Kiadó: Mind’s Eye Music
Megjelenés dátuma: 2019. 10. 09.
Produkció: Vinnie Moore
Az album hossza: 45.17 perc
Műfaj: gitárrock / art rock
Értékelés: 9.0 / 10
Vinnie Moore amerikai zenész, egyenesen szólva a hathúros elektromos gitárjáték technikai mesterségének egyik varázslója, aki már a nyolcvanas évek második felében híressé vált stúdió-debütalbumával. Azzal, az idősebb honfitársa, Satriani színre lépésének idején, társ-úttörőként egyengette az úgynevezett csak hangszeres gitárrock albumok gyors népszerűsödését, amelyeken természetesen a gitárjáték áll a középpontban. Moore rövid ideig Alice Cooperrel játszott, felvett egy reklámdalt a Pepsi Colának, a Rush „Roll the Bones” turnéján előzenekarként nyitott, majd 2003-ban csatlakozott a UFO legendához, és az összes gitáros közül, akik a hatvanas évek végétől máig megfordultak ebben a hosszú életű csapatban – élükön a híres Michael Schenkerrel –, ő bírta a legtovább a UFO-ban. Velük játszik ma is. Moore persze az önálló stúdióalbumokról sem feledkezik meg: pályafutása során elég sok jelent meg tőle, és mindegyik kivételesen szép, minőségi teljesítmény, amely őszintén, teljes vérrel tükrözi a zenész lényegét és kifejezésvilágának esszenciáját.
Az új „Soul Shifter” is ezt az utat követi. Mindenekelőtt egy lépéssel előrébb visz Vinnie Moore művészi érésében. Új zenei kihívások terepére lép, ahol Moore újabb dimenziókat fedez fel abban, mi a legjobb, amit most nyújtani tud. A „Soul Shifter” ezért talán az előadó legérettebb önálló stúdióalbumának számít. A kifejezésmód minden változatosságát felvonultatja, ugyanakkor kivételes mértéktartással (valamiféle „kiegyenlítettséggel”) büszkélkedhet. Ha pályája elején MacAlpine-nal, Friedmannel, Beckerrel, az előbb említett Satrianival és más egykori társaival együtt a gitárjáték szuperhőse volt, aki mérgező „shreddelésével” szemöldököket emelgetett, mostanában ez az ikonikus gitáros bizony egyre inkább lecsillapodik. Az új album ennek az igazi bizonyítéka.
Az új lemez mindenképp annak a művészi pontnak a folytatása, ahol az elődje, az „Aerial Visions” (2015) megállt, sőt még tovább is megy. Az elmúlt években a zenész életében több hozzá közel álló ember elvesztése is megtörtént, az album készítése valamivel hosszabb ideig tartott a szokásosnál, és darabokban született meg, főként abban a szabadidőben, amit Moore a UFO turnéi között talált. Az ötletek tehát régebbiek, még az „Aerial Visions” előtti időkre nyúlnak vissza. Vinnie kilencedik albumán a rock’n’roll, a metal és a progresszív zene két „mini” legendája vendégeskedik: Rudy Sarzo (Quiet Riot, Ozzy) basszusgitáron, valamint Jordan Rudess (Dream Theater). A Moore új albumát rögzítő felállást Richie Monica dobos, Michael Bean basszusgitáros – aki már a „Time Odyssey” albumon is ezt a hangszert játszotta –, John Cassidy billentyűs, valamint Richie Monica és John Pessoni dobosok egészítik ki.
Ott van a humor, amely mindig is jellemezte ezt a zenészt, és lucid játékát régóta végigkíséri – ezt testesíti meg a nyitó Funk Bone Jam és a 3. helyen álló, különösen szórakoztató, fiús csínytevésektől sem mentes Kung Fu Grip, amelyben főleg a „Satriani-féle whammyk wah-wahval” kombinációja lelkesít. Emellett az album némi kontrasztos „komolyságot” is tartogat, sőt balladai elmélyedést is (a Mystified Chris Cornellnek szól), és e két pólus között bőven jut tér a kihegyezett jam-kirohanásoknak. A Brother Carlos című számot Vinnie a legendás Carlos Santanának ajánlotta, aki személyével és munkásságával mindig is nagy inspirációt jelentett Moore-nak. A játékból kiragyog a zenész érzékeny oldala és hatalmas auralis ereje, ahogy a dallam kifinomult és gyöngéd megszólaltatására törekszik. Moore a zenei tökéletesség keresésének kivételes orvosaként is megmutatkozik. Ez sugárzik főleg a nyugodt, játékos félakusztikus Same Sun Shines-ból, amelynek különösen fülbemászó vezérmotívumát szorosan követi a már említett Mystified. A Gainesville Station című számot felpörgetett rockriff hajtja, amelyet vastag, „groove-os” lábdobtámogatás és southern rockos lazaság burkol be; Vinnie Moore ezt is az egyik példaképének, a néhai Lynyrd Skynyrd-gitárosnak, Steve Gainesnek ajánlja. Az ajánlásoknak még nincs vége. Itt a „susogó” Soul Rider, amelynek bluesos jellegét a „slide” fogásokkal való játék is meghatározza, hiszen a számból áradó zeneiség a legendás Greg Allmannek (The Allman Brothers Band) állít emléket. A countrys színekbe öltöztetett Heard You Were Gone’ pedig Vinnie néhai kollégájára, Elliottra emlékezik, aki a Dean gitároknál dolgozott.
Az aranzsmanok gyakran akusztikusak, ami elmélyíti a produkció szerves, meleg hangulatát, az elektromos gitár pedig az így kiválasztott hangzáspasztellek között még kontrasztosabban viselkedik. Rendkívül kiegyensúlyozott album. Moore filigránul megformált szerkezeteiből nem hiányzik a finomság és a precíz mechanika. Rengeteg apró részlet díszíti a dalokat, igazán szórakoztató hallgatni, milyen megoldásokat és trükköket húz elő Vinnie Moore a harmóniáiban és díszítéseiben.
A „Soul Shifter” pontosan az, amit a címe ígér. Finom lebegés a zenész érzékenységének érzelmi tágasságában. Közben mindennel megjutalmazza a hallgatót: rendkívüli zenei csiszoltsággal, filigrán varázslatos kivitelezéssel és kifinomult pillanatokkal. Minden egyben. Moore érésének művészete így valamiféle alkotói csúcspontot ér el.
szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
01. Funk Bone Jam
02. Same Sun Shines
03. Kung Fu Grip
04. Mystified
05. Brother Carlos
06. Gainesville Station
07. Soul Rider
08. Mirage
09. Heard You Were Gone
10. Across The Ages
Felállás:
Vinnie Moore – gitár, szintetizátorok a 2., 8., 9. és 10. számon, basszusgitár a 3. és 8. számon
John Cassidy – Hammond-orgona az 1., 3., 6. és 7. számon, klavinet az 1. számon és zongora a 3., 4., 5., 7. és 9. számon
Michael Bean – basszusgitár a 4., 5., 6., 7. és 9. számon, pedal steel a 9. számon
Randy McStine – basszusgitár a 2. és 10. számon
Richie Monica – dob az 1., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9. számon
John Pessoni – dob a 2. és 10. számon
Rudy Sarzo – bass (1)
Randy McStine – bass (2, 10)
Michael Bean – bass (4, 5, 6, 7, 9), pedal steel (9)
VENDÉGZENÉSZEK:
Jordan Rudess – zongoraszóló (6. szám)
Rudy Sarzo – basszusgitár az 1. számon
