Előadó: Mind's Eye
Kiadó: Lion Records
Megjelenés: 2006
Értékelés: 4/5
A „Walking On H2O” a Mind’s Eye harmadik albuma, és négy év után az első! Frissítsük fel gyorsan a dolgokat. A zenekar vezetője a billentyűs és dobos Daniel Flores, aki a Mind’s Eye új albumának legtöbb szerzeményéért is felel. Tapasztalt zenész, és valószínűleg jelenleg Skandinávia legkeresettebb „session” dobosa, hiszen Daniel eddig összesen több mint 50 különböző előadó albumán dobolt. Veterán, aki hozzászokott a nagyszabású dobos-trükkök sorozatához, és ezeket az anyazenekarának új lemezén is bőven kamatoztatja. A zenekar eddigi basszusgitárosa, Johan Nieman, aki a Therionban is játszik, átvette az elektromos gitárt, mivel az eredeti gitáros, Fredrik Grünberger kilépett (Fredrik hiányát a zenekar kiválóan pótolta), az énekes pedig továbbra is Andreas Novak, aki ezúttal is könnyedén elvarázsolja a hallgatót tiszta és erőteljes hangjával. Ez csak hab a tortán ahhoz a tökéletes dallamérzékhez képest, amely ennek a zenekarnak láthatóan a génjeiben van.
A koncepcióalbum nem kínál semmi újat. Úgy tűnik, manapság a szövegeikben némi mélységet és értelmiségi igényt kínáló zenekarok döntő többsége a saját véleményét akarja dokumentálni arról, milyen romboló hatással van az emberiség a Föld nevű bolygóra. Így az album tipikus szimfonikus-bombasztikus „túlzással” nyit, amely szándékosan és hatásosan magára vonja a figyelmet. A felvezetés nem nagy durranás. Összevágott felvétel Earth – The Movie címmel, és rögtön ízelítőt ad abból, miről lesz szó a továbbiakban. Az A Rabbit In The Hat-tel viszont igazán beindul a buli! A kalapból előugró nyúl egyenesen „usred čela blesavoga” csap le, hiszen rögtön itt vannak a lenyűgöző dallamok, és ízletes átvezető futamok fűszerezik a számot. A kivételes zenekari hangszerelések (billentyűkön) a végletekig megtöltik a dalt. A gitárriffek a produkcióban nincsenek előretolva, hanem remek egyensúlyban vannak a többi hangszerrel. Az ének hihetetlenül tiszta, és közben pont azt az erőt viszi bele, amit ez a fajta zene megkövetel. Határozott a különböző magasságú (és mélységű) hangsorok minden egyes szakaszában. Az album alapvetően valóban progresszíven szól. A ritmusok folyton ellenritmusokba csapnak át, és fordítva. Tipikus progresszív megközelítés. Kétségtelenül. Ami viszont eltávolítja ezt a lemezt attól, hogy csak egy újabb támadó „progmetalos aprítás” legyen, az elsősorban a produkció, amely a Mind’s Eye új lemezét az alapvető AOR-zenekarok stílusbeli remekléséhez és kristálytiszta hangzásához közelíti. A refrének szerzői szempontból tökéletesre csiszoltak, és a számokon belül előtérbe nyomulnak, ami érdekes, hiszen a „progresszívek” címkéjét viselő zenekaroknál általában az instrumentális improvizációra vársz, amelytől a szám csúcspontját remélheted, amely „megráz”, és nem is vagy annyira lekötve a tömörség keresésével, ami a valóban progresszíven elnyújtott megközelítéseknél általában eléggé szegényes. A Mind’s Eye-nál pedig éppen fordított a jelenség. Vagyis az album egyaránt való az AOR-rajongóknak és azoknak is, akik szeretik a progresszív összetettséget, a felfedezést és a szellemességet, amit a zene világának birodalma egyébként mindig kínál, ha mélyebben beleásod magad. Ezt a Mind’s Eye láthatóan jól tudja. Az AOR-os fűszerezéshez mindenekelőtt a számos énekvonalból épített remek többszólamúság járul hozzá a legtöbbel. Akárcsak a nyitány, az album a folytatásban is rendkívül kiszámíthatatlanul alakul, és ez a lemez egyik további bája, amely vonzóvá és izgalmassá teszi.
