Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Ayreon
Kiadó: Music Theories Recordings
Megjelenés: 2017. április 28.
Játékidő: 88:33
Értékelés: 4/5
A holland multiinstrumentalista és zeneszerző, Arjen Anthony Lucassen, aki 1995 óta lelkesíti a rajongókat progmetal/progrock formációjával, az Ayreonnal, új rockoperával tért vissza „The Source” címmel. A hosszú Ayreon-hagyományhoz híven ez is egy koncepcióprojekt, amellyel Lucassen ismét a szívének kedves sci-fi terepére lép: a „The Source” az „01011001” (2008) című album előzménytörténete, egyúttal egy ambiciózus koncepcióalbum-saga első fejezete. Arjen segítségére ezúttal is sietett a vendégzenészek színes serege a világ minden tájáról. Az előző, „The Theory of Everything” (2013) című albummal ellentétben, amelyen szép számmal szerepeltek progresszív rock-legendák, Arjen vendégei a „The Source”-on többnyire a progresszív metal és a power metal világából érkeznek. Legtöbbjükkel korábban is dolgozott már együtt, így megszegte azt az íratlan Ayreon-szabályt, hogy minden újabb albumhoz új vendégeket hív meg.
A „The Source”-on így a mikrofon mögött újra feltűnik néhány „régi ismerős”, például James LaBrie (Dream Theater), Simone Simons (Epica), Tobias Sammet (Edguy, Avantasia), Hansi Kürsch (Blind Guardian), Russell Allen (Symphony X), Floor Jansen (Nightwish) és Tommy Karevik (Kamelot, Seventh Wonder), az új énekesvendégek közül pedig a metalosok körében Tommy Rogers (Between the Buried and Me) a legismertebb. Ő extrém metalos „üvöltéseivel” egészséges mértékben vitt némi üdítő kontrasztot a „tiszta” énekstílusú élvokalisták elitjébe. Az Ayreon bevett hagyománya szerint minden énekes a „The Source” koncepciójának egy-egy szerepét játssza, és ezt többnyire igen meggyőzően teszik.
A férfi és női vokálok közti játék és kontraszt különböző szinteken újra lenyűgöző, és különösen kiemelkednek a két énekesnő, Simons és Jansen operett-erényei, míg a férfi énekesek, akik ezúttal főként a progresszív és a power metal világából jönnek, többnyire jól megoldják a feladatukat. Arjen jól tudja, hol kell bevetnie egy-egy énekest, akikkel sikeresen mesél el a „The Source” történetét. Több új arc akad ezúttal a vendéghangszeresek között, ahol a kultikus billentyűs, Mark Kelly (Marillion), valamint a két gitárvirtuóz, Paul Gilbert (Mr. Big, Racer X) és Guthrie Govan (The Aristocrats, ex-Asia) emelkedik ki. Mindhárman egy-egy szólót játszottak fel a saját hangszerükön a kiválasztott dalokra, a dobokat pedig ismét Ed Warby ütötte. Ő 1998 óta dolgozik együtt Arjennel, aki a „The Source” hangszereinek nagy részén ezúttal is maga játszott.
A „The Source” valamivel keményebb, progmetalosabb, gitárcentrikusabb munka, mint az elődje, a „The Theory of Everything”, amely közelebb állt a progresszív rockhoz. Egyébként minden tekintetben tipikus Ayreon-album, azzal a különbséggel, hogy a hajdan lenyűgöző, izgalmas recept az évek során már kissé túl kiszámíthatóvá vált, így Arjennek a közeljövőben legalább néhány dolgot át kell szellőztetnie a szerzésben és az hangszerelésben, és talán más műfajokból is be kell csempésznie még néhány eklektikus hatást. Szerencsére azért még mindig bőven van vonós hangszerelés és fuvola, még ha a gitárok mögé is szorulnak. Jó szerzemény egyébként bőven akad a lemezen, ebben nincs kétség, amit már a drámai nyitóeposz, „The Day the World Breaks Down” is bizonyít, és ez biztosan elvarázsolja a régi híveket. A „The Source” legjobb pillanatai közé tartozik a már említett nyitóeposz, a „Sea of Machines”, amely a vonósok érdekes használata miatt kissé a klasszikus Kansasra emlékeztet, a lendületes prog rock/metal hibrid „Star of Sirrah”, a kelta ballada, az „All That Was” a két énekesnővel a főszólamokban, a pompázatos „Aquatic Race”, az éteri „The Source Will Flow” és a dallamos rockos „Journey to Forever”. Bár nagyon nehéz egyes csúcspontokat kiemelni, hiszen minőségében rendkívül kiegyensúlyozott dupla albumról van szó, amely terjedelme ellenére sem tartalmaz fárasztó, felesleges köröket.
