Kiadó: Frontiers Music Srl.
Megjelenés dátuma: 2020. 12. 4.
Produkció: Markus Teske
Az album hossza: 61.08 perc
Műfaj: Progressive Metal
Értékelés: 9.0/10
A Vanden Plas manapság gyakorlatilag a pezsgő progresszívmetal-színtér élő ereklyéje – nevezzük ezt az első hullámnak, amelyet a nyolcvanas évek végén a Dream Theater indított el, bár őszintén szólva progresszív metalt már előttük is játszottak. A műfaj népszerűsítéséhez viszont ők járultak hozzá a legtöbbel. A Vanden Plas komponálási és hangszerelési megközelítése félreérthetetlenül a Dream Theater első korszakából merít ihletet. Ám – és ezt már szinte fölösleges újra meg újra hangsúlyozni – a Vanden Plas különc lovagja a zenei művészetnek, akik senkinek sem tartoznak számadással. A zenekar nagy erőssége továbbra is az a tény, hogy pályafutása kezdete óta változatlan felállásban játszik, öt kivételes zenei tehetséggel. És a mai napig a Vanden Plas a zenei tökély és a magas művészi színvonal fogalma. Hihetetlen, hogy a banda folyamatosan dolgozik, és viszonylag rövid idő alatt képes zeneileg igényes koncepciókat felvenni, amelyeket elképesztő kreatív csiszoltság kísér.
A Vanden Plas az új albumon is hűségesen kitart sajátos hangzásának megteremtése mellett. Ezt ezúttal is hosszú ideje velük dolgozó munkatársuk és társuk, Markus Teske formálta. A „The Ghost Xperiment – Illumination” tehát folytatása és záró fejezete annak a koncepciónak, amelyet az előző lemez, a „The Ghost Xperiment – The Awakening” indított útjára (RockLine recenzió). A történet második fele, amelyet egy parapszichológiai kísérlet, az 1972-ben a kanadai Torontóban végzett Philip-kísérlet ihletett, megkapja a maga kifejletét és epilógusát. Vajon az egyén elméje képes saját szellemeket teremteni, amelyek megtestesülnek a valóságban? Abban a valóságban, ahogyan az emberi világ ismeri és sajátosan érzékeli? Andy Kuntz, a Vanden Plas énekese a múltban is szívesen fordult az okkultizmus és a parapszichológia témái felé, így a választott koncepció semmiben sem meglepő. A „pszichogon” – ez a szó szerepel az új „The Lonely Psychogon” című dal címében – bizonyos értelemben azt az állapotot írja le, amikor az egyén a gondolatai intenzitásával képes megidézni azok látszólagos valóságát; aztán ott van az „ourboro” szóalkotás, amely az ókori görög és egyiptomi mitológiában a saját farkát felfaló kígyót vagy sárkányt jelképezi. Még ha az egész nem is teljesen világos, és nyilvánvalóan az albummal bajlódó hallgató képzeletének működésbe lépését kéri, a cél egy „szellem” megteremtésének kísérlete, amelyet az emberi tudatból idéztek meg, és amely valamiféle virtuális megtestesülést ölt, hogy elmondhassa a saját történetét.
