Kiadó: SPV/Steamhammer Records
Megjelenés dátuma: 2020. 8. 21.
Produkció: Geoff Thorpe & Juan Urteaga
Az album hossza: 46.52 perc
Műfaj: Speed Metal/ Thrash Metal
Értékelés: 9.0/10
Új Vicious Rumors album, amilyet még nem hallottál. Aki ismeri a zenekar kultikus éveit Carl Albert énekessel és az elmúlt tizenöt évet, tudja, miről van szó, és már érdeklődött is az új lemez beszerzése iránt. Ez a hosszú életű csapat 1979 óta tartja magát a nemzetközi színtéren, hála vezérének, főnökének és gitárosának, Geoff Thorpe-nak áttörhetetlen oroszlánszívének. A Vicious Rumors épp Geoff odaadása, hite és dacos kitartása miatt elpusztíthatatlan. Miért ez a szenzációhajhász felvezetés?
A banda nemrég ismét alaposan átrendezte a felállást. Thorpe mellett megmaradt a nélkülözhetetlen dobos, Geoff haverja a zenekar kezdeteitől fogva, a felbecsülhetetlen Larry Howe. A többiek az új „Celebration Decay” albumon újoncok. A 21 éves Gunnar Dügrey, akire Geoff már tizennyolc évesen szemet vetett, igazi felfedezés. Olyan, mint Luka Dončič az NBA-ben. Nick Courtney énekessel Geoff fantasztikus vokalistát szerzett: megvan benne a szükséges féktelen robbanékonyság, kivételes erőt és vokális tekintélyt sugároz, és gond nélkül viszi át a középső fekvésekből a magasba és a legmagasabbakba. Ha Brian Allenhez hasonlítjuk, a Vicious Rumors énekeséhez, aki az elmúlt években – közbeni kilépésekkel és visszatérésekkel – leginkább meghatározta a zenekar utolsó évtizedét, Courtney hangja nem annyira „halfordos”, inkább a rendkívül agresszív tartás mellett „dickinsonos”. Ez azt is jelenti, hogy inkább a közelmúlt, de sosem igazán távoli érzéseit idézi, amelyeket a csapat korai korszakának örök albumain az egyedülálló, felejthetetlen Carl Albert hagyott ránk. A hangzásbeli frissítések ezzel nem értek véget. A basszusgitáros szerepét a svéd Robin Utbolt vette át, így a felállás a 2013 utáni időszakban is megőrizte nemzetközi jellegét, amikor csatlakozott hozzájuk a szlovén basszusgitáros-hős, Tilen Hudrap. Miután a mi emberünk 2018 őszén átigazolt az U.D.O.-hoz, a koncerteken Cody Green segítette a bandát basszusgitárral, aki alapvetően gitáros. Ő vendégként két gitárszólóval hozzájárult a zenekar új albumához. A vendégek sora itt sem ér véget. Greg Christian, akit a Traumával és a Testamenttel való munkái miatt ismerhetünk, szintén közreműködött néhány mennydörgő basszusvonallal.
A gitárok terén a „Celebration Decay” – a tagok minden bizonyított kiválósága ellenére, akik az új évezred korábbi lemezein Thorpe-pal tandemben dolgoztak – néhány rendkívül lenyűgöző pillanatot hoz, amelyek még a Thorpe és Mark McGee közötti felejthetetlen páros idejét is feltámasztják. A fiatal Dügreyvel tényleg nem lehet viccelni, és több mint nyilvánvaló, hogy a felfrissült felállás tovább hajtotta Thorpe-ot, aki így mindenhez maximális elkötelezettséggel és lelkesedéssel nyúlt. Az eredmény ötletekben friss, változatos album, amelyből dől a rendkívül sötét, végzetes, disztópikus hangulat. Ez nem hagy maga után sem túlélőket, sem büntetlenül megúszókat. Az album jó adag olyan tételt tartalmaz, amelyek a klasszikus Vicious Rumors-attitűdöt és -karizmát képviselik, mint például a „Pulse Of The Dead”, az „Arrival Of Desolation”, a „Death Eternal” és a „Collision Course Disaster”. Másrészt a zenekar olyan pillanatokkal is meglepett, mint a „Darkness Devine”, ahol ambiciózusabban kísérletező szerkezeteket formált, és ezzel ismét sikeresen próbára tette magát az eddig feltáratlan zenei horizontok kutatásában.
