Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: King Crimson
Kiadó: Discipline Global Mobile
Megjelenés: 2014
Játékidő: 132:21
Értékelés: 4/5
A vita arról, melyik a legjobb progresszív rockzenekar, valószínűleg sosem fog lezárulni, abban viszont nincs kétség, hogy a King Crimson több mint negyvenöt év után is a legjelentősebb progresszívrock-úttörő marad. A hatvanas évek végén az „In The Court Of The Crimson King” (1969) című debütalbumukkal, az első hivatalosan is prog rocknak elismert lemezzel szinte forradalmasították a rockzenéről addig alkotott képet. A „The Elements of King Crimson” kettős retrospektív kiadvány, amelyet a zenekar az azonos nevű, „visszatérő” amerikai turnéja idején jelentetett meg; a turné 2014 végén indult. A „The Elements of King Crimson” turné közepén mutatkozott be először a közönség előtt a King Crimson legújabb, hétfős felállása.
A szigorú vezér és egyetlen megmaradt alapító tag, a gitárzseni Robert Fripp mellé az új King Crimsonban visszatért Tony Levin basszusgitáron és Chapman sticken, a hetvenes évekből való régi cimbora, Mel Collins szaxofonon és fuvolán, az új énekes-gitáros Jakko Jakszyk (ex-Level 42, 21st Century Schizoid Band), valamint a háromfejű dobos szörnyeteg: egy újabb visszatérő, Pat Mastelotto, továbbá Gavin Harrison (aki egyben a Porcupine Tree tagja) és a legújabb tag, Bill Rieflin (kiváló alkalmi dobos, a nagyközönség viszont leginkább az R.E.M. egykori koncerttagjaként ismeri).
A „The Elements of King Crimson” időrendi keresztmetszetet ad a King Crimson összes korszakáról a kezdetektől napjainkig. A válogatás azonban korántsem a stúdióalbumokon megtalálható legjobb King Crimson-klasszikusokat gyűjti össze – ilyen kompilációból volt már jócskán a múltban –, hanem számos ritkaságot kínál: ismert dalok hasonló, mégis más hangzású remixeit, kivonatait és alternatív változatait (helyenként egy-egy hangszeres vagy énekes elem nélkül). Ezeket a rajongók többsége még nem hallotta, kivéve azokat, akik tagjai a King Crimson-rajongói klubnak, és megvan nekik a Fripp kiadójánál, a Discipline Global Mobile-nál megjelent albumok zöme. Az első, de főleg a második lemezen néhány rövid vázlat is helyet kapott potenciális új King Crimson-számokból: a „The Hellhounds of Krim” című dobimprovizáció, a „Hoodooo” kivonata, a „Three Headed Doom (part 1)” és a „Venturing Unto Joy”.
Az első lemez az 1969 és 1974 között felvett ritka anyagot tartalmazza. Az „In The Court Of The Crimson King” örökzöld balladájának, az „I Talk To The Wind”-nek a hangszeres, lerövidített változata szép emlékeztető arra, hogy Fripp ennyi év után az új King Crimsonnal végre élőben is újra előadja a hatvanas évek végi és a hetvenes évek első feléből származó régebbi anyagot, amelyet az előző három évtizedben szinte teljesen elhanyagolt. Ebben kulcsszerepe volt Jakszyknak és Collinsnak, a 21st Century Schizoid Band két tagjának – ez az egykori King Crimson-tagokból álló, az 1969 és 1974 közötti klasszikusok játszására szakosodott formáció.
Az „In The Wake Of Poseidon” (1970) balladájának, a „Cadence And Cascade”-nek az alternatív változata is nagyon szép kis bonbon, noha nincs meg benne a megszokott pszichedelikus utóíz: Greg Lake énekel benne (Gordon Haskell helyett), Collins fuvolája nélkül. Ez az énekben kiváló, hangszeresen viszont kevésbé vonzó verzió korábban bónuszszámként már megjelent az „In The Wake Of Poseidon” újabb, „deluxe” kiadásán. A korábbi King Crimson-énekesek közül egyedül Gordon Haskell hiányzik a „The Elements of King Crimson”-ról, valószínűleg azért, mert Frippel a távozása után nem maradtak a legjobb viszonyban, miközben a szeszélyes gitárzseni az évek során lassan kibékült szinte az összes egykori taggal. Valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy Fripp a gyűjteménybe a „Lizard” (1970) remekművének, a „Cirkus”-nak az élő változatát válogatta be, amelyet 1971-ben a Marquee-ben vettek fel a néhai Boz Burrell énekével, az „Islands” (1971) King Crimson-felállásának előadásában.
