Szerző: Rok Klemše
Előadó: DYZ
Kiadó: Önkiadás
Megjelenés: 2011
Értékelés: 5/5
Vajon jogában áll-e egy kritikusnak ítélkezni egy művész életműve felett, aki órákat, napokat, hónapokat, sőt éveket fektetett a munkájába? Aki több-kevesebb pénzt áldozott rá, és beleöntötte a szívét-lelkét? Le lehet-e írni egyszerű (vagy nagy, ha már művészieskedni akarunk) szavakkal egy lemez zenei szépségét? Nem, szerintem nem. De mivel az én dolgom éppen az, hogy ezt a jogot magamnak vegyem, ez a mondat csak a kezdete lesz annak, ahogy bemutatom Domen Justin, közismertebb nevén DYZ stúdióopuszát, a Welcome to My World-öt.
Domen „DYZ” Justin zenei pályafutása még 1994-ben indult a jesenicei Blackout crossover-zenekarban, a következő években pedig több-kevesebb ismert bandában edződött. Szélesebb figyelmet és ismertséget először a Dusk Delight tagjaként szerzett, és a zenekarral közös munkája rákerült az kiváló (és sajnos egyetlen) Stories albumra is. A lenyűgöző gitárjáték és a dalszerzői érzék sokat ígért, és gazdag zenei karriert vetített előre. Ez igazán 2001 és 2003 között indult be a hazai thrash-óriás Negligence megalapításával. Ők 2007-ben adták ki a szlovén thrash koronagyöngyét, az Options of a Trapped Mind című debütalbumot, DYZ pedig közben szorgalmasan és kitartóan dolgozott a saját szólóanyagán. Ez először 2006 körül bukkant fel DYZ – The Youth of Today demófelvételként, amely albumként hivatalosan nem jelent meg, mert DYZ szerint a produkció nem volt elég jó minőségű. Emiatt két évvel később jött a második próbálkozás, a DYZ II – Wardance, amely hasonló okokból szintén nem jelent meg. Belső súrlódások miatt DYZ 2009 őszén kilépett a Negligence-ből (nem sokkal távozása után jelent meg a második lemez, a Coordinates of Confusion), és új célnak szentelte magát: a szólódebütalbum régóta várt megjelentetésének (várta is mindenki, aki már a demóknál felkapta a fejét).
A Welcome to My World végre itt van, és vele DYZ tárt kapukkal engedi be a hallgatót a saját világába. Ez a világ színes, tarka és sokrétű, hiszen nem szorítják műfaji korlátok, és mesterséges határokat sem húz maga köré. Ebből a szempontból DYZ Negligence-ből való távozását akár örömmel is fogadhatjuk, hiszen olyan zene született belőle, amelyet a Negligence keretei között nem lehetett volna megvalósítani. Műfajilag az album a thrash és heavy metal, a groove, a crossover, a hard rock, illetve a déli rock, vagyis déli metal vizein mozog. A sokszínű zenei arculat ellenére a lemez nem hat szétszórtnak, inkább egységesnek és rendkívül izgalmasnak, minden darabkának megvan a maga helye és célja, egy nagyobb kirakós része. A zenei hatások egyértelműek és felismerhetők, de nem tolakodóak és nem is túl nyilvánvalóak, szó sincs róla. Csupán egy nagy főhajtás azok előtt a zenekarok és az a zene előtt, amelyek a mai napig formálták DYZ útját. A legnyilvánvalóbb talán a kilencvenes évek egyik legjobb bandája, az Ugly Kid Joe előtti egyenes tisztelgés az első számmal, az Attitude Song-gal. Az ilyen „tribute” pillanatok helyenként teljesen magukkal ragadnak, például a Megadeth-es basszusdübörgés (leginkább a Farewell-ben), a Rollin’ Back és a Lone Dawn déli beütése (amelyek néhol enyhén a Panterát idézik, és hatásukra az ember egyik kezével a konföderációs zászlót, a másikkal egy házilag főzött moonshine-t kapna fel), a Carcass-klasszikus Rotting in the Free World (a Directive Prime felvezetése), valamint a mesterien kivitelezett, őrült szólók, amelyek egymást követik, és helyenként Jeff Waters (Annihilator) virtuozitását idézik. Gatyarepesztő szólókat DYZ-től persze vártunk, hiszen megszoktuk tőle, de ezúttal a szólók valóban ragyognak, mégis csak részei egy nagyobb képnek, nem lopják el a figyelmet a dalok lényegétől, ugyanakkor a fantasztikusan megkomponált szólók többet mondanak ezer üres szónál – a megható instrumentális Hope csak egyike a sok ilyen példának, amelyeket az akusztikus gitár átgondolt használata is bőségesen gazdagít. Az instrumentális részek egytől egyig csodálatosak és izgalmasak, érzelmekkel telítettek és történetekben gazdagok. Ahogy a megrázó ballada, a Fistful of a Shattered Dream is, amelyet csak zongorakísérettel énekel el, és olyasmit képvisel, amit DYZ a Negligence viszonylag merev stílusában valószínűleg soha nem tudott volna megvalósítani. Énekben DYZ ugyan nem Bruce Dickinson, de a dallamvonalak rendkívül hatékonyan vannak kidolgozva, a vokál pedig meggyőző és erős. Az esetleges egyhangúságot pedig mégis megtöri a heavy metal romboló Vivid Dreams, ahol a legjobb szlovén heavy metal énekes, Sergej Škofljanec segít be DYZ-nek. Az amúgy is erős debütalbumot tovább gazdagítja a kiváló, „sneapes” produkció, amely meleg, kristálytiszta és agresszív, hiszen az előtérben mindenekelőtt fenomenális riffek vágnak.
DYZ tizenöt év után végre megvalósította az élete művét, és az eredményre kizárólag büszke lehet. A 2011-es év szlovén zenei terméke olyan, mint egy zenei életrajz: fantasztikus gitárparádéival, hihetetlen dalszerzői érzékével és ördögi dinamikájával valamivel több mint egy óra alatt többet mond el, mint egy ezeroldalas könyv. Már csak azt kívánhatom, hogy DYZ megtalálja a motivációt a történet folytatásához, és talán egy koncertbemutatóhoz is, amelyet ez a lemez kétségkívül megérdemelne.
Felállás
DYZ – gitár, ének, basszusgitár
VENDÉGEK:
Matej Sušnik – basszusgitár (9)
Sergej „Sergio” Škofljanec – ének (12)
Produkció
Domen „DYZ” Justin
Számlista
1. Attitude Song
2. Farewell
3. Directive Prime
4. Run the Gauntlet
5. Dreams Revived
6. Ride
7. Rollin’ Back
8. Wind Carrier
9. September
10. Loveless Life
11. Toxic
12. Vivid Dreams
13. Hope
14. Lone Dawn
15. Fistful of a Shattered Dream
16. Lucy
