Újra megkondult a legendás kanadai üllő (2016)

0 13

Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik

Helyszín: San Dona Di Piave / Revolver klub / Olaszország
A koncert dátuma: 2016. november 19.
Látogatók száma: 250
Jegyár: 15,00€

A legendás kanadai Anvilra mindig érdemes odafigyelni, főleg ha a koncertmaratonjuk során a megfelelő időben áll meg a megfelelő helyen, ráadásul Szlovéniához elég közel. A speed metal és a rock’n’roll vad mocskának örök bunkói, akik átható csörömpölésükről híresek, a pályafutásuk immár tizenhatodik albuma, az »Anvil is Anvil« megjelenése után újra bevették Európát. Az idei év első felében a hírhedt Dirkschneider előtt léptek fel, novemberben pedig az európai turné második szakaszára indultak, amelyen már ők a főzenekar. Különleges vendégként a Rezetet vitték magukkal: thrash metal revitalistákat a németországi Schleswigből (vagyis Schleswig-Holstein szövetségi államból, az ország legészakibb csücskéből, szinte már Dánia mellől), akik az alkalmat harmadik nagylemezük, a »Reality Is A Lie« népszerűsítésére használják ki.

Mióta a Trevisohoz közeli Roncade-i New Age klub már egy ideje nem kínál olyan koncerteket, mint évekkel ezelőtt, a helyét a Revolver klub programja vette át, amely nem messze, San Dona Di Piave ipari övezetében található. Ljubljanából gond nélkül elérhető, hiszen a helyszín mindössze 190km-re van a szlovén fővárostól. A Revolver klub nagyon szimpatikus hely. Erről már 2016. október 24-én meggyőződhettünk, amikor a Stu Hamm Band lépett fel itt. Kiváló az akusztika, kiváló a logisztikai felszerelés, és kiváló, változatos a színpadi világítás, amely végigkíséri a fellépő zenekarokat. A sör viszont drága, mint Észak-Olaszországban mindenütt. Ha nagyot kérsz, 4,00€-ért kapsz egy műanyag pohárkában szerény 4 dl komlós nedűt, a pultos lány pedig kötelezően megkérdezi, hogy »birra rossa« vagy »birra bionda« legyen.

A turné olaszországi szakaszán öt koncerten fellépett egy olasz szimfonikus power metal banda is a velencei vidékről, a Cazzago di Pianiga-i Teodasia. A zenekar idén októberben adta ki harmadik stúdióalbumát, a »Metamorphosis«-t. A cím kapóra jön, hiszen a csapat nemrég átalakult, és 2015 óta férfi énekessel dolgozik, Giacomo Voli személyében. A mag további tagjai Alberto Melinato gitáros, Nicola Falsone basszusgitáros, valamint az alapító tag, Francesco Gozzo billentyűs. A kvartetthez a koncertekre csatlakozott Jacopo Tini dobos és a Temperance-ből ismert Chiara Tricarico kísérőénekesnő. A banda műfajilag nem igazán illik az Anvil és a Rezet mellé, a színpadon mégis rendkívül elkötelezett, felfokozott, a tökéletességre törekvő, csiszolt produkciót nyújtott. A hangzás kiváló volt, leszámítva a kissé kevésbé hallható gitárt (pontosabban a gitárszólókat), amelyek elől a billentyűk vették el a helyet. Giacomo Voli rendkívül karizmatikus figurának mutatkozott, robbanékonyan operettes hanggal, így nem csoda, hogy nemrég a Rhapsody of Fire is felvette a soraiba, ahol a hírhedt Fabio Lione helyét vette át. Kidolgozott, aktív és dinamikus játék. A srácoknak és a lánynak tényleg nem lehet semmit felróni. Profi és magabiztos. Giacomo a kommunikációban is elérte, hogy egy maroknyi hallgató egészen a színpadig előrenyomult a koncert alatt, és vidáman rázta a haját. Az önálló zenék megkomponálása ugyan általános és kiszámítható, az előadás viszont szívből jövő és fókuszált. A kötelező kitsch színházzal együtt. Olyan banda, amelyet a szimfonikus power metal igazi rajongóinak mindenképp meg kell nézniük.

