Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Judas Priest
Kiadó: Columbia Records
Megjelenés: 1986
Hossz: 50:11
Pontszám: 3/5
Ezt a lemezt általában nehéz elfogadni, ha az embert nyomasztja a Judas Priest név és a „Turbo” elődei. Aki viszont át tud lépni ezen az akadályon, azt egyszerűen elvarázsolja. Valójában a varázslatosan színes gombokkal és villogó lámpácskákkal felvértezett szintetizátor-forradalom már erősen berágódott a kommersz zenébe, és a popzenészek a Duran Durantól Michael Jacksonig igazi mesterekké értek a használatukban. A trend előbb-utóbb a metálbandákat is elérte, és a nyolcvanas évek közepén a metálosok lelkesen tanulgatni kezdték a szintik kezelését.
Ezt a Judas Priest sem kerülhette el, akik mindig meglepték az embert azzal, hogy mernek kísérletezni az „ismeretlennel”. A „Turbo” a születése során átvészelt zenei kísérletek mennyiségét tekintve a banda történetében holtbiztosan az első helyen áll! Tévedés kommersz húzásnak nézni ezt az albumot; én személy szerint egyszerűen bátorságot és új, kreatív ötletek őszinte megszületését látom benne, amelyeket a tagok abban az időszakban a felszínre hoztak. Vajon a „Turbo” valami izgalmas korai pop/metal hibrid? Nem, nem. Csak épp a sokk akkora volt a megjelenésekor, hogy a média elképesztően felfújta az egészet, ami az emberek körében még tovább korbácsolta a port, és innen van, hogy a „Turbo” szó hallatán sajnos gyakran minden szükség nélkül mindenféle csodálatos jelző kerül elő. A „Turbo” tényleg külön fejezet, de alapjában véve még mindig 100%-ig heavy metal!
Inkább az, hogy a szintetizátorokat milyen módon használták, riasztotta el a lemez hallgatóinak többségét, akik ezt a minőségi ugrást egyszerűen nem tudták elfogadni, felfogni vagy megérteni. A Judas Priest a „Turbo” lemezen már nem nyersen fűrészelt, nem vágtatott és nem őrjöngött, a fekete bőrt pedig színesebb bőrre cserélte, elkezdett glamesen sminkelni, a frizurák felfújt, hajlakkos tupírok lettek, Dave és K.K. meg még dauert is csináltatott magának. Az apokalipszisről szóló szövegeket szerelmes költészetre cserélték. Hihetetlenül áradt a glam és a pompa az egész Judas Priestből!
Már a két nem túl jellemző kislemez, a „cukormázas” Turbo és az ultrakönnyed Parental Guidance, amelyek az album előtt jelentek meg, sejtetni engedte a rajongókkal, hogy valami nagyon gyanús készül. A metálosnak persze szó szerint padlót kellett fognia, vagy akár szívinfarktust is kaphatott, amikor 1986-ban teljesen felpörögve hazaért a boltból a zenekar legfrissebb bakelitjével a hóna alatt, és amilyen gyorsan csak lehetett, a lemezjátszóhoz ugrott, hogy átadja magát az első felületes hallgatásnak, hiszen epekedve várta, hogy olyan felpörgetett albumot talál, mint az elődei, a „Defenders Of The Faith” és a „Screaming For Vengeance”.
Az album a címadó dallal nyit, és hogyan! Az UFO-k landolásával. Sokkoló: az elején csak Halford és a dobok torpedója, aztán a Priest ravaszul körről körre adagolja a jövő színes hangpalettáját, és beépíti a torzított klasszikusainak elemei közé, így a végén egy tökéletesen sokszínű szerzemény kerekedik ki. Produkciós szempontból az album megint előrelépés. A dobok még mélyebbek és teltebbek, a gitárok hangzásban teljesen szétválnak, és ugyanez igaz a basszusgitárra is. A hangszerek egy ponton sem lépnek egymás lábára, és egyformán kifejezőek. A nélkülözhetetlen Halford a produkció középpontjában ismét teljes fényében ragyog.
