Előadó: Seventh Wonder
Kiadó: Lion Records
Megjelenés: 2006
Értékelés: 4/5
Ez hihetetlen! Skandináv csodagyerekek, akik „túl korán” érnek be és nőnek fel. Most „hetedik csodává” cseperedtek. A Seventh Wonder a tavalyi „Become” (2005) debütalbum tökéletes továbbfejlesztésével csap oda! Minden szempontból! Szerzeményekben, játéktechnikában, produkcióban és hangulatban egyaránt! A „Waiting In The Wings” felvételére ehhez a rendkívül ambiciózus fiatal csodagyerekhez, vagy felnőtt nyelven szólva svéd progresszív metalosokhoz csatlakozott Tommy Karevik énekes, aki az egyik legfontosabb tényezője annak, hogy az új Seventh Wonder kifejezésmódja ilyen érezhetően minőségibb lett. Hangja meleg, lágy és érzéki. Tud energikusan robbanni, és a feszültséget mindig fel is oldja, kivételes finomérzékkel.
Fejétől a lábáig progresszív metal album. Technikailag rendkívül összetett, és azoknak íródott, akik a hibátlan tökéletességet szeretitek! Vagyis fénysebességgel eljátszott, mégis tiszta és maximálisan dallamos. Teljesen tiszta és „pontosan” összehangolt. Skálák, arpeggiók, egymásra zúduló sorozatok a billentyű- és gitárszólók között. A ritmusszekció lélegzése! Semmivel sem kevésbé igényes, mint a Dream Theaternél! Hallgasd meg a nyitányt, és benne a címadó dal ritmusszekciójának munkáját! Vagy a Walking Tall energikus zárlatát, ahol a basszusgitár extrém szólózás közben szinte villámlik. Hogy itt tényleg mindenki szólózik!
Mi a fenét merészelek mondani… Dream Theater? Ki hogy vesz! A különbség viszont óriási. Az utóbbihoz az embernek olykor 100%-ig fel kell készülnie, sőt még külön lazítótechnikát is be kell vetnie előtte, nehogy az idegei végül reménytelen gordiuszi csomóba kötődjenek. Ettől viszont a legkevésbé sem kell tartani, amikor a CD-lejátszóban az új Seventh Wonder album pörög. A Seventh Wonder rendkívül ízléses progresszív metalt nyom. Ritmustörések, hirtelen tempóváltások, ellenritmusok, a zenekar tagjainak teljes előadása szőrszálhasogatóan kicsiszolt. Minden itt van. Minden bravúrosan ragyog a kiváló hangszeres összjátékban! Minden százszázalékosan lélegzik! Ez az az album, amit rághatsz és rághatsz, mégsem érsz a végére. Több idő kell tehát, hogy meghódítsd.
Ami a komplexitást illeti? Netán megijedt valaki, hogy ettől „megfájdul” a feje? Dehogy! Pont ebben rejlik a Seventh Wonder bája. A srácoknak ugyanis a kivételes technikai összetettség mellett is sikerül végig megtartaniuk egy vezérfonalat, amely az átlagos hallgató számára is követhető. A témaváltásokat roppant finoman szövik egymásba. Az ilyen zenekarok ezt sokszor nem tudják, és a kézügyességük fitogtatásának vágyában szétszabdalják a dalok dinamikáját, megölik a folyékonyságukat, vele együtt pedig a varázst. A Seventh Wonder ezt nem ismeri! Hogyan érik el? Nagyon hasznos trükk, hogy szívesen belopóznak a powermetal sínpárjára, de vigyázat. Nem a német nyersek sínére, hanem arra, amelyen atmoszférájában és hangzásában a Stratovarius vagy a Sonata Arctica fajtájú zenekarok járnak. De ebből csak futó ízelítőt kapunk! Fontos tényező viszont, amely „puhítja” a szerzeményeket, hogy szépen, folyékonyan áramoljanak át a fülön. A második fontos tényező a rendkívül meleg és érzéki énekdallam, fényévekre a magas fekvésben fúró, esetleges „szinuszos” sipítástól. A harmadik nagyon fontos dolog, hogy sem a gitáros, sem a billentyűs nem merészel túlzásba esni a tudása fitogtatásában. Szóval szólózás igen! De szigorúan megszabott felső határral, hogy a dalszerkezetek nyugodtak maradjanak! A negyedik tényező pedig az, amire ma a Dream Theaternek is szüksége lenne! A billentyűk tömör munkája, vagyis a törékenység ellentéte. Néha olyan hangfüggönyt építenek, mintha egy egész szimfonikus zenekar lenne velünk (Symphony X-minőség), és ettől kap a „Waiting In The Wings” epikus, fennkölt felhangot.
