Szerző: Sandi Sadar Šoba
Helyszín: Ljubljana / CUK Kino Šiška / Szlovénia
Az interjú dátuma: 07.01.2013
Kevés olyan zenekar van, amelyben annyi potenciál és alkotóerő lakik, mint az új szlovén Werefoxban. Nem holmi újdonsült kezdőkről van szó, hanem négy tag acélos szövetségéről, akiket erős közös alkotásvágy hajt, a rókaszőrös név mögött pedig egyetlen szív dobog, és egyetlen közös gondolat izzik. A zenekart olyan régi motorosok alkotják, akik korábban egykor erős bandáknak voltak a formálói, mint a Psycho-Path, a kicsit kevésbé ismert, de rendkívül függőséget okozó Sphericube, vagy a máig aktív, nemzetközi popot játszó Lollobrigida. Rengeteg derűs optimizmus van bennük, a látszólagos pop kontúrok pedig annyi magot rejtenek, hogy sok minden maradt a titokzatosság fátylába burkolva, így én egy kicsit mélyebb beszélgetés reményében indultam el a Kino Šiška felé. Hogy miért rókalények, és hogyan kötöttek ki az alkotás közös szekerén a Girls Against Boys frontemberével is, csak egy csepp volt a kérdések tengeréből, de egyik sem maradt megválaszolatlan: a ljubljanai kultúrtemplom első emeletének félhomályában igazán kellemes, oldott beszélgetés kerekedett. Ezt nem zavarta, hogy a szavakat diktafonra vadászom, és az sem, hogy egy fárasztó nap után a mi csevegésünk még egy munkahelyi kötelesség volt, ahogy azt egyes zenekarok felfognák. A Werefox viszont már első pillantásra négy jó barát összeszokott családjának tűnik, akik együtt még valami szépet is létre tudnak hozni.
Rockline: Nagy megtiszteltetés, hogy ilyen kaliberű, és ennyire különböző irányokból érkező zenészekkel ülhetek egy asztalnál.
David Halb: Mi meg nagyon megtisztelve érezzük magunkat, hogy ilyen menő újságírókkal és fotósokkal ülhetünk egy asztalnál.
Melée: Naná …
Rockline: Először is kiemelném, hogy nemrég még a vérfarkasok és a vámpírok szezonja volt, ti pedig a rókalényeket mutatjátok be valami teljesen újként és frissként. Mit jelent a ti esetetekben ez a rókalény-felhang, azon kívül, hogy a te frizurád, Melée, egy árnyalattal vörösebb?
Melée: Nem csak én vagyok rókalény, utólag Beko is be fogja festeni a haját, hogy jobban hasonlítson a rókaszőrre.
David: Vagy a szakállát festi be … (nevetés)
Melée: Tény, hogy mindannyian azok vagyunk, bár a hajszínem emlékeztet rá leginkább, a háttérben viszont egy igazán szimpatikus és szexi legenda áll, amely überel a vérfarkasokat, ráadásul kevésbé elterjedt és lejáratott. A zenekar nevét tényleg nagyon sokáig kerestük, és már majdnem kétségbeestünk, mert találtunk egy csomó nagyon jó nevet, de mind foglalt volt, így a keresés folytatódott, hiszen olyasmit kellett találnunk, ami illik a felálláshoz, a szellemiséghez, jól néz ki, jól hangzik, és szabad is. Egy év után, közben már az összes számunk készen volt …
David: Még azt is mondtuk, hogy a nevet majd megtaláljuk, a lényeg, hogy meglegyenek a számok …
Rockline: A konszenzus tehát egy olyan figura nevére esett, amely nem annyira lejáratott, és mivel én nagy rajongója vagyok az etnográfiai hagyományoknak, szívesen megtudnék erről többet.
