Előadó: Gibonni
Kiadó: Dallas Records
Megjelenés: 2010
Időtartam: 42:48
Értékelés: 4/5
Gibonni megáldja a világot új stúdiólemezével! Négy évvel az „Unca Fibre” (2006) megjelenése után itt a „Toleranca”! Mindenki Gibonnira várt. Türelmetlenül. A zenei ipar és persze a rajongók. Előbbiek azért, hogy jövedelmező üzletet csináljanak belőle, utóbbiak pedig azért, hogy a Gibonni által gerjesztett energiával töltsék fel a lelküket. Vajon beváltja a déli szomszédunk első számú dalszerző-énekesének szóló nagy hírnevet? Megtartja azt a magas minőséget, amihez az elmúlt tíz évben hozzászoktatott minket? A közönség egyre igényesebb a zenészekkel szemben. És mit alkotott Gibo?
A pasas tovább mélyíti és fejleszti a saját elvét, amely ismét a pop, a rock, a dalmát melosz és a világzene remek ötvözésére épül. Mindezt most is kifinomultan, lágyan, nagy érzékkel és a pökhendiség egy szikrája nélkül teszi. Sokrétű elképzelését a dalok formálásáról és kialakításáról persze ügyesen vezényli, és különösebb megrázkódtatások nélkül fékezi meg fenomenális, mélyen átérzett énekével, amitől a sorok ellenállhatatlanul életre kelnek.
Nehéz volt? A karmesteri kontrollt illetően igen. Szilárdnak kellett lennie, hogy az ötletek megszülessenek Gibonni zenei kifejezésmódjának megkövetelt művészi színvonalán. Ha viszont azt nézzük, mekkora a választék, hiszen Gibonni több producer, több stúdió, több zenész közül válogathat, akik a kísérőzenekar magját alkothatják, és persze vendégsztárokból sem szenved hiányt, a dolog jóval egyszerűbbnek tűnik. De ahogy mondtam: kemény kéz kell, vagyis határozottan kell lendíteni a karmesteri pálcát, ami Gibonninak láthatóan rég kitanult, megszokott munkája.
És kik hagytak vendégként nyomot a „Toleranca” albumon? A soul és R&B énekesnő May Azucena, a rapper Masta Ace (Toleranca), a The London Comunnity Gospel Choir (őket kölcsönözte már Elton John, Paul McCartney, a Depeche Mode, George Michael és Madonna is). Itt van két régi harcos, Jani Hace basszusgitáros (Siddharta) és Vlatko Stefanovski gitáros (Leb i sol), valamint Damir Urban énekes (Urban & 4, ex-Laufer). A producerek palettáján Nikša Bratoš, Dejan Orešković, Marijan Brkić és Ante Gelo szerepel. Végül pedig a hangzás csiszolása több stúdióban zajlott: Novo mestóban, Zágrábban, Splitben, Adelaide-ben, New Yorkban és Peter Gabriel hírhedt Real World stúdiójában, a nagy-britanniai Bathban.
A „Toleranca” dalait három kategóriába sorolhatjuk. Az elsőbe azok tartoznak, amelyek a pop rock mezőnyébe illenek, bőven meghintve világzenei karakterrel, és ahol egyértelműen a nyugat-európai, anglo-amerikai kifejezésmód dominál, az időnként megjelenő dalmát „kozmetika” mértéktartó fűszerével, ami semmit sem zavar, és szervesen egészíti ki a dalok kifejezőerejét. Ilyen a rockosan hangsúlyos Žeđam rendkívül erős refrénnel, és a gyorsabb, mozgalmasabb Opet si bogu drag, gazdag fúvósaranzzsal. A Vrata do nas nyugodtságával és Gibonni hangjának érzékiségével nyűgöz le, a rétegzett hangszerelés kifinomult összhangjában, és az album egyik fő erőssége, ha az anglo-amerikai pop rock kifejezésmódról beszélünk. Ugyanez igaz a kiváló balladára, a Zamoli me-re is, ahol Gibonni a legkifinomultabban fonja össze a világzenei elemeket, olyan óriások nyomán, mint Sting vagy Peter Gabriel. Ezt a maga módján teszi, mint a háttérből dolgozó ember, akit a réginek számító kontinens más tájai formáltak, miközben újfent mesterien használja ki a kórusének erejét, amellyel az album fel van vértezve. Ebbe a kategóriába tartozik a Vesla na vodi is. A tökéletesen kidolgozott, egyértelműen kirajzolódó versszak–refrén szerkezet mellett különösen tetszik a szintetizátoron megszólaltatott motívum (az átmenet a refrén és a versszak között), amely a rockzene korai úttörőinek retró megoldásaival kacérkodik, akik elsőként használtak moogot, mint Ken Hensley (Uriah Heep) a Sweet Loraine-ben. Itt nem kerülhetjük meg Keith Emerson (ELP) csodatévő kezeit sem, majd később Mark Kelly (Marillion) jóval profiltosabb, művészieskedő hangzásvilágát. A Žeđam mellett a Vesla na vodi az album legangolszászabb szemléletű dala. A Čemu se nadaš srce moje? újabb iskolapélda Gibonni ügyes középúton járására (a zenei hatások összeolvasztására), ahol előadóként mindig a leggyőzőbb és legsikeresebb volt.
Az album dalainak második csoportja az, ahol erősebben hangsúlyos a mediterrán melosz. Ilyen az akusztikus Slavim ove dane što si tu, amelyben Gibonni a „dalmatizmusokat” ügyesen „balzsamozza” a kórus szinte gospelszerű dallamaival. Ebbe a kategóriába tartozik az album másik balladája is, a Vrata moje sestre.