Egészen más tésztából gyúrt német társaik, a Rezet ezután jó negyven percre csúcsminőségű metal forgataggá változtatták a helyszínt. Az őket vezérlő, nagyon csiklandozó revitalizmus a régi speed és thrash metal iskola hűséges folytatója, a teuton eredetű gazdag örökségé. Lehetséges párhuzamként a Destruction említhető, de muzikálisabb, kiegyensúlyozottabb kitérők is akadnak, mint például a Paradox vagy a Vendetta, miközben a riffekben és a kivitelezésben kötelezően hallatszik a hatalmas Metallica első két albumának hatása. A Rezet kiválóan felhúzott, jól megolajozott gépezet. Éppen elég idegesítő, szúrós, éles, kissé „hisztis” ének, mindkét gitáros briliáns összjátéka, szőrszálhasogatóan pontos szólók, szilárd és precízen beállított ritmusszekció-kinetika. A zenekar a fellépésre feltette az „i”-re a pontot az este különleges pontjával, amelyet a Motörhead összes elhunyt tagjának (Lemmynek, Philty Animalnak és Wurzelnek) ajánlott: elővette a No Class című számot. Kérlelhetetlenül, recésen, szabadjára engedve, fiatalos hév hihetetlen izzásával. Lázadó harag. Tele piszkos boszorkánykodással. Ha megtartják ezt a lelkesedést és színpadi meggyőző erőt, ez a banda biztosan magasra jut az európai és a globális metalszíntéren is. Kiválóan felpörgetett felvezetés tehát az Anvil fellépéséhez.

Az Anvil, a kultikus kanadai zenekar, amely 1978 óta rúgja a bolygót, nem szorul bizonygatásra. A név önmagáért beszél. A banda idén megcserélte a felállását, így újra „csupa kanadai” lett. A híres frontember, Steve Kudlow, a speed metal mindenki által jól ismert udvari bolondja, „Lips”, és Robb „Robbo” Reiner dobos, az Anvil eredeti felállásának két tagja, az állandó basszusgitáros helyére beemelte Chris Robertsont, a régi stúdiósegédet és technikust, a zenekar pedig ebben a felállásban adta ki új stúdióalbumát, az »Anvil is Anvil«-t. Őszintén szólva nem éppen ez a pályafutásuk legfényesebb teljesítménye, az Anvil a múltban sokkal jobbakkal is előrukkolt, de szerencsére semmi nem utal arra, hogy a csapat koncertezés terén bármit is lazított volna. A kivitelezést illetően sem!

Lips már a nyitó instrumentális jam, a March of the Crabs alatt becsületes nekifutást vett a színpadon, majd hirtelen vágtatva leszáguldott róla, és egyenesen a közönség közé keveredett, ahol a 250 fős társaságban alaposan megmozgatta az ujjait, és felmelegítette őket a megfelelő munkahőfokra. A buli tehát elkezdődött, Lips visszamászott a színpadra a mikrofonhoz, a zenekar pedig a kultikus »Metal On Metal« anyagánál maradt, és a »666« című számmal vágott tovább, amelyben Lips a „Six, six, six!” helyett színpadiasan „Sex, sex, sex!”-szel szólította meg a közönséget. Hogy ez a színjáték már a nyitányban elérje a csúcspontját, a banda még egy érdekes húzást bevetett. A repertoár harmadik számának a kultikus rosszcsont Oooh Babyt választotta a »Hard N’ Heavy« (1981) debütáló stúdióalbumról. Kultikus kezdés tehát.

