Szerző: Rok Klemše
Fotók: Nina Grad
Helyszín: Channel Zero, Ljubljana
A koncert dátuma: 2013. 12. 01.
A vasárnap általában az a nap, aminek nem akarod, hogy vége legyen, mert utána jön a fárasztó hétfő és egy új munkahét kezdete. A múlt vasárnap viszont más volt: alig vártuk, hogy beesteledjen, és vele megérkezzenek a Bay Area-i thrash hősök, a Death Angel. A halál angyala legutóbb két éve ereszkedett le Ljubljana fölé a Relentless Retribution albummal, most pedig az amerikaiak a The Dream Calls For Blood című új stúdiólemezzel töltötték meg a Channel Zerót.
Ezúttal megint – irgalmazz nekünk! – olasz előzenekarokat kaptunk, akik thrash metalt játszanak… na jó, szerintük azt játszanak. Elsőként a római Adimiron állt ki a színpadra, akik magukat progresszív death/thrash metalnak írják le. Nem, tényleg. Hogy mi lett volna bennük progresszív, azt nem értem, a híres death/thrash-t is hiába kerestem. Az Adimiron a legjobb esetben is csak összehordott riffeket kínált (talán innen a „progresszív”?), álmos ritmusszekciót és a frontember idegesítő, fárasztó hangját. Közben még valamiféle kvázi modern megoldásokkal is untattak, meg az Attack Attack! óta hallott legnyomorultabb breakdownokkal, héhé. Nehéz elhinni, de az Adimiron még rosszabb volt, mint két éve, amikor szintén a Death Angel előzenekaraként léptek fel a Menza pri koritu-ban.
Rómából egy kicsit északabbra léptünk tovább, mert a második fellépő, az Extrema Milánóból érkezik. Ennek ellenére érdemi minőségi ugrást nem kaptunk. Az Extrema ugyan kilométerekkel jobb az elődeinél, de hát úgy szól, mint a Pantera legtucatabb másolata, a vokális vonalaktól a gitárriffek groove-jáig. Semmi eredetit nem lehetett hallani az egyáltalán nem olyan extrém zenében, mint amilyet a zenekar neve sugall, az viszont igaz, hogy az olaszok elég energikus szettet toltak, amiből leginkább a dinamikus, zúzós dobolás működött, és ez az Extrema számára az egyetlen mentőöv a teljes feledés ellen. A zenekar alaposan bemutatta az aktuális The Seed of Foolishness albumot, de csak annyi maradt meg bennem, hogy az Extrema a Pantera átlagos utánzata.
A fülünk viszont végre pihenhetett, amikor a színpadról elzavarták az olaszokat a németek, igazolva, hogy minden jó háromra megy. A harmadik fellépővel az este csak igazán most kezdődött, méghozzá olyan gyilkos tempóban és stílusban, amilyenre csak a német death/thrash őrültek, a Dew-Scented képesek. A németek tavaly adták ki kilencedik stúdiólövésüket, az Icarust, ami bizonyíték rá, hogy a Dew-Scented agresszív, nyers thrashsel még mindig magasan szárnyal, a nap viszont láthatóan egyhamar nem perzseli le a szárnyaikat. Bár az egyetlen eredeti tag a megállíthatatlan énekes, Leif Jensen, aki egyben a zenekar egyetlen német tagja is (a jelenlegi hangszeres négyes Hollandiából jön), a Dew-Scented élőben továbbra is energiabomba és igazi thrash villámháború. A holland rész kivételes szerzeménynek bizonyult, pedig alig egy éve vannak a bandában: mindent letarolnak maguk előtt, főleg a brutális dobos, Koen. A Dew-Scented ugyan kínálhatott volna valamivel jobb dalválogatást, mert a nagy része az Icarusról jött, a kötelező klasszikusok, mint a Cities of the Dead és a záró Acts of Rage persze nem hiányozhattak, de az energikus és kommunikatív Leif, az adrenalinsebesség és a borotvaélesen vágó riffek miatt a negyven perc gyorsabban elszaladt, mint ahogy Angela Merkel megeszik egy kolbászt és megiszik egy liter sört az Oktoberfesten.
Végül pedig jött az igazi cseresznye a tortán – az amerikai Bay Area veteránok, a Death Angel! Bőven megérte hétfőn a munkahelyen tengődni, bármilyen nehéz is volt, a halál angyala koncertjének gondolata mindent elintézett. A Death Angel nem véletlenül az utóbbi évek egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő koncertzenekara, mert minden koncertet úgy nyomnak le, mintha az lenne az utolsó. Most sem volt ez másképp! Az első korszak kulcstagjainak távozása után sokan leírták őket, de most bizony megbánhatták, ahogy erre a mozgékony és örökifjú frontember, Mark Osegueda is felhívta a figyelmet, aki most szakállal és dreadek nélkül messziről úgy nézett ki, mint Tom Araya. A Death Angel a színpadon valóban ilyen benyomást kelt, olyan hihetetlen energia árad belőlük, és olyan kiváló a kapcsolatuk a közönséggel, hogy a fellépésük egy pillanat alatt magába szippantja a közönséget. Ha a Death Angel rengeteget ad a közönségnek, most a közönség is visszaadta a zenekarnak, amit megérdemel. Az amerikaiak az új lemez oroszlánrészét bemutatták, amelyből elsősorban a gyilkos Son of the Morning, a Left For Dead és a címadó The Dream Calls For Blood emelkedett ki, bizonyítva, hogy a régi thrash gárdából a Testament mellett valószínűleg éppen a Death Angel a stúdióban legkövetkezetesebb zenekar. Amit élőben még feljebb tesznek! Minden szem és fül újra a fantasztikus Markra szegeződött, aki úgy mozog a színpadon, mint egy taknyos kölyök a The Ultra-Violence első lemez idejéből, és úgy énekel, mint az új album borítójának veszett farkasa – megmutatta a sikoltozást és a visítást is, meg a kivételesen tiszta énekhangot, a társai pedig a megfelelő pillanatokban hatásos „gang” vokálokkal segítették. A szemek talán még inkább nyáloztak a riffmester Rob Cavestany gyors ujjai alatt, akinek fenomenális gitárjátéka az évek során csak egyre jobb lesz. Ő és Ted Aguilar kétségkívül olyan páros, amely megérdemelné a nagy duók státuszát, mint a H-Team vagy a Hanneman/King. Hogy a zenekart a legkevésbé sem fenyegeti a halál angyala, azt a thrash egyik legjobb ritmusszekciója is bizonyítja. Az energikus, eleven basszusgitáros, Damien Sisson változatos és mély basszusjátékával húzza alá Will Carroll valósággal állatian könyörtelen dobolását, akinek nincs párja. Hogy ez az ember hogy verte! A búcsú a kiváló, felejthetetlen thrash himnusszal, a Thrown to the Wolves-szal és a The Ultra-Violence EP nyitányával való felpezsdítéssel túl, de túl gyorsan jött el, de egy ilyen koncert után csak hatalmas feltöltődést és nagy elégedettséget érzel. A hétfő reggel pedig, amikor ki kell vonszolnod magad a meleg ágyból a hideg reggelbe, és bármi előtt először lekaparni a megfagyott autóablakokat, feledve van!
Képgaléria