Melée: Igazából semmit sem tudtam róla, amíg három-négy évvel ezelőtt el nem olvastam a The Sacred Book Of The Werewolf című könyvet ettől a nagyon érdekes orosz írótól, Viktor Pelevintől, aki ezt a legendát a maga módján fordította ki az eredeti legenda igazán jó perverziójává, és a figura már az elejétől fenomenális volt. Aztán kicsit mélyebbre ástam, és a japán rókalény-legenda egy szent állatot tár fel, amely a rizs istennőjét kíséri, és a japánoknál tulajdonképpen nagyon fontos mitológiai lény. Ha a házak közelében feltűnnek, soha nem zavarják el őket, a rókák a hiedelem szerint pedig szerencsét és gazdagságot hoznak. Remélem, ez a mi pénztárcánkat is megtölti egy kicsit, mert anyagilag alaposan kiürültünk ennek a lemeznek a kedvéért … (nevetés) A rókalényeknek talán olyan szerepük van, mint az aranyhalnak némelyik mi legendánkban: teljesítik a kívánságokat, de utána tartozol nekik valamivel. A rókáknak különböző számú farkuk lehet, legfeljebb kilenc. Mi a borítóra hatot választottunk, mert nem akartuk azt állítani, hogy már most kilencfarkú rókalények vagyunk, hiszen a kilencfarkú rókalények mindentudók, mindent hallanak és mindent megszagolnak. Odáig még nem jutottunk el, de hat farokkal is elég sok trükköt tudsz a tarsolyodban. Annyira érdekes és vonzó legenda, hogy belopózott a nevünkbe.
Rockline: Valami ősi dolog történt itt, ez a ti szintézisetek. Zenei szempontból teljesen különböző irányokból érkeztetek: téged, David, és téged, Manuel, a Sphericube progresszívebb, jazzesebb vizeiről ismerlek, titeket, Melée és Beko, a Psycho-Path nevű indie zenekarból, ráadásul te, Beko, egyben Muravidék egyik legkiemelkedőbb gitárosa is vagy, aki a gitártudásban és a hangszerhez való gondolkodásmódban felveszi a versenyt a Srečna mladina gitárosával, Deklevával. A hat húron csodákat művelő ljubljanai gitárosnak most megvan a muravidéki ellenpontja. Hogyan jött létre egyáltalán ez az együttműködés, hogyan eveztetek teljesen új vizekre, és hogyan szőttetek a Werefoxszal igazán szexi popot?
David: Köszönöm a leírást. Én ezt magamról nem merném kijelenteni, bár épp az előző interjún mondtam, hogy ha már muszáj meghatározni minket, akkor az alternatív pop fiókjába sorolnám be a zenekart. A felállás pedig néhány igazán szép véletlen eredménye. Három történet zárult le egyszerre: a Psycho-Path befejezte a munkáját, a Sphericube-bal kimondtuk az utolsó szót, én pedig a Lollobrigida köréből is kiléptem. Saša és Melée közvetlenül a Psycho-Path után szorgalmasan folytatta a munkát és a saját dalok írását. Az unokatestvérem, Dominik, aki most a saját Baladero nevű szólóprojektjét viszi, eleinte segített nekik az alkotásban, aztán a felállás teljesen magától összeállt. Én és Manuel addig is a bőgőt és a dobokat nyúztuk, és szükségünk volt támaszra, és így jött létre ez a tökéletes, szép egyesülés. Magánéletben amúgy is nagyon jó barátok vagyunk, a kölcsönös tisztelettel és a közös érdeklődéssel pedig a közös Werefox-útra lépni teljesen természetes és magától értetődő volt.
Rockline: Miért pont pop? Végül is korábban teljesen más szférákban mozogtatok, és kellemesen meglepett, mi történt az I Am Memory lemezen: nagyon hallgatható, kézenfekvő dolog született, amely viszont többszöri meghallgatást igényel, hogy az egészet átlásd …
Beko: Ami engem illet, a pop kifejezés nagyon tág lehet, mert ebbe a keretbe könnyen belefér az is, ami nagyon súlyos és kísérletező, és ha emellett van benne valami hook, ami megmarad a fejedben, akkor azt is nevezheted popnak. Nem annyira műfaji besorolásról van szó, hanem arról, hogy a zene megmaradjon a fejedben.
