Kiadó: BMG
Megjelenés dátuma: 2020. 5. 15.
Produkció: Russell Mael, Ron Mael
Az album hossza: 54.26 perc
Műfaj: Art pop
Értékelés: 9/10
Újabb kő került a rocktörténelem egyik legexcentrikusabb nevének kaméleonszerű pályafutásába. A Los Angeles-i Sparks fivérpárost a Mael fivérek alkotják: Ron billentyűzik és írja a szövegeket, Russell pedig énekel, és időnként beleszól az alkotói folyamatba. Azon ritkán ismert előadók közé tartoznak, akik kultikusak, a kultikusság pedig mindig a különcök kiváltsága, így a különcök követik is őket. A hatvanas évek vége óta működnek, lemezeket pedig már közel ötven éve adnak ki. Mindig is úgy volt, hogy a látnokok és gondolkodók azok, akik szélesebben, vagy másképp gondolkodnak, és őket mindig furcsának és bolondnak tartották.
Pontosan ez történt a Sparksszal is, hiszen kereskedelmi sikert sosem arattak. Természetük mindig arra ösztönözte őket, hogy szokatlan módon fogalmazzák meg a gondolataikat. A zenéjükkel gondolkodásra késztettek mindenkit, aki ezt még mindig szeretné, annak ellenére, hogy mindenféle hatalmasságok a maguk módján próbálják megmondani, mit gondoljunk. Az „A Steady, Drip, Drip, Drip” a huszonnegyedik albumuk. Ron és Russell Mael pályafutásuk során a zeneipar minden fordulatát a saját javukra fordították: átvették az épp aktuális divatos kifejezésmódot, magukévá tették, kiköpték a felesleges ballasztot, és a saját fényükben tálalták. Így az albumaik is tele vannak eklektikus zenével, amely a pillanat lenyomata, mégis az évek során is tovább ér, mint ahogy azt ők maguk valószínűleg várták. Szokás szerint az „A Steady, Drip, Drip, Drip” is csupa szikrázó, boncolgató, éles és okos pillantás a körülöttük zajló eseményekre. A leglelkesebb rajongók sem tudnak jóllakni velük. Ezúttal más témák mellett tükröt tartottak a maszkot viselő embereknek is, méghozzá nem csak az új koronavírus idején. Távol álljon tőlük, hogy irigyeljék őket, olyan ügyesen és álcázottan gúnyolódnak rajtuk, hogy az mindenkinek öröm. Ha valaki azt mondta, hogy a Mael fivérek a legjobb dolog a Beatles óta, az nagyrészt igaz is. Terjedelmes diszkográfiájukban a brit négyes dallamvilágánál sokkal többet is képesek voltak nyújtani. Az új album minden egyes száma érdekes, először a szövegek, aztán a kivitelezés miatt, különösen mert Russell még mindig a híres falzettet használja, ami a védjegyük. Már sok évvel ezelőtt elmagyarázta, hogy ez tiszta funkcionalitásból született, amit Ron dalszerzése követelt meg tőle. És ehhez tartja magát az „A Steady, Drip, Drip, Drip” esetében is.
A Mael fivérek még mindig relevánsak, frissek és kíváncsiak. Amikor felfedeznek valamit, azt beleöntik a saját kifejezésmódjukba, de közben megtartják a szabadságot a zenei alapok összerakásában. Épp ez teszi őket egyedivé, mert nem hagyják, hogy bárki megmondja nekik, mit gondoljanak. Ezért is találták meg pályafutásuk során, egy rakás kiadóváltás ellenére is, mindig azt a közönségrészt, amely tudott és akart rájuk figyelni. Felesleges mondani, hogy a lucid eszükkel és sötét humorukkal többet érnek el, mint sok náluk jóval fiatalabb zenész. Köztudott, hogy a Sparkstól legalább egy-egy példát vett a Depeche Mode, a Queen, a Pet Shop Boys, a Sonic Youth, a Nirvana és még néhányan. A Franz Ferdinanddal 2015-ben közös albumot is készítettek FFS címmel. Igen, a humorérzékük szúrós, egyenes, és gondolkodásra késztet. Ezúttal ismét beleszőtték az „A Steady, Drip, Drip, Drip” című albumba.
Szórakoztatóipari határterületeken való kalandozásukat már rég meg kellett volna jutalmazni valami anyagilag is kézzelfogható dologgal, de sajnos a történelembe a habzsoló kapitalizmus és a kispolgárság indikátoraiként fognak bekerülni, meg azokéként is, akik csak azért alkotnak, hogy alkossanak. Ötven év után is frissek és élesek, kritikusak, és tudják, hogyan alkossanak olyat, ami gondolkodásra késztet. Az „A Steady, Drip, Drip, Drip” lemezen operai teatralitást, ragyogó hangszerelést, szintipopot, rockgitárokat és a dalokban mindig érdekes fordulatokat hallhattok, amelyeket könnyedén és meggyőzően alkottak meg. A két egykori művészetis hallgató art rockja, amely az évek során megrágta a glam rockot, a disco-t, az újhullámot és még egyebet, ezúttal is lefegyverzi a füleket a 2020-as évek életének brutálisan egyenes kritikájával. Soha nem hajoltak meg a pillanatnyi életvezetési és erkölcsi rendszerek és normák előtt, és ezúttal sem teszik. Hozzájuk hasonló zenekar még sokáig nem lesz, a Mael fivérek pedig életük nyolcadik évtizedében egyáltalán nem húzzák be a kéziféket, éppen ellenkezőleg.
Szerző: Jernej Vene
Számlista:
1. All That
2. I’m Toast
3. Lawnmower
4. Sainthood Is Not In Your Future
5. Pacific Standard Time
6. Stravinsky’s Only Hit
7. Left Out In The Cold
8. Self-Effacing
9. One For The Ages
10. Onomata Pia
11. IPhone
12. The Existential Threat
13. Nothing Is Faster Than The Speed Of Light
14. Please Don’t Fuck Up My World
Felállás:
Russell Mael – ének, hangmérnökség, keverés
Ron Mael – billentyűs hangszerek, programozás
Vendégzenészek:
Steven Nistor – dob
Evan Weiss – gitár
Eli Pearl – gitár
Patrick Kelly – basszusgitár
Ryan Parrish – szaxofon
Alex Casnoff – kiegészítő billentyűs hangszerek a One For The Ages című dalban
A Coldwater Canyon ifjúsági énekkar – kísérő ének a „Please, Don’t Fuck Up My World” című dalban
