Az utóbbi években a különféle tribute zenekarok igazi slágerré váltak a hazai koncertszínpadokon. Hogy miért, arról valószínűleg egy komplett szociológiai tanulmányt is lehetne írni, tény viszont, hogy az ilyen bandák koncertjeire nálunk mindig szép számban kíváncsiak. A színpadainkon így gyakran összefuthatunk a Brit Floyddal és a Guns 2 Roses-zal, és már jó pár ilyen-olyan tribute-ot láthattunk és hallhattunk minden idők legnagyobb heavy metal bandája, az Iron Maiden előtt tisztelegve is. Nekik majdnem annyi tribute zenekaruk van, mint rajongójuk (jó, a közelében sincs, de az tény, hogy Iron Maiden-tribute-ból tenger van), így esett, hogy nálunk is egy hónapon belül rögtön két Iron Maiden-tisztelgés lépett színpadra. Előbb az Orto Fest keretében a Higher On Maiden, múlt vasárnap pedig az egyetlen csupa nőkből álló tribute zenekar, a The Iron Maidens, amely az eredeti kiváló másaként vált híressé.
Mielőtt azonban erről meggyőződhetett volna a vasárnap estéhez képest nagyon szépen megtelt Kino Šiška, a bemelegítésről a hazai heavy metal reménységei (akik valójában már rég beváltották, sőt túl is szárnyalták a hozzájuk fűzött reményeket), a SkyEye gondoskodott. Ez minden bizonnyal a zenekar eddigi legnagyobb koncertje volt, de a kihívástól a legkevésbé sem ijedtek meg, sőt úgy vették be a Šiška színpadát, mint a szláv hordák a Run For Your Life című ütős slágerükben. A srácok tisztességes műsoridőt kaptak, így nyugodtan bemutathatták a kiváló Digital God debütalbum jó részét, sőt még klipet is forgattak a címadó dalhoz. A SkyEye ismét remek koncertet adott, ami ezen az esős vasárnap estén alaposan megpezsdítette a vért, néhány kisebb gitáros baki ellenére is. A srácok jó pár száz fős közönséget lelkesítettek fel, a koncert után pedig azoktól, akik korábban nem ismerték a bandát, olyan lelkes kommenteket lehetett hallani, mint „váó, az ének, mint Dickinson!”, meg hasonlókat. A SkyEye ezzel a diadalmas koncerttel ismét bebizonyította, hogy a szlovén heavy metal égetően szükséges vérfrissítése (vagy épp doppingszere)!
Elég hosszú előkészületek után pontban negyed tizenegykor (persze a Doctor Doctor konferálta fel őket) lépett színpadra a The Iron Maidens, és a halhatatlan Aces High-jal köszöntötte Ljubljanát. A zenekart jelenleg Linda McDonald (Nikki McBurrain) dobos, Wanda Ortiz (Steph Harris) basszusgitáros, Courtney Cox (Adriana Smith) és Nikki Stringfield (Davina Murray) gitárosok, valamint Kirsten Rosenberg (Bruce Chikinson) énekesnő alkotja, és mielőtt Alice Cooperhez lelépett volna, Nita Strauss (Mega Murray) is itt edződött. Nos, Kirsten az Aces High alatt még elég rendesen kereste önmagát, és az első néhány dalban a kissé mélyebben intonált hangjával inkább Blaze Bayleyre emlékeztetett, mint Bruce Dickinsonra, de gyorsan belejött, és nagyon korrekt énekesi teljesítményt nyújtott, amelyet a majdnem kétórás koncert végéig szépen fokozott. A lányok a kezdeti ismerkedés után rendesen odacsaptak a rendkívüli és nagyon jól előadott Losfer Words (Big ‘Orra) instrumentálissal, amelynél csak az zavart, hogy Linda McDonald dupla lábgépet használ, amit az Iron Maidennél egyszerűen nem csinálnak, így (nekünk) puristáknak minden alkalommal összeszorult a szívünk, amikor megszólalt a „dupla”. Egyébként az instrumentális előadásra – a kisebb bakiktól eltekintve, amelyeken a jó hangulat miatt könnyen át lehetett siklani – nem lehet panasz, hiszen a lányok szorgalmasan és lelkiismeretesen bemagolták az anyagot (főleg Ortiz győzött meg, aki gondoskodott a semmivel össze nem téveszthető, csörgő basszushangzásról). Ez még szebben megmutatkozott azoknál az obskúrus gyöngyszemeknél, amelyeket eredeti előadásban valószínűleg soha nem fogunk hallani. A lányok így egyenesen letaglóztak olyan csemegékkel és nyalánkságokkal, mint a Flash of the Blade, a Purgatory és a Still Life, leginkább pedig a zseniális Alexander the Great eposszal, amelyet az Iron Maiden élőben még egyetlenegyszer sem játszott el.
Külön ki kell emelni az energikus Kirstent, aki végig a markában tartotta a közönséget, és látszott, hogy Bruce Dickinson frontemberiskolájából rengeteget ellesett (néhányszor egészen konkrétan a kultikus Live After Death-ről), legfőképp akkor, amikor a The Trooper alatt szlovén zászlót lobogtatva egyenesen a közönség szívéhez szólt. Kirsten többször is hangsúlyozta, hogy ez valóban hűséges tisztelgés az Iron Maiden előtt, és ezzel tudatta, hogy nem puszta „cash grab”-ről, hanem igazi rajongásról van szó, ami a Maiden-rajongókat világszerte összeköti. És ki (vagy mi) nélkül nem múlhat el egyetlen Iron Maiden-koncert sem? Hát persze, hogy Eddie nélkül. Neki is van a The Iron Maidensnek, csak éppen a legendás kabala bőrébe háromszor is egy roadie bújt, így az egész egy olcsó nyolcvanas évekbeli B-film báját kapta meg, főleg a kínai diszkontból származó LED-izzókkal kivilágított sci-fi Eddie, meg a The Number of the Beast alatt felbukkanó, a Teen Wolf Michael J. Foxára emlékeztető valami. Megfizethetetlen. Ahogy a koncert a vége felé közeledett, a lányok még a kiválóan előadott Phantom of the Operával és The Evil That Men Dóval is meglepetést okoztak, búcsúzóul pedig a Fear of the Dark, a Hallowed Be Thy Name és a Run to the Hills hármasát ajándékozták Ljubljanának. A The Iron Maidens nagyon-nagyon szimpatikus vasárnap estét varázsolt, bárki bármit is gondoljon a tribute zenekarokról. Up the Maidens!
Szöveg: Rok Klemše
Fotók: Sebastijan Videc
SkyEye
Iron Maidens