David: Ott van ez a Memory, az emlékezés eleme …
Melée: Ebben az értelemben egyet tudok érteni a poppal, de a pop mint műfaj nem írja le a természetünket. A pop többségi meghatározása itt nem állja meg a helyét, mert nálunk a zene még mindig vág, hallgatható, de a lemeznek még mindig ereje van. A szó klasszikus értelmében vett popban ezek az elemek nincsenek meg.
Rockline: Nem Adele vagy Pink mellé akartalak tenni titeket, hanem egy olyan zenekarhoz hasonlítottalak benneteket, amelyet nagyon nagyra tartok, a Pearl Jamhez. Nem grunge-ról vagy kemény rockról beszélek, de a Binaural vagy a Yield lemezekkel teljesen megvonhatók a párhuzamok …
David: Mielőtt Beko megszólalt, én is ebbe az irányba akartam vinni a beszélgetést, és tudom, hogy te elsősorban az érzés leírására gondoltál, ami az egész történetben is lényeges. Szerintem a pop szexepiles hallgathatóságának ez az eredménye: a zenélés közben mindig jól érzed magad. Ez elengedhetetlen. Ha tudsz egymásra figyelni, és a mellkasodban meleget érzel közben, akkor ez lesz belőle.
Rockline: A legnagyobb váltást éppen az énekhang jelentette, mert téged, Melée, a Psycho-Path torokhangú, erős szónokaként ismertelek meg. Az intenzitás mellett a szövegeknél és a dalszövegeknél is az ütőerő volt az első. Nem állítom, hogy a Werefoxból hiányzik ez az ütőerő, hiszen sokat áraszt belőle maga a dalszöveg is, amelyben rengeteg az intelligens szójáték (a Murder és a Redrum is része lesz ennek a mozaiknak). Most viszont teljesen más előadásmódot alakítottál ki. Hogy jött ez?
Melée: Azért, mert számomra ez teljesen logikus volt. Az igazat megvallva mindezt korábban is szerettem volna csinálni, de őszintén szólva ahhoz, hogy valamit oldottabban ki tudj próbálni, igazi társulat is kell. Legyünk őszinték: a Psycho-Path-ot kényszerűen betuszkolták egy olyan fülkébe is, ahol a dallam szinte kisebb bűn, hiszen a kemény zenében állítólag nincs helye dallamnak.
David: Akkor tulajdonképpen nagy bűnöző voltál.
Melée: Az voltam, de a Psycho-Path-nál, ha közben becsúszott valami túl dallamos hookline, azt szándékosan elkerültem. Most már nem.
Rockline: A Jiu Jitsu című bemutatkozó lemezeteken ebből egyes részeken elég sok hallatszott …
Beko: A Dezinvoltura ott sokkal hookosabb volt …
Melée: Az valójában egy másik irányba való kitérő volt, de azt szeretném mondani, hogy néhány dolog ott nagyon korlátozott minket, a műfaj, amelybe nem mi magunk soroltuk be magunkat, korlátozott minket. Bizonyos előadásmódokat és éneklési módokat korábban is fejlesztettem, de most érzem magam először elég szabadnak ahhoz, hogy mindezt itt teljes egészében meg is valósítsam. Mi itt olyan nyitottak vagyunk, és szerintem azok is maradunk, hogy a dalt, amilyennek éppen adódik, hűen követjük. Ha ez kicsit dallamosabb vizekre megy, ahogy az a Fun On The Moon című számon hallatszik, nem fogjuk erőltetni, hogy olyasmivé változtassuk, ami nem az, hanem a gondolatok és az érzelmek áramlására bízzuk magunkat, műfaji racionalizálás nélkül.
Rockline: Tizenegy szám a bemutatkozó lemezeteken, tizenegy különböző érzés. Most az asztal másik oldalának adnám a szót, és megkérnélek titeket, hogy tegyétek le a téteket, és áruljátok el, melyik a felvett briliánsok közül a ti legnagyobb kedvencetek?
