Előadó: Led Zeppelin
Kiadó: Atlantic Records
Megjelenés: 2007
Értékelés: 3.5/5
A bolygónkat jelenleg elárasztó „boom rock reunion” koncertesemények (például az olyan mega-egyesülések, mint a Genesis és a The Police) mellett megtörtént még egy. Csupán egyetlen koncert erejéig, de akkora port kavart, mintha új nap született volna! Ha a rock áll a figyelem középpontjában, a „rock” fogalmának megfogalmazásához aligha lehet közelebb kerülni, mint a Led Zeppelin névvel. A „túlélő”, újra egyesült Led Zeppelin-tagok koncertjét eredetileg 2007 novemberének végére tervezték, de decemberre halasztották, mert Jimmy Page közvetlenül a novemberi időpont előtt megsérült az ujja.
Az Atlantic Records eközben egyáltalán nem ült tétlenül. Kiváló alkalom volt ez ugyanis arra, hogy ismét jól keressenek. Így aztán három Led Zeppelin-kiadvány érkezett a boltok polcaira. A „The Song Remains The Same” koncertalbum a teljes szettel (majdnem teljessel, de erről később), az azonos című film újrakiadása DVD-n, bónuszfelvételekkel a Madison Square Garden-ben (New York, 1973) adott három egymást követő koncertről, amelyek a filmtől külön szekcióban kerültek fel a DVD-re, valamint egy új best of válogatás „Mothership” címmel.
Előttünk van tehát egy kizárólag a zenehallgatásra szánt hordozó, vagyis vizuális anyag nélkül. Mivel ebben az esetben semmiben sem kell az audiovizuális anyaghoz igazodni, végre egy sokkal jobb közelítést kapunk ahhoz, ami az 1973 júliusának végi amerikai turné három estéjén történt. Az 1976-os eredeti „The Song Remains The Same” kiadáshoz végre hozzáadták azokat a számokat, amelyeket a koncertalbum („The Song Remains The Same”, eredeti kiadás) addig nem tartalmazott. A film és az album kiadása már az elejétől fogva eltért egymástól, vagyis az 1976-os első kiadástól kezdve. Ennek a kiadásnak az az előnye a koncertfelvétel hitelességéhez való közelítésben, hogy a hiányzó számokat beilleszthetjük a már meglévők közé, sőt a dalok sorrendjét is megforgathatjuk, hiszen nem kell a filmkockákhoz igazodni.
A koncertalbum újrakiadása például végre tartalmazza a Black Dogot és a Since I’ve Been Loving You-t, amelyek addig csak a filmben, illetve a filmkockák hangsávjaként voltak elérhetők. Három ütős szám egymás után, a Rock And Roll-lal kezdve, a Celebration Day és a Black Dog között a Bring It On Home riffjéből átvett érdekes átvezetéssel, sokkal intenzívebben idézi meg a Led Zeppelin-koncert adrenalinos rohanását. Ezután következnek az „új”, azaz újonnan hozzáadott számok: az Over The Hills And Far Away (az akkori aktuális, „Houses Of The Holy” albumról az első dal), a Misty Mountain Hop és a már említett, hírhedt Zeppelin blues rock klasszikus, a Since I’ve Been Loving You. Ezt a „Houses Of The Holy” dalainak triója követi, a komor, apokaliptikus víziójú No Quarterrel kezdve, amellyel az album teljesen túlméretezett hangulatba hajózik. Míg a Since I’ve Been Loving You-ban a levegő erotikusan fel volt töltve, most sötét, hátborzongató, kérlelhetetlenül hideg és megfontolt. A koncertalbum címadó dalának újabb rock and roll kitörését a Zep-pálya egyik legszebben megkomponált dala, a Rain Song követi, amellyel (a No Quarterhez hasonlóan) a „Houses Of The Holy”, a zenekar sorban ötödik albumaként, érettségi ugrásról tanúskodik egy magasabb szintre az elődökhöz képest. Az új kiadás kiváló nyeresége, hogy ehhez hozzákerült még egy „Houses Of The Holy”-dal, a The Ocean, a csúcsszintű színpadi végrehajtás új megnyilvánulása, amelyet csak a Zeppelin-egyediség ismer. A hangulatok ingadozása és az átmenetek közöttük végig intenzív, sokszínű dinamikában zajlik.
A második lemezre újonnan felkerült a Heartbreaker, amelynek betéteit eddig csak a filmből ismertük, most teljes verzióban szerepel, és ezzel „megtörik” a második lemez súlya, amelyet már maga a kezdés is meghatároz a hatalmasra nyújtott Dazed And Confused-zal, a lezárás pedig a skizoid rock n’ roll tombolással, a Whole Lotta Love-val. Közben a Moby Dick (még mindig) több mint felére rövidített formában marad. Ez a szám előadásban ugyanis több mint 25 percet tett ki (ebből a felvételen mindössze 11 percet kapunk). Hasonlóan tehermentesítő hatású a második lemezen az elmaradhatatlan Zep-klasszikus, a Stairway To Heaven is, ennek köszönhetően a dallamos felépítésének, a záró részben hallható monstrumszerű Page-szólónak, valamint Plant ünnepélyes megközelítésének kiemelésének a szám során.
