Szerző: Rok Klemše
Fotók: Nina Grad
Helyszín: MetalDays, Tolmin
Az interjú dátuma: 2013. július 26.
A svéd death metal zenekar, az Unleashed a Grave mellett mára a svéd death metal szinonimája. A nagy négyesből ők ketten maradtak hűek a svéd hangzáshoz (az Entombed kicsit más vizekre evezett, a Dismember pedig idő előtt nyugdíjba vonult). Az Unleashed épp most adta ki tizenkettedik stúdiólemezét Dawn of the Nine címmel, mi pedig a két alapító taggal, Johnny Hedlunddal (basszusgitár és ének, aki a Nihilistben kezdte pályáját, az első igazi svéd death metal zenekarban) és Anders Schultzcal (dob) beszélgettünk a Metaldays 2013-as fellépésük előtt. Alig több mint egy évvel korábban pedig az Unleashed kiadta a remek koncepcióalbumot, az Odalheimet, amelynek posztapokaliptikus története vikingtémákba ágyazódik.
RockLine: Nálunk legutóbb pár éve játszottatok a Heidenfest keretében, és tulajdonképpen a turné fekete báránya voltatok, mint az egyetlen death metal zenekar a folk metalosok között. Mi a véleményetek a számtalan folk metal zenekarról, amelyek a viking kultúrát éneklik meg, miközben a legtöbbjüknek semmi köze hozzá?
Johnny: Remekül éreztük magunkat azon a turnén, azok a srácok a barátaink, még ha a mi zenénk valóban kilógott is a sorból. De a turné lényege épp ez: a szövegekről szól, nem arról, hogy a fellépők zeneileg tökéletesen illeszkedjenek egymáshoz.
RockLine: Nemrég adtátok ki tizenegyedik stúdiólemezeteket, az Odalheimet. Hogyan látjátok most, hogy már eltelt egy kis idő a megjelenése óta, a régebbiekhez képest? Az Odalheim tulajdonképpen az első teljesen koncepcionális albumotok.
Johnny: Pont az a legnagyobb különbség, hogy az Odalhaimot egy koncepció fogja össze. Az As Yggdrasil Trembles-en is volt néhány szám, amely koncepcióvá állt össze, de az Odalheim az első igazán, végig koncepcionális albumunk. Ez kétségkívül a legnagyobb különbség, hiszen zeneileg hűek maradunk a gyökereinkhez. Az Odalheim bármelyik dalát át lehetne tenni egy másik albumra, és működne, de akik ismerik a koncepciót, tudnák, hogy az csak egy darabja a teljes történetnek.
RockLine: Mi is tulajdonképpen ennek az albumnak a koncepciója, amely a hagyományaitokhoz híven az északi mitológiába ágyazódik, de a témája átvihető a jelenre is?
Johnny: Így van, tulajdonképpen egy jövőbeli történetről van szó, amely a viking hagyományra épül, és nem annyira magára a mitológiára, amely a sagákból ered. Természetesen a szövegekben ezt is érintjük, de inkább hatásról van szó. Valószínűleg a következő albumon is folytatjuk a történetet.
RockLine: Szerinted mi vár ránk a jövőben?
Johnny: Odalheim (nevet). Tényleg az album története az én víziómat mutatja arról a jövőről, ami ránk vár, de a történetnek nincs vége, mert a következő lemezen folytatjuk.
RockLine: Nekiláttatok már esetleg a munkának?
Johnny: Igen, de a dalok megírásához még nem. Egyelőre a történet fő részei formálódnak.
RockLine: Egyébként hogyan írja az Unleashed az új számokat? A zenekar közösen, vagy mindenki magában?
Johnny: Az elején mindenképp mindenki egyedül. Most Fredrik az, aki a gitárt fogja, én pedig a szövegeket, aztán a két ötletet odaadjuk a zenekarnak, amely vagy elfogadja, vagy nem. Ez az egész művészet. A dalírás kezdetétől a felvételek kezdetéig általában másfél év telik el, az előprodukció fél évig tart, maga a felvétel pedig körülbelül egy hónapig.
RockLine: Egyébként a zenével kezdetek, vagy előbb megvannak a szövegek?
Johnny: Általában mindkettő egyszerre, az Odalheimnél viszont a koncepció miatt bonyolultabb volt a dolog, mert nem minden szöveg passzol minden számhoz. Először végig kell nézni az összes dalt, és mindegyikhez meg kell találni a hozzá illő ötletet. Ebben elég nagy teher hárult Fredrikre, mert több dalt kellett bemutatnia nekem, mint egyébként, és ebből a készletből aztán kiszűrjük azokat, amelyek a megfelelő témával is működnek.
RockLine: Az Unleashed a svéd death metal kezdetei óta annak nagy és fontos része. Hogyan emlékeztek vissza ezekre az időkre, a kezdetekre, és Johnny, te a Nihilistre is?
