Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Caravan
Kiadó: Eclectic Discs
Megjelenés: 2003
Játékidő: 60:07
Értékelés: 3.5/5
A Caravan, a canterburyi angol progresszív rock úttörői az 1970-es évek végén, amikor a „aranykoruk” már véget ért, még néhányszor visszatértek a stúdióba, és bár a későbbi albumok nem érték el a pályafutásuk első évtizedében felvett anyag színvonalát, mindegyiken akadt valami érdekes a régi hívek számára. Az egyik ilyen lemez, amelyet még a zenekar életművének rajongói is ritkán emlegetnek, pedig közel sem volt rossz, az 2003-as „The Unauthorised Breakfast Item”, a Caravan utolsó anyaga az eredeti dobossal, a 2013-ban elhunyt Richard Coughlannel.
A „The Unauthorised Breakfast Item” legfőbb, és egyben egyetlen gondja, hogy a Caravan a Coughlan, az énekes-gitáros Pye Hastings, a szólógitáros Doug Boyle, a brácsás Geoffrey Richardson, a billentyűs Jan Schelhaas és a basszusgitáros Jim Leverton alkotta felállásban már régóta nem a hangzásbeli újítás zászlóvivője, és az albumon a felvételek többsége nem olyan ihletett, mint azt a Caravan-hívek többsége szeretné, hiszen jól tudják, mire volt képes a legendás zenekar a legjobb éveiben. Ennek ellenére a Caravan a 21. században is megőrizte felismerhető stílusát, amelyben erős hangsúlyt kap a dallamosság, ez időnként már-már a szimfonikus pop rockkal határos, sok folk hangszereléssel és jazzes ritmikai ízekkel. Pye jellegzetes, „angyali” hangszíne, Richardson szikár vonós futamai, Schelhaas meleg hammondorgona-hangzása és a tipikus angol humor a „The Unauthorised Breakfast Item”-et is jellemzik, amelyen akad jó pár pillanat, ami a „régi szép időket” idézi. Van azonban néhány dal is, ahol hiányzik az igazi ihlet, és ezek inkább csak helyet foglalnak az albumon.
Valamivel nagyobb ritmikai összetettséget is el tudnánk képzelni a korábbi időkhöz képest, hiszen Coughlan dobolásában már nem találjuk a régi robbanékonyságot és eklektikusságot, de tekintve, hogy két évvel az album megjelenése után arthritist diagnosztizáltak nála, ami egészségügyi bajainak kezdetét jelezte, még így is jól helytállt. Már a nyitó „Smoking Gun (Right For Me)”, amely bluesos gitárriffel indul, a maga csibészes kedvével tisztességgel emlékeztet az aranykor egy-egy darabjára, miközben a szólógitáros Boyle szellemes variációkkal villog. Boyle nagyjából tíz évig tartozott a bandához, ami elég érdekes kísérlet volt, mert a Caravanban sem előtte, sem utána nem játszott két gitáros, kivéve, amikor Richardson időnként gitárt ragadott, és Pye mellé állt. A visszatérő Schelhaas, aki 2002-ben az eredeti billentyűst, Dave Sinclairt váltotta, hasonlóan ahhoz, ahogy 1979-ben a Camelben is leváltotta, szolidan végezte a dolgát, bár helyenként lehetett volna több hammondorgona, amely a klasszikus lemezeiket annyira meghatározta.