Rengeteg a nagy dallam és a nagy dal, és a himnikus AOR-fűszerekről szóló megjegyzés már az Equally Immortalnál beigazolódik, hiszen a vokális kórusok a legjobb korszakukban lévő Foreignert juttatják eszünkbe. Az olyan számok, mint a The Nazca Lines, az Out Of My System és a Mrs Clair Voyance, igazolják a zenekar hangszeres együttélésének kivételes, tökéletes egyensúlyát, amelyet a produkcióban és a zenei kollázsok felépítésében elér. A progresszív normák és az AOR-elemek ütköztetése ezekben a számokban egyszerűen hihetetlen, és ettől különleges a Mind’s Eye! Pofátlanul jól hallgathatók (a refrének maguktól beugranak a fülbe). Ezekben a dalokban a zenekar magasan drámai, teátrális hangulatot ér el, ugyanakkor a számok tömörek és dallamosan megragadóak, hogy csak úgy zeng tőle a ház! A Sahara In An Hourglass már a címe alapján is várhatóan arab skálákon át ringat, de a dal nem közhely, a Mind’s Eye ugyanis a dallamos „arabeszkek” mellett még a ritmikai textúrákat is az arab etno-folk elemekhez igazította! A hangulat valóban bravúros, a dallam pedig ezért egyedi! Az Umbrellas Under The Sun a teljes lemez legnyilvánvalóbban az AOR elemei felé hajló száma, és ismét kiváló fúzióját mutatja a progrock-metalnak az AOR-ral. Az énekhangszerelések némelyik helyen megint az E.L.O.-t, a Foreignert és az Asiát juttatják eszünkbe. Vagyis a pompa garantált. A srácok azért nem sétálgatnak túl sokat a „lágy vizeken”, és innen egyértelműen tovább is eveznek az instrumentális Flight Of The An.Unna.Ki-vel, amelyben a hangszeres erényeiket a lenyűgöző szólókitörések és kitűnően összeolvasztott átvezetések parádéján keresztül mutatják meg, igazolva egyedülálló kreativitásukat, illetve a stúdióbeli munkakémia kiválóságát!
Ha ezt a lemezt a progresszív metal képviselőjeként jellemezzük, a címke nagy vonalakban megállja a helyét, de a Mind’s Eye a „Walking On H2O”-val távolabbra merészkedik. Finom fúziója ez a klasszikus progresszív elemeknek, amelyekkel a modern, fiatalabb progmetal bandák tele vannak, bölcsen keresztezve a dallamos „pomp” AOR-megközelítés remekségével, amely ettől a szimfonikus bombasztikusságtól az Ayreon, a keményebb Symphony X vagy akár a brazil Angra felé közelíti a Mind’s Eye-t, mindenesetre sokkal visszafogottabb gitárriffekkel a produkcióban és a szólótámadások terén is. A vokális hangszerelések, a billentyűk használata és a szaftos refrénekkel teli számok tömörsége a „prog pomp rock” címke javára billentik a mérleget, így a Mind’s Eye egészen különleges élményt és valami teljesen frissen különbözőt nyújt a „progmetal” és a dallamos „hard rock” telített és kiszámítható mai közegében. Az album talán egy-két perccel hosszabb a kelleténél, de annyi minden kiváló van rajta, hogy egyszerűen képtelenség vele csalódni. A sokszínűség és a kiszámíthatatlanság a magas dinamika és a hangulatok hirtelen váltásainak előfeltétele, amelyeket a Mind’s Eye a „Walking On Water”-en csak úgy félvállról sorakoztat egymás után. Ez az album minden tekintetben megjutalmazza még a legelkényeztetettebb és legigényesebb hallgatókat is!
Felállás
Andreas Novak – ének
Johan Niemann – basszusgitár, gitár
Daniel Flores – dobok, billentyűk
Producer
Daniel Flores
Számlista
1. Earth – The Movie (1:33)
2. A Rabbit In The Hat (6:12)
3. Equally Immortal (5:27)
4. Mrs. Clair Voyance (5:55)
5. Sahara In An Hourglass (5:32)
6. Out Of My System (6:15)
7. Umbrellas Under The Sun (6:00)
8. Sacred Rules (5:04)
9. The Nazca Lines (6:30)
10. Flight Of The An.Unna.Ki (3:20)
11. Heal My Karma (8:06)
12. When I Whisper (3:59)
13. Poseidon Says (11:02)
Az album játékideje: 72:02