A „Celebration Decay” tetőtől talpig igazi Vicious Rumors-album. A utalás a nem is olyan távoli elmúlt tizenöt évre vonatkozik, a régi iskolás Bay Area-őrület „feltámadására”, amely a véreikben folyik, és amelyben az új albummal együtt a Vicious Rumors az utolsó öt lemezét adta ki. A gitárok borotvaélesek. Az energia vadállati, végig az abszolút forráspont és a nukleáris pusztítás határán. A drámai színházat Courtney kiváló énekteljesítménye mellett Geoff is mélyíti, aki átvesz néhány vokális szólamot, és Courtney-val együtt segít elmélyíteni az egyes tételek atmoszféráját. A „Celebration Decay” hallatán minden Vicious Rumors-rajongónak megdobban majd a szíve. Hihetetlenül ötletgazdag, megvan benne ennek a kifogyhatatlan zenekarnak a valódi, felismerhető, nagy zenei karizmája, amely ezúttal még az eddiginél is szerencsésebben olvasztja egybe a nyolcvanas évek végének elemeit – vagyis az első három kultikus lemez retrospektív korszakát – az érettséggel, a tapasztalattal és a metal varázsával való modern bánásmód esztétikájával az új időkben. A „Celebration Decay” az amerikai „old school speed/thrash metal” kivételes átalakulásának tükre a Bay Area bölcsőjéből, amely játékidejének minden lépésén bravúros erőt sugároz. A disztópikus kilátások témája Geoffnak már hagyományosan fekszik. Feltétel nélkül fekszik. És ezúttal az emberiség őrültsége miatti belső csalódottságát különösen extrém és heves gitárfrázisokba öntötte. Maróan és megalkuvás nélkül.
A banda ezen az albumon a formáció viszonylag rövid működéséhez képest hihetetlen kémiát épített ki. Érződik, hogy a csapatnak kivételes rutint adott a több mint száz koncert a tavalyi évben, amelyeken végigjátszották a teljes „Digital Dictator” albumot. Azt a lemezt, amely már 1988-ban is nagyon is látnoknak bizonyult. Igen! Az album lenyűgöző. Egy rendkívüli kohézió eredménye, amelyet a zenekar viszonylag rövid idő alatt vérbeli módon kifejlesztett, valószínűleg épp a tavaly lejátszott sok koncertnek köszönhetően. Mert egyszerűen szólva szétveti a fülbemászó, magas oktánszámú feszültség, amelyet csak egy briliáns, egymásra hangolódó csapat képes generálni. Az egyének kiváló technikai teljesítményének és e technikai elem kollektív felnagyításának elegye, ahogy említettem, az új ötletek megvalósításának hihetetlen kreatív ihletettségén keresztül. A dalok a fülbemászó ütőerő és az atmoszferikus fordulatok briliáns keverékei, amelyeket a motívumok változatossága szül, az átmenetekben összeragasztva Howe erőteljes ritmikus rombolásának, szellemességének és természetesen nagy rutinjának egész színességével.
Elég volt a szóból! Metal-ó iskola az új időkre és az örökkévalóságnak. A Bay Area szcéna legendái nem adják fel. Épp ellenkezőleg. Izzanak, megzabolázhatatlanok, és félelmetesen vadállati elkötelezettséggel nyomják, így az idei év egyik legerősebb, legkarizmatikusabb és végső soron legszebb, leghitelesebb albumát kapjuk, amelyet az amerikai metaliskola egyedülálló, régi mesteremberi módján faragtak.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
Celebration Decay (4:31)
2. Pulse Of The Dead (4:08)
3. Arrival Of Desolation (5:42)
4. Any Last Words (3:34)
5. Asylum Of Blood (4:11)
6. Darkness Divine (4:49)
7. Long Way Home (3:48)
8. Cold Blooded (4:23)
9. Death Eternal (3:44)
10.Collision Course Disaster (3:31)
11. Masquerade Of Good Intentions (4:48)
Felállás:
Nick Courtney – ének
Geoff Thorpe – gitár
Gunnar Dügrey – gitár
Robin Utbult – basszusgitár
Larry Howe – dobok
Vendégzenészek:
Cody Green – gitár
Greg Christian – basszusgitár