Ha közelítést keresnél, valami megfelelőt, vagy inkább ha felvetnék egy zenekart tájékozódásképp, amely segít eljutni a következtetéshez, hogy nagyjából kik is a Seventh Wonder (azon túl, hogy valóban „hetedik csoda”), a dalszerkezetek és a hangulat alapján a legkevésbé merész dolog az amerikai Symphony X-et kikiáltani ilyennek. De kifinomultabb, riffvágós produkcióval, szemben Michael Romeo éles „shreddingjével” (kövesd a Banish The Wicked nyitányát a két zenekar összehasonlításához)! Az egész lemez kivételes minőségi szinten van kifaragva, és minden szám külön fejezet. Mindegyikben ugyanis annyi minden történik egyszerre, hogy egy pillanatra sem lehet unatkozni. A technikai kicsiszoltságot tekintve a Seventh Wonder valóságos „csúcs” a mai „progressive” metalban. A Devil’s Inc. az elején, amikor a zenekar a „hangok között” sétál, merészen a régi jó Fates Warning pszichotikusságára emlékeztet. Ezt persze egy gyönyörű dallamos refrén követi!
A gitár a szólókban Y.J. Malmsteen mívességéhez közelít. Persze, hiszen skandináv gitáriskoláról van szó. Néha úgy hat, mintha Malmsteent a Symphony X-hez állítanák szólózni, ha érted, mire gondolok. A zenekarnak kivételes érzéke van az ultradallamosság megőrzéséhez. A szuperlatívuszok egyszerűen nem fogynak el. A számok elfújják az agyadat. Mert amikor felteszed a „Waiting On The Wings”-et, egyszerűen nem hiszed el az album tökéletességét. Minden fronton. Hangzásban, szerzeményben, kivitelezésben, hangulatban, vagyis egy dinamikailag rendkívül hullámzó album áll előttünk, amely játszi könnyedséggel sorakoztat fel sokféle hangulatot. Hihetetlen, hogy a Seventh Wonder mennyire hitelesen szól. A hangulat skandináv. Vagyis egy csipetnyi borongás, a Symphony X-es „drive-val” vegyítve, dallamos „tiszta” ének, amely minden regiszterben erős. Intenzitás, ami nem enged.
Ez az album és ez a zenekar mindazoknak szól, akik a dallamos tökéletességet keresitek a lehető legszebb formában, párosítva azzal a magas feszültséggel, ahogy a játékszerek a Seventh Wonder srácainak kezében egyenesen veszélyos fegyverré válnak, izzón okádva az igazi, makulátlan progresszív metal tüzet, amely hibátlanul szikrázik a „rock” tény kínálta egész bombasztikában! A Seventh Wonder olyan zenekar, amelyet érdemes szemügyre venni, és a fejlődését a jövőben is követni. A „Waiting In The Wings” komolyan mondom: tolja és tágítja a progresszív zenekarok által a kilencvenes években felállított technikai határokat, rendkívül ambiciózusan és a neves példaképek iránti minden tisztelet nélkül, csak felfelé! Vajon mit hoz a következő album.
Felállás
Tommy Karevik – ének
Johan Liefvendahl – gitár
Andreas “Kyrt” Söderin – billentyűk
Andreas Blomqvist – basszusgitár
Johnny Sandin – dob
Produkció
Tommy Hansen
Számlista
1. Star Of David
2. Taint The Sky
3. Waiting In The Wings
4. Banish The Wicked
5. Not An Angel
6. Devil’s Inc.
7. Walking Tall
8. The Edge Of My Blade
Az album hossza: 51:27
