Szerző: Primož Novak
Előadó: Korn
Kiadó: Universal Music Group
Megjelenés: year_month
Játékidő: 42:54
Értékelés: 3/5
A Korn azon zenekarok egyike, amelyek az önmagáról elnevezett debütálásuk (1994) óta port kavarnak a kereskedelmi színtéren. Ezt főleg a metalból kitérő zenei stílusukkal, a klipjeikkel és a kísérletező lemezeikkel bizonyították. Utóbbit leginkább a legutóbbi, The Path of Totality című albumukon lehetett érezni, amellyel a dubstep erényeit építették be a zenéjükbe számos elismert dubstep-előadó, például Skrillex, Noisia és mások segítségével. Emiatt még jobban megutálták őket, másrészt viszont szereztek jó pár új rajongót.
Az elmúlt évben sok minden megváltozott a Korn háza táján. 2005 után visszatért Brian „Head” Welch gitáros, aki drogok miatt, illetve a hitében bekövetkezett megtérés miatt hagyta ott a zenekart. Abban az időszakban, amikor Welch Jézust magasztalta, a Korn elég sokat változott. A See You On The Other Side albumon ez még nem volt érezhető, az Untitled-del viszont a zenekar belevetette magát a kísérletezésbe (ezen a lemezen az eredeti dobos, David Silveria már nem volt jelen). Maga az Untitled atmoszférikusan, időnként pszichedelikusan szólt. Ezután viszont a zenekar úgy döntött, hogy visszatér a gyökerekhez a Korn III: Remember Who You Are albummal. A dobok mögé a tehetséges Ray Luzier ült be, a zenekar pedig ezzel a lemezzel az első két album, a Korn és a Life is Peachy vonalát akarta folytatni. Ennek ellenére a fogadtatás nem volt jó. Miért fontos ez? Welch visszatérésével a Korn nem a gyökerekhez tért vissza, hanem az aranykort akarta feltámasztani, amikor a Follow the Leader és az Issues, valamint az Untouchables visszhangzott.
2011-ben jelent meg a maga módján igencsak provokatív The Path of Totality, amelyet többek között a 2012-es Metalcampen is népszerűsítettek, ami nagy vitákat váltott ki magukban a látogatókban is. Mégis hangsúlyozni kell, hogy a Korn hagyott nyomot maga után. Végül is a modern industrial zenekarok szívesen kapcsolódnak valamelyik elektronikus alműfajhoz, a Korn pedig a dubsteppel tette ezt.
A The Paradigm Shift kapcsán a zenekar azt ígérte, hogy csökkenti a dubstep-elemeket, és az aranykori albumaikat veszi példának. Amikor a Korn kiadta az első kislemezt, a Never Nevert, többnyire csak negatív vélemények születtek. A szám ugyanis unalmas volt, és még a Kornhoz képest is túl kommersz. A Never Never azonban szerencsére nem tükrözi az egész lemezt. A nyitódallal, a Prey For Me-vel a Korn mindenképpen jóvátesz mindent. A szám megkapja a tipikus ütős gitárokat, az erőteljes ritmusszekciót és Jonathan Davis egyedi hangját. Hasonlóan szól a Love & Meth, amely fülbemászó refrénjével tűnik ki. Az album során felbukkan néhány ütős szám, mint a What We Do, a Mass Hysteria, a Paranoid & Aroused és a Victimized. A What We Do és a Spike In My Veins viszont valahogy megmutatja, merre is hajlik a kutya farka. A Korn ismét bevezette az elektronikát, de nem viszi túlzásba, mint az elődjén. Ez persze annak is következménye, hogy a producerük egy Nightwatch nevű figura, akit másként a Noisia dubstep-előadóként ismernek. Itt mutatkozik meg az album igazi arca, hiszen a zenekar az ütősség és az elektronika keverékét akarja nyújtani a hallgatóknak. Egyszóval: modern Korn.
A Never Neverig az album elviselhető, a Never Neverrel, amely már túlságosan kommersz, viszont elvész a vezérfonal. Idővel egy-egy ütősebb dallal megpróbálnak visszatalálni a helyes útra, de elég sikertelenül. Felbukkannak a nem eléggé kiemelkedő számok. Itt tulajdonképpen „töltelékekről” is beszélhetnénk, főleg amikor a Lullaby for Sadist következik, amely ugyan sötét és érzelmes, de elég unalmas. Az album egyébként még egész ígéretesen zárul az It’s All Wrong című számmal, amely jól ötvözi az ütősséget és az elektronikát, de ettől még az egész nem hagy a legjobb benyomást.
A Kornnak el kell ismerni, hogy a hiányosságai ellenére jól megprodukált zenekar maradt. A hangzásra nem lehet panasz. Minden hangszer érvényesül, bár Fieldy basszusgitárja ezúttal kissé háttérbe szorul, így a trademark hangzása nem emelkedik ki úgy, ahogy tudna. Mindenképpen dicsérni kell Ray Luzier dobolását, akinél még mindig az az érzésem, hogy a többiek nem engedik megmutatni, mire képes. Luzier a tudásával ritmikailag igényesebbé tehetné a Kornt, ami viszont a többi tagnak lenne problémás. Luziernek mindenesetre elképesztő groove-érzéke van, miközben a többiek túlzottan nem tűnnek ki. Őszintén szólva Head és Munky sosem mutatott semmi túl bonyolultat. A sok effekttel, sample-lel és egyéb csalafintasággal viszont a gitárok még nagyon is érdekesen szólhatnak. De a Kornnál ez mindig is a varázs része volt. Jonathan Davis énekes is többször bizonyít az egyedi hangszínével és bizonyos dallamvonalaival.
A The Paradigm Shiftel a Korn nem tért vissza a régi ösvényekre. Valójában nem is volt rá szükségük, mert a népszerűségükből nem sokat vesztettek. Head visszatérése ellenére a Korn nem tudott olyan albumot készíteni, amely felvehetné a versenyt az első öt lemezével, csupán megközelíti őket. Talán eljött az ideje, hogy a zenekar több időt szánjon magára, mert egyszerűen túl gyorsan gyártja az albumokat, ennek következtében ezek csak átlagos lemezek, amelyek puszta árnyékai a régi, jó Kornnak.
Felállás
Jonathan Davis – ének, billentyűs hangszerek, sample-ök
Brian „Head” Welch – gitár
James „Munky” Shaffer – gitár
Reginald „Fieldy” Arvizu – basszusgitár
Ray Luzier – dob
Produkció
Don Gilmore
Számlista
1. ‘Prey for Me’
2. ‘Love & Meth’
3. ‘What We Do’
4. ‘Spike in My Veins’
5. ‘Mass Hysteria’
6. ‘Paranoid and Aroused’
7. ‘Never Never’
8. ‘Punishment Time’
9. ‘Lullaby for a Sadist’
10. ‘Victimized’
11. ‘It’s All Wrong’
12. ‘Wish I Wasn’t Born Today’ (bónusz a különkiadáson)
13. ‘Tell Me What You Want’ (bónusz a különkiadáson)
