The Story Of Light

0 20

Szerző: Aleš Podbrežnik

Előadó: Vai, Steve
Kiadó: Favored Nations
Megjelenés: 2012
Játékidő: 58:47
Értékelés: 4/5

Steve Vai, a galaxis leggyorsabb gitárhőse, az instrumentális rock, a gitárrock legvadabbul „kicsavart” hőse. Egyike annak a maroknyi, világszerte legextravagánsabb zenésznek a szakmában, igazi különc! Egyszerűen az. Kiszámíthatatlan zenei karakter, akiről soha nem tudod pontosan, „mit húz elő” a művészi önkifejezés útján.

Az új stúdióalbumok nem éppen könnyen jönnek ki a keze alól, ha megnézzük, milyen kevés „friss” kiadványa született a 21. században. Az előző lemeze óta jó hét év telt el. Más oldalról nézve Steve Vai nem is érez különösebb hiányt, láthatóan nem siet sehová. A köztes időt néhány válogatás- és koncertkiadvánnyal ütötte el a rajongóinak és a zenei gurmanoknak, az üzlet pedig a G3 projekttel is tovább virágzik, amelyet egykori gitártanárával, Joe Satrianival visz.

A „gitárpók”, aki novemberben már negyedszer látogat el pályafutása során Ljubljanába is – az új albumot népszerűsítő turné keretében –, a „The Story Of Light” című lemezzel ismét olyan kiadványt dobott piacra, amely meggyőzően tálalja az alkotói energiát, az ihletet és az ötletgazdagságot, főleg ha a kissé erőtlen és túlzottan kiszámítható „The Real Illusions: Reflections” (2005) mellé tesszük. Azután a lemez után úgy tűnt, mintha Vai elmondta volna, amit el akart mondani, némi lendületet, általában a kifejezés változatosságát pedig az is elvette tőle, hogy maga Steve Vai túlzottan sokat nyúlt az énekhanghoz, pedig nem olyan meggyőzhetetlen énekes, mint kollégája, Satriani, de azért. Ha kevés az ének, mondjuk egy kupicányi, a dolog még megy, de ha az albumon fele-fele az instrumentális és az énekes dal, lassan gond lesz belőle. A finnyás hallgatók elsősorban a gitáros mutatványok és a pályája során az instrumentális szerzeményeiben kialakított, egyedi zenei stílus miatt hallgatják szívesen Steve Vait.

A „The Story Of Light” a koncepció második része, amely Pamposhnak, az isteni küldöttnek az érkezéséről és az egyház megteremtéséről szól. Ezt a koncepciót csak Steve Vai ismeri, ezért nem illő, hogy én belemenjek. Érdekes, hogy Vai ezúttal nem használ billentyűket, mindent gitárral old meg. Ezeket a csodás hangokat ismét felerősíti a „lebegő vibrátója”, ami a védjegye maradt, a kifejezésmódjának védjegye. Jó látni, hogy Steve Vai tovább fejlődik, és hangszerelőként rugalmasan érik.

Az album jól el van osztva a bonyolultabb kompozíciók és a könnyebben a fülbe mászók között. Az egyik legösszetettebb szerkezetű dal a Weeping China Doll, nehéz kompozíció, hosszú távon emészthető, amelyet a szinuszosan visító gitáros edzés, Vai mester szólómenekülései szaggatnak, masszív riffhangzással alátámasztva, szokatlanul összehangolt, mégis szimfonikus dallamokkal, ami egyértelmű válasz arra, hogy Steve Vai a motívumszerkezetek keresztezésében Frank Zappa abszolút tanítványa. A hangszerelésekben azonnal felismerhető az is, hogy Vai zenei filozófiája rokon egy másik kicsavart művészével – a kanadai Devin Townsendével, akit 1993-ban éppen Steve Vai vitt a tömegek reflektorfényébe a „Sex And Religion” albummal.

