Előadó: Aerosmith
Kiadó: Columbia Records
Megjelenés: 1975
1975 az Aerosmith-muzsika éve volt. Az ötfős bostoni fiatalember-csapat számtalan koncert és két, finoman szólva kereskedelmileg „érdekes” album után, amelyek Tyler olykori alkotói varázslatai és ígéretes szervezői képességei mellett többnyire szívből jövő, ezért érthetően tájékozatlan és kalóriaszegény régi blues-motívumok újrahasznosítását hozták, a Toys In The Attic esetében ezúttal nem ismétli meg ugyanazt a történetet. A harmadik nekifutás a szárnyalásra ragyogóan sikerül a Toys In The Attic-kel, amely az „óvárosi” aero-muzsika bájának megismételhetetlen bizonyítéka. Tyler csibészes szövegeinek, a jellegzetes hang hagyományosan ötletes használatának és a kemény, kompromisszummentlen hard rock előadásmódnak a kifinomult keverékével a Toys In The Attic nem sokkal megjelenése után rendkívül forró portékának bizonyul, amelynek a hetvenes évek modern rockvilága, a zenei élet minden telítettsége ellenére, egyszerűen nem tudott nemet mondani!
A Tyler–Perry-viszony gyümölcsöző és az egyértelmű jellemkülönbségek ellenére hihetetlenül kiegyensúlyozott. ’73-ban rendkívül óvatosan indult a Movin’ Out-tal, majd az irigylésre méltó Get Your Wings alatt erősödött meg az önbizalma. A Toys In The Attic-kel szeszélyes blues rock játékok sodró áradatává válik, amely öt év edzés után végre kézzelfoghatóbb eredményeket hoz. A kettejük eleven együttműködésének szép példája a címadó dal, egy rockos körhinta, amelynek vulgáris hencegésével aligha bírsz majd el. A forrófejű erotikus kitöréseket gyorsan lehűti Uncle Salty bácsi. Teljesen érthető, hiszen a perverz látásmód a különféle testnedvekkel folytatott buja kereskedésről nagyban eltér a nyitányban felvonultatott férfi nemi vágytól. Tyler csípős, ugyanakkor a pedofília örök problémájával számot vető szövegéről van szó, amelyet a legtöbben közületek valószínűleg Stevennél a összehasonlíthatatlanul népszerűbb Janie’s Got A Gun-ból ismertek jobban, persze teljes tizennégy évvel később.
A Sweet Emotionnel, a pimasz Adam’s Apple-lel, amelyet Steven javíthatatlan szövegei mellett a két gitáros kiváló összjátéka ékesít, és a funkys, kimért lépteket vető Walk This Way-jel visszatérünk az album elejének szexológiai prédikációihoz. Ezúttal több kontrollal és önkezdeményező lelkesedéssel a sokféle párosodási formáció iránt, és főleg az előbbi nyűgöz le. A Sweet Emotion egyébként Hamilton keze munkáját dicséri, és Perry egyik legkiválóbb gitárriffjét mutatja be. A korábban említett basszusgitáros rendkívül ötletes vonalai és Tyler végtelenül perverz sorai mellett a vége felé féktelen tombolásba csap át, ami az irányíthatatlan kicsapongás nagyon ihletett megzenésítéseként is értelmezhető. Sajátos jelenség a szórakoztatóan megaranzsírozott, régi Weismantel-klasszikus, a Big Ten Inch Record, amely következmények nélkül megúszja, főleg az eredetiségének köszönhetően, amely a gondtalan bájosság révén kellemes, szelíd külsőt kölcsönöz neki. Ez utóbbi nélkül is több mint remekül megvan a komor Round And Round, tipikus Brad Whitford-alkotás, amellyel a Toys In The Attic először nyer konkrétabban az erősebben keretezett motívumok jelenlétéből is. A No More No More-nál, de főleg a valóban felesleges You See Me Crying balladánál bizonyára sokan közületek még keményebbet kívántak volna, de úgy látszik, Tyler és társai a rendelkezésre álló lehetőség maximális kihasználásának vágyában még nem merték teljesen gondtalanul átadni magukat a rock & roll rosszindulatú célozgatásaira adott ösztönös válaszoknak, ez pedig a következő években a zenekar addig feltáratlan lehetőségei előtt tárta ki a világ kapuit.
A Toys In The Attic a mai napig elbűvölően olvasmányos tankönyve az igazi rock & rollnak, minden varázsának és érdekességének kompakt kapcsolása, egyben az Aerosmith átalakulásának keresztelője nemcsak minden idők egyik legbefolyásosabb rockzenekarává, hanem mindenképpen a hetvenes évek legnagyobb amerikai rockkollektívájává is. Klasszikus a klasszikusok között, mindörökre!
Felállás
Steven Tyler: ének, szájharmonika
Joe Perry: gitár
Brad Whitford: gitár
Tom Hamilton: basszusgitár
Joey Kramer: dob
Produkció
Jack Douglas
Számlista
1.Toys In The Attic
2.Uncle Salty
3.Adam’s Apple
4.Walk This Way
5.Big Ten Inch Record
6.Sweet Emotion
7.No More No More
8.Round And Round
9.You See Me Crying
Az album hossza: 37.12