Az új kiadás nagyobb hitelessége ellenére továbbra is szembesülnünk kell azzal, hogy a „The Song Remains The Same” nem igazi koncertalbum. A felvétel elsődleges szerepe, hogy a film hangsávja legyen. Ezért eleve megszépített és a filmkockákhoz igazított. Elsősorban utólag felvett vokálokról és bizonyos gitárszakaszokról van szó, valamint arról, hogy a három egymást követő madison square gardeni koncert (New York) egyes számainak különböző részeit összeragasztották. Robert Plant közönséghez intézett beszédeiből sokat kivágtak, ami csökkenti az érzelmi töltetet. És végül a Thank You, amelyet csak 1973. 07. 29-én játszottak, vagyis a három New York-i koncert utolsóján, még mindig nem találta meg a helyét a koncertalbumon.
A „The Song Remains The Same” a film hangsávja terhének kiiktatásával természetesen rendkívül lenyűgöző dokumentum, amelybe pillanatok alatt beleszeret mindenki, aki azt az elsődleges, forrásbeli energiát keresi, amit a rock nyújtani tud. A spontaneitás, az érzelmek erotikája és az egységes rock n’ roll szörnyetegség demonstrációja, az egyedülálló varázslat megteremtése értelmében, amely a színpadon a kölcsönös irracionális érzékelés elve alapján a Led Zeppelinnél olyan meggyőzően működött, mint csak kevés más zenekarnál, időtlenül megörökítve marad. És mégis…
A rendkívüli szettlista és az új kiadás kissé megfordított számsorrendje ellenére, amely ismét a nagyobb hitelességre épít, újra azzal a szerencsétlen ténnyel kell szembesülnünk, hogy a felvétel elsősorban a „The Song Remains The Same” film hangsávjaként való használatra lett kialakítva. Szerencsére ez nem az egyetlen koncertfelvétel a zenekartól. A „How The West Was Won” (2003) koncertalbum, amelyet Los Angelesben vettek fel egy évvel korábban, végre teljességében hozza azt, amit a „The Song Remains The Same” sosem lesz képes. Még több harcias lendületet, a bizonyítási vágyat, a négyes egyedülálló célra irányuló közös fókuszának démoni varázsát pedig különösen intenzíven lehet érezni a „BBC Sessions” (1997) felvételén, amely e megjegyzéssel együtt szintén sokkal ajánlottabb befektetés, ha meg akarjátok ízlelni az egyik legnagyobb rockzenekar igazi „vérét”.
Érdekes megfigyelés, hogy a dokumentum csak három évvel a koncert után jelent meg. A hetvenes évek első felének nagyobb rockzenekarai általában viszonylag gyorsan kiadtak koncertalbumokat. Na de itt van megint az átkozott tény, hogy a film elsőbbséget élvező alkotás, ahol a zene várhat, ameddig csak akar. 1975-re a Led Zeppelin számára lepörögtek mindazok a filmek, amelyek a világ legnagyobb rockzenekara címének megszerzéséhez vezető csúcsmászásról szóltak. Aztán a karrier lassan lejtőre került. A „The Song Remains The Same” 1976 őszi megjelenése némileg enyhítette a kreatívan és (még) koncertezés szempontjából is bizonytalan jövő időszakát a Led Zeppelin számára, bár még azelőtt, ugyanazon év tavaszán megjelent az új stúdióalbum, a „Presence”. Az új kiadás a kibővített zenei változat mellett (több mint 40 perc új anyaggal) kiterjedt kísérőszöveggel és további fotóanyaggal is büszkélkedhet, amellyel mind a füzet, mind a „digipack” csomagolás fel van szerelve.
Felállás
Robert Plant – ének
Jimmy Page – gitár
John Paul Jones – basszusgitár, billentyűs hangszerek
John Bonham – dobok, ütőhangszerek
Produkció
Jimmy Page
Dallista
CD1.:
1. Rock ‘n’ Roll
2. Celebration Day
3. Black Dog
4. Over The Hills And Far Away
5. Misty Mountain Hop
6. Since I’ve Been Loving You
7. No Quarter
8. Song Remains The Same
9. Rain Song
10. Ocean
CD2.:
1. Dazed And Confused
2. Stairway To Heaven
3. Moby Dick
4. Heartbreaker
5. Whole Lotta Love
Játékidő: 131.55
