Szerző: Rok Klemše
Előadó: Brutart
Kiadó: On Parole Productions
Megjelenés: year_month
Játékidő: 44:27
Értékelés: 4/5
A gorenjskai death/doom erőmű, a Brutart a szlovén metal DNS-ébe a nagyon jól fogadott stúdiódebütjével, a Mimic című lemezzel írta be magát, amely már tíz évvel ezelőtt megjelent. A zenekar akkoriban szorgalmasan gyűjtötte a koncerttapasztalatot is, aztán a tevékenysége lassan alábbhagyott, majd elcsendesült. Egészen idén áprilisig, amikor gyakorlatilag derült égből villámcsapásként érkezett a hír, hogy a Brutart visszatér az élők közé, az új album pedig nemcsak készülőben van, hanem teljesen fel is van véve, és készen áll a megjelenésre.
A Wear My Skin már az első megszólaló hangoknál világossá teszi, hogy a Mimic logikus folytatásáról van szó, és a Brutart egyszer sem mutatja a berozsdásodás jeleit. Ennek ellenére a bőr, amelyet most magunkra öltünk, szebb és fényesebb, de nem kozmetikumoknak köszönhetően. Nem, a Brutart bőre egy épp elhunyt ember bőre, amely elveszíti a színét és az életét, és szürke, színtelen patinát kap. Ez a morbiditás, sötétség és veszteségérzet átjárja az album mind a negyvennégy percét, amely emiatt hangzásában igencsak kemény falat: a death és a doom metal keveréke, helyenként sludge-dzsel, helyenként pedig a grunge és a post punk melankóliájával színezve.
Ha a Mimicen a Brutartot gyakran a holland Gorefesthez hasonlították, a Wear My Skinen sokkal önállóbb, részben a debütálóalbumnál jóval kidolgozottabb hangzásnak köszönhetően. Az alapot ennek ellenére még mindig a nehéz, masszív gitárriffek, az összetett, megtört ritmusok, a romboló ritmusszekció és a brutális, a veszteség agóniájába zárt ének adja. Blaž Kelbl és Sebastjan Mulej párosa ismét változatos énekdinamikát hozott létre, amely az elődjénél is brutálisabb és mélyebb, bugyborékoló vokálokkal fojtja fenyegető, nihilista atmoszférába a hallgatót. Ezt még tovább fokozzák a női vokálok, a suttogás és a beszélt részek, amelyek úgy hangzanak, mintha Vincent Price Edgar Allan Poe verseit szavalná.
A debütálóalbumot nyomasztó énekbeli egyhangúság már nem érezhető, és ez magukra a dalokra is igaz. Ha azok az első lemezen a túlságosan hasonló szerkezetek miatt monotonnak hathattak, most sokkal kidolgozottabbak, átgondoltabbak és változatosabbak. Bár többnyire még mindig a doom viszonylagos lassúsága és masszivitása parancsol nekik, a megfelelő helyeken gyorsabb riffek, hatásos dallamok és olyan fogások színezik őket, amelyeket inkább más műfajokban találni, nem a death/doom metalban. Elsősorban ennek köszönhető, hogy megszűnt a debütalbum fő hiányossága: a dalok, amelyek nem ültek meg a (hosszú távú) emlékezetben. Ezúttal jóval gyakrabban lopakodnak be az éjszakai rémálmokba olyan számok, mint a Dolores, a Hollow Heights, a Dirty Creatures, a Suffer In Silence és a Children For Despair.
A Wear My Skin a hallgató számára zeneileg nem könnyű falat, főleg a veszteség vörös fonalának sötétsége miatt, amely átjárja az albumot, és amelyet a zenei formába is kiválóan sikerült átültetni. De a rútban is ott rejlik a szépség és az esztétika, a bőrt pedig, amelyet a hallgató a Brutart új albumával magára ölt, témájában és tartalmában nem érdemtelen Patrick Süskind Parfümjéhez hasonlítani.
Felállás
Blaž Kelbl – ének, gitár
Erik Orson – gitár
Sebastjan Mulej – dobok, ének
Roman Štupar – basszusgitár
Produkció
Brutart
Számlista
1. Evil Eve
2. Monodark
3. Dolores
4. The World at the End of the Light
5. Misanthropy
6. Hollow Heights
7. Dirty Creatures
8. Devil’s Thrill
9. Suffer in Silence
10. Bearing the Unbearable
11. Children for Despair
