Kiadó: Aqua Pulse Records
Megjelenés dátuma: 2020. 5. 2.
Produkció: J. K. Harrison & Todd Sucherman
Az album hossza: 40.10 perc
Stílus: Art Rock / Pop Rock
Értékelés: 9.5/10
Hogy is van a Phil Collins-sztori? A dobos, aki később dalszerzőként, énekes-dalszerzőként és elsősorban frontemberként felejthetetlen slágerek sorával keresett milliókat? Todd Sucherman is elsősorban dobos, de egészen más zenei pályát futott be. Todd 25 évnyi dobosi szolgálat után egy igazán jó munkaadónál, az ikonikus arénarockerek, a Styx soraiban végül elhatározta, hogy kiadja az első szólóstúdióalbumát. Egy olyan lemezt, amely a nyolcvanas években Suchermannek biztosan hozott volna egy-két jól fogyó slágert. Mivel azonban Collins akár Sucherman apja is lehetne, ő a rock aranykorában a megfelelő időben volt a megfelelő helyen, és alaposan meggazdagodott. Todd Sucherman ettől sajnos el van zárva, hiszen nem David Guetta. Így a „Last Flight Home”-ot 2020-ban csak a Styx legvadabb hívei és Sucherman dobos-tankönyveinek olvasói fedezik majd fel puszta kíváncsiságból, meg mindazok, akiket manapság még érdekel a nyolcvanas évek rádióbarát pop és art rock esztétikája, valamint az AOR.
Az album mindenképp tetszeni fog a híres amerikai rockbástya, a Styx rajongóinak, hiszen zeneileg ultra fülbemászó darab. Ez logikus elvárás volt. A lemez nagyon szerves, a gitárok „jangle” hangzással büszkélkedhetnek, időnként kifejezetten Beatles-szerűen, még ha számolni kell is azzal, hogy a koronavírus-járvány játékszabályai miatt kötelező elszigeteltségben vették fel. Sucherman azonban J.K. Harrisonnal fogott össze, aki az album létrehozásának „legértékesebb játékosának” bizonyult. J.K. gondoskodott a briliáns produkcióról, gyakorlatilag az összes gitárt és basszusgitárt ő játszotta fel, az összes billentyűs szólam az övé, és az hangszerelésben is közreműködött. Sucherman nehezen hozta volna világra ezt az albumot nélküle. Legalábbis ebben a formában nem. És hab a tortán: ez nagyon jó lemez.
Az egész albumon érezni a híres liverpooli kvartett zenei örökségének erős hatását. Sucherman éveken át a The Beatlesszel kelt és feküdt. Ez vitathatatlan. A „bogarak” hatása ilyen mély nyomot hagyott a zenéjén ezen a lemezen. Sucherman elsősorban dobos. Fantasztikus dobos. Mivel azonban a „Last Flight Home” énekes-dalszerzős album, a zenész személyes vallomása kerül előtérbe.
Amit hallunk, az retronosztalgia a rádióbarát pop rock hangszerelési, szerzői és hangzásbeli esztétikája iránt: egyrészt a progresszív kitágítás lehetőségét megcsillantó indulatokkal, másrészt a bombasztikus elemek előtérbe helyezésével, ami az AOR műfaj jellemzői felé is elvihette volna a lemezt. A produktum azonban megtartja az aranyközéputat, és a nagyon szervesen megszólaltatott pop és art rock „jangle” hangzásban marad, amelyet érzékenyen hat át a nyolcvanas évek hangulata és Todd személyes „Beatle-mániája”.
A dalok hajszálpontosan vannak hangszerelve. Harrison több gitársávot vett fel egymásra, ugyanakkor briliáns kontrasztot teremtett a frazírozás és a billentyűs szólamok között, Hammond-orgonát, klasszikus zongorát és zenekari elemeket is beépítve. Ott vannak a vendégek által játszott vonósok, az ügyesen beszőtt gitárdíszítések és a gondosan adagolt, rövid, de velős szólók, amelyek tömören tartják a hangszerelést. Sucherman selymes hangja egyenesen ráillik erre a produkciós és hangszerelési közegre. Todd alapvetően nem énekes, de van annyi tehetsége és adottsága, hogy a hangjával az album minden pontján nagyon jól megoldja a helyzetet. A selymes hang enyhén torkos kilégzéseket tartalmaz, amelyeket főleg a magasabb fekvésekben jól egyensúlyoz ki az alkalmi falsetto, és mindenképp sokat segítettek neki Harrison ügyes produkciós trükkjei, a további vokális effektezés. A refrének emellett briliánsan kontrasztosak a többszólamú vokális harmóniákkal is, amelyek pompát adnak az albumnak. Sucherman az átélésben is meggyőző, ezt főleg az It’s Perfection szenvedélyessége koronázza meg. A nyitó címadó dal Steve Perry „Traces” című lemezének hangszerelési elemeivel vethető össze, a Sacred Book of Favorite Days kezdettől végig átitatott Beatles-hatásokkal, a Do You Know című dalban Sucherman, pusztán zongora és vonósok kíséretében, sanzonénekesként próbálkozik, a záró Kindling pedig különlegesség, mert az Elbow eredetijének feldolgozása. Szóval. A „Last Flight Home” rendkívül változatos, sokszínű és nagyon kidolgozott teljesítmény, amelyet átjár a finom alkotói elkötelezettség és a tökéletesség utáni vágy. Sucherman első szólóstúdióalbuma várhatóan szilárd teljesítmény, hiszen a pasas a Styx nála jóval tapasztaltabb tagjai mellett 25 év alatt biztosan sokat tanult. Az viszont nagyon kellemes meglepetés, hogy az album tényleg ennyire jó. A tartalma egy pillanatra sem hagyja cserben a hallgatót. Mélyen megélt, érző art és pop rock album a nyolcvanas évek retronosztalgiájával, amelyet az ügyes éneklés mellett minden lépésen rendkívül gazdag hangszerelés kísér, a kontrasztokkal teli, színesen részletezett hangzásvilág, a tömören adagolt finommechanika gazdagon megélt esztétikája – ennek fátylait az album ultra fülbemászó zenei hozadéka mellett még jó ideig fogjátok lebbenteni. Lassan. Mint egy nagyon jó desszertet.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Last Flight Home (5:17)
2. Sacred Book Of Favorite Days (3:44)
3. Ad Lib Everything (4:12)
4. An Invitation (3:50)
5. It’s Perfection (4:12)
6. The Damage (3:43)
7. She’s Red Velvet (3:44)
8. Do You Know Me (3:27)
9. I Can’t Use Them Anymore (3:29)
10. Kindling (4:31)
Felállás:
Todd Sucherman – dob, ütőhangszerek, ének, vokál, hurkok
J.K. Harrison – összes gitár, basszusgitárok, zongora, billentyűk, hurkok, ütőhangszerek, vokál
Taylor Mills – vokál az „It’s Perfection” című dalban
Nicholas Markos – elektromos gitár a „Kindling” című dalban
Tom Wardle – akusztikus gitár a „Last Flight Home” című dalban
Michael Bahan – tabla a „Sacred Book Of Favorite Days” című dalban
Kaitlyn Wolfberg – vonósok
April Guthrie – vonósok
Andrew Shullman – vonósok