Beko: Nekem a nyitódal, a The Redneck Genous Story a kedvencem, mert ezt a számot nagyon hosszú ideig csiszoltuk, és az elsők között kezdtünk el dolgozni rajta. Melée-vel még az előző felállásban írtuk, mielőtt Werefox lettünk volna. Eleinte úgy tűnt, nem vezet sehová, és soha nem lesz belőle semmi konkrét, aztán idővel megtörtént … Magától … Talán csak időt kellett hagyni neki, hogy rárakódjon egy kis nemes penész (nevetés).
David: Valójában a The Redneck Genious az új scweizer kässe.
Rockline: A lemez nyitánya valóban kiváló, utána az érzelmi robbanások lavinája következik, de két szám, a March Of Finest és a Did I Kill The Devil In You? szerintem legalábbis úgy lopakodik be, majd csap le, mint a szépség tömegében a kivetettek. Hogyan fértek fel a lemezre ezek a kivetettek?
Melée: Te a keményebbek oldalán állsz, szóval … (nevetés)
Beko: Hát nem tudom! Belepasszolnak, és kész. Talán kicsit keményebbek és riffesebbek, de közben tele vannak dallammal és hookokkal, tartják a vörös fonalat, és építik a hangulatot. Szerintem jó stratégiai helyre kerültek …
David: Valójában csak azért vannak a lemezen, mert nem volt más, amit rátehettünk volna … (nevetés)
Melée: Na de kérem! Ezek a számok az első időszakunkig nyúlnak vissza, amikor a Shitload Of Love is született.
Rockline: Szép, magabiztosan gyengéd fejbe rúgás szép szöveggel.
Melée: Ez is nyersebb fajta. Szerintem a következő lemezen több lesz az ilyen nyers elem – persze ez teljesen a hangulattól és a közérzettől függ, de úgy gondolom, hogy a legnyugodtabb számaink is tartalmaznak legalább egy csipetnyi élt. Visszatérnék a Fun On The Moon-ra, ahol szintén hallom ezt az élt, de az más, mint a Did I Kill The Devil In You-ban. Azt hiszem, ezen a lemezen az volt számunkra a legfontosabb, hogy ne hagyjuk magunkat korlátozni attól, mi hangzik keménynek és mi nem, hanem csak a közérzetünket, az érzéseinket, a dalok belső diktátumát kövessük.
Beko: Így bizonyos dolgok, amelyek a lemezen finomak, élőben keményebben fognak szólni.
Rockline: Mivel nagyon acélos és öntörvényű az identitásotok, kifejezetten meglep, hogy a Werefox első találkozása a közönséggel éppen a Scott McCloud-dal közös duettetek volt. Miért pont ezzel törtétek meg a jeget, és hogyan jött létre az együttműködés?
Melée: Valójában nem előre megbeszélt együttműködésről volt szó. Scott az első koncertünkön, amelyet valaha adtunk, és épp az ő zenekarával, a Paramount Styles-szal játszottunk először, teljesen spontán odalépett hozzánk, és a döntés helyben megszületett. A hangpróba után a backstage-ben betanultunk egy számot …
David: Segítettünk Scottnak megszervezni a koncertet Murska Sobotában, a hangpróba után pedig a backstage-ben felvetettük az ötletet, hogy „Hé, Scott, nem énekelnél el egy számot?”, és egy jó fél óra, óra alatt betanultuk a dalt, és közösen felléptünk a színpadra.
Melée: Eredetileg az Urgency-t akartuk Scott-tal felvenni, de neki az volt az érzése – ha idézhetem –, hogy a szám annyira jól áll magában, hogy ő ott csak elrontaná. Ezért a The Boy In Me, The Girl In You-t javasoltuk neki, ami teljesen ráillett, és a lehető legjobb fűszert adta a számhoz, amit csak kívánhattunk.