Az „Islands” hangszeres darabjának, a „Sailor’s Tale”-nek az alternatív, korai változata Fripp „zümmögő” gitárimprovizációjával – a King Crimson ezt a számot hosszú-hosszú idő után végre újra élőben is játssza – zárja a korai korszak klasszikusainak sorát, vagyis az úgynevezett „Peter Sinfield-érát”, amelyet az eredeti szövegíróról neveztek el, aki a zenekar nevét is kitalálta. Ezt követi a hangszeres „The Talking Drum” alternatív keverése, amelyért Steven Wilson (Porcupine Tree) felelt. Ez vezeti be a „John Wetton-éra” ritkaságait, amely az egykori népszerű énekesről és basszusgitárosról kapta a nevét; Wetton az Asia szupergroup tagjaként lett világhírű.
Arra, hogyan „törték a csontokat” 1973 és 1974 között a King Crimson a szimfonikus prog rock, a jazz fusion és a heavy metal egyéni keverékével, Wilson remixe emlékeztet: a „Fracture” ördögi improvizációs hullámvasútja, valamint a „Larks’ Tongues In Aspic (Part I)” brutális hangszeres darabjának a mostani felállás 2014 májusi próbáján rögzített kivonata. A „Larks’ Tongues In Aspic” első részét a King Crimson nagyon hosszú idő után játssza újra élőben, pedig a jelenlegi felállásban nincs hegedűs, miközben az eredeti változaton az egykori hegedűs, David Cross is jelentős hangszeres bélyeget hagyott. A „Red” című album slágerének, a „Fallen Angel”-nek a hangszeres változata szóba sem jöhet az énekes, „végleges” verzió mellett, de szemléletes betekintést ad abba, milyen is volt ennek az emlékezetes számnak a hangszeres „csontváza”.
Egyetlen King Crimson-retrospektív sem lehet teljes a legjellegzetesebb daluk, a „21st Century Schizoid Man” nélkül. Ezúttal azt a változatot válogatták be, amely az újonnan kiadott „USA” (1975) koncertalbumon hallható, vagyis a feljavított remix és produkció mellett John Wetton éneke is rajta van. Az első lemezt az „Starless” című eposz rövid kivonata zárja.
A második lemez a nyolcvanas évek elejétől 2014-ig ad keresztmetszetet, abból az időszakból, amelyben a King Crimson majdnem annyi felállást cserélt le, mint a hetvenes években, és hat remek stúdióalbumot, számos mellékprojektet és koncertalbumot hozott össze. Ezt az időszakot „Adrian Belew-érának” is nevezhetjük, a hosszú évekig a zenekarban éneklő és gitározó amerikairól, aki ma is fontos munkatárs maradt a különféle King Crimson-mellékprojektek (ProjeKctek) tagjaként. A King Crimson közel hétéves szétesés után, 1981-ben tért vissza a színre egy remek albumokból álló hármassal, amelyeken jellegzetes stílusukba rengeteg teljesen új hangzáselemet oltottak.
Ennek az időszaknak az egyik legjellegzetesebb száma kétségkívül a hangszeres „Discipline” volt (ezúttal alternatív változatban) az azonos című albumról, amelyen az újhullám hatásai mellett a hagyományos indonéz gamelanzene ütőhangszeres hatásai is érződtek, és ez a korszakban jelentősen rányomta a bélyegét néhány alkotásukra. Szép bizonyíték arra, hogy a King Crimson a progresszív rock számára „problémás” nyolcvanas években is kísérleti nagyhatalom maradt, a „Beat” (1982) kaotikus remekművének, a „Neurotica”-nak (munkacíme, eredeti címe „Manhattan”) a koncertváltozata, amelyben a Roxyban adott fellépésen a központi szerepben éppen az említett Belew brillírozik.
A „Beat” slágerének, a „Neal And Jack And Me”-nek a korai verziójából készült hangszeres kivonat csak rövid betekintést ad a King Crimson ezen felállásának rendkívüli lucidságába, a „Three Of a Perfect Pair” (1984) örökzöldje, a „Sleepless” újradolgozott változata viszont fantasztikusra sikerült, a mai prog vezéralakja, Steven Wilson keverésében. Érdekesség mindazoknak, akik még nem tudták: a „Sleepless”, az egyetlen King Crimson-szám, amelyhez hivatalos videó létezik, eredetileg „Bearsville” volt a címe.
A nyolcvanas éveket csaknem hétéves szünet követte, 1991-es visszatéréssel, bár a „Thrak” albumot „dupla trióként” (két gitáros, két dobos és két basszusgitáros) csak 1995-ben adták ki. Ebből az időszakból származik a „Sex Sleep Eat Drink Dream” korai változata, amelyet 1994-ben, a stúdiós „bemelegítés” során vettek fel. Ez a King Crimson-felállás nem tartott sokáig, és hamarosan különféle mellékprojektekre (ProjeKctekre) „töredezett”, ami a maga módján kár, hiszen főleg élőben vetett félelmet és pánikot brutális improvizációs kitörésekkel, mint a „Thrak” (itt a londoni Shepherd’s Bush Empire-ben, 1996-ban játszott változat hallható) és a „The Deception of the Thrush” (ezt 1998-ban, a ProjeKct Four mellékprojekt a West Coast Live fesztiválon játszotta, élőben rögzítették).
