Kiadó: Mercury Records
Megjelenés dátuma: 2009. 6. 23.
Produceri munka: Omar Rodríguez-López
Az album hossza: 50.03 perc
Műfaj: Progressive Rock/Experimental Rock
Értékelés: 8.5/10
Omar Gabriel Lopez gitáros és Cedric Bixler-Zavala énekes, az amerikai modern progresszív banda, a The Mars Volta két húzóembere az „Octahedron” megjelenése előtt félig viccből, félig komolyan többször is bejelentette, hogy eljött az idő: ez a kísérletező, gyakran konceptalbumokban gondolkodó, az At the Drive In alternatív rockereiből kinőtt zenekar is megcsinálja a maga „pop albumát”. Az „Octahedron”, az ötödik stúdiólemez minden korábbi The Mars Volta-albumnál összehasonlíthatatlanul közérthetőbb volt a szélesebb közönség számára, hiszen rengeteg akusztikus és melankolikus pillanatot tartalmazott. Másfelől viszont távolról sem jelentett hirtelen „kommersz kiárusítást”: továbbra is szilárdan a progresszív rockban gyökerezett, és tele volt kísérletező megoldásokkal, széttört ritmusokkal, váratlan ütemváltásokkal és az elmaradhatatlan, torzított tombolással, amelyet Cedric félreismerhetetlen, eszelős éneke kísért.
Az felhúzott, ütősebb előd, a „The Bedlam in Goliath” (2008) után az „Octahedron” a The Mars Volta mércéjével szinte békés és meditatív lemez volt. Egyúttal ez volt az utolsó albumuk John Frusciante, a Red Hot Chili Peppers gitárosa és Thomas Pridgen dobos közreműködésével, valamint az első Isaiah „Ikey” Owens billentyűs nélkül. A billentyűs hangszereken többnyire Marcel Rodriguez-Lopez, Omar öccse játszott. Az „Octahdedron” teljesen kihagyta a koncepciót, így szövegileg minden dal külön fejezet. A szövegek többsége emberek eltűnéséről és elrablásáról szól, néhány pedig társadalomkritikus, és elsősorban az amerikai társadalmat veszi célba, ami a latin gyökerű rockzenészektől már-már elvárható.
A nosztalgikus nyitány, a „Since We’ve Been Wrong” nyugodt balladaként indul, tömve akusztikus hangszereléssel, miközben Cedric az addigi The Mars Volta-történet egyik legszelídebb és legfinomabb énekteljesítményét nyújtja. Az egészet szép refrén és dallamos gitárharmóniák kísérik, bennük a félreismerhetetlen, jellegzetes Lopez-gitárhanggal. nagyjából félúton szimfonikus szakaszba vált a dal, ahol a fenséges hangulatról főleg a mellotron gondoskodik.
A „Teflon” a hagyományosabb, kísérletező The Mars Volta-szerzemény, érezhető King Crimson-hatással, bonyolult gitárfutamokkal, széttört ritmusokkal, váratlan ütemváltásokkal és társadalomkritikus szöveggel arról, mi történhetett volna az amerikai társadalommal, ha a 2008-as elnökválasztáson a republikánusok győznek a néhai elnökjelölt, John McCain vezetésével, akit néhány későbbi utódjához képest ma már kifejezetten „mérsékeltnek” és „higgadtnak” tartanak. Cedric egyébként a múltban többnyire kerülte az ilyen nyilvánvaló politikai témákat.
A „Halo of Nembutals” az általában hangsúlyos kísérletező jelleg és a bonyolult ritmusszekciók ellenére dallamos refrént kapott, és egészében véve igen érdekesre sikerült. A „With Twilight As My Guide”, amely nem titkolja bizonyos Pink Floyd-hatásokat, gyengéd, akusztikus ballada Cedric kifejezetten melankolikus előadásában, mellotronfüggönyökkel, melankolikus gitárfutamokkal és kissé pszichedelikus lezárással.
Az ütős „Cotopaxi” egyike azon kevés daloknak az „Octahedron”-on, amelyekben megvan a megszokott The Mars Volta-féle kaotikusság, kiszámíthatatlanság, felhevültség és felpörgetettség: Cedric hirtelen visszaváltozik eszelős énekesi önmagává, miközben az Alderete/Pridgen ritmusduó Lopez gitáros bűvészkedései mellett bőven kap teret a ravasz ütemváltások megszervezésére. A sötét ambienttel koronázott, hiperaktív „Desperate Graves” is hasonló, kaotikus és kísérletező stílusban folytatja, mint amellyel a The Mars Volta korábbi albumaikon hírnevet szerzett, azzal a különbséggel, hogy ezúttal nem hiányzik a záró, kifejezetten finom akusztikusgitár-hangszerelés.
A melankolikus ballada, a „Copernicus” akusztikus hangszereléssel és gyengéd éneklésével ismét nyugodt, éteri vizekre tereli az album hangulatát. Az elektronikus mintákat okosan adagolták, ezek enyhe pszichedelikus bélyeget nyomnak rá, és részben igazolják a dal vontatottságát. A záró nagyszabású vállalkozás, a „Luciforms” az „Octahedron” kísérletező csúcspontja. Az elején teljesen pszichedelikus, aztán kaotikus ritmusszekció érkezik eszelős gitárhanggal, amely valószínűleg a King Crimson főnökének, Robert Frippnek is tetszett volna.
A The Mars Volta az „Octahedron”-nal, legközérthetőbb, mégis tágan kísérletező albumával behúzta a „kéziféket”, és olyan lemezt alkotott, amelyet az elejétől a végéig élvezet hallgatni akkor is, ha épp nincs kedvünk a zenekar ütősebb, avantgárdabb és kaotikusabb húzásaihoz. Az „Octahedron”-nal bebizonyították, hogy távolról sem azok a megszelídíthetetlen „vadak”, akiknek a legfontosabb a minél nagyobb zaj csapása, ahogy bizonyos „puritán” zenei körökben tartották őket. Bátor döntés volt, hogy az „Octahedron”-on valami mást próbáltak alkotni, mint amit a rajongók addig tőlük vártak, és ez több mint megérte: az album egészében a legérdekesebb eredményeik közé tartozik.
Szerző: Peter „Dr. ProgRock” Podbrežnik
Dallista:
1. Since We’ve Been Wrong (7:20)
2. Teflon (5:04)
3. Halo of Nembutals (5:30)
4. With Twilight as My Guide (7:52)
5. Cotopaxi (3:38)
6. Desperate Graves (4:56)
7. Copernicus (7:22)
8. Luciforms (8:21)
Felállás:
Cedric Bixler-Zavala – ének
Omar Rodriguez-Lopez – gitár, szintetizátor, dobprogramozás a 7. dalban, hangszerelés
John Frusciante – gitár
Marcel Rodriguez-Lopez – billentyűs hangszerek, szintetizátor, Mellotron, ütőhangszerek
Isaiah „Ikey” Owens / billentyűs hangszerek (feltüntetve, de nem játszik az albumon)
Juan Alderete – basszusgitár
Thomas Pridgen – dob
Közreműködő zenész:
Mark Aanderud – zongora