Rockline: Tom Waits-es hang …
Melée: Totál! És számomra teljesen újraírta a történetet, mert én ennél a számnál a saját megírt történetemet nyomtam, ő viszont egészen más irányba nyitotta ki a dalt, és az eredmény nagyon tetszik, annyira örülök, hogy végül ez a szám lett a választás. A felállásunk első koncertes keresztelője után hallhatott minket először élőben, és képet, véleményt alkothatott arról, merre fordultunk, hiszen már elég régóta ismer minket. Ami most csinálunk, az tulajdonképpen jobban tetszik neki, és közelebb áll a jelenlegi zenei hangulatához és vonzódásához.
https://www.youtube.com/watch?v=ZTDNEyQ3S5E
Rockline: Másfél év elég volt ahhoz, hogy megírjátok az elsőszülöttet és piacra dobjátok, hogy előbb beüljetek a stúdióba, és kimondjátok: eljött az idő, hogy összefogjátok az ötletek és az inspiráció gyönyörű pillangóit, és beletegyétek az első üvegpoharatokba. Az első pohár frissen préselt borotok az asztalon áll. A 2013-as év így egy új fejezetet jelent nektek. Mit várhatunk idén? Milyen terveitek vannak? Milyen utat szándékoztok idén megírni és bejárni?
Beko: Az út minél színesebb lesz, és sok koncert lesz.
Melée: Határozottan.
David: Pontosan úgy, ahogy Beko mondta – a Werefox a koncertek útjára lép. Ez az, ami idén lefoglal minket, mert zenekar vagyunk, élő képződmény, és játszunk. Szerintem ezekben a koncertszínpadi körülményekben mutatkozunk majd be a legkonkrétabban, és aki élőben eljön élvezni minket, az megérti és felfogja, mit csinálunk.
Melée: A Psycho-Path-tal bejártuk Szicíliától Skandináviáig és Angliáig a helyeket, ahová – ezt már elárulhatom – most is tartunk, mert frissül a kapcsolat. Ott emlékeznek ránk, úgyhogy előfordulhat, hogy ugyanazzal a bookerrel folytatjuk a történetet, mint korábban, Olaszországban is vannak régi kapcsolataink, és Ausztria is megnyílik. Nem szabad megfeledkeznem a volt Jugoszláviáról, ahol szintén erős a kötődésünk, és intenzív promóció készül, mert szép terepet készítünk elő magunknak. Egy olyan piac és színtér, amely korábban nem volt elérhető ilyen mértékben, most előtérbe kerül.
David: Szerintem az is korrekt, ha kiemeljük a konkrétan szerbiai visszhangot, mert hatalmas lelkesedés árad onnan. Ha az ember hozzászokik a viszonylag hűvös vagy langyos reakciókhoz, akkor az olyan interjúk, amelyeket ilyen pozitív energiával és hozzáállással készítettek velünk, tényleg érdekessé tették az összes telefonos interjút.
Rockline: Én azt merem állítani, mielőtt lezárjuk a mai interjút, mert az idő pénz, a tiétek pedig most még értékesebb – és ebben biztos vagyok –, hogy az I Am Memory, az elsőszülöttetek hangjaira megolvad, vagy legalább kicsit felmelegszik sok szlovén hallgató szíve. Most pedig átadom nektek a zárszót, a befejező gondolatot és az i-re a pontot ehhez a mai estén megtartott, valóban gyönyörű találkozáshoz, amelyet én magam is nagyon élveztem.
Melée: Ez mindig a legnehezebb … (nevetés)
Beko: Annyi csodálatosan szép zene van, hogy kár lenne beszűkülni egyetlen dologra, és soha nem megismerni valami mást.
David: Én Saša gondolatát folytatnám, és azt mondanám – legyetek bátrak!
Manuel: Tulajdonképpen ennyi!
Rockline: Te nem teszel hozzá semmit? Te voltál a Sphericubi csendes, szűkszavú tagja, mert gyakorlatilag soha nem hallottalak, kivéve a színpadon … (nevetés)
David: Most tulajdonképpen hallod.
Melée: Ez a zenénk nagyon fontos eleme, amiről korábban kicsit megfeledkeztünk. Mellettem az éneken valójában két igazán aktív kísérővokál van, és nagyon sokat dolgozunk mindhármunk közös hangszerelésein, mert nagy szerencsénk, hogy mind a három hang nagyon jól működik együtt. Ez nem magától értetődő. Valakinek lehet gyönyörű hangja, de mégsem fog összeolvadni egy másikkal.
