Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Allen, Russell & Lande, Jorn
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2014
Játékidő: 50:15
Értékelés: 4/5
Van egyáltalán értelme szót vesztegetni annak a közös projektnek a negyedik stúdióalbumára, amelyet az új generáció két legkiválóbb hard rock és heavy metal énekese, Russell Allen (Symphony X, Adrenaline Mob) és Jorn Lande (Jorn, ex-Masterplan, ex-The Snakes, ex-Ark…) hozott össze? Van. Mert az új lemez megint teljesen magával ragadó és első osztályú. Le kellett tehát csekkolni mindkét énekes formáját, és mérlegre tenni, mennyit változott az alapvető zenei irány, amelyet a projekt első három albuma, a trilógia már kijelölt.
A korábbi munkákhoz képest az új „The Great Divide” érezhető elmozdulást hoz a zenei irányban. Korántsem kritikus értelemben, de érezhetőt. Egyszerűen. Allen és Lande fő és első számú munkatársnak a tapasztalt finn zenei zsenit és munkamániást, Timo Tolkkit választotta, a híres finn powermetalosok, a Stratovarius alapítóját. Éppen Tolkki az a mérleg nyelve, aki zenei szemléletével túlontúl fontos változást, s egyben pont megfelelő frissítést hoz a projekt amúgy már kijelölt zenei nyomvonalába. Tolkki elődje, Magnus Karlsson (Primal Fear, Starbreaker, Last Tribe, szóló) ilyen szempontból nehezen pótolható figura. Ő is azon légiósok egyike (rendkívül termékeny és éleslátó szerzők és hangszerelők), akik pályafutásuk során számos előadónak, köztük például a Magnum énekesének, Bob Catleynek is egy rakás remek stúdiólemezt írtak. Tolkki viszont nagy veterán és zenei guru! Multiinstrumentalista, a Malmsteen-iskola barokkosan cikornyás gitárosa, aki producerként is jeleskedik, és finom érzékéről is híres a zeneszerzésben. Rendkívül erős „dalszerző”. Így az elérhető európai (one man band) fegyverek közül épp most ő a legkézenfekvőbb megoldás.
Tolkki mindenre gondolt. A munkát elsőrangúan végezte el, bár a végeredmény várható és bejáratott. Újracsomagolt néhány régi motívum-„sztorit”, de ezek Lande-vel és Allennel kombinálva másképp működnek, mint Tolkki megszokott, típusos stúdiótermékeinek kifejezőereje. Ez nagyon jó. Timo Tolkki a „The Great Divide” lemezen rendkívül sűrű hangzásképet alkotott, a ritmikai vázat szilárd és meleg dinamikai háttérrel támasztotta alá, kemény, ütős gitárfrázisokkal, ezt pedig zenekari-szimfonikus elemekkel, sőt programozott hanghurkokkal is megerősítette, ami korábbi stúdiómunkáiról is ismert erénye. Az egészet megfűszerezte a drámai, színházi pillanatok sötét hangulatával, amit Tolkki, mint az európai power metal egyik legfontosabb alakja, természetesen a metal vizeiről hozott át a lemezre. Az album jó pár olyan frázist tartalmaz, típusos ritmikai megoldásokra építve (Dream About Tomorrow), amelyek gond nélkül működhetnének a Stratovariusnál vagy Tolkki valamelyik másik zenei projektjében (Avalon, Revolution Renaissance). Tolkki persze, mint a rutinos mester, gondoskodott a mid-eight részek hatásos felpezsdítéséről is, ahol odavetett néhány rendkívül kihegyezett gitárszólót. Ez az ember pontosan tudja, hol és hogyan kell kontrasztot teremteni a dalokban, így a hangulati állapotok végig rendkívül élesek maradnak, a hangulatok pedig dinamikusan hullámzanak.