A játék ezúttal is lélegzetelállító. A zenekar ezen az albumon felerősítette progresszívmetal-oldalát. Ez főleg Günter Werno billentyűs és Stephan Lill gitáros érezhetően konkrétabb szólóbetéteiben hallatszik. Mindkét zenész most is a lényegi művészi elemek magvát szállítja, amelyek mindig is a zenekar zenéjének nagy vonzerejét garantálták, és hatalmas mágnesként hatnak az igényesebb hallgatókra. Újra meg újra elképesztenek áthatóságukkal, ötletességükkel és a számtalan varázslatos kitérő szikrázó féktelenségével, amelyek magasan virtuóz eredményt hoznak. A banda ugyanakkor az előző albumhoz – a koncepciózus történet első részéhez – képest valamivel több zenekari hangszerelést is beépített. Ezért az album első hallgatásra nem kelt olyan zenei megbékélő érzetet, mint elődje, vagyis megint keményebb dió, és komoly számú lejátszás kell hozzá, hogy befészkelje magát a fülbe. Ez azt jelenti, hogy a Vanden Plas a művészi tökély keresésében lényegében semmiben nem enged. A „The Ghost Xperiment – Illumination” is túlcsordul az ambícióktól. Ami pedig lényeges: a briliáns elődök sorával megalapozott magas minőségi színvonal az új albumon is megmaradt. A komponálás kiválósága, amellyel ez a kvintett az évek során elkényeztetett minket, az új lemezen a „The Ouroboros” című dalban csúcsosodik ki, amely egy helyen hozza össze mindazt, amit a Vanden Plas név alatt értünk. Lényegi védjegyek, amelyek az évek során művészileg érlelődnek. Egy zseniális progresszívmetal-minieposz-szvit.
A Vanden Plas tehát továbbra is hű marad mérföldekről felismerhető művészetéhez, amely az egyes albumok között többé-kevésbé csak a megragadó zeneiség mértékében hoz változást – ez a „progresszív” jelzőtől gyakran teljesen idegen –, valamint magának a progresszivitásnak a szintjén. Ebben a tekintetben az új albumon a legemlékezetesebb a második dal, az „Under the Horizon” refrénje. Ez azonnal megragad. Ám ha a progresszivitás világában a megragadó zeneiséget keressük, az egy ilyen zenekarral szemben inkább igazságtalanság, mint bármi más. Ezért ez nem az előadott művészet minőségének valódi mércéje. Egy ilyen művészet teljes képe mindig több szempontból épül fel.
Elég volt a filozofálásból. A banda kémiája ezen a lemezen is rendkívül lenyűgöző, amely kifejezetten sötéten teátrális, olykor végzetes hangulatú. Ebben a tekintetben a „The Ghost Xperiment – Illumination” a Vanden Plas egész pályafutásának egyik legsötétebb albuma. Az új dalok közül különösen a „Fatal Arcadia” szólít meg, kifejezetten vészjósló, tüskés és romboló gitárfrázissal, amelyet a német thrash metal hazájabeli képviselői is megirigyelnének. A „Fatal Arcadia” ebből a szempontból a Vanden Plas egész pályafutásának egyik legkeményebb szerzeménye. A Vanden Plas a „The Ghost Xperiment – Illumination” albummal sikeresen révbe juttatta újabb összetett koncepcióját. A lemez az összes „klasszikus” védjegyet hozza, amelyekkel ez a gyakran igazságtalanul elfeledett, a németországi Karlsruhéból származó progresszívmetal-erőd régóta hírnevet szerzett magának. A Vanden Plas a nagyfokú perfekcionizmus jegyében ezúttal is briliánsan egyensúlyozott teljesítményt tett le az asztalra: a jól befogadható és rugalmas technikai komplexitás, valamint a bombasztikus zenei megragadás erőteljes lökései találkoznak benne. Mindehhez minden lépésnél elmélyülten csatlakoznak a sötét gitárfrázisok kifejezetten maró pillanatai, amelyeket filigrán módon szakítanak meg a lágyságot és finomságot igénylő részek, ahol ismét érvényre jutnak Andy Kuntz kiváló énekhangjának jellegzetességei.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Dallista:
1. When The World Is Falling Down
2. Under The Horizon
3. Black Waltz Death
4. The Lonely Psychogon
5. Fatal Arcadia
6. The Ouroboros
7. Ghost Engineers
8. Krieg kennt keine Sieger (feat. Alea / orig. Saltatio Mortis)
Felállás:
Andy Kuntz – ének
Stephan Lill – gitár
Günter Werno – billentyűk
Andreas Lill – dob
Torsten Reichert – basszusgitár
