, aki például ismeri a Balladero első lemezét, bár a két kiadvány között élesen bevésődött energetikai, érzelmi különbségek is vannak, ahogyan az Dolenjska és Prekmurje környezete között érezhető.
A Balladeróhoz hasonlóan Daniel is teljes egészében angolul énekel, és ez remekül megy neki. A dalok formálásában magas fokú zeneiséget ér el a helyesen felépített verselés révén, ami a szlovén előadókhoz képest inkább kivétel, mint szabály. Az album olyan „hibátlanságot” ér el, amely kihívhatja az őshonos angolszász előadók munkáit is. Még az összes jelenlegiét is, akik egy kis felismerhetőségért küzdenek a zenepiac zsúfolt „szabad” napja alatt, amelynek a szárnyait a zenei konszernek végtelenül önző mohósága nyirbálja. Ezért Daniel elsősorban a szó igazi értelmében vett „indie” zenész. Független előadó, aki művészien kifejező igazságszeretettel minden pillanatban önállóan, egyéni módon, következésképp teljesen szuverén módon reagál. A zenei varázslat megélésének és átadásának mélyen érző finomsága rokon lelkekre talált Írországban. Így vitte az útja Dublinba, ahol második otthonra lelt, szívből és szorosan összebarátkozott az ottani, neves zenészekkel, akik segítettek közösen megalkotni ezt a lemezt, és Daniel alap zenei víziójából tulajdonképpen kisajtolták a kifejezés optimumát.
Az eredmény olyan teljesítmény, amelyre Daniel, közvetve pedig a szlovén zenei élet és annak jelenlegi pulzusa is rendkívül büszke lehet. Kilenc szám – köztük a Patti Smith-klasszikus, a Chelsea 1972 remekül hangszerelt változatával – az akusztika és az időnkénti „jangle” hang kivételes, szerves párbeszédét keresve tulajdonképpen hibátlan. Az ír zenészek hozzájárulása természetesen a kelta vágyakozású leheg felé közelíti a lemez hangzását, a finom esőtől átitatott ködfoszlányok felé, amelyek az északnyugati tenger felől örökké „nyalogatják” a Brit-szigeteket. Az ír folk, a rádióbarát zeneiség és a blues csipetnyi ízének (amit az egyik vezető gitárdísz idéz) remek összeütközése található például a Leaving Town Tomorrow című számban. A záró Lullaby-ban, ebben a hihetetlenül lágy és vágyakozóan melankolikus pontban viszont az ír folk pillanata az albumon egyenesen felülkerekedik. Joanna Marie-val még egy duett szól, mégpedig az I Hope Wind Knows, amely az americana elemeivel való kacérkodást is felidézi. Itt csatlakozik Danielhez a kedves Joanna Marie, remek, szinte angyali énekkel. A lemez nyitórésze az átütő „indie-jangle” hangzással van átitatva: a rádióbarát címadó dal és közvetlenül utána a Suzanna Smiling rögtön bepillantást ad az album gazdag művészi hozamába, a kompozíciók hangszerelése kiérlelt. A versszakok és refrének hihetetlenül megbékélt párbeszédének kialakítása, a kiváló zenei kivitelezés, a hangszerek által a termék zenei tájképében sorakoztatott rövid, lágy, érző hangpasztellek, és persze mindenek felett Daniel Vezoja odaadó, őszintén érző, és épp az őszintesége miatt rendkívül átütő énekelőadása. Az album énekvonalainak kivitelezése nagyon hitelesen bizonyítja, hogy a szív és az őszinteség a zenei művészetben mindennél erősebb. Daniel hihetetlenül átütő minden hangfekvésben, amelyet az énekével választ. Itt van a szerves, tiszta és hihetetlenül dinamikus, eleven produkció, amely csak erősíti a lemez összképét. A hangszerek gyönyörű egyensúlyban fekszenek, nagy hangzásbeli békében élnek együtt, és mesterien színezik és kontrasztozzák az éneket, amely persze a fókuszban áll.
Dicsérő szó tehát nem fog hiányozni, és a kifinomult szerkezetnek köszönhetően árnyalatról árnyalatra fogod lebbenteni a fátylat a zenei tartalomról, amelyet ez a lemez megtestesít. Minden egyes újabb meghallgatással. A merész és elkötelezett hangszerelés mellett végig megőrzi a zenei fertőzőképesség finom érzékenységét, ezért a napi teendőid bármely pillanatában hallgathatod. Olyan megbékélten szólítja meg a hallgatót, hogy lelkednek legalább egy kis szelete nagyon gyorsan benne találja magát. Gyorsan lelki rokonságot létesítesz vele. Ha legalább egy kicsit intuitív vagy, és rugalmasan képes vagy kiugrani a racionalitás öleléséből, hogy elmerülj az egyéniséged egyedülálló világában, ahogy az Daniel Vezojának olyan hitelesen sikerül a zenei művészetén keresztül.
Hogy ne menjek túl messzire: hallgasd meg ezt az albumot. Egy pillanat alatt magával ragad, és végigvezet a hihetetlen vágyakozás és édes mélabú tájain. A megszokott melankólia alatt pedig a lét örömének és az élet minden árnyalatában való gyönyörködésnek a forrongó szenvedélye izzik. Ne feledd: Daniel pontosan tudja, hol lakik a fény. A „Where The Light Resides” az idei év egyik legerősebb szlovén dalszerző-albuma, egyben mesterien kiharcolta magának a helyét a nemzetközi zenei színtéren is, ahol hibátlanul állja a versenyt.
Daniel Vezoja (feat. Joanna Marie) – I Hope Wind Knows (hivatalos videó):
Felállás
Daniel Vezoja – ének, akusztikus gitár, elektromos gitár az 1. számon
Gavin Glass – elektromos gitár, baritongitár az 5. számon, dobro a 6. számon, Rhodes billentyűk, Hammond-orgona, szintetizátorok
Scott Halliday – basszusgitár, nagybőgő a 7. számon, dob, ütőhangszerek
VENDÉGZENÉSZEK:
Joanna Marie – ének a 6. és a 9. számon
Travis Lyon – pedal steel az 4., 5., 7. és 9. számon
Produkció
Gavin Glass
Számlista
1. Where the Light Resides
2. Suzanna Smiling
3. Old Memory
4. Cat In The Alley
5. Stones Don’t Cry
6. I Hope The Wind Knows
7. Chelsea 1972
8. Leaving Town Tomorrow
9. Lullaby