De ahogy mondtam! Ez az album kiválóan kiegyensúlyozott. A kísérletező Weeping China Doll után a könnyed Racing the World következik, amely teljesen feloldja a feszült légkört, és a figurációkban a vezetődallamok könnyebben megfejthető kombinatorikájához, valamint magának a gitárimprovizációnak a retorikájához közelít, vagyis az érzések itt Satriani kollégáéhoz állnak közelebb (ebben a tekintetben az albumon a Gravitiy Storm is közel áll hozzá, és a szimfonikusan bőségesen megtámogatott, grandiózusan megváltó záró Sunshine Electric Raindrops).

Hasonló az album eleje is. A nyitó címadó dal, amelybe Steve Vai egy lány csábító beszédét építette be (oroszul) – Vai tipikus, régebbi munkáiból ismert bevált trükkje –, és utána a Velorum is csak úgy kipattan a friss alkotói ihlettől és a rögzített hang élénkségétől. Mindkettő azonnal megmutatja, hogy a Vai-féle tipikus meglepetés-melosz, a mester hathúros elmélete, amely dallamot dallamok közül választ, eredetinek és egyben „fura” hat, vagyis minden gurmannak csábító, korántsem rozsdásodott be..

A harmadik és a negyedik dal ezúttal az album legnagyobb kísérlete. Egyben az album azon pillanata, amelyen a legnehezebb átrágni magad, és a hallgatótól a legtöbb türelmet kívánja, tulajdonképpen az agykéreg szürkeállományától a legnagyobb állóképességet a feldolgozás során. Vai ugyanis úgy döntött, hogy eljátssza a saját verzióját a John The Revelator című amerikai folkdalból. Ha pontosak akarunk lenni, ezt a dalt először Blind Willie Johnson vette fel, aki más időkben jelentősen hozzájárult a gospel virágzásához és népszerűsítéséhez amerikai földön. Képzeld el a gospelprédikáció és Steve Vai hangszerelésének keverékét! Halálos kombináció, nem? Vai a saját verziójába még Blind Willie Johnson néhány eredeti énekdallamát is beleszőtte.

Vai itt igazi káoszt teremt, amely a két dal előrehaladtával egyre fokozódik. Mindkettő, a John The Revelator és utána a Book Of The Seven Seals is észrevétlenül megy át egymásba. Mindkettőben keresztbe fonódnak a gospeldallamok, és ott van Beverly McClellan expresszíven erős hangja, aki határozott „fekete” soulénekével ellensúlyozza a masszívan rugózó gitárfrázisok élét. Itt van most ez a bluesos platform, amely nyög és torzul Vai sajátos gitáros származékainak súlya alatt.

Vainak egyértelmű, hogy jobb, ha nem nyúl a bluesszal, mégis többről van szó, mint érdekes kísérletről, bár átkozottul nehéz megemészteni. Teljes hangzásterrort kínál, káoszszínházat. Steve Vai jellegzetessége a vokális vonalak átültetése gitárra. Akár a The Audience Is Listening, akár a Bad Horsie vagy a Ya-Yo Gakk a példa – ezek jóval sikerültebb kísérletek, mint az új, ezúttal gospelkaland –, tulajdonképpen mindegy. Egyszerűen. Steve Vai itt is gitárral „utánozza” a vokális prédikáció gospelségét, ami a kórusének utánzásának és Beverly McClellan vezető énekesi alakításának keveréke. Hozzáteszem, hogy a dalt pályafutása során sok előadó feldolgozta, néhányan hajszál híján el is érték, és egyfajta paródiára hívták fel a figyelmet (például a Depeche Mode).

Ahogy a Biblia hagyománya sejteti, a „látnok János” – John The Revelator – a görög Patmosz szigetén, száműzetésben írta meg a „Book Of The Seven Seals” című könyvet is. Így hívják az album negyedik dalát is, amely lényegében a John The Revelator formájából eredő pillanat improvizatív meghosszabbítása és továbbfejlesztése. Éppen a Book Of The Seven Seals mutatja meg Vai kötődését Frank Zappa alakjához és munkásságához, akit ma is minden idők legnemesebb fúziós zenészének tartanak. E nehezebb menet után Vai új lemezén igazi balzsam a fülnek következik. A Creamsicle Sunset nyugodt, álmodozó instrumentális, „lebegő gitárvibrátóval” alátámasztva, klasszikus Vai-trükk, tulajdonképpen nagyon kívánatos az ötös pozícióban! Kiválóan oldja az előző két dal szinte túlprodukált, zenei káoszszínházát. Az energetikai rezgésben, a működésben és főleg a hangszerelési kifejezésmódban ez a dal kezet fog a Mullach At Si-vel.

