Előadó: Cray, Robert
Kiadó: Sanctuary Records
Megjelenés: 2003
Értékelés: 4/5
Robert Cray a blueszenészek fiatalabb generációjához tartozik, amely az 1980-as évek elején újraélesztette a blues-mozgalmat, és friss, új megközelítésével egyfajta reneszánsz korszak kezdetét jelölte a blueszenében – olyat, amellyel újra le tudta nyűgözni a fiatalabb nemzedékeket és a régi blueshíveket is. Funk- és soulelemek beszövésével, valamint hihetetlenül könnyed és egyben pontos játékával Cray az új megoldások keresése közben messze túlvezeti a blues-t a zeneszerzés addig láthatónak hitt határain, és ezzel egyedi keverékét hozza létre az érdekes és izgalmas zenének, amely az alapüzenetét tekintve mégsem tér el sokban a hagyományos blirestől.
A Time Will Tell hasonlóan egyedi blues–funk kombinációként mutatkozik be, gyakran soullal megfűszerezve, és főként a domináns ének révén a mesélésével azonnal megragadja a hallgató figyelmét. Az összes „mellékhatás” ellenére Cray végig hű marad első szerelméhez, a blueshoz. A nyitó Survivor a maga kurta, kompromisszummentes hozzáállásával első hallásra felvázolja az album teljes hangulatát, bár az első benyomás megtévesztő lehet. A nyers, egyszerű tiszta gitárhang, a vad, erősen előtérbe tolt zongorával párosítva hatásos és domináns kombinációt alkot. A szigorú ritmusszekció, amely a nyers produkciótól még erősebb kifejezőerőt kap, éles ellentéte a következő pop–soul darabnak, az Up In The Sky-nak. A Back Door Slam a Back Door Man Cray-féle változatát öltözteti újabb, modernebb ruhába. Remek bluesszám, amelyben Cray a tipikus blues-retorikával kiszámíthatatlan, istenverte alakként mutatkozik be, akivel tényleg nem akarsz összetűzésbe kerülni. Itt egyszerűen nem lehet szó nélkül elmenni Cray gitárjátéka mellett, amely a gyengéden szólongató hangokból elképesztő gyorsasággal vált át érzelmekkel feltöltött ördögi játékba. A blues olyan zene, amely az embertől mindenekelőtt az érzelmi oldal megértésének képességét kívánja meg, és a technika meg az egyéb zenei erények rovására egyszerű, üzenetében erős dallamfrázisokra épít. Crayből a technika persze nem hiányzik, csak nem foglalkozik vele túlzottan, ami sokat elárul a gitáros érettségéről.
Az I Didn’t Know újabb bizonyítéka a gitáros mesteri retorikájának. A Lotta Lovin’-hoz hasonlóan a puhaságával és melegségével, amelyet gyönyörűen átsző a beszélgetős, folyton suttogó gitár, a valaha hallott legszebb zenék közé tartozik. Igazi blues mindenkinek. A What You Need (Good Man) című számmal Cray egy kicsit közelebb kerül a gyökereihez. A bársonyos ének, ezúttal csak basszus, billentyűk és dob kíséretében, enyhén gonosz hangulatot teremt, amely valamikor egy Howlin’ Wolfnak is hatásosan szolgálhatott volna. Profi gondoskodás, amely mellett persze egy kis rosszindulat sem árt. Cray mesterségbeli tudása és sokoldalúsága abban mutatkozik meg, hogy folyton váltogatja a hangulatokat, és ezzel hatékonyan töri meg az albumain esetlegesen kialakuló egyhangúságot. Hasonlóan a Spare Me Some Love?-hoz, ahol hirtelen egy ugrabugráló ritmus és szórakoztató szöveg ölelésében találjuk magunkat, amelyet talán egy kicsit tolakodó orgonaszóló kerekít le. Az egyik legfurcsább darab a Distant Shore, amellyel Cray a „meglepetései” sorában kicsit túl messzire evez. A különben kiváló számból hiányzik egy kis irányultság, enélkül kissé kilóg az album koncepciójából. Az albumot az ambient Time Makes Two zárja, amely melankolikus hangulatban kerekíti le ezt a nagyon jól hallgatható kiadványt, és amellyel Cray szépen megmutatta, milyen sokféle lehetőség és irány áll a blues előtt a jövőben. Az olyan zenészekkel, mint Robert Cray, biztosan aggódás nélkül nézhetünk elé!
Felállás
Robert Cray – ének/gitár
Jim Pugh – billentyűk
Kevin Hayes – dob
Karl Sevareid – basszus
Produkció
Jim Pugh & Robert Cray
Számlista
1.Survivor
2.Up In The Sky
3.Back Door Slam
4.I Didn’t Know
5.Your Pal
6.Lotta Lovin’
7.What You Need (Good Man)
8.Spare Some Love?
9.Distant Shore
10.Time Makes Two
Az album hossza: 48.51