Rockline: Nálatok viszont a blend tökéletes!
Melée: Igen! És belevetettük magunkat, mert ez nem volt megtervezve, hanem egyszerűen összejött.
David: Ezért olyan jól felismerhető az I Am Memory nyitánya a The Redneck Genious Story-val.
Melée: Mind a három hanggal indul.
Rockline: A szám tényleg szexi, és az autós utalással meg mindennel együtt természetesnek és menőnek érzed magad, és azt mondod: „Kell még olaj és kerozin …” (nevetés)
Melée: Talán itt elmondanék valamit, amiről egyébként nem szívesen beszélek, mert nem minden számnak van ennyire konkrét háttere, de ennek van. Rájöttem ugyanis, hogy nagyjából egyidőben fejeztük be, amikor meghalt az író, aki a szám ihletője volt. 2012 márciusa körül – azt hiszem, akkor kezdtük lezárni a munkát ezen a számon – Harry Crews talán nem annyira ismert …
Beko: Ő Tom Cruise kisebbik öccse … (nevetés)
Melée: Nem … Harry Crews, akit nagyon ajánlok olvasásra. Rendkívül eredeti író, és az élete is megérne egy külön történetet. Az életben mindent csinált – a birkózástól kezdve, volt tengerészgyalogos is, és még sok mindenen átment. Nagyon szeretem, ez a dal pedig a The Car című novellájára utal, amely állítólag valós eseményen alapul. E történet szerint egy fickó tényleg megevett egy egész autót, méghozzá eseményként, mert az emberek minden nap pontosan meghatározott időben odajárnak, ő pedig megeszik még egy darabot az autóból. Egyébként a végén …
Rockline: Meghal?
Melée: Azt nem tudni, mert a végső jelenet olyan, hogy nem lehet eldönteni, hogy sikerül-e vagy sem, de belül mindenképp megsebezte, amit tett, és Crews tele van ilyen történetekkel. A sztorijai bizarrak, de nem azért, mert kitalálta őket, hanem mert abból a furcsa közegből merít, amelyben él, illetve élt. Amolyan fotók ezek, pillanatfelvételek a valódi életből, amelyeket Crews nagyon dokumentarista módon ad át, úgyhogy újra és újra felmerül a kérdés: ugye, hogy a valóság ezerszer furcsább lehet bármilyen fikciónál … A The Redneck Genious Story a mi kis főhajtásunk előtte, és a dal valójában azzal koronázta meg magát, hogy akkor meghalt – a vég pedig egy újabb kezdet lett, a körök bezárultak … A másik főhajtás a friss tetoválásom, amit a koncerten is meg lehet majd nézni. Crewsnak ez volt a testére írva: »How do you like your blue eyed boy now, Mr. Death?«. Nekem pedig ez: »How do you like your blue eyed girl now, Mr. Death?«. Ez a friss tintafelirat a bőröm alatt számomra tökéletesen kerekre zárta a lemezünk első lezárt egységét.
Rockline: Csak annyit mondok, hogy már az interjú előtt alig vártam, hogy leüljünk egy asztalhoz, most pedig teljesen égnek áll a hátamon a szőr, és remélem, hogy hamarosan folytathatjuk onnan, ahol ez az első közös beszélgetésünk véget ér.
Melée:Mi is ugyanígy érezzük.
David: Én még annyit tennék hozzá, hogy a lemezt Pay what you want elven adjuk ki. A digitális változatot annyiért veheted meg, amennyit csak akarsz. A digitális kiadás a Bandcampen megy majd, és 0-tól a »state your price« opcióig bármit választhatsz. A fizikai példányok 10 euróba kerülnek majd az oldalon, a koncerteken, és néhány boltban is kapható lesz belőlük. Ez tehát a mi hozzájárulásunk ahhoz, hogy felneveljük a felelős hallgatók új generációját Szlovéniában …
Képgaléria
