Kiadó: Frontiers Music Srl.
Megjelenés dátuma: 2021. 4. 9.
Producer: George Lynch & Jeff Pilson
Az album hossza: 55.08 perc
Műfaj: Hard Rock
Értékelés: 8.5/10
A The End Machine újabb hard rock formáció, amely mögött a Frontiers Music Srl. megrendelői állnak. Ha a kvartett 2018-as debütalbuma valahogy még át is csúszott a szerkesztőségünk radarján – hiszen szinte lehetetlen követni az összes projektet, amelybe George Lynch gitáros egyszerre bele van keveredve –, a „Phase 2”, vagyis a The End Machine második lemeze már nem hagyható figyelmen kívül. Mentségünk egyszerűen nem lehetne.
Az első albumot tulajdonképpen olyan zenészek vették fel, akik annak idején a klasszikus Dokken-felállás háromnegyedét adták. Lynch mellett ott volt Jeff Pilson basszusgitáros (Foreigner) és Mick Brown dobos. Az új lemezen való munka iránt viszont utóbbi már nem mutatott érdeklődést. A hivatalos nyilatkozatok szerint zeneileg még vissza is vonult. Mindazonáltal a helyzet nem ennyire aggasztó, mert a helyét az öccse, Steve foglalta el, aki így teljes egészében ő dobolta fel a „Phase2” anyagát. A kiadó alapötlete, illetve vágya kezdettől fogva az volt, hogy a klasszikus Dokken-felállás három tagját összekapcsolják egy gyilkos énekessel. Olyan hanggal, amely szó szerint kiüti a hallgatót a lábáról. Ezt Robert Masonben találták meg (Warrant, Lynch Mob). A választás pedig több mint helyénvaló volt. A kiadó fő célja mindenesetre az volt, hogy az egész legalább egy kicsit a Dokkenre emlékeztessen.
A The End Machine a második albummal is bizonyítja, hogy a Jeff Pilson–George Lynch szerzőpáros egészen álomszerű. Sőt. Az album az elsőhöz képest magabiztosabb, elkötelezettebb, lazább, és az ütőerő, a harapósság, a megnyerő hangzás terén a The End Machine ezzel még inkább meggyőz. Mintha a debütalbum csak bemelegítés lett volna. Egy olyan gitáros kifejezőerejétől, mint George Lynch, mindig egy nagyon különleges hard rock lemezt várunk, ami 2021-ben amúgy nem is meglepő, hiszen ennek a zenésznek a karaktere a hosszú pályája során annyi megnyilvánuláson ment keresztül, hogy előre nagyjából meg lehet jósolni, mit hoz az újdonságokkal is. A Dokken és a Lynch Mob rajongói a „Phase2”-t azonnal a magukénak fogják érezni. Szóval? A The End Machine nem „szökés” a dzsemmelés és a kísérletezés világába, hanem egy kiváló, bluesos hard rock formáció ténye, amely hihetetlenül hallgatható és harapós anyagot tesz le az asztalra, szerves, élő és zsíros produkcióval, belsővé tett groove-val, amelyet a zenei kirakós hangzáselemei kontrasztosan ragyognak be, és mindez rendkívül ügyes szerzői adaggal párosul, amelyben mind a négy építőelem nemcsak kiválóan érzi egymást és egészíti ki a másikat, hanem egyúttal rengeteg teret is nyit a többieknek, hogy tehetségük teljes intenzitással ragyoghasson. Robert Mason kivételes énekes. Teátrális, egyszerre cécós és fiús. Szenvedélyből és érzelemből az album egyetlen lépésén sem szenvedünk hiányt, és megdöbbentő az érzéki kaméleonsága, amit a fantasztikus Scars című ballada mutat meg és igazol egyértelműen.
Az album tizenegy dalával egész 55 perces, és egy-két szám megspórolható lett volna egy harmadik folytatásra. Az viszont kérdés, mi áll a Frontiers Music Srl. és a srácok szerződésében, és a kiadó pénze az elkövetkező években mely projektekbe fog áramlani. A tény azonban megdönthetetlen. Lynch és Pilson egyszer s mindenkorra bebizonyította, hogy álomszerű szerzőpáros. Lynch hihetetlen ötletgazdagsága lenyűgöző. A zenész ugyanis évente több albumon szerepel. A „Phase2” olyan lemez, amelyen Lynch gitáros brilliánsa újra érinthetetlen, és teljes intenzitással ragyog. A gitáros egyszerűen minden pillanatban a helyén van. Ötletgazdagságban és képszerűségben, valamint érzéki finomságában is, amelyben a gitáros kifejezés hangszíneinek színgazdagsága szinte végtelen. Ez a rugalmasság lehetővé teszi neki, hogy elsőrangúan szlalomozzon a rendkívüli zenei vonzerő, a bluesos groove-érintés és a csúcsvirtuóz csípősség között. A dalok gyorsan születtek, mégis kivételesen csiszoltak és kidolgozottak. Ez a tapasztalat és az úton szerzett rutin. A hangkép építőelemei teljes szerves életerővel lélegeznek. A kontrasztok lenyűgözőek, és Steve Brown is bizonyította, hogy több mint méltó helyettese a bátyjának. Sőt. A ritmusszekció Pilson lüktetően tépő basszusa mellett még nagyobb frissességgel és energialendülettel lélegzik.
Ezt az albumot a Dokken és a Lynch Mob rajongóinak egyszerűen birtokolniuk kell. A lemez tekintélyes hossza ellenére a dalok a hallgatónak egy pillanatra sem rabolják az idejét. Egy percre sem. Az ötletbeli sokszínűség, a kifejező mozgalmasság és mind a négy építőelem robbanékony kivitelezése makulátlan, az album simán, folyékonyan pereg, és kivételesen dinamikus, megnyerő hangzással szolgál. A „groove-kinetika” tulajdonképpen ugyanolyan értékű hozadékban testesül meg, mint a finoman megkovácsolt refréndallamok zenei harapóssága, és ez a különleges báj azokon a lemezeken, amelyeken George Lynch szerepel, a „Phase2” pedig ebben sem különbözik. Csodálatos termék.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Dallista:
01. The Rising
02. Blood And Money
03. We Walk Alone
04. Dark Divide
05. Crack The Sky
06. Prison Or Paradise
07. Plastic Heroes
08. Scars
09. Shine Your Light
10. Devil’s Playground
11. Born Of Fire
12. Destiny
Felállás:
Robert Mason – ének, kísérő ének
George Lynch – gitár
Jeff Pilson – basszusgitár, billentyűs hangszerek, kísérő ének
Steve Brown – dob, kísérő ének