Ahogy az a zenekarnál szokás, az Anvil felborzolt speed metal repertoárját, amelyet jókora adag kacérkodás jellemez a punkos rock’n’roll alapvető mocskával, a színpadi bohóckodással is megfejelte, melynek főszereplője természetesen Lips volt. A legütősebb grimaszoktól, amelyeket az emberi képzelet csak kitalálhat, és amelyekben Chris Robertson basszusgitáros is nagyszerűen partnere volt, egészen a gitározásig a legképtelenebb testhelyzetekben és pózokban. Ehhez jött még a számok közti szünetekben a közönségnek szánt, csípős beszólások jó adagja, és betelt a pohár. A Free As a Wind című számot Lips az elhunyt Lemmynek (Motörhead) ajánlotta, a következő szavakkal: »Amikor Lemmy 1983-ban Fast Eddie Clarke helyettesét keresette, engem hívott, hogy csatlakozzam a Motörheadhez. Hát tudjátok, hogy elvállaltam volna, de aztán elmagyaráztam Lemmynek, hogy nekem megvan a saját zenekarom, az Anvil!«. Akár hiszed, akár nem, ez a szaftos kis „történet”, amely a kitalációval határos, Lips szájából rendkívül színpadiasan és szórakoztatóan hangzott el!

A koncertrepertoárokban Lips és társasága továbbra is kitartóan figyelmen kívül hagyja a zenekar középső korszakát, pedig akkor is kiadtak néhány nagyon lenyűgöző stúdiómunkát. A banda mindenesetre nem feledkezett meg a friss »Anvil is Anvil« album két új számáról, melyekhez csatlakozott a nem sokkal régebbi Badass Rock’N’roll az előző, »Hope In Hell« albumról, valamint a Swing Thing (középpontjában egy hosszabb dobszólóbetéttel) és az On Fire a »Juggernaut Of Justice« (2011) albumról. Amikor a banda belekezdett a kötelező Metal on Metalba, világos volt, hogy a fellépés a végéhez közeledik.

Na, na. Valami még hiányzik az egészből. Persze. Az egész közönség a Mothra előadására várt. Ebben ugyanis Lips elvégezte híres dildó-rituáléját, és ezzel a koncertshow-t a csúcspont felé lendítette. Lips hihetetlen, ami a koncentráció fenntartását illeti a fellépés alatt. Tekintve, hogy mi mindent csinál az ember gitározás közben, ami minden, csak nem könnyű, egyenesen lenyűgöző, hogy olyan mértékben képes a gitározásra összpontosítani, hogy nem követ el semmilyen égbekiáltó hibát.

A banda a kötelező ráadásban kissé csalódást keltett, mert ahelyett, hogy a gazdag diszkográfiájából előadott volna még valami klasszikust, inkább Mars Bonfire teljesen lejáratott számához, a Born To Be Wildhoz nyúlt, és ezzel zárult az Anvillel való találkozás.

Mindegy. A megszelídítetlenül nyers jelenlét, a ősi módon felpumpált speed metal kanonádok és a rock’n’roll perverziók keveréke senkit sem hagyott közömbösen a helyszínen, az emberek pedig visszahívták a zenekart a színpadra. Egy Anvil-koncert tehát 2016-ban is elsőrangú szórakozás maradt. Amikor tudod, hogy az előadás igazi energiabombával tölt fel, és közben könnyesre nevettet. Lips az Lips, és ahogy a zenekar új albuma is mondja, az Anvil bizony Anvil marad.  

Szetlista

ANVIL:
1. March of the Crabs
2. 666
3. Oooh Baby
4. Badass Rock ‘n’ Roll
5. Winged Assassins
6. Free as the Wind
7. On Fire
8. This Is Thirteen
9. Daggers and Rum
10. Mothra
11. Swing Thing
12. Die For a Lie
13. Metal on Metal
—ráadás—
14. Born to Be Wild

Képgaléria

Az e-mail-címedet nem tesszük közzé.

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik