Szerző: Peter Podbrežnik
Fotók: Peter Podbrežnik
Előadó: Shore, Howard
Kiadó: Universal Music Group
Megjelenés: 2013
Értékelés: 5/5
J.R.R. Tolkien, a legendás angol író irodalmi alkotásai több mint négy évtizeddel a halála után is izgatják a fiatal és idősebb olvasók fantáziáját, az elmúlt évtizedben pedig számos moziba járóét is. A Tolkien-féle fantasztikus „Középfölde” szereplői és helyszínei már számtalanszor szolgáltak zenei ihletforrásként, mind a populáris, mind a klasszikus, zenekari zenében, amely a fantasy képeit az egyes hangszerelések révén általában különösen meggyőző módon kelti életre. Peter Jackson, az új-zélandi rendező, aki Tolkien „A Gyűrűk Ura” trilógiájának filmes adaptációjával lett világhírű, amikor új, látványos, Tolkien „The Hobbit” (magyarul „A hobbit”) című könyvéből táplálkozó trilógiájának zenéjéről döntött, ismét az elismert, sokszor díjazott kanadai zeneszerzővel és hangszerelővel, Howard Shore-ral fogott össze.
Shore már bizonyított mindhárom Frodó veszedelmes, a Végzet Hegye felé vezető útját bemutató film zeneszerzőjeként, így logikus volt, hogy Jackson megújítsa a sikeres együttműködésüket Bilbó hegyeken-völgyeken át a Magányos-hegyig tartó kalandjának filmes feldolgozásánál is, ahol a ravasz sárkány, Smaug éber tekintete alatt rejtőzik a törpök ősi kincse. A tapasztalt Shore néhány évvel korábban, a „The Hobbit: An Unexpected Journey” című filmzenén, az új trilógia első részén már megmutatta kifinomult érzékét a hatalmas, festői zenekari hangszerelések megalkotásához, amelyekkel könnyedén megidézte Tolkien fantáziavilágának képeit és látomásait, és ez neki újfent számos dicséretet és elismerést hozott.
Shore ezúttal, az Új-zélandi Szimfonikus Zenekarral újra együtt dolgozva, teljesen új kihívással találta szemben magát. Aki véletlenül már látta a moziban a „The Hobbit” trilógia második filmjét, ezúttal „The Desolation of Smaug” alcímmel, vagy ahogy nálunk hívják, „Smaug pusztasága”, az észrevehette, hogy érezhetően sötétebb az elsőnél, az „Váratlan utazás”-nál. Ehhez igazodik a „The Hobbit: The Desolation of Smaug” című dupla album Shore-kompozícióinak oroszlánrészén uralkodó hangulat is, hiszen többnyire a komorabb szimfonikus hangzás, a villámgyors tempóváltások és a drámai átmenetek dominálnak, ami csak tovább fokozza a szorongás érzését és a számtalan veszélyes helyzetét, amelyekkel az Erebor felé vezető úton Bilbó hobbit, Gandalf varázsló, Thorin király és törpéből álló társasága szembesül.
Shore egyben saját szerzeményeinek producere is volt, és a lehető legh��ebben követte Jackson rendezői elképzeléseit és díszletvilágát, így bizonyos hangszerelések tökéletesen illeszkednek az egyes filmkockákhoz és cselekményekhez. Már a nyitó „The Quest For Erebor” is drámai zenekari hangszereléseivel titokzatos, misztikus és kissé melankolikus hangulatot teremt, amelybe belopakodik az a híres, pozitív „hobbitos” téma, amely Jackson korábbi, Középfölde nagy eseményeit feldolgozó filmjeiben is felbukkant. A „Wilderland” első ízben hoz harcias és sötét hangokat, amelyek másodpercről másodpercre egyre intenzívebbek, mintha az elválaszthatatlan barátok vándorló csapatának egyre nagyobb szorult helyzetét ábrázolnák, amint ismét egy barátságtalan és ismeretlen vadonban találják magukat.
A „The House of Beorn”, az a pillanat a történetben, amikor Bilbó társasága találkozik a rejtélyes alakváltó Beornnal, aki nappal óriás ember, éjjel medve, rendkívül sokszínű hangszerelésekkel van megpakolva, ahol a közbeékelődő kórusvokalizációk mellett folyamatosan váltakozik a biztonságba jutás átmeneti megkönnyebbülése és a közelgő konfliktus szorongató várakozása. A „Mirkwood”-ban, ahol Gandalf elválik a társaságtól, amely nehéz szívvel indul az ismeretlenbe az erdei tündék komor otthonán át, keveredik az ünnepélyes szépség, amely a tündék bölcsességének fenségét jeleníti meg, és a komorság, amely a megfertőzött erdő erejéből áradó veszélyt tükrözi, és amelyen az utazóknak át kell vergődniük, hogy elérjék a céljukat. Az utolsó szakaszban a váratlan improvizálás révén teljesen kaotikus hangulat uralkodik el.
Shore a drámai hangszerelés és a hirtelen, villámgyors időbeli átmenetek mestereként, amelyekkel sikeresen építi a közelgő veszélyt, különösen a „Flies And Spiders”-ben villantja meg tudását, ahol Bilbónak és a törpöknek óriáspókokkal kell megküzdeniük. A központi motívum kissé emlékeztet Jackson első trilógiájának utolsó részére, vagyis „A király visszatér”-re, ahol Frodó szembekerült az óriáspókkal, Shelobbal (a szlovén fordításban Želoba, Branko Gradišnik fordításában), és ezzel Shore sikeresen érzékeltette a szörnyű pókivadék rokoni kapcsolatát. A záró részben besurran az a híres, misztikus téma is, amely Sauron Egy Gyűrűjének hatalmát jelképezi, és amely szintén feltűnt már a korábbi filmekben, a záró hangszerelés pedig különösen epikusan szól.
A „The Woodland Realm”-en Shore sikeresen újrahangszerelte a korábbi filmekből ismert tündetémát, pásztorjáték-elemekkel és számos új szimfonikus díszítéssel fűszerezte, ettől az erdei tündék bemutatása lényegesen komorabban és harciasabban szól, mint amit megszokhattunk, amikor Rivendell vagy Lothlorien „kifinomultabb” rokonai tűntek fel. A „Feast Of Starlight” kifejezetten éteri hangulattal büszkélkedik, ami a tündék bölcsességét jelképezi, de Kili törp és a vörös hajú tündelány, Tauriel között hirtelen szövődő barátság és románc kezdetét is, ez kissé enyhíti az album kompozícióinak többségére jellemző drámaiságot, és addig tart, amíg újra be nem lopakodik az „Egy Gyűrű” motívuma. A „Barrels Out of Bond”, ahol Bilbó okos tolvajnak és megmentőnek bizonyul, kissé világosabb ambient árnyalatokat tartalmaz, amelyek színesítik a kifejezetten háborgó hangszereléseket, amelyek segítségével Shore a „The Forest River”-en is, ahol felgyorsul a tempó, találóan idézi meg a társaság küzdelmét a folyó sodrásával és az orkokkal.
A „Bard, A Man Of Lake-Town”, ahol először tűnik fel a titokzatos tavi ember és csempész, Bard, akiről a társaság az első találkozáskor nem tudja, barát-e vagy ellenség, kifejezetten feszült és titokzatos hangulatot árad, ami a végzetes találkozást jelképezi egy ismeretlennel, aki a kezében íjat tart, nyílvesszővel a célra szegezve. A „The High Fells”-en, abban a pillanatban a történetben, amikor a cselekmény középpontja ismét Gandalf varázslóra terelődik, aki felmegy a hegyre, hogy a feltámadt Nazgulok sírjai között megfejtse a titokzatos Nekromanta rejtélyét, a várakozásoknak megfelelően hangsúlyozottan komor zenekari variációk uralkodnak, míg a női kórusharmóniák még tovább fokozzák az ókori, ősi hangulatot. A „The Nature Of Evil”, ahol Gandalf útja a rettenetes Dol-Guldur erődjébe vezet, és ahol a Gyűrűk Ura visszatéréséről táplált sejtései egyre inkább beigazolódnak, a sötétség és az ambient káosz igazi megnyilvánulása, vagyis éppen az, amiben Shore a legjobb, ha a gonosz diadalát akarja zeneileg ábrázolni. A „Protector Of The Common Folk”-ban ismét kissé világosabb ambient árnyalatok térnek vissza, amelyek találóan mutatják be Bard eltökéltségét és bátorságát a korrupt polgármester elleni lázadásában, míg a közbeeső finom, barokkos hangszerelések sikeresen idézik meg az ősi Tóváros képét.
A második lemez a „Thrice Welcome”-mal nyit, ahol Tóváros romlott polgármestere haszonlesésből vendégül látja Thorin harcos társaságát, és az Erebor közelgő visszafoglalásuk tiszteletére lakomát rendez, amely a mesés kincs egy részének ígéretéhez kötődik, amellyel kincstárának mind a négy sarkát meg tudná tölteni. A pillanathoz illően itt is barokkosan sózott zenekari betétek uralkodnak, míg a vonósok hangja a titokzatosság és a lázas várakozás takaróját borítja ránk. A „Girion, Lord of Dale”, emlékezés Bard ősére, akinek sok évvel ezelőtt sikerült megsebeznie, de nem megölnie Smaug sárkányt, az ambienten keresztül ókori aurával büszkélkedik, amely folyamatosan árad az egyes hangszerelésekből. A „Durin’s Folk”-ban, ahol ismét a törpök társasága kerül a középpontba, a szokásosnál valamivel lassabb tempójú zenekari hangzás uralkodik, hangsúlyozottan rusztikus vonósokkal. Az „In the Shadow of the Mountain” hasonló felépítésű, csak még epikusabban és fenségesebben szól, hiszen a hobbit és törp társai végre célhoz érnek: a hatalmas hegy árnyékában, ahol a mesés törpbirodalom rejtőzik.
Az „A Spell of Concealment”-ben, ahol a cselekmény ismét Gandalfra és dol-guldurbeli érkezésére terelődik, miközben a kék varázsló rájön, hogy Sauron régi erődjét az elhagyatottság varázsa fedi, szakrális hangulatú betétek és bombasztikus átmenetek uralkodnak, ami tovább fokozza a titokzatos és sötét hangulatot. Az „On the Doorstep” az album hosszabb kompozíciói közé tartozik, ami nem is meglepő, hiszen a teljes kaland szinte kulcsfontosságú eseményéhez kapcsolódik, amikor Bilbó és a törpök megérkeznek Erebor rejtett bejárata elé, és majdnem feladják az egész vállalkozást, miután nem találják a zárat. A kompozíció első fele ennek megfelelően sötétebb ambient árnyalatokba burkolózik, a második felében viszont a hatalmas kórusharmóniák révén kissé kiderül a hangulat, ami az új reményt és örömöt jelképezi, miután Bilbónak sikerül megtalálnia a kulcslyukat.
A „The Courage of Hobbits”-ban Shore sikeresen újrahangszerelte a híres „hobbittémát”, és kiegészítő, improvizatív hangulatú ütőhangszerekkel a misztikum és a rejtélyesség köpenyébe burkolta, ezzel jól ábrázolva Bilbó bátor belépését a sárkány hatalmas királyi kincstárába. Az „Inside Information” a film legsötétebb pillanatát képviseli, amikor Gandalf végül rájön a szörnyű titokra, hogy a titokzatos dol-guldurbeli Nekromanta valójában a feltámadt Sauron. Az eseményhez illően Shore itt végletekig fokozta az egyes hangszerelések drámaiságát, amelyek fokozatosan építik a komor hangulatot, az egész pedig az ősi gonosz, vagyis Sauron uralmát jelképező, jól ismert sötét motívummal zárul.
