Előadó: Mecca
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2011
Játékidő: 53:11
Értékelés: 5/5
Ez az az AOR-kiadvány, amely a műfaj ismerői körében kétségkívül több érdeklődést váltott ki, mint bármelyik idei megjelenés ebben a mára már reliktumnak számító stílusban. Tényleg senki sem gondolta, hogy a kiváló debütalbum, a Mecca I 2002-es megjelenését követően úgy alakulnak a körülmények, hogy a Mecca II.-re egész kilenc évet kell majd várni.
A Mecca II egy időgépen átutazott album. Mintha 1986-ban készült volna, mégis csak 2011-ben jelent meg. Kilenc év valóban hosszú idő. Állítólag két vázlat is elkészült a lemezből, de a hangzásbeli és kifejezésbeli tökéletességet hajszoló perfekcionizmus miatt végül mindkettőt törölték.
A Mecca-hajó főkapitánya továbbra is Joe Vana. Az énekesi feladatokat is ő vállalta magára, ami kiváló döntés, hiszen hangja felismerhető karakterrel és színnel bír. Mindenben teljesen magabiztos. Joe-nak korábban megvolt a lehetősége, hogy a dalok vokális részeit több neves énekes között ossza szét, de láthatóan úgy döntött, egyedül végzi el a munkát. Érdekes, hogy a hangja, amely több mint tökéletesen illeszkedik a Mecca projekt „nyugati partos” AOR-szemléletéhez, enyhébb adagban John Wetton énekszínére emlékeztet. A vezető énekdallamok megoldásaiban is. Ettől az érzéstől a refrének vokális harmóniákkal megtámogatott főénekénél sem tudunk szabadulni. Elsősorban Wetton Icon-béli énekesi korszakára gondolok.
De ez egy különleges album. Vana maga köré gyűjtötte a megkeményedett stúdiózenészeket és hangszerelőket, akikkel a közös nyelvet keresve fenomenálisan egymásra hangolódtak. Itt van a multiinstrumentalista és hangszerelő Tommy Denander, aki igazi munkamániás, aztán Christian Wolff – egy név, amely szintén rendszeresen felbukkan számos hasonló stúdióprojektben. A ritmusszekció ezúttal különleges. Tony Levin basszusgitáron és Pat Mastelotto dobon régi barátok, a King Crimsonban töltött idők óta elválaszthatatlanok. Tehát világos, hogy Vana az album minden apró részletére gondolt. Perfekcionizmus.
Ez az album az AOR-sablonon belül a tökéletes dallamkiaknázás ragyogása. A dalok az ebben a sablonban meghúzott egyértelmű kifejezésbeli határokon belül is megőrzik a magas fokú motivikus változatosságot. Ez a vezérmotívumokban kontrasztosan kidomborodik, ugyanakkor olyan finomságot, hangzásbeli rugalmasságot és egyensúlyt ér el a produkción belüli hangkép arányaiban, hogy a dalok valóban tíz egyenrangú, lezárt egészként hatnak, jól kirajzolódó zenei karakterrel. A hangszerelés tökéletes kidolgozottsága miatt az album eseményei erősen vibráló hangulatot árasztanak, amely az agykéreg reakcióinak ingerlésében egybecseng a legnemesebb AOR-családfájú előadók klasszikus stúdiómunkáival.
A hangszeres rész az átvezetőket és a középső instrumentális szakaszokat arra használja, hogy a legszellemesebb kifejezési figurákat csempéssze be, amelyeket az AOR még elbír. Ezek a figurák azt az érzést keltik, hogy kitalálóik gond nélkül játszhatnának egy progresszív rock zenekarban. Végtére is az AOR-t progresszív rock zenekarok hozták létre, amikor kétségbeesetten slágereket kerestek a Földnek nevezett bolygón a punk vírus beindulásának idején. Ezekben a hangszeres részekben érezni a Toto megközelítéséből merített ihletet. Következésképpen az album a Toto-t kacérkodva követő, újkori svéd Work Of Art trükkjeire is emlékeztet. A hangszeres fűszerezés e pontjai nagyszerűen egyensúlyoznak a versszakok és refrének dallamosan csábító, kiszámítható motívumaival. A kettő egymásra hatása kivételes. Ehhez jön a megkeményedett kifinomultság, amely a hangszerelésben a popos lendületekig elér, ahogy azt egykor a legnagyobb hangzásbeli nagyság családfájú zenekarok, a Boulevard, a Honeymoon Suite vagy a Mr. Mister tették – és a győztes póker ász már a zsebedben is van. Bocsánat, megdolgoztál érte!
Az „Undeniable” az időben elveszett AOR-alkotás. „Adottságai” megvannak ahhoz, hogy az évek során klasszikussá nője ki magát, hiszen rendelkezik minden ehhez szükséges előfeltétellel. Ezek: a kifejezés szellemessége, a másság, a vezérmotívumok változatosságának magas szintje, a hangulatállapotok meggyőző sorolása Joe énekhangjának érzékeny karakterének köszönhetően,… Mielőtt a kritika a felsőfokok túlzott halmozásába fulladna, zárásként annyit mondok: ha kedveled az ilyen AOR-hangzásokat, ez az album, amelybe visszafordíthatatlanul bele fogsz szeretni. Annak ellenére, hogy 2011-ben jelent meg, mindenkinek nagyon ajánlott azoknak is, akik nem ismerik a műfajt, de furdalja őket a kíváncsiság, és igazi viszonyítási albumokat keresnek. Az „Undeniable” egyenesen a célba talál, mert a szőrszálhasogató művészi igényesség irányítása alatt készült, amilyenre csak a legtehetségesebb és legtapasztaltabb zenészek képesek. Tökéletes remekmű, amely megtartja a debütalbum magas alkotói színvonalát, neked pedig csak azt kell eldöntened, melyik lemez lesz kedvesebb számodra!
Felállás
Joe Vana – ének, gitár
Tommy Denander – gitár, billentyűs hangszerek
Christian Wolff – gitár
Mark Alano – gitár
Brian Moritz – billentyűs hangszerek
Eric Ragno – billentyűs hangszerek
Wally Hustin – basszusgitár
Tony Levin – basszusgitár
Rick Vitek – dob
Pat Mastelotto – dob
Produkció
Joe Vana
Számlista
1. Perfect World
2. Closing Time
3. Ten Lifetimes
4. Life’s Too Short
5. I Know
6. Did it for Love
7. From the Start
8. Deceptive Cadence
9. W2W (Wire To Wire)
10. Undeniable
11. As I Walk Alone