Johnny: Őszintén szólva nem szeretek túl sokat visszanézni a múltba, nem vagyok nosztalgikus, inkább a mára nézek, és arra, mi vár ránk a jövőben. De azt el kell mondanom, hogy csodálatos idők voltak, még mielőtt jöttek a turnék meg a fesztiválok, istenien éreztük magunkat. De inkább a mának élek, jó emlékeim vannak azokról az időkről, mégis inkább előre nézek, mint a visszapillantó tükörbe.
Anders: Tulajdonképpen akkor csak egy csomó kölyökről volt szó, akiknek az ivás volt a lényeg, és csak utána jöttünk mi, mint zenészek. Maga a szcéna szórakoztató volt, de sokkal nehezebb, mint manapság, mert számtalan dologra kellett gondolnod és figyelned, ami ma már tulajdonképpen magától értetődő. Érdekes viszont, hogy ma sokan valamiféle legendás szcénáról beszélnek, amit én sem értek, mert mi sosem láttuk annak, és ma sem látjuk. Jó idők voltak, és szép módja a felnövésnek. De tényleg csak kölykök ivászatos összejöveteleként indult, aztán gyakorlatilag egyik napról a másikra mindenki death metalt kezdett játszani. És jól csinálták.
Johnny: Nem volt ez semmiféle terv, egyszerűen megtörtént. Ráadásul nem voltunk valami jó zenészek (nevet).
RockLine: Mégis abban biztosan különböztetek a kortársaitoktól, hogy nem „gore” szövegeket írtatok, hanem a viking örökségetek szemszögéből közelítettetek a dolgokhoz. Néztek-e emiatt rátok másképp?
Johnny: Hát, mi is voltunk egy kicsit undorítóak (nevet). Még mindig szeretem az olyan zenekarokat, mint a korai Death és az Autopsy, tetszenek a szövegeik, de nem tagadhatjuk, hogy a viking hagyományból jövünk. Ha Szlovéniából származnék, valószínűleg a szláv hagyományból indulnék ki. Ezt az utat választottuk. Az egész persze eredetileg a svéd viking örökség iránti érdeklődésünkből fakadt.
RockLine: Ti, mint a svéd death metal öregjei, hogyan néztek a modern svéd death metal szcénára, és ugyanakkor az amerikai, floridai death metalra?
Anders: Ami a svéd és az amerikai death metalt illeti… Akkoriban erre a két szcénára nem úgy néztünk, mint két különböző dologra, egyszerűen death metalról volt szó. Senki sem tekintette két külön iskolának, ez egyszerűen death metal volt. Magunkra sem mondtuk soha, hogy na, akkor most svéd death metalt fogunk játszani, de persze voltak előttünk zenekarok, akik példaképeink voltak. Ugyanarról a zenei műfajról van szó, és nincs értelme mesterséges felosztásokat csinálni. Bár különböző zenekarokról van szó, nekem mindegy, hogy a Terrorizert, az Autopsyt vagy a Carcasst hallgatom. Hasonlóan gondolkodom az újabb zenekarokról is, bár számuk ma persze összehasonlíthatatlanul nagyobb.
RockLine: Hogyan sikerült ilyen sokáig együtt maradnotok, miközben stúdióban és színpadon is nagyon aktív zenekar vagytok?
Johnny: Szerintem főleg két dologról van szó. Először is, szeretjük csinálni, amit csinálunk, másodszor pedig mindenki hozzáteszi a magáét az egészhez. Az is fontos, hogy mindannyian ugyanarra a műfajra törekszünk. Nem tudom, meddig maradnánk ebben a felállásban, ha valaki billentyűt akarna vinni a zenébe, vagy nu metalt, mert az éppen népszerű. Hűnek kell maradnod önmagadhoz. Nézd meg például az AC/DC-t vagy a Motörheadet. Mindig hűek maradtak önmagukhoz, és bár próbálkoztak egy-egy újdonsággal, a hangzásukat nem változtatták meg drasztikusan. Szerintem ebből fakad a sikerük. És még mindig jók.
Anders: Ahogy Johnny mondta. A legfontosabb, hogy közös a célunk, és ebben nincsenek egymásnak ellentmondó nézeteink. Csak négy srác vagyunk, akik death metalt játszanak. Ezen kívül viszont halálosan gyűlöljük egymást (nevet).
Johnny: Szerintem a gyűlöletedről majd beszélnem kell az anyáddal (nevet).
RockLine: Mindezek alapján tehát nálatok szóba sem jön a nyugdíj, mint a Dismembernél?
Johnny: Nem, dehogy. Ők túl sokat isznak (nevet). Én jelenleg semmiféle befejezést nem látok, ez az életünk. Ha egy kicsit másképp nézem – volt több autóm, és mind tönkrement. Volt több barátnőm… akik már nem azok, az egyetlen állandó az életemben a zenekar.
Anders: Szörnyű, de igaz (nevet).
Képgaléria