A „Revenge” gyorsabb tempójú, itt leginkább a talpraesett gitárvariációk és a (rendszeres) vendégzenész, Jimmy Hastings humoros szaxofonmenetei emelkednek ki. A címadó dal könnyed lüktetésű és tréfás hangvételű, a refrén viszont nem hagy mély nyomot. Érdekesebbek bizonyos hangszeres variációk, amelyek jól mutatják a zenekar tagjainak kivételes technikai tudását. A „Tell Me Why” könnyed, kissé unalmas, folkos balladája legalábbis egy kicsit hosszú, tekintve, hogy nem kínál se különösebb hangulati mélységet, se ritmikai változatosságot. Az egyetlen nagyobb dicséret itt Pye éneklését illeti. Hagyományosan magas hangja az évek során alig észrevehetően mélyült. Az álmodozó „It’s Getting a Whole Lot Better” lassú, kissé pszichedelikus-jazzes lüktetést kapott, szerelmes ballada elemeivel. A szépen megszólaltatott szaxofon-, zongora- és gitárszólókon kívül nem történik rajta semmi megrázóan különleges, de jó aláfestés lehet egy késői vacsorához egy zongorás-szaxofonos jazzkíséretű étteremben. A „Head Above the Clouds” az album kevésbé ihletett pillanatai közé tartozik, mert a fő motívum túl ismétlődő, ami időnként már zavaró. A halvány összbenyomáson a záró rész kiváló gitárszólója sem segít.
A „Straight Through the Heart” még egy szerelmes ballada, amellyel a Caravan bizonyítja, hogy az elmúlt évtizedek alatt nem vesztették el a rádióbarát dalok írásához való érzéküket. Mindig is azon progrock zenekarok közé tartoztak, amelyek alaposabb promóció mellett egész sor slágert tudtak volna letenni az asztalra, ha ez lett volna a fő céljuk. A „Wild West Street” csendéletszerű hangszeres szám, hangsúlyos vonós és akusztikusgitár-hangszereléssel, amelyben jócskán érezni a folk lehelletét. A „Nowhere to Hide” az album egyik csúcspontja, egyben az egyetlen dal, amelyen billentyűn David Sinclair is játszik, míg a fő éneket a basszusgitáros Leverton vette át. Ez egyike azon kevés pillanatoknak, amikor, főleg a második, hangszeres, improvizatív részben, kicsit több kísérletező szellem szabadul el, ami a „The Unauthorised Breakfast Item” kompozícióinak többségéből egyébként többnyire hiányzik. Az album a rövidebb hangszeres „Linders Field”-del zárul, amelynek fókuszában Jimmy Hastings fuvolaimprovizációi állnak, aki egyébként a progresszív rock történetének egyik legjobb fuvolása.
A Caravan egy olyan időszakban, amikor a canterburyi progresszív rock színtér képviselőitől ritkább az új lemez, mint az eső a Góbi-sivatagban, a „The Unauthorised Breakfast Item” albummal jó munkát végzett, és egy teljesen szolid, nagyon hallgatható lemezt tett le az asztalra. Persze nem lehet összehasonlítani az 1970-es évek első felének Caravan-albumaival, de így is szép számmal tartalmaz nosztalgikus pillanatokat, amelyek emlékeztetnek rá, hogy a hagyományos hangzásuk a 21. század elején is mennyire élt. Egy kicsit nagyobb ritmikai élénkséggel, főleg a dobok terén, még jobb is lehetett volna.
Felállás
Pye Hastings – ének, gitár
Richard Coughlan – dob
Geoffrey Richardson – brácsa, bendzsó, ukulele, akusztikus gitár, vokál
Doug Boyle – szólógitár
Jan Schelhaas – billentyűs hangszerek, vokál
Jim Leverton – basszusgitár, ének, vokál
VENDÉGZENÉSZEK:
Jimmy Hastings – tenor- és szopránszaxofon, fuvola
David Sinclair – billentyűs hangszerek a „Nowhere to Hide” című számban
Simon Bentall – ütőhangszerek
Ralph Cross – további ütőhangszerek a „The Unauthorised Breakfast Item” című számban
Produkció
Julian Gordon Hastings
Számlista
1. Smoking Gun (Right For Me) (5:36)
2. Revenge (5:15)
3. The Unauthorised Breakfast Item (4:44)
4. Tell Me Why (6:16)
5. It’s Getting A Whole Lot Better (8:56)
6. Head Above The Clouds (7:21)
7. Straight Through The Heart (4:40)
8. Wild West Street (4:47)
9. Nowhere To Hide (8:54)
10. Linders Field (3:38)
