Kiadó: Cooking Vinyl
Megjelenés dátuma: 2021. 11. 19.
Az album hossza: 35.25 perc
Produceri munka: Dan Hawkins
Műfaj: Hard Rock/Rock’N’Roll
Értékelés: 8.5/10
Vagy szereted őket, vagy utálod. Középút nincs. The Darkness. Két év telt el, és itt az új lemez. Összesen a hetedik. Stílusosan. Szigorúan a jól bevált stílusban. Abban a receptben, vagy inkább receptkönyvben, amely a felismerhető zenei formula magabiztos kezeléséről szól, és amelyet a srácok tizennyolc évnyi működés alatt a tökélyre csiszoltak. Mindegyik védjegy a helyére kerül, amiről ez a négyes híres: a határtalan, mindenen röhögő szarkazmus és a zseniálisan megolajozott humor. A „Motorheart”, produkciós szempontból egyértelműen a The Darkness-pályafutás egyik legélesebb, legcsiszoltabb és leghangosabb albuma, a Welcome Tae Glasgae-val nyit. Ha ez elsőre nem lenne egyértelmű, akkor az album második dala, az It’s Love, Jim erősíti meg az érzést, azzal a frázissal, amely nemcsak az új lemez, de az egész The Darkness-életmű egyik legütősebbje. Rockosan végletekig kihegyezett szófordulat, amely szent egyszerűségre épül, csak előbb Dan Hawkinsnak kellett rájönnie. Ez pedig nem mindig könnyű falat. Egyszerűnek maradni! Ez számít.
A „Motorheart” rövid, alig több mint 35 perc. A zenekar észszerűen áll hozzá, és ebben az észszerűségben rendkívül meggyőző, ami nagyon-nagyon jó. Nem találják fel újra a spanyolviaszt. Maga az album sem mozdul ki semmiben abból a bejáratott kifejezésmódból, amelyben a banda az utóbbi néhány lemez óta kényelmesen elnyúlva él. De ahogy mondtam: a „Motorheart” pontosan azokat a hengereket pörgeti, amiért szeretjük a The Darkness-t (remélem, velünk vagytok).
Justin Hawkins megőrzi a vokális ragyogását, ezzel szítja a dalok és a zenekar egész éleselméjűségét, megteremti azt a kötelező paródiamomentumot, a pompás színház teljes fejlődése során újra színpadiasan lángol, méghozzá rögtön az elején! A Welcome Tae Glasgae-ban, ahol a kilencvenes évek első felének bizonyos zenekarait, az RATM-et vagy az RHCP-t idéző idegesítő üvöltözést majmolva fintorog, ezzel szándékosan „csipked” a hallgató (a klasszikus rockerek rajongója) kisagyába. Rick Springfieldnek sem marad adósa a Jussy’s Girl-ben. Röviden: Justin megint páratlan komédiás, és a The Power And The Glory Of Love-ot ki lehet nevezni az album pillanatának, amely az I Believe in a Thing Called Love sikerének dicsőségét próbálja megkaparintani, a Sticky Situations pedig újabb paródiaköszönet a nagy példaképnek, a Queennek, az Eastbound meg a Thin Lizzynek. Az egy helyre sűrített összes tréfa győztese viszont a Motörhead-féle dübörgéssel és mennydörgéssel megspékelt rock’n’roll pofon, a Nobody See Me Cry. Ha addig nem szaladt volna a szád balról jobbra, fültől fülig érő vigyorra, akkor ez a szám a garancia a határtalan hahotára. Az albumot a „csattanója” zárja: a Speed Of the Nite Time, amelybe a srácok finoman még a nyolcvanas évek brit zenekarainak post-punkos hangulatát is becsempészték. A káosz és a botrány egy helyre sűrítésének bajnoki címe, ami viszont zseniálisan megbékélt hangszerelési modorban minden pillanatban megőrzi az értelmét, kétségkívül az album címadó dalát illeti.
A The Darkness rendkívül koherens zenei egység. Az erővonalak produkciós értelemben ragyogóan be vannak állítva. A basszusmenetek szaggatnak, a pergő pecsétes zajt csal elő, itt vannak az emlékezetes, nagy karakterű riffek, és mindenek felett Hawkins kivételes vokális majmolása. Az egészet a hangszerelés még színpadiasan megfűszerezi billentyűkkel, egy csipetnyi kelta muzikalitással (ami nem újdonság a The Darkness-nél), és újra itt van egy rendkívül erős új stúdiós teljesítmény ettől a nehezen kategorizálható rock’n’roll-revivalista bandától az új évezredben. A The Darkness megmarad a mestersége osztályelsőjének, és nem hagyja abba a rock’n’roll-megújulás kéjes finomságainak szállítását, belsővé tett, szikrázó paródiaérzékkel! Spinal Tap-rajongók – üdv (újra) otthon!
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Welcome Tae Glasgae
2. It’s Love, Jim
3. Motorheart
4. The Power And The Glory Of Love
5. Jussy’s Girl
6. Sticky Situations
7. Nobody Can See Me Cry
8. Eastbound
9. Speed Of The Nite Time
Felállás:
Justin Hawkins – ének, billentyűk, gitár
Dan Hawkins – gitár
Frankie Poullain – basszusgitár
Rufus Tiger Taylor – dob
