The Anthology
Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Lee, Alvin
Kiadó: Repertoire Records
Megjelenés: 2002
Értékelés: 3/5
Itt van előttünk egy olyan ember végső retrospektívája, aki eladta a lelkét a bluesnak. Újabb kiválasztott, akit minden további nélkül odatehetünk az olyan nagyok mellé, mint Jimi Hendrix, Eric Clapton, Stevie Ray Vaughan, Leslie West, Peter Green vagy Rory Gallagher. És mi bennük a közös? Mindannyian egyedi dalszerzők, gitárosok és énekesek. Mindhárom egyszerre, persze azzal együtt, hogy ugyanabban a homokozóban játszottak, legalábbis ami a helyet és az időt illeti.
A 24 karrier-csúcspontot felvonultató válogatást egy közvetlen „rokenroler”, a Keep on Rockin’ nyitja. Én még meg sem születtem (empirikusan), vagy (az éremnek a szellemi oldala szerint) a lelkem még nem öltött fizikai testet, amikor ez a blueslegenda már a Nyugat leggyorsabb gitárgyúrójaként volt elkönyvelve, miután 1969-ben megrázó színpadi produkciót adott Woodstockban az akkori Ten Years After-rel. A kompiláción ott van a TYA két nélkülözhetetlen klasszikusa, az I’m Going Home és a Love like a Man, Lee-nek az 1980-as évek közepéről származó, eltérő koncertváltozataiban, amikor már rég maga mögött hagyta anyabandáját, a TYA-t (amely a kezdetekben eredetileg Jaybirds néven futott). Mindkettőben benne van Alvin Lee színpadi jelenlétének teljes mágikus ereje, azzal a nehezen überelhető ismertetőjeggyel, amiért egyes zenekritikusok az őt műfaja legjobb zenészének tartják, legalábbis ami az élő fellépéseket illeti. Ez pedig az istentelenül gyors és egyéni szólók védjegye. Valahányszor a fickó kikapcsolt a színpadon, és elindult a saját világába, tökéletesen, a maga legsajátosabb módján szőtte egybe a blues és a jazz klasszikus elemeit egy tökéletes és nehezen felülmúlható, fantasztikus fúzióvá. Alvin Lee a gitáros/énekes/dalszerző művész tökéletességének legjobb megtestesítője, persze „a saját terepén”.
Ez a dupla lemez stílusában változatos. Tiszta „rokenroll”-rohamokat találsz a Jenny Jenny, a Play It like It Used to Be vagy a Hear Me Calling című dalokban, utóbbi Alvin egy újabb érzelmi kitörését mutatja be a színpadon. Ezután néhány verhetetlen bluesremek következik, amelyektől rögtön végigfut a hátadon a hideg, közülük különösen kiemelkedik a The Bluest Blues, aztán a Real Life Blues (mindkét számban „slide” gitáron játszik a néhai Beatle, George Harrison), a Wake Up Mama, az Ain’t Nobody’s Business és a Help Me Baby erotikus, teljesen átélt színpadi előadása. A hard rockos igényeid kielégítését a Shot in the Dark-ban találod meg. A válogatásba természetesen bekerült az akusztikus My Road to Freedom is, amelyet markánsan díszítenek Alvin nélkülözhetetlen vörös, hírhedt Gibson ES – 335-ös gitárjának egyedi átmenetei, a Back In My Arms-t pedig tipikus Rhythm And Blues darabnak nevezhetjük. A Love the Way You Rock Me slágerszám is velünk van. A kivételes virtuozitás mellett ki kell emelni a művész még egy erényét, amely valóban a műfaja legnagyobbjai közé emeli: azt, hogy az énekét állandóan és átélten hozzáigazítja a dalai szerkezetéhez, ami azt jelenti, hogy a zenei művészeten keresztül teljesen hitelesen fejezi ki a saját énjét!
A dalok ízlésesen vannak összekeverve, és a válogatás nem követi az egyes szerzemények keletkezésének időrendjét. A stílusbeli változatosság a lehető legjobban érzékelteti Alvin Lee zenei fejlődését művészként, úgyhogy az olyan későbbi lemezek, mint az „RX5” vagy a „Freefall”, illetve a Ten Years Later zenekarral végzett munka egyes pontjait egyáltalán nem hiányoljuk, még ha nem is kerültek rá erre a történelmi dokumentumra.
Felállás
Alvin Lee – ének, gitár, szájharmonika
VENDÉGZENÉSZEK:
George Harrison – gitár
Joe Brown – gitár
Mick Ralphs – gitár
Clarence Clemons – tenorszaxofon
Mel Collins – tenorszaxofon
Zoot Money – zongora
Jon Lord – Hammond B-3 orgona
Steve Winwood – billentyűs hangszerek
Steve Grant – billentyűs hangszerek
Tim Hinkley – billentyűs hangszerek
Steve Gould – basszusgitár
Alan Spenner -basszusgitár
Boz Burrell – basszusgitár
Alan Young – dob
Ian Wallace – dob
John Susswell – dob
Richard Newman – dob
Bryson Graham – dob
David Hubbard – elektronikus dob
Produkció
Alvin Lee
Számlista
CD 1.:
1. Keep On Rockin’
2. Wake Up Mama
3. On The Road To Freedom
4. Play It Like It Used To Be
5. Real Life Blues
6. Back In My Arms
7. Ain’t Nobody Business
8. Long Legs
9. Put It In A Box
10. Boogie All Day
11. Love Like A Man
12. Jenny Jenny
13. Love The Way You Rock Me
14. Bluest Blues, The
CD 2.:
1. Shot In The Dark
2. My Baby’s Come Back To Me
3. You Told Me
4. Madness
5. Hear Me Calling
6. Let It Rock
7. I Don’t Give A Damn
8. Midnight Special
9. Help Me Baby
10. I’m Going Home – (live)