Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Redemption
Kiadó: Inside Out Records
Megjelenés: 2011
Játékidő: 71:55
Értékelés: 3.5/5
Az új Redemption-album megvan benne mindenben, ami a zenekar korábbi lemezeit jellemezte, és amivel ez az amerikai progresszív metal-nagyágyú eddig is hatékonyan kényeztette a támogatói bázisát. Ezért a csapat őszinte rajongóinak még kétszer sem kell végiggondolniuk, hogy beszerezzék-e a „This Mortal Coil”-t. A válasz mindenképp: „Igen!”
Az album hallgatása közben leginkább az tűnik fel, hogy a Redemption kissé egyszerűsítette az hangszerelést, ezért a „This Mortal Coil” a zenekar eddigi kiadványai közül a legkönnyebben befogadható. Ettől persze még mindig „halálosan” tele van olyan komplexitással, amitől a hallgató térde megremeg, az álla meg a földre esik!
Szóval: a „This Mortal Coil” megőrzi a korábbi Redemption-munkák jellegzetességeit, ugyanakkor jelzi a mögötte álló csapat érését is, hiszen a dalok dallamosabbak és tömörebbek, mint valaha. Ehhez különösen hozzájárul a Fates Warning-énekes Ray Alder vokális teljesítménye, amely nagy hatást hagy az albumon.
A rendkívül tehetséges muzsikusokból álló hatos továbbra is agresszív progresszív metalt játszik, ami természetesen az anyazenekarokból fakad: az Agent Steel, a Steel Prophet és a Fates Warning extrém, ósdi iskolás metalbrutalitásából. Ehhez jön hozzá az a „progresszív” íz, amely a Fates Warning (a vezérdallamok kibontása), a Dream Theater (főként a bravúros gitárszólók és néhány mérgesen széttördelt dobátvezetés), valamint a Symphony X 2007–2011-es korszakának (a „thrashelt” gitárfrázisok) örökségéből építkezik. Különösen az utolsó dal, a Departure Of The Pale Horse mutatja meg a bonyolult felépítésén keresztül a legszebben, hogyan él együtt mindaz, ami az említett zenekarokkal vont párhuzamokat életre kelti. Adler egyes dallamos énekmegoldásai persze időnként a Fates Warning hangulatát idézik, érdekes módon viszont olykor az Enchant dallamvilágát is: ez is egy újabb prog metal-nagyszerűség, amely az irántuk mutatott érdeklődés hiánya miatt sajnos jóval korán feloszlott.
A Redemption esetében nem kell tartani egy James LaBrie-féle (ha már a Dream Theatert említjük a kritikában) olcsón szacharinos kisiklásoktól, mert Ray Alder karizmatikus előadásmódjával megerősíti azt a szükséges sötét komponenst, amely a Fates Warning zenei örökségén keresztül került át a Redemption zenéjébe. Innen természetesen adódik a kapcsolódás a nyolcvanas évek első felének amerikai speed metal-zenekaraihoz is. Ez teljesen logikus, és a Redemption esetében teljesen természetes is, hiszen mindkét gitáros pontosan a speed metal ilyen közegéből érkezik (Agent Steel, Steel Prophet).
A lemez jó 71 percnyi zenét tartalmaz, és higgyétek el, egy pillanatra sem unalmas. Egy ilyen zenei fogás a műfaji megközelítésből adódóan persze több figyelmet kíván a hallgatótól, így ez az album is csak néhány CD-lejátszós forgatás után mászik a bőröd alá. A Redemption zenéje ezt egyszerűen megköveteli tőled!
Mindezek mellett a „This Mortal Coil” a zenekar korábbi stúdiólemezeinél tömörebb érzetet kelt, ugyanakkor a klasszikus progmetalos rakétázás garanciája minden pozícióból, amely (a legelszántabb progmetal-rajongók ízlése szerint) a bravúros szólóakrobatikával elveszi a lélegzeted, és ezzel hatékonyan halad a bolygó legerősebb zenekarainak nyomvonalán. Főleg az izomfitogtatás és a sebesség terén (Dream Theater), anélkül hogy ez a vezérfonal és az album dinamikus íve rovására menne. A „This Mortal Coil”-lal a Redemption zeneileg nem talál fel semmit, amit ne hallottunk volna már. Ez egy olyan album, amellyel a zenekar megerősíti a helyét a progmetal világtérképen, megtartja felismerhető art-karizmáját, ugyanakkor kifejezésbeli érést is mutat: az albumon különösen a tömörségre és a vezérmotívumok bőr alá kúszó fülbemászóságára fordítottak nagyobb gondot, így a Redemption dallamilag is tökéletesebb lett (a lemez egyik legszebb refrénjével a Let It Rain című dalban), ami ilyen pontokon Alder hangjának sajátosságait is sikeresen kiemeli. Az új munka, amelyen a progresszív artikuláció és komplexitás egy hajszállal enged a vezérmotívumok dallami tömörségének keresése előtt, tehát a Redemptiontől megszokott és elvárt színvonalon van kivitelezve!
Felállás
Ray Alder – ének
Nick Van Dyk – gitár, billentyűk
Bernie Versailles – gitár
Greg Hosharian – billentyűk
Sean Andrews – basszusgitár
Chris Quirarte – dobok
Produkció
Neil Kernon & Redemption
Dallista
1. Path of the Whirlwind (5:26)
2. Blink of An Eye (5:57)
3. No Tickets to the Funeral (6:26)
4. Dreams From the Pit (9:11)
5. Noonday Devil (5:03)
6. Let It Rain (7:21)
7. Focus (5:43)
8. Perfect (4:48)
9. Begin Again (6:11)
10. Stronger Than Death (5:29)
11. Departure of the Pale Horse (10:15)
