Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Magnum
Kiadó: Sanctuary Records
Megjelenés: 1983
Értékelés: 4/5
A kitűnő „Chase The Dragon” (1982) után, amellyel a Magnum először ért el számottevő sikert a rajongói magtáboron kívül is, és amellyel egy tető alá hozta a dallamos rock, az NWOBHM és az art rock szerelmeseit, elkerülhetetlen nyomás nehezedett a zenekarra az akkori kiadó, a Jet Records részéről: ismételjék meg, vagy még inkább múlják felül ezt a sikert. A kiadó lázas rádiósláger-vágya csak fokozódott. Elkerülhetetlen volt a vita a zenekar tagjai és a kiadó képviselői között, akik megtagadták a bandától a jogot, hogy maguk válasszák meg a producerüket. Ezért úgy döntöttek, véget vetnek a kiadó piszkos játékának, és az albumot egyszerűen maguk producerelik. A fő producer szerepét Tony Clarkin vállalta magára, aki gitáros, a zenék és szövegek nagy részének szerzője, a vizuális koncepciók irányítója is egyben.
Ez a lépés kisebb, de jól hallható változást hozott a hangzásban. A „The Eleventh Hour” érezhetően lágyabb, mint a bombasztikus hangszerelésektől és heavy rock riffektől duzzadó „Chase The Dragon”. Az utóbbi ehhez képest már-már heavy metal alkotás volt, és érezhetően hatott rá a brit új hullám, míg a „The Eleventh Hour” szinte teljes egészében dallamos rock/AOR irányba húzó lemez.
Az elsőrangú AOR-himnusz, a „Hit And Run” és a záró epikus csemege, a „Road To Paradise” kivételével nincs rajta annyi klasszikus, illetve favorit, mint a zenekar legtöbb 80-as évekbeli albumán. Másrészt viszont rendkívül egyenletes lemez, amely az elejétől a végéig magával ragad. A Magnum tovább csiszolta az ízléses dallamos hangszerelések és a fülbemászó refrének megalkotásában mutatott tehetségét, miközben a heavy rockos erő sem hiányzik belőlük, csak a bombasztikusságon spóroltak most egy kicsit. Clarkin jellegzetes, megtűzdelt gitárriffjei és Mark Stanway billentyűs hangzásai szokás szerint remek összhangban vannak, Catley hangja pedig végig szépen tartja a drámai, energikus, sokszínű érzelmi kifejezést.
Clarkin, a legendás történetek nagy rajongója és a háborús borzalmak megrögzött ellenfele, meggyőzően sűrítette egyetlen meglehetősen hátborzongató borítóba a nézeteit, amelyet a kultikus illusztrátor, Rodney Matthews festett. A kép az emberi társadalom apokaliptikus víziója, amelyben a mitológia és a kapitalizmus szimbólumai félelmetes módon, meglehetősen bizarr kombinációban olvadnak össze. Az előoldalon egy jóság hamis álarcát viselő jelenést látunk, amely a brutális materializmus és racionalizmus szimbólumaitól körülvéve, egy dollárjeles trónon próbál behízelegni a megkínzott gyerekeknél, a hátoldalon pedig futurisztikus sugárhajtású gépeket és cápa alakú rakétahegyeket látunk egy lerombolt táj közepén. A pacifizmus a szövegek többségéből is árad, amelyek szemléletesen mutatnak rá a háború értelmetlenségére és az emberi élet értékére, általában gondosan a mitológiai metaforák celofánjába csomagolva.
A minőségi AOR első adagját már a középtempós nyitány, a „The Prize” hozza, amelyet szaftos riffelés, markáns énekteljesítmény és a hozzáillően alkalmazkodó szintetizátoralap jellemez. A „Breakdown” újabb szolid dallamos rock darab, lassabb tempóban, jó dallamos hangszerelésekkel. A csodás power ballada, „The Great Disaster” remekül mutatja be Catley kivételes énekes képességeit, hiszen a nagy énekes itt valóban a szívét-lelkét beleadja. Különleges bájt kölcsönöznek neki a refrénben a kísérő vokálharmóniák is. A nagyon jó „Vicious Companions” érdekes keveréke az AOR-nak és a heavy rocknak: ütős riffelés, masszív dobátvezetések, vágtató basszusmenet és a szintetizátorok szimfonikus textúráiból épített szolid alap jellemzi. Megvan a maga bája a kitűnő arénarockos refrénnek és az ízléses szintetizátorszólónak is.