A „Kingsfoil”-ban, ahol Tauriel a gyógyító tündefű, az athelas segítségével megmenti Kili életét, ismét optimistább és világosabb ambient színek uralkodnak, amit még „angyali” színezetű női kórusvokál tetéz. Az „A Liar and a Thief”, Bilbó találkozása Smauggal, egy pillanatra kaotikus, olykor már-már pszichedelikus, melodramatikus hangszerelésekkel van átszőve, amelyek sikeresen fokozzák a nagy veszély érzését. A „The Hunters” a jó kilenc percével az album leghosszabb és talán legösszetettebb kompozíciója, hiszen a hangulat az egyes hangszerelések rendkívül dinamikus váltakozása révén szinte folyamatosan változik. A „Smaug”, ahol a gonosz, ősi sárkány sok év után új pusztító hadjáratra szánja el magát, megkapja mindazt a szükséges fenséget és pompát, amely a Hobbit-saga második részének kulcsfontosságú (negatív) szereplőjének bemutatásához dukál.
Hasonló mondható el a kifejezetten harcias és háborgó „My Armor Is Iron” kompozícióról is, amelyben a hangkollázsban, a kórusharmóniákkal együtt, számos olyan hangszerelési elem egyesül, amely az album korábbi legdrámaibb alkotásait jellemezte. Nagy különlegesség az „I See Fire” folkballada, ahol pásztoros akusztikusgitár-akkordok és vonóshangszerelések dominálnak, az egyetlen mű, amely nem Shore zeneszerzői zsenijének gyümölcse, hanem Ed Sheeran írta, játszotta és énekelte. Ez egyben azt is jelenti, hogy ez az egyetlen vokális alkotás ezen a teljes egészében instrumentális, A hobbit második részéhez készült filmzenén. A „Beyond the Forest” finom zenekari függönyeivel és csodás „tünde” kórusharmóniáival remek epilógusa az albumnak. Ez azt jelenti, hogy a végén rendkívül szép ambient kontrasztot nyújt a többi kompozíció többségének uralkodó komor természetéhez képest.
Shore legújabb zenéje, ezúttal A hobbit második részéhez, gyakorlatilag kötelező vétel Tolkien világának minden rajongójának, hiszen a neves kanadai zeneszerző ismét bebizonyítja, hogy ő az egyik legügyesebb látnok, ha arról van szó, hogyan lehet az egyes filmjeleneteket úgy összeolvasztani a zenekari muzsikával, ahogy az ennek a kultikus fantasyregénynek a kulcsfejezeteihez dukál. Mindenkinek megvan a maga elképzelése arról, hogyan kellene szólnia a Tolkien-féle irodalmi remekművek ideális zenéjének, Howard Shore mesteri megközelítésével pedig minden korábbi és mostani zeneszerző közül mindeddig kétségkívül ő került a legközelebb Tolkien eredeti víziójához.
Felállás
Howard Shore – zeneszerző, a zenekari hangszerelések szerzője
Conrad Pope – karmester, hangszerelés
James Sizemore – hangszerelés
New Zealand Symphony Orchestra – előadás
Ed Sheeran – ének és akusztikus gitár az „I See Fire”-ben
Produkció
Howard Shore
Számlista
CD 1
1. The Quest for Erebor
2. Wilderland
3. The House of Beorn
4. Mirkwood
5. Flies and Spiders
7. The Woodland Realm
8. Feast of Starlight
9. Barrels Out of Bond
10. The Forest River
11. Bard, a Man of Lake-town
12. The High Fells
13. The Nature of Evil
14. Protector of the Common Folk
CD 2
1. Thrice Welcome
2. Girion, Lord of Dale
3. Durin’s Folk
4. In the Shadow of the Mountain
5. A Spell of Concealment
6. On the Doorstep
7. The Courage of Hobbits
8. Inside Information
9. Kingsfoil
10. A Liar and a Thief
11. The Hunters
12. Smaug
13. My Armor Is Iron
14. I See Fire
15. Beyond the Forest
