Újév előtti boogie-orgia a Rollbarban (2015)
Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Ljubljana / Rollbar / Szlovénia
A koncert dátuma: 2015. 12. 26.
Látogatók száma: 200
Jegyár: 0,00€ (ingyenes belépő!)
Eltelt egy újabb év, és a Rollbarban hagyományosan újra összegyűltek a jaršei „őslakosok”, élükön a helyi bandákkal. Elsősorban megint a szlovén rockszíntér „hírhedt” veteránjairól, a boogie metalosok Lene kostiról van szó, akik a bűn régi fészkében évről évre gyakorlatilag kénytelenek lejátszani ezt az újév előtti koncertet. Minden évben. A saját nemzedéküknek: hűséges barátoknak, közeli és távoli ismerősöknek, rokonoknak, no meg ugyanennek a nemzedéknek az utánpótlásának, amely még két jaršei bandát hozott a Rollbarba. A Dandelion Childrent és a The Ragtornst.
Mivel tavaly valami csoda folytán a Lene kosti piája még fellépés előtt elfogyott, a srácok úgy döntöttek, kézbe veszik a dolgot, és szigorúan kontrollálják a fogyasztást. Ezért vállalták, hogy ők lépnek fel elsőként. Hogy aztán a koncert után nyugodtan „đuskázhassanak a saját körükben”. A banda így kilenc után negyed órával lépett színpadra. A közönség eleinte szétszórt volt, sőt meglepően kicsit tartózkodó is, három-négy méterre állt a színpadtól. A zenekar azonban nem sokat törte ezen a fejét. Lenyomta a repertoárját, mint mindig. Kompromisszumok nélkül, teljes gőzzel. A hangzás több mint megfelelő, tulajdonképpen kiváló volt. A bandának volt némi gondja azzal, hogy a tagok nem hallották jól a hangszereiket a színpadon, és ez különösen igaz Janra, aki az énekét sem hallotta rendesen. Ez érezhető volt például a Fly in the Sky előadásakor, ahol főleg a refrénben tért le az ideális énekvonalról. A zenekar még keményebb arcát mutatta, mint 2015. 09. 11-én a Maričnál tartott koncerten, amely az új dobos, Matijas Severhen (a Kontrabandból is ismert) keresztelőjének számít. A fickó a rollbari fellépésig látványosan és hallhatóan fejlődött, a Lene kosti pedig egy tapodtnyival közelebb került ahhoz a színpadi képhez, amely a Miha Nedohhal, illetve Rok Večerinnel felálló formáció koncertjeit jellemezte (Tudja valaki közületek, hová tűnt a W.U.K.O.?). A srác lelkesen csiszolta a számokat, ez pedig leginkább a húzós Nightmare előadásában látszott, ahol a dupla lábdob alaposan megrázta a helyszínt. Egyre nyilvánvalóbb, hogy Matijas a Lene kostinak szabott dobos.
A banda a várakozásoknak megfelelően a klasszikus, a nyolcvanas években született anyagát játszotta, amely a „Do Or Die” (2010) és a „Park Bar” (1990) lemezen, valamint a még mindig aktuális legújabbon, a „Penetrator”-on (2012) hallható. Emellett kötelező jelleggel becsempésztek pár feldolgozást, és bemutatták legújabb számukat, a Reaper’s Hillt (eredeti címe Electric Eel), amely a főriffben épp úgy ütős, mint a kapkodó dallamosságában. Az szinglihez tulajdonképpen már csak egy hajszál hiányzik. Marcnak még fel kell vennie a szólókat, de ez a csuklója gyógyulásától függ. Ami a koncert alatt különösebb fejfájást nem okozott neki. A fickó a produkciójával megint ráerősített arra, hogy a szlovén földön az egyik legkiválóbb gitáros. Felismerhető hangzásáról és arról a hozzáállásáról, amelyet az évek során kidolgozott, és ami így a saját védjegyévé vált. Jan üvöltött, amit csak lehetett. Vagyis mindent. A fickó megint a légvédelmi sziréna erejével döbbentett meg. A mindig sziklaszilárd, keményen felöltözött és felövezett Dago ismét alaposan ásta és dörmögtette a basszusgitárját. A Time for Love bevezetőjében odasúgta a közönség soraiban álló kollégának, Dare Brenknek, hogy ez tulajdonképpen Dare száma. Dare a Lene kosti eredeti basszusgitárosa (Dago pedig az énekes). Ez persze a hetvenes években volt. Egyedül Giovanni, aki a színpad bal szélére húzódott, tűnt a koncert alatt kicsit zárkózottnak a gitárjával. Talán a közönség miatt, amely feleslegesen, végig több méteres távolságot tartott a színpadtól.
Nincs mit szépíteni: remek koncert volt. Megint. Most pedig sürgősen, minél előbb fel kell venni az új albumot. A jelenlegi helyzetben a Lene kostinak nem is marad más. A banda ugyanis lassan megelégelte, hogy mindig ugyanazokat a számokat nyomja. A Reaper’s Hill azt jelzi, hogy az új lemez ördögi jó lesz.
A Dandelion Children ezután a fellépésével bebizonyította, hogy megőrzi egy egyedülálló kollektíva magját, amely a zenei mágiával való különleges cimborálásnak szegte magát, és színesen, sajátos módon házasítja össze a kísérletezést az alternatív rock alapfelvetésével. A banda a különcségével ismét remek koncertet rittyentett. A trió továbbra is épp eléggé flúgos és kiborult. Tele ötlettel és szívből jövő pimaszsággal. Alkotói potenciáljuk alapján, tekintve a viszonylag rövid pályájukat és a tucatnyi kiadott stúdióalbumot, a szlovén rockos szórakoztatóipari park legkiválóbbjai közé tartoznak. Mint mindig. Remek hangulati váltás egy teljesen új zenei világba.
A Dandelion Children fellépésével azonban a derék Jure még nem zárta le az esti kötelezettségeit a Rollbarban. Visszatért a színpadra a harmadik bandával is. The Ragtorns. Ennek a négyesnek az a sajátossága, mint a Dandelion Childrennél Anže és Jure esetében, hogy három tag cserélgeti a hangszereket a koncert alatt. Így Jure, aki az éneket is viszi, átült a dobról a basszusgitárra és a gitárra. Vagyis a csapatban három ember van, aki legalább két hangszeren játszik. A zenekar a több mint szolid fellépésén, szép adag összeszokottsággal győzött meg a saját anyagával, tisztességes színpadi hangzást is kapott (csak a billentyűket nem lehetett hallani), és jelezte, hogy bár még kicsit keresi önmagát, már az elején látszik: érdemes rá odafigyelni. Műfajilag már az elején nehéz beskatulyázni őket, a legközelebb az alternatív rockhoz állnak, kísérletező ugródeszkával, a számokban pedig blues- és metalelemek is felbukkannak. Hagyjunk hát időt az időnek. Kellemes és nagyon tetszetős élmény.
A Rollbarban az éjszaka azonban még hosszú volt. A mulatozás is. Kiváló társaságban. Szinte túl gyorsan ütött reggel fél hetet az óra, amikor az utolsó „túlélők” is búcsúzkodtak, köztük a legtöbb lóerővel rendelkező fickó, a Lene kosti acélbasszusa, Dago a párjával, valamint My Boogie Band-es cimborája, Čule (a The Sausagesből is ismert). Jövőre tehát újra találkozunk a hagyományos jaršei bulin Sebnél, a Rollbarban, természetesen.
Képgaléria





































