Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Genesis
Kiadó: Virgin Records
Megjelenés: 2007
Pontszám: 3.5/5
Az ősi mondás, hogy „a pénz az úr”, megint befészkelte magát az agyam tekervényei közé, amint megpillantottam a „Turn It On Again – The Hits” legújabb verzióját, ezúttal vonzó ezüst színekben és dupla lemezes kiadásban, ami érezhetően kibővítette az előző, azonos című változat sláger-felhozatalát. Valószínűleg már kitaláltátok, hogy a pár évvel ezelőtt megjelent válogatás újrahasznosításáról van szó, amellyel a Genesis a kereskedelmileg legsikeresebb korszakát reklámozta, arra a korszakra pedig a progresszív rock rajongóinak (vagyis a zenekar hagyományos híveinek) többsége a mai napig rendkívül vegyes érzésekkel tekint. A Genesis amellett, hogy halhatatlan helyet vívott ki magának a zenei enciklopédiában, ahol aranybetűkkel szerepel a progresszív rock és a pop területén egyaránt, kétségkívül régóta a saját nevük marketingjének is különleges mesterei: remekül tudják, hogyan lehet kiszedni az utolsó fillért is azoknak a hűséges rajongóknak a zsebéből, akik a zenei történetük mindkét fejezetét nagyra tartják. Miután 1999-ben már kiadták az azonos című slágergyűjteményt néhány kereskedelmileg könnyebben emészthető darabbal, erős hangsúllyal a két legsikeresebb albumra, az „Invisible Touch”-ra (1987) és a „We Can’t Dance”-re (1991), most úgy döntöttek, kihasználják a Collins, Rutherford és Banks alkotta „pop” trió újraegyesülése körüli eufóriát, és vele együtt a 2007-es nyári turné promócióját. Ennek érdekében még tovább bővítették a slágerek és a kereskedelmileg tetszetős dalok listáját, amelyekről korábban megfeledkeztek, a „tour edition” címke alatt pedig úgy árulják, hogy az a naivakat meggyőzze, valami újról van szó, pedig egyáltalán nem hoz semmi olyat, amit ne hallottunk vagy ne adtak volna ki már korábban. Az egyetlen, ami legalább egy kicsit felkeltheti a régi rajongók érdeklődését, néhány érdekes válogatás a progresszív korszakból (bár ezek is a kereskedelmi felhangú darabok közül kerültek ki) a második lemezen. Ez persze édeskevés ahhoz, hogy megérje megvenni, ami gyakorlatilag teljesen értelmetlen, ha valakinek már megvan az előző verzió, amely kizárólag „The Carpet Crawlers” új változata miatt volt érdekes (ez természetesen itt is megtalálható), amelyben Collins és Gabriel egyszerre énekel.
Ahogy várható volt, nem találtok rajta egyetlen progresszív epikus darabot sem, csak az összes pop slágert, amelyekkel a 80-as években meghódították az újszülött MTV-generáció szívét, és ezzel nagy fejfájást okoztak a progresszív örökségük sok rajongójának. Az első lemezen (már megint!) a számok közel fele (vagyis az összes sláger) a „We Can’t Dance”-ről való, és majdnem a teljes „Invisible Touch”, az az album, amelyről a fiatalabb rajongók többsége először hallott a Genesisről, és ezért teljesen téves képet alkotott róluk. Ezúttal egyetlen pop sikerszámot sem hagytak ki, és bővítették a „Genesis” (1983), az „Abacab” (1981) és a „Duke” (1980) albumokról válogatott slágerek listáját is olyan dalokkal, amelyekről az előző verzión „megfeledkeztek” (Duchess, Keep It Dark, Man On The Corner, Paperlate és Illegal Alien). Így gyakorlatilag az összes kislemezük rajta van a karrierjükből, kivéve a „From Genesis To Revelation” (1969) című debütalbumról és az utolsó, „Calling All Stations” (1997) című lemezről valókat.