A „Turbo” kiváló hangulati ugrást kínál, mivel a lemez második felében még egy fokkal magasabbra emelkedik. A magas hangulat egyik legintenzívebb pillanatát az Out In The Cold atmoszférikus drámája ragadja meg. A gitárszintik rögtön jelzik, hogy a zenei technika csak biceg a muzsikusok ötletei mögött, a hangzás azonban egyenesen a nyolcvanas évek közepére repít. Maga az intró ma teljesen kopárnak és idegennek hangzik, a gitártorzítás megrögzött híve számára pedig kifejezetten ízléstelennek is. Ezért nagyon nehéz érvekkel kitartani amellett, hogy a szintiket a lemezen végig kiválóan használták volna; kétségkívül lehetett volna még csiszolni rajta a „Turbo” esetében, sőt úgy is, hogy néhol egyszerűen kihagyják őket (pl. az Out In The Cold bevezetőjében). Ami a gitárszintik beépítésével készült metállemezek tökélyét illeti, mint az akkori idők, az 1986-os év trendjét, az Iron Maiden a „Somewhere In Time”-mal a földbe döngölte az egész metálkonkurenciát.
No de térjünk vissza. Az Out In The Cold egyébként kiváló dal, tele szomorúsággal, vágyakozással, kétségbeeséssel. Érzéki Rob Halford a középpontban. A dal úgy van felépítve, ahogy a Priest csak tudja, a hangszeres részben egy igazi csúcsponttal. És micsoda glames hangzást hoznak a dobok a produkcióban!!! Ehhez a számhoz a folytatásban a Wild Nights, Hot & Crazy Days kiváló kontrasztot nyújt, mert átvilágít rajta a fény, Rob pedig a higgadt, kifinomult hozzáállását féktelen visításra cseréli. A másik atmoszférikus csúcspont az Out In The Cold mellett a Hot For Love előrefrenjében van, amely a „Nowhere to run,…” sorral nyílik, egy bomba, amitől égnek áll a szőr, a dal csúcspontja pedig ismét a csiszolt hangszeres betétben található. Mindez tiszta érzéssel és a szív szavának szüntelen követésével. A záró detonátor, a Reckless megtartja a magas hangulatot, jobb lezárást a lemezen nem is kívánhatnánk.
A lemez két gyöngyszeme a Locked In, a gitárospáros szólóinak fantasztikus keresztüzével, és a Reckless. A szólók már teljesen a Ram It Down szellemében szólnak. A két gitáros végig csiszolta a játékát. Az egyedisége, amit ez a páros sugároz, és a szüntelen kísérletezés révén valamiféle emlékművet állítottak maguknak. A produkció hangzása a szólókban és a szólójáték stílusa tulajdonképpen szökés a „Ram It Down” (1988) felé. Vagyis a „Turbo” számukra csupán egy állomás a folyamatos pozitív változásban.
Az első bónusz a felpörgetten gyors metálzsivaj, az All Fired Up, amelyben nincs semmi szintetikus smink, és ezért még jobban egy olyan dolog felé húz, ami két évvel később kerül a zenekar tollából magnószalagra. Gyorsabb szám bármelyiknél, ami hivatalosan megjelent a „Turbo” lemezen, és igazán különös, hogy a banda nem döntött úgy, hogy már akkor felteszi az albumra. Remek színfolt lett volna, és hozzájárult volna a lemez dinamikájának emeléséhez, amelyen számát tekintve a közepes tempójú dalok dominálnak. A másik dal a Locked In live verziója, amely ambient és performansz hangulatú, mintha a „Turbo” világturnéról származna, amelyen a Priest felvette a második hivatalos live albumát.
Felállás
Rob Halford – ének
K.K. Downing – gitár
Glenn Tipton – gitár
Ian Hill – basszusgitár
Dave Holland – dobok
Produkció
Tom Allom
Számlista
1. Turbo Lover
2. Locked In
3. Private Property
4. Parental Guidence
5. Rock You All Around The World
6. Out In The Cold
7. Wild Nights, Hot And Crazy Days
8. Hot For Love
9. Reckless
BÓNUSZ SZÁMOK A 2002-ES REMASZTEREZETT KIADÁSON:
10. All Fired Up
11. Locked In (Live)
