Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Jag Panzer
Kiadó: SPV Records
Megjelenés: 2011
Játékidő: 48:51
Értékelés: 4.5/5
Bár már nem friss hír, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy idén megjelent a coloradói amerikai power metal csapat, a Jag Panzer utolsó hivatalos stúdiólemeze, a „The Scourge Of The Light”. Az album 2011 kora tavaszán jött ki, nyár közepén pedig a zenekar főnöke, Mark Briody hivatalosan bejelentette, hogy a Jag Panzer „nyugdíjba vonult”, vagyis a csapat végleg feloszlott.
Hiába készített a banda az elmúlt évtizedben néhány igazán markáns albumot, amelyek tulajdonképpen újradefiniálták az amerikai power metalt az új évezredben, a jég sosem tört meg: nemzetközi ismertséget nem hoztak, és a vetésükhöz mérten sem arattak méltó termést. A Jag Panzer a világ igazságtalanul figyelmen kívül hagyott zenekarainak abba a szűk körébe tartozik, amelyek amolyan „jól őrzött titokként” csak a leghevesebb power metal-rajongókhoz jutnak el. Csak az utolsó lemez, a „The Scourge Of The Light” hozott látványos sikert: megjelenése után egy héttel felkerült az amerikai Billboard legjobban fogyó albumokat listázó toplistájának 117. helyére. Akárhogy nézzük, valószínűleg éppen ez a folyamatos vegetálás a perem szélén vezette Briodyt arra a végső döntésre, hogy a Jag Panzer történetét egyszer s mindenkorra lezárja.
De ez nem valami szánalmas önsajnálat végrendelete. Képzeld el Leonidász utolsó csatáját a perzsákkal! „Megkapjátok a fejemet, de fizetségül a magatokét is oda kell adnotok!” – nagyjából ez lehetne a jelmondat. A „The Scourge Of The Light” ugyanis tetőtől talpig fantasztikus album, amely után a Jag Panzer már nem működik tovább. Minden részletében csiszolt lemez, a zenekar teljes alkotói lendülettel okádja a tüzet, az anyag pedig a maga teljes intenzitásában árasztja azokat a hagyományos védjegyeket, amelyekről a Jag Panzer nevét minden igaz heavy metal megszállott felismeri!
A színre a nyolcvanas évek elején lépő csapat természetesen az amerikai heavy metal hagyományát folytatta. Ódivatú, vakmerő, csípősen agresszív stílus, amelyre hamar rátapadt a „speed” jelző: pokolian gyors játék, amely a gitárriffek veleszületett agressziójára épül, de mindig világosan érződik benne a dallamos, epikus bombaszt iránti érzék. Persze „amerikai módra”. Ehhez néha némi „thrashes” riffelés jön, az egészet pedig barokkos dallamos kozmetika önti el, a riffek fölött dallamos díszítésekkel, gyakran tercharmóniákba zárva. Ezek a jegyek hozták a Jag Panzert közelebb az európai power metalosok füléhez, nagyjából a „The Age Of Mastery” (1998) óta. Így aztán a zenekart mindig jobban becsülték Európában, mint Észak-Amerikában, ahonnan származik. Ez az átka azoknak a kis, „európai hangzású” amerikai power metal bandáknak, mint a Virgin Steele, még ha ez teljesen más zenei retorikával keveredik is.
Már az album nyitánya, a himnikus Condemned To Fight rögtön megmutatja mindazt, amit az előző bekezdésben leírtam. Mohó riff, kis pokoli barokk éji zene, a jól ismert Conklin-ének, amely (a zenekar korábbi munkáihoz képest) csökkenthetetlenül tekintélyparancsolóan ordít, dallamosan vezényelve teli tüdőből. Az első hangszeres rész megerősíti, hogy Christian Lasegue mindenben a tökéletes válasz Chris Broderickre, aki 2008-ban otthagyta a bandát, hogy csatlakozzon a jól kereső Megadethhez. A felállásváltás tehát több mint sikeresnek bizonyult. A dalok egyébként továbbra is rengeteg hirtelen tempóváltásból és vezérmotívumok sorjázásából állnak, a szerkesztés ebben az Iron Maidentől örökölt, természetesen amerikai módra eljátszva. Agresszívabban, gyorsabban, technikailag jóval jobban és magasabb szinten.
A refrénekben atmoszférikus „crescendo” van, amelyben Conklin énekhangja eléri a dallamos csúcsot, és ez vele együtt a dalok mohó dallamos csábítására is igaz. A hangulat sötét, drámai, de az album minden pontján ünnepélyes és epikusan hat.
A dalok szinte versenyeznek egymással az albumon, melyik veszi át a vezető szám szerepét a teljes epikus bombasztban. A „The Scourge Of The Light” ötletek és hangszerelés tekintetében rugalmasan mozgalmas, a vezérmotívumokban gazdag és magas dinamikájú, jól áramló album. Csak a Cycles nál tartják vissza kicsit a pompát, mert ebben a számban a sötétség végleg legyőzi az ünnepélyességet. Közvetlenül utána az Overlord refrénjének ultra-dallamossága rendbe teszi a dolgokat. A barokk kori klasszikusok örökségével való foglalkozás az album záró szakaszában, az utolsó két számban, a Burnben, majd utána a The Book Of Kellsben érvényesül a legjobban. Főleg az utóbbi „minisuite” a hozzáadott vonósokkal és az éneknek finom bevezetésével eleveníti fel a zenekar klasszikus munkáit, mint például a The Moors („The Age Of Mastery”) vagy a „Thane To The Throne” (2000) csendesebb pillanatait, és az album végére atmoszférikus csúcsra viszi a lemezt. Az albumot ismét Floridában, a Morrisound stúdióban készítették, így megőrzi a korábbi lemezek hagyományos hangzásvilágát: egyenesen odavág, és tökös erővel rúg. Ez azt jelenti, hogy power metal szempontból összehasonlíthatatlanul égetőbben, életszerűbben és öntudatosabban szól, ha a „The Scourge Of Light” produkcióját a Jag Panzer európai kortársaival vetjük össze (rátok mutogatok, Helloween!).
A „The Scourge Of The Light” tehát egy szemernyit sem veszített a klasszikus Jag Panzer megszólalásból! Egy nagy szívű zenekar becsületes záró kiáltásának dokumentuma, amely a mellőzöttség átka ellenére a működése végéig hű és odaadó maradt a saját szívéhez. A „The Scourge Of The Light” a Jag Panzer lezáró dokumentuma, igazi nagyágyú. A Judas Priest szavaival: „One Shot At Glory”. Reméljük, hogy a zenekar „nyugdíjba vonulása” csak hosszabb szünetet jelent!
Felállás
Harry Conklin – ének
Mark Briody – gitár
Christian Lasegue – gitár
John Tetley – basszusgitár
Rikard Stjernquist – dob
Produkció
Jim Morris
Számlista
01. Condemned To Fight
02. The Setting Of The Sun
03. Bringing On The End
04. Call To Arms
05. Cycles
06. Overlord
07. Let It Out
08. Union
09. Burn
10. The Book Of Kells
