Kiadó: Canary Dwarf
Megjelenés éve: 2012
Produkció: Nick Brine, Justin & Dan Hawkins
Az album hossza: 40.39 perc
Műfaj: Hard Rock
A vitatott brit glam rockerek, a The Darkness 2003-ban alaposan felforgatták a világot, amikor megjelent a „Permission To Land” című debütalbumuk. A zenei túlkapások végső határát az együttes két évvel később érte el a „One Way Ticket To Hell… And Back”-kel. Abban az időben, amikor az MTV-n a post-grunge korszak végtelenül unalmas származékai, a Staind, a Nickelback és hasonlók uralkodtak, a The Darkness a váratlanul rohamozó sokkhatású „frizurájával”, amely jótékonyan hat a legelzártabb ondóvezetékek tisztítására is, kifinomult paródiával „rothadt tojást dobott” a tömeges elbutítás popkultúrájába. A rock ‘n’ roll a The Darkness érkezésével újra a tömegek figyelmének középpontjába került. Igaz, a robbanásnak Nagy-Britanniában kellett bekövetkeznie. Nem az Egyesült Államokban, ahol a dolgokat általában csak lemásolják, majd újracsomagolva még egyszer eladják a faragatlan tömegnek.
Sajnos a buli nem tartott sokáig. Az együttes 2006-ban felhagyott a működéssel, a frontember, Justin Hawkins pedig kimerültségére hivatkozva kijelentette, hogy egy időre teljesen le kell mondania a zeneipari tevékenységekről. Aztán tavaly elérkezett az az időszak, amikor a rehabilitált Justin (megtisztulva minden rossz szokástól) komoly párbeszédbe kezdett a testvérével, Dannel, és egyhangúlag úgy döntöttek, hogy új életre keltik a The Darkness-t. Méghozzá az eredeti, „Permission To Land”-es felállásban.
A The Darkness-nek pedig olyan albumra volt szüksége, amely a „Permission To Land”-re épít. Nem a „One Way Ticket To Hell… And Back” egy hajszálnyival túlproducált, fényesebb és édesebb, de azért kiváló „slágergyártó” utódjára, amellyel a The Darkness végül az amerikai tömegeket is „térdre kényszerítette”! A The Darkness-nek még egyszer vissza kellett ereszkednie a gyökereihez, hogy tudatosítsa a rockretorika lényegét! A „Hot Cakes” nyers, közvetlen, lecsupaszított, ősi hangzást kínál, a valódi rock ‘n’ roll-hisztéria jegyében. Ilyenként minden tekintetben hiteles és helyesen adagolt, tartalmas lépés az együttes számára egy új kezdet felé. Megőrzi ugyanis a The Darkness igazi, jellegzetes karakterét. Justin Hawkins, a mai napra minden gonosz erőtől megtisztult férfi, Cankar-féleképpen felkunkorított bajszával 2012-ben is úgy csicsereg, mint a veréb, így a The Darkness-elv továbbra is sikerrel őrzi a tesztoszteronfelesleg kitöréseivel való teljes átitatottságot, ugyanakkor egy kicsit megfontoltabb a hangszerelés, ami persze az évekkel jár, amelyek során zenészként érsz és fejlődsz. Jellegzetes szatírából és fekete humorból nincs hiány a „Hot Cakes”-en, különben a paródia nem tudna begyulladni.
Itt vannak azok a jellegzetességek, amelyek mindig is jellemezték a The Darkness-t. Justin Hawkins időnként extrém magas, dallamos éneke, amitől könnyedén megrepedne a több decis vastag üveg (Concrete, Forbidden Love, Love Is Not The Answer,..), ravaszul elhelyezett dallamos fordulatok, amelyek a régi iskolás Queen felé húznak (Forbidden Love, Nothing Gonna Stop Us Now), jellegzetes, lecsupaszított riffek, amelyek az AC/DC-retorika elegyét idézik (She’s Just A Girl, Eddie), átitatva a régi iskolás heavy rockerek, az U.F.O. brit melankolikus és klasszicizáló hangulatú dallamfigurációjával.
Az album azonnal megragadja az embert a fülénél fogva, és igen kitartó, merev tartásában a végéig nem enged. Az Every Inch Of You-tól, a Nothing Gonna Stop Us Now-n és a With A Woman-ön át a Keep Me hangin On-ig, és tovább. Eközben a legfontosabb, hogy a dalok a vezérdallamokban és a hangulati ívben kellőképpen változatosak egymáshoz képest. Egyúttal hihetetlen érzéssel tölt el a felismerés, hogy minden dal valamire emlékeztetni fog végig. Valami réginek, régi rockosnak a hangzására, de másfelől pontosan nem tudjátok majd meghatározni, mi lehet az. Egyszerűen azért, mert mindez, amit a The Darkness csinál, olyan szépen be van csomagolva a The Darkness szikrázó komédiájának teljes szatírájába, hogy a hallgatót egészen különös sínekre tereli. Vagyis The Darkness-sínekre! Ilyen érzések ritkák a rockzenében. A paródia egészséges formájára viszont jellemzők. A The Darkness pedig a „Hot Cakes”-szel is ezen az úton marad.
A The Darkness a „Hot Cakes”-en a Street Spirit (Fade Out) feldolgozásával is meglepett – az eredeti a Radiohead műve. Hihetetlen, de igaz! Ez a dal sötét fátylat visel, ami nem éppen mindennapos a The Darkness-nél. A romboló erejű, áthatoló riff, amely egyenesen a régi jó N.W.O.B.H.M.-mozgalom fennhatósága alól érkezik, az a mag, amely teljes vágtába lendíti ezt a kiváló feldolgozást. Ilyenként remekül fokozza maga az album dinamikai fejlődését, és egy újabb különleges pillanatot ad hozzá, amelyet sajátos hangulati állapot jellemez. Igazi régi iskolás repesz, amely a legkorábbi Iron Maidenek illatát hordozza.
A leglelkesebbek hozzájuthattok a „Hot Cakes” mennyiségileg korlátozott, de tartalmilag bővített kiadásához. Ezen négy bónuszdal vár rátok, amelyek közül minden bizonnyal a legérdekesebb az utolsó, a Cannonball. Ez a maga jellegzetes „The Darkness-féle kisiklottságában” közreműködésre csábítja a Jethro Tull fenséges fuvolását és frontemberét, Ian Andersont, aki a dalt jellegzetes jethrotullos szólózásával fellélegezteti. Még egy hihetetlen kombináció, ami mégis remekül működik. Természetesen, ahogy mondtuk. Csak a mennyiségileg korlátozott kiadá
szerző: Aleš Podbrežnik
értékelés: 9.0 / 10
Számlista:
1. Every Inch of You
2. Nothing’s Gonna Stop Us
3. With a Woman
4. Keep Me Hanging On
5. Living Each Day Blind
6. Everybody Have a Good Time
7. She Just a Girl, Eddie
8. Forbidden Love
9. Concrete
10. Street Spirit
11. Love is Not The Answer
Felállás:
Justin Hawkins – ének, gitár
Dan Hawkins – gitár
Frankie Poullain – basszusgitár
Ed Graham – dob
VENDÉGZENÉSZ:
Ian Anderson – fuvola a Connonball című dalban (csak a „Hot Cakes” limitált kiadásán szerepel)