A „The Source” koncepciója meglehetősen összetett, négy részre (krónikára) oszlik, ám bőségesen merít számos ismert sci-fi regényből és filmből, így mély mondanivalóról nincs szó, ugyanakkor helyenként korábbi Ayreon-koncepciókra is utal, például az „Into the Electric Castle” (1998) című lemezre, hiszen az egyik szövegben ismét megemlítik a titokzatos várat. A technológiailag fejlett, emberszerű faj pusztulásának története, amely az apokalipszis elkerülhetetlenné válása után új, benépesíthető bolygó keresésére indul, miközben gépek és fejlett technológia segítségével mesterségesen alkalmazkodik az új körülményekhez, már számtalanszor elhangzott különféle formákban. Atlantisz bukását a hetvenes évek közepén, illetve a nyolcvanas években az Eloy és a Pallas is feldolgozta a saját koncepciójában.
A „The Source” tipikus Ayreon rockopera a jól bevált, kitaposott „űrbéli” recept szerint, Arjen és előkelő vendégzenészei kezében, amely biztosan tetszeni fog a régi híveknek, még ha nem is tartalmaz semmi különösebben felfrissítőt ahhoz képest, amit az elmúlt húsz évben tőlük hallhattunk. Talán Arjen ötlete, hogy ismét szinte kizárólag bevált énekesvendégeket használjon, mégsem bizonyult olyan bölcsnek, mint amilyennek látszott, mert egyes szerzemények már kicsit túlságosan emlékeztetnek korábbi ötletekre. Ez egyfelől érthető, hiszen az „01011001” koncepcionális előzményéről van szó, de hiányzik az az izgalom és kiszámíthatatlanság, amely néhány korábbi albumot, élükön az „Into the Electric Castle”-lel és a „Universal Migrator” saga (2000) mindkét részével, felejthetetlen mesterművé tett. Ennek ellenére a hallgatót sikerül elvinnie egy atmoszférikus sci-fi-odüsszeiára, és ez a legfőbb erénye az eddigi összes Ayreon-stúdióprojektnek. A „The Source” eredetileg Arjen szólóalbumának készült, de az ő szavai szerint az alkotás közben túl „keményen” kezdett szólni, ezért eljátszott a gondolattal, hogy a Star One nevű mellékprojektje alatt jelenteti meg, majd úgy döntött, hogy eljött az ideje egy új Ayreon-albumnak.
Felállás
Arjen Anthony Lucassen – elektromos és akusztikus gitár, basszusgitár, mandolin, billentyűk
VENDÉGZENÉSZEK:
Ed Warby – dob
Joost van den Broek (ex-After Forever) – zongora és elektromos zongora
Ben Mathot – hegedű
Maaike Peterse (Kingfisher Sky) – cselló
Jeroen Goossens (ex-Pater Moeskroen) – fafúvósok
Paul Gilbert (Mr. Big, Racer X) – gitárszóló
Guthrie Govan (The Aristocrats, ex-Asia) – gitárszóló
Marcel Coenen (Sun Caged) – gitárszóló
Mark Kelly (Marillion) – szintetizátorszóló
James LaBrie (Dream Theater) – ének, a Történész szerepében
Tommy Karevik (Kamelot, Seventh Wonder) – ének, az Ellenzék vezetőjének szerepében
Tommy Rogers (Between the Buried and Me) – ének, a Vegyész szerepében
Simone Simons (Epica) – ének, a Tárgyaló szerepében
Nils K. Rue (Pagan’s Mind) – ének, a Próféta szerepében
Tobias Sammet (Edguy, Avantasia) – ének, a Kapitány szerepében
Hansi Kürsch (Blind Guardian) – ének, a Csillagász szerepében
Mike Mills (Toehider) – ének, a TH-1 szerepében
Russell Allen (Symphony X) – ének, az Elnök szerepében
Michael Eriksen (Circus Maximus) – ének, a Diplomata szerepében
Floor Jansen (Nightwish) – ének, a Biológus szerepében
Zaher Zorgati (Myrath) – ének, a Prédikátor szerepében
Produkció
Arjen Anthony Lucassen
Számlista
CD1 (44:07)
Chronicle 1: The Frame
1. The Day That The World Breaks Down (12:32)
2. Sea Of Machines (5:08)
3. Everybody Dies (4:42)
Chronicle 2: The Aligning Of The Ten
4. Star Of Sirrah (7:03)
5. All That Was (3:36)
6. Run! Apocalypse! Run! (4:52)
7. Condemned To Live (6:14)
CD2 (44:26)
Chronicle 3: The Transmigration
1. Aquatic Race (6:46)
2. The Dream Dissolves (6:11)
3. Deathcry Of A Race (4:43)
4. Into The Ocean (4:53)
Chronicle 4: The Rebirth
5. Bay Of Dreams (4:24)
6. Planet Y Is Alive! (6:02)
7. The Source Will Flow” (4:13)
8. Journey To Forever (3:19)
9. The Human Compulsion (2:15)
10. March Of The Machines (1:40)