A legtöbb érdekességet a második lemez tartogatja, amelyen szerepelnek a „Shot The Pigeons” (Pigeons, Inside And Out) és a „3×3” (Paperlate) EP-kről való dalok, amelyek nem jelentek meg stúdióalbumokon. A progresszív korszak kislemezei közül jó látni itt a következőket: „Many Too Many”, „Afterglow” és „A Trick Of The Tail”, a Steve Hackett gitárossal fémjelzett időszak két klasszikusa, valamint három érdekes válogatás a Peter Gabriel-féle korszakból, ami szokás szerint bűnösen elhanyagolt. Ezek a humoros „Counting Out Time”, a kicsattanóan játékos „Happy The Man” a legendás, azonos című EP-ről, amely sosem jelent meg egyetlen stúdióalbumon sem, és a drámai „The Knife (Part 1)”, amely erősen lerövidített változatban az egyetlen képviselője a progresszív epikus daraboknak a válogatáson. Örülök, hogy legalább egy klasszikus bekerült a korai, Anthony Phillips gitáros nevével fémjelzett időszakból, még ha lerövidített, kislemezes változatban is, amely megmutatja a kereskedelmi arcukat kedvelőknek, hogy a Genesis valaha nagyon is keményen tudott odatenni néhány kifejezetten brutális motívummal, és hogy honnan erednek a progresszív metal gyökerei. Kissé furcsa, hogy egészen a végén ott a „Congo”, a „Calling All Stations” slágere, vagyis a Ray Wilsonnal folytatott rövid életű kísérletükből, amelyet itt időrendben közvetlenül a Gabriel-éra után helyeztek el, pedig az utolsó stúdióalbumukra tartozik. Ezzel a dalok kiválasztásánál láthatóan komoly gondjaik vannak, hiszen egy teljesen más zenekarról volt szó, amelyet Collins éneke nélkül nem mernek az elejére tenni, nehogy elriasszák azokat, akik semmit sem tudnak a csapatról, és csak Collins szólókarrierjének rajongóiként fedezték fel őket.
Szomorú, hogy a Genesis a régóta várt visszatérés után is (amely a „pop” trió formájában persze sosem lesz teljes, úgyhogy aki nem ér rá elmenni a nyári turnéra, ne bánkódjon túlzottan) ilyen átlátszó módon átveri a hűséges rajongókat, és újra elnyűtt árut sóz rájuk. A 76-82-es időszak albumainak SACD-s, javított hangzású újrakiadása után, amely ezen és a plusz videóanyagokon kívül nem hoz semmi radikális újdonságot, most még nagyobb zsákbamacskát sóznak ránk, miközben azzal számolnak, hogy így megszereznek maguknak néhány új rajongót is, akinek így meglehetősen összekuszált képe lesz a zenei örökségükről. Mivel az évek láthatóan alaposan megtépázták őket és megfosztották az új ötletektől, már nem várhatjuk el tőlük, hogy valaha újra stúdióba vonuljanak és felvegyenek valami újat (ami a mostani formájukban amúgy sem tűnik helyénvalónak). A „Turn It On Again” így vagy úgy, kizárólag azoknak szól, akik a Genesist csak nemzetközi pop attrakcióként ismerik. Mindazok a rajongók, akiknek már megvan az előző verzió, ez különösen igaz a progresszív rock összes kedvelőjére, alaposan gondolják meg, tényleg megéri-e pénzt adni csak azért, hogy kiegészítsék a gyűjteményüket mindennel, amit a zenekar valaha kiadott.
Felállás
Phil Collins – ének, dob, háttérének
Mike Rutherford – gitár, basszusgitár, háttérének
Tony Banks – billentyűs hangszerek, háttérének
Steve Hackett – gitár
Peter Gabriel – ének
Anthony Phillips – gitár, háttérének
John Mayhew – dob
Ray Wilson – ének
Nir Zidkyahu – dob
Produkció
Nick Davis
Számlista
CD 1:
1. Turn It On Again
2. No Son Of Mine
3. I Can’t Dance
4. Hold On My Heart
5. Jesus He Knows Me
6. Tell Me Why
7. Invisible Touch
8. Land Of Confusion
9. Tonight Tonight Tonight
10. In Too Deep
11. Throwing It All Away
12. Mama
13. That’s All
14. Illegal Alien
15. Abacab
16. No Reply At All
17. The Carpet Crawlers 1999
CD2:
1. Paperlate
2. Keep It Dark
3. Man On The Corner
4. Duchess
5. Misunderstanding
6. Follow You Follow Me
7. Many Too Many
8. Your Own Special Way
9. Afterglow
10. Pigeons
11. Inside And Out
12. A Trick Of The Tail
13. Counting Out Time
14. I Know What I Like
15. Happy The Man
16. The Knife (Part 1)
17. Congo