A „So Far Away” mindent tartalmaz, amitől a Magnum a misztikus színezetű dallamos rock bajnokává vált: fantáziadús, ébresztő metaforákkal teli szöveg, szellemes és ütős gitárriffelés, remek ritmusváltások és ízléses barokkos billentyűs hangszerelések. A „Hit And Run” igazi AOR-mese, amelyben az akusztikus gitáron játszott akkordokkal indított bevezető ragadja magával a hallgatót. Ezután kiszámíthatatlan átvezetés és felséges, szimfonikus színezetű dallamos hangszerelések következnek, egy hatalmas refrénnel megtámogatva, amitől minden elsőrangú dallamos rock rajongó megnyalja majd a száját. Kicsit meglepő, hogy ebből a remek számból nem lett sláger. Jön még egy jó power ballada, a „One Night Of Passion”, amelyben Catley ismét szívet tépő produkciót nyújt a zongorán és szintetizátorokon játszott fenséges hangszerelések, valamint a megfent gitárbetétek támogatásával.
Érdekes, hogy a lemez a folytatásban érezhetően gyorsabb és ütősebb tempóra vált, mint az első felében. Az epikus „The Word”, amely a „Just Like An Arrow” című single B-oldalán jelent meg (ez volt a zenekar legnagyobb slágere), ütős riffelése, gyors tempója és hatalmas dobátvezetései miatt könnyedén odaillene a „Chase The Dragon” anyagába is. A „Young And Precious Souls” még epikusabb alkotás, amelyet remek, rendkívül finom akusztikusgitár-hangszerelések, harmonikus billentyűs és elektromosgitár-futamok, kivételesen melankolikus hangulat és Catley egyik legjobb énekteljesítménye tesz kiemelkedővé a pályafutásából. A záró „Road To Paradise” kétségkívül Magnum-klasszikus, és talán a lemez legjobb darabja is, hiszen a zenekar minden legjobb elemét tartalmazza, ugyanakkor részben már előre jelzi következő albumuk drámaibb és epikusabb irányát. Elsőrangú csemege mindazoknak, akik szeretik az eposzt és a drámai hangszeres átvezetéseket, az AOR, a heavy metal és az art rock legjobb elemei ideális arányban olvadnak benne össze, Catley pedig ismét bizonyítja, hogy a rockzene egyik legjobb epikus sagákat elmesélő énekese.
A „The Eleventh Hour” se több, se kevesebb, mint egy nagyon jó dallamos rock album, amelynek az a peche, hogy beszorult a kiváló jégtörő, a „Chase The Dragon” és a Magnum örökzöld mesterműve, az „On A Storyteller’s Night” (1985) közé, amely teljesen elhomályosította. Ez a hálátlan pozíció azt eredményezi, hogy a dallamos rock rajongói között is gyakran jogtalanul kevés figyelmet kap. Ettől függetlenül remek lemez, amely mindig a kiváló AOR híveit nyűgözi le leginkább, a prog rockos gyökereket kedvelőket viszont kissé hidegen hagyja. Mivel a zenekar legnagyobb alkotói és kereskedelmi diadalának pillanata innentől már nem volt messze, szépen megjelenít egyfajta finom csendet a szinte tökéletes kitörés előtt.
Felállás
Bob Catley – ének
Tony Clarkin – gitár
Wally Lowe – basszusgitár
Mark Stanway – billentyűs hangszerek
Kex Gorin – dobok
Produkció
Tony Clarkin
Számlista
1. The Prize (3:39)
2. Breakdown (3:59)
3. The Great Disaster (3:46)
4. Vicious Companions (3:36)
5. So Far Away (4:35)
6. Hit and Run (3:39)
7. One Night Of Passion (3:48)
8. The Word (4:54)
9. Young and Precious Souls (4:03)
10. Road To Paradise (3:30)
Az album hossza: 39:38