Lande és Allen ugyanazokban a regiszterekben „csiszolja le” az énekdallamait. Mindkettejüknek ugyanaz az alaphangolás áll jól, így remekül kiegészítik egymást, és ebben a tartományban az énekelőadásban a legnagyobb erejüket is ki tudják bontani. Megtartják a rendkívüli kifejezőrobbanékonyságot, megint a torkos rekedtség mennyiségében különböznek, miközben tiszta megszólalásban hangszínben közel állnak egymáshoz. Allen a Symphony X-nél megszokott kifejezetten agresszív stílusával ellentétben többnyire szigorúan tiszta, dallamos énekkel szólal meg, ahogy például régebben, a Symphony X korábbi albumain, mint a „V (The New Mythology Suite)” (2000) is tette, míg Jorn Lande kollégája kifejezetten rekedtes énekhangot használ, ami a Jorn stúdióanyagainak megszokott mércéje. Mindketten megint rendkívüli elköteleződésről tesznek tanúbizonyságot Ronnie James Dio szentséges alakja és munkássága iránti rajongásukban. Az album minden lépésén. A kedvencek kiválasztása rátok vár. Persze mindenekelőtt annak a nagy esztétikának a rajongóinak kell lennetek, amely a klasszikus heavy metal és a dallamos rockpompa közötti vékony, látszólagos vonalon tartó finom egyensúlyozásról szól, konkrétan szimfonikus elemekkel megterhelve, noha alapjában (decibelekben mérve) egy rendkívül felpörgetett hard rock albumról van szó, a maga jellegzetes receptjével csomagolva. A Lady Of Winter (nem, ez nem a Crimson Glory-szám feldolgozása!) az album egyik legerősebb refrénjével bír, ebben pedig semmiképp sem marad le a címadó dal remek, ütős balladája, sem a vége felé hallható Reaching For The Stars.
A trilógiát lezáró három remek stúdióalbum, vagyis a „The Battle” (2005), a „The Revenge” (2007) és a „The Showdown” (2010) után a „The Great Divide” zenei irányváltása mindenképp nagyon üdvözlendő. Itt a főszerepet Timo Tolkki játssza, Russell Allen és Jorn Lande pedig természetesen azt hozza énekben, amit tőlük a legjobbat megszoktunk. A rajongóik, akár az anyazenekaraikét, akár a korábbi más zenei együttműködéseikét kedvelik, ezen az albumon is biztosan rengeteg okot találnak majd az örömre. A Stratovariusszal való párhuzamok is értelmesek, de produkciós és motivikus összevisszaságukkal pont jó mértékben „ugratnak”. Ebben az elemben azt az érzetet keltik, hogy a „The Great Divide”-dal tulajdonképpen az Allen/Lande projekt pályafutásának legfrissebb albumát kaptuk, amely helyenként ravaszul és ügyesen van megspékelve Tolkki powermetaljával. A megfelelő adagban.
A „The Great Divide” a négy közül a legsötétebb album is, bizonyára megint Tolkki „érintése” miatt. Mindkét énekes újfent kihozza a dallamos optimumot az énekvonalakból. A versszakok a refrénekkel párosítva ismét teljes vérrel hatnak a drámai, színházi hangulat fokozásában, a csúcspont pedig bombasztikusan telített, dallamilag azonnal fertőző refrénekben csúcsosodik ki. Néhány refrén dallama rendkívül megragadó, ami már semmiképp sem újdonság, inkább a mércének való megfelelés, amit ettől a kivételes énekes duótól már megszoktunk. A varázslat tehát tovább ragyog, megállíthatatlan előadói és szerzői intenzitással.
Felállás
Jorn Lande – ének
Russell Allen – ének
Timo Tolkki – gitár, basszusgitár, billentyűk, hangszerelés, programozás
Jami Huovinen – dob
Produkció
Timo Tolkki
Számlista
1. Come Dream With Me
2. Down From The Mountain
3. In The Hands Of Time
4. Solid Ground
5. Lady Of Winter
6. Dream About Tomorrow
7. Hymn To The Fallen
8. The Great Divide
9. Reaching For The Stars
10. Bittersweet