A századfordulóról való a „Heaven & Earth” hangszeres darabjának korai változata is, amely más változatban a ProjeKct X által készített „Heaven And Earth” (2000) albumon, később pedig a King Crimson tizenkettedik stúdióalbumán, „The ConstruKction of Light” (2000) címűn jelent meg. A Belew-korszakot a „Level Five” koncertváltozata zárja „The Power to Believe” (2003), amelyet a Park West-ben tartott koncerten vettek fel. A legújabb zenét, amelyet a King Crimson tagjai 2011-ben adtak ki, a Jakszyk, Fripp and Collins mellékprojekt remek albuma, „A Scarcity of Miracles” tartalmazza. Erről az albumról való a „Separation” rövidített változata és a címadó remekmű, az „A Scarcity of Miracles” alternatív verziója, amely az új King Crimson koncertsetlistjének rendszeres darabja lett, és stílusában erősen emlékeztet néhány „Sinfield-éra”-beli alkotásra.
Minden régi King Crimson-rajongót, akinek ez a dupla kiadvány elsősorban szól, gazdagon megjutalmaz a „The Elements of King Crimson”: a kétlemezes ritkaságválogatás számos korábban kiadatlan finomságot tartalmaz a zenekar színes pályájának minden fejezetéből, olyanokat, amelyekhez eddig csak különleges, bonyolultabb úton lehetett hozzájutni. Biztosan lesz, aki beleköt, hogy Fripp és társai a számok kiválasztásakor teljesen kihagyták az egyik legbecsesebb klasszikusukat, a „Court of The Crimson King”-et, és „elfelejtették” a nyolcvanas–kilencvenes évek kedvelt slágereinek alternatív változatait, például az „Elephant Talk”-ot, a „Thela Hun Ginjeet”-et, a „Frame By Frame”-et, a „Three of A Perfect Pair”-t, a „Dinosaur”-t, a „One Time”-ot és így tovább, de ahhoz legalább hármas kiadást kellett volna összeállítani. Mindenesetre a „The Elements of King Crimson” révén a várva várt új King Crimson stúdióalbumra – ha már új európai turnéra nem – most sokkal könnyebb lesz várni.
Felállás
Robert Fripp – gitár, mellotron, soundscapes
Tony Levin – basszusgitár, Chapman stick
Jakko Jakszyk – ének, gitár, szövegek
Mel Collins – szaxofon, fuvola
Gavin Harrison – dob, ütőhangszerek
Pat Mastelotto – dob, ütőhangszerek
Bill Rieflin – dob, ütőhangszerek
Greg Lake – ének, basszusgitár
John Wetton – ének, basszusgitár
Adrian Belew – ének, gitár, szövegek
Bill Bruford – dob, ütőhangszerek
Boz Burrell – ének, basszusgitár
Ian Wallace – dob, ütőhangszerek
Peter Sinfield – VCS3 szintetizátor, szövegek
Ian McDonald – fúvósok, mellotron
Michael Giles – dob, ütőhangszerek
Trey Gunn – Chapman stick, Warr gitár
Jamie Muir – dob, ütőhangszerek
David Cross – hegedű
VENDÉGZENÉSZEK:
Peter Giles – basszusgitár
Mark Charig – kornett
Produkció
Robert Fripp
Számlista
CD 1 (65:29)
1. Wind Extract (0:30)
2. I Talk to the Wind (4:12)
3. Cadence and Cascade (4:29)
4. Cirkus (guitar extract) (0:15)
5. Cirkus (live) (8:43)
6. Hoodoo (extract) (0:23)
7. Sailor’s Tale (6:12)
8. The Talking Drum (6:42)
9. Larks’ Tongues in Aspic (Part I) (extract) (2:35)
10. Larks’ Tongues in Aspic (Part I) (extract) [David/Jamie] (2:40)
11. Fracture (live) (11:28)
12. Fallen Angel (extract) [RF harmonics] (1:14)
13. Fallen Angel (6:22)
14. 21st Century Schizoid Man (live) (8:27)
15. Starless (extract) [Mark] (1:18)
CD 2 (66:52)
1. Discipline (5:03)
2. Three Headed Doom (Part 1) (0:44)
3. Neurotica (Manhattan) (live) (6:12)
4. Neal and Jack and Me (extract) (1:44)
5. Sleepless (5:19)
6. Sex Sleep Eat Drink Dream (recording session) (4:57)
7. THRAK (live) (9:00)
8. Venturing Unto Joy (edit) (1:11)
9. The Deception of the Thrush (live) (7:09)
10. Heaven & Earth (early edit) (7:43)
11. Level Five (live) (6:44)
12. The Hell Hounds of Krim (0:56)
13. Separation (edit) (2:40)
14. A Scarcity of Miracles (7:32)