Külön történetet jelent az új albumon a két instrumentális szám, amelyek a harmadik kategóriát alkotják. Instrumentális Gibonni? Jól olvasod. Az első a Vesla na vodi folytatása, a Mala voda. Az alapmotívum a vonósok (hegedű) pengetésének játékát használja, és a harmóniák melosza a jótékony kelta hangzás felé hajlik, vagyis közelebb áll a neoklasszicizmus színeihez. A lemez záró részét pedig végképp nem kerülhetjük meg, ahol a Toleranca újra felcsendül, ezúttal Tolerancia címmel. Meglep a jazzes, gershwini „kozmetika” érintése, amely pragmatikusan megfordítja a dal vezérmotívumát, és hangulatilag teljesen átfordítja. Pozitívan lep meg a harmonikával kialakított kiváló, kifinomult összjáték is, amely ismét Gibonni gyökereire hívja fel a figyelmet.
A „Toleranca” ismét világosabb, könnyedebb és derűsebb album, mint elődje, az „Unca Fibre” (2006). Ez az első benyomás. A következő az, hogy Gibonni még közelebb hozta a lemezt a külföldi pop rock mainstream mércéihez. Egy picit elrejtette rajta a hazai, dalmát melosz jellegét, amely egész pályáját átjárja. Ez tehát egy fontos, jól kimért új lépés, amely több érdeklődést enged Gibonni zenéje iránt külföldi piacon is, főleg a régi Európában és a Brit-szigeteken. Az új album egyes pontjain a vén Gibo még a gitárkíséretet is feltekeri úgy, amilyet az elődök nem ismertek (Žeđam, Opet si bogu drag).
Az album általános érzése az, hogy Gibonni még erőteljesebben burkolta mediterrán gyökereit a kereskedelmi „mainstream” pop rock összképébe. A gyökereit természetesen nem tudja letagadni, de néhány új dal nagyon közel áll ahhoz, amit az anglo-amerikai pop- és rockzene fejlett világbeli elismert, kommersz előadói csinálnak a legmagasabb színvonalon. Csakhogy Gibonni ezt úgy éri el, hogy beépíti a saját zenei hátterét, amelyen felnőtt. Ezért a „Toleranca” sem hat tolakodónak vagy idegesítőnek a „dalmatizmusok” tartalmát illetően. Az album azt az érzést kelti, hogy Gibonni éppen megfelelő mértékben „ugratja” velük a hallgatót. Ez különleges helyre emeli, eltávolítja a hazai horvát „mainstream” logók korlátoltságától, és közelebb hozza a fejlett „Nyugathoz”. Ha összevetjük a zenészt honfitársaival, akik görcsösen erőltetik a „dalmatizmusokat”, Gibonni az igazi megfoghatatlan ász marad náluk. Gibonni tehát világosan meghatározta egyedi művészetét, a „Tolerancával” pedig tovább fejleszti és mélyíti azt. A „Tolerancával” „táplálja”, megtartja és bővíti hallgatótáborát, magas minőségével pedig dacol a zenekritikusok éber füleivel, akik nehezen találnak akár egyetlen művészi botlást is.
A „Toleranca” Gibonni várva várt zenei kielégülése, újabb kiváló stúdiómunkája, újabb lépés előre. Az is érdekes, hogy déli szomszédunk „középutas pop rock” (mainstream) albumáról van szó, Gibonni nagy művészi kultúra iránti érzékének újabb megerősítéséről, amelyet egyáltalán nem terhel a horvát sovinizmus általánosan frusztráló béklyója, amitől a horvátok a zenében sem tudnak megszabadulni. Reméljük, hogy Gibonni elve világos példává válik az ottani zenészek számára. A nagy tolerancia és pragmatizmus jegyében, ahogy az új album címe is előírja!
Felállás
Gibonni – ének, vokál, gitár
Nikša Bratoš – gitár, basszusgitár, mandolin, billentyűk, harmonika
Zlatan Došlić – harmonika
Marko Ramljak – hegedű
Maasej Kovačević – zongora
Matija Dedić – zongora
Marijan Brkič – gitár
Luka Toman – gitár
Ante Gelo – billentyűk, gitár
Jani Hace – basszusgitár
Alan Svetopetrić – basszusgitár
Marko Reljanović – basszusgitár
Robi Tyson – basszusgitár
Marko Lazarević – dob
Janko Novoselić – dob
Boris Leiner – dob, ütőhangszerek
Dalibor Marinković – dob
VENDÉGZENÉSZEK:
Maya Azucena – ének
Masta Ace – ének
Ricardo Loque – ének
Damir Urban – ének
Vlatko Stefanovski – gitár
Davor Rodik – steel pedal gitár
The London Community Gospel Choir – kórusének
Davor Križić – fúvósok
Marin Frketin – fúvósok
Arsen Ereš – fúvósok
Antonio Geček – fúvósok
Produkció
Nikša Bratoš, Dejan Orešković, Marijan Brkić & Miro Vidović
Számlista
1. Toleranca
2. Žedjam
3. Zamoli Me (Možda Ti Je Ispod Časti)
4. Vesla Na Vodi
5. Mala Vesla
6. Slavim Ove Dane Sto Si Tu
7. Vrata Do Nas
8. Opet Si Bogu Drag
9. Vrata Moje Sestre
10. Čemu Se Nadas, Srce Moje
11. Toleranca (Drugo Čitanje)