Az album különleges pillanata a személyesen vallomásos The Moon And I, amely az új kiadvány egyik legérdekesebb darabjának számít. Vagyis az egyik legkísérletezőbb, legkihívóbb. Jó hét perc abból a legjobból, amit Steve Vai színes és egyedülálló zsenije kínálni tud, így ismét bőségesen tálal egy szaftos adagot a progresszív rockkultúrából az albumra. Vai vokálisan is megérinti, de csak az elején, így a dal összességében instrumentális érzetét kelti. A (várhatóan szándékos) „fura” dallami kitérők mellett a pszichedelikus takarót a dalban egy ingerlő basszusvonal is fenntartja, amely üresjáratban duruzsoló kétütemű motor halk zúgására emlékeztet. Briliáns. Ez az a dal, amelynek egyszerűen át kell adnod magad. Teljes, tisztavérű és legnemesebb adag Steve Vaiból. Kétségtelenül az album egyik csúcsa. Ezt a dalt már 2010-ben kiadták kislemezként, de idővel hangszerelésben és ötletekben megnőtt, ezért Vai értelemszerűen felvette az új albumra. És őszintén szólva, ez a dal adja az albumhoz azt a keresett pluszt, azt a pontot az „i”-n, amiért a zenei gurmanok Steve Vai-hoz járnak. Az album pillanata, amely sok tekintetben visszalő az 1996-ban készült, „The Fire Garden Suite” nevű zenei pillanatra. A No More Amsterdam énekes dal, az album kevésbé érdekes, hiányos pillanata, energetikailag az előző album vokális számaitól örökölt. 

A „The Story Of Light” Steve Vai kiváló új stúdióalbuma. Végre. Megérte hét évet várni rá. Vai rajta ismét meggyőzően kihívó zenei kísérletezésének extravaganciájában, amely teljes mértékben fenntartja a zenész merészségének azt a csábító pillanatát, hogy a váratlan fordulatok ezoterikájával és az egyedülálló színház egyedi sokkterápiájával mindig elbűvöl, amelyet megfoghatatlan gitártudása teremt. Az album kiválóan súlyozott. Egyensúlyt kínál. Vannak nehezebben meghódítható részek, ahol Vai több merészséget és kísérletezést engedett meg magának, máshol az album több kontrollt mutató pillanatai, ahol visszafogott a tömörség és a dallamos vonzerő, valamint olyan pontok, ahol a két elem, a kísérlet és a motivikus kézzelfoghatóság ugyanabban a dalban mesterien kiegyensúlyozva fog kezet.

Steve Vainak ismét sikerült kihívnia saját magát. Mókás az egészben, hogy mást nem is tud kihívni, csak önmagát. És csak önmagát tudja legyőzni, ha riválist keresünk neki. Ilyen egyedülálló művész. Bármihez nyúl és bármit alkot. A „The Story Of Light” egy újabb remek lemez, amely Vait a kilencvenes években megjelent albumok legnagyobb éleslátású korszakába viszi vissza. Album, amely – minden igényes zenehallgatóra célzok – biztosan magával ragad. Mindenben!

Felállás

Steve Vai – gitár, ének a 8. és a 11. dalban
Dave Weiner – gitár
Philip Bynoe – basszusgitár
Jeremy Colson – dob
Deborah Henson-Conant – hárfa
Beverly McClellan – ének a 3. és a 4. dalban
Aimee Mann – ének a 11. dalban

Producer

Steve Vai

Számlista

1. The Story Of Light
2. Velorum
3. John The Revelator
4. Book Of The Seven Seals
5. Creamsicle Sunset
6. Gravity Storm
7. Mullach At Si
8. The Moon And I
9. Weeping China Doll
10. Racing The World
11. No More Amsterdam
12. Sunshine Electric Raindrops

Az e-mail-címedet nem tesszük közzé.

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik