Előadó: Angra
Kiadó: SPV Records
Megjelenés: 2004
Hát ez aztán a hihetetlen meglepetés egy olyan zenekartól, amelyet a fenomenális „Fireworks” (1998) után már klinikailag halottnak hittek! De ahogy Nietzsche mondja: „Što ne ubija, to jača!” Az Angra nemcsak reinkarnálódott, hanem folyamatosan, pozitív irányba alakítja tovább az evolúcióját. Ha a „Rebirth” (2001) afféle terepfelmérés volt az új Angra romokon kinőtt talaján, és elsősorban a megerősítésről, a zenekar és a név megmentéséről szólt, akkor a „Temple Of Shadows” annak abszolút továbbfejlesztése! Érezni, hogy a „Rebirth” mindenekelőtt óvatos lemez volt. Most az Angra rendkívüli magabiztságot és koherenciát talált, a kémia a tagok között egyetlen szóval tökéletesen működik. Az eredmény egy hibátlan album. A legprogresszívebb, legszellemesebb, legkísérletezőbb, egyszóval tetőtől talpig kiérlelt anyag, ami valaha a zenekar tolla alól kikerült. Egy ilyen zenét hallgatva az ember megkönnyebbülten sóhajt fel, mert igazolja, hogy a metalra épülő műfajokban is vannak még felfedezetlen területek. A lemez szinte szétfeszül a különféle hangulatok áradásától és attól a forró temperamentumtól, amelyet csak ezek a brazil srácok tudnak megidézni.
A „Temple Of Shadows” az első perctől az utolsóig hihetetlen mennyiségű kiszámíthatatlanságot, stíluskavalkádot hordoz, és hosszában-széltében szinte robban a magasztos hangulattól. Az album koncepcióalbum. Deus lo volt, keresztesek, vagyis „Knights Of The Cross” – „grave diggeresen”. Hihetetlen! Ahogy a „sírásóknak” 1998-ban kiválóan sikerült hanghordozóra tenniük ezt a koncepciót, úgy kelti most életre ugyanezt a történetet az Angra is, a maga egyedi megközelítésével. Míg a Grave Digger nyersen fejszéz, jéghidegen kormányozva eleveníti fel a középkori mészárszéket, az Angra érzelmekkel, izzón közelít, a hős szívének vallomásán át, egyetlen keresztes történetén keresztül, akit az árnyvadásznak hívnak („The Shadow Hunter”). Ő személyes megvilágosodást él át, megtér, kizárólag a szíve hangját kezdi követni, és így felszabadítja önmagát. A szeretet megtölti a szívét, a félelem örökre kiirtatik! Ez tulajdonképpen közelebb visz minket valamiféle szent grál megtalálásához (a pápa egyebek mellett erre is megbízta a keresztes lovagokat, ami amúgy (alapjaiban téves) manipulatív tett). A lemez a címe ellenére teli van fénnyel és világossággal.
Az Angra mindenen emelt. Újra kiválóak a zenekari és billentyűs hangszerelések, amelyek végig díszítik és továbbgondolják a Bittencourt/Loureiro páros – napjaink egyik legszellemesebb gitárduójának – ütős, ágyúdörejű riffelését. A riffek végtelenül hallgathatóan és rendkívül dallamosan illeszkednek egymásba. Megint velünk van a remek, szuperszonikus szólózás, az összehangolt gitárjáték és a riffek fölött átszáguldó, extrém gyors pengetés. A riffelésbe tiszta, dallamos ének simul, amely valóban dühöt okád, minden szakaszban egyformán erős, színes és sokrétű, és végig átélten játssza el azokat a helyzeteket, amelyekbe a főhős kerül, mindenekelőtt az érzelmi állapotait. Nem csoda, hogy Edu Falaschi 1994-ben bekerült a szűk jelöltek közé, akik Bruce Dickinson helyét vették volna át, amikor az elhagyta az Iron Maident. A ritmusszekció dühösebb, mint valaha! A produkcióban a basszus is előrébb került, és a lemeznek valóban kivételes „groove”-ja van, amilyen hangsúlyosan a korábbi Angra-lemezeken sosem volt. A hangszerelésben minden eddiginél több tér jutott az expresszív basszusfutamoknak, amelyek végig intenzív párbeszédben állnak a dobbal, ahol különösen a dupla lábdob szellemes beépítése és a kiváló átvezetések állandó jelenléte brillírozik. Az Angra ismét ütőhangszereket adott a dobokhoz, és a témák szó szerint át vannak lyuggatva ennek a két elemnek a remek, kontrasztos összefonódásától. A hangkép maximálisan telített!
Nehéz csúcspontot találni, nehéz egyetlen dalt kiemelni ebben a kiérleltségben és a produkció ilyen nagyszerűségében, ahol minden kifejező egyensúlyban van. Az egyik csúcs, amely megmutatja ezt a rendkívüli sokszínűséget, kétségkívül a The Shadow Hunter, ami kasztanyettával és spanyol flamencóval nyit. Észveszejtően meggyőző, az Angrának feltétlenül ki kellene adnia egy live unplugged albumot (lehetőleg Paco De Lucia-val mint különleges vendéggel). A dobok és az ütősök remekül szövődnek egybe, és hihetetlen mélységet adnak a számnak. És nem ez az egyetlen dal, ahol a srácok – ami náluk már állandó vonás – művészien csempésznek a kifejezésmódjukba latin folk elemeket. Az Angra tudja, hogyan kell hagyni, hogy a riff folyjon. A témákat nem erőltetik egymás mellé! Ez sokszor inkompatibilitást, a dalok folyékonyságának szétvágását és a hangulat agyonverését eredményezi, ami sok progresszív zenekar bűne, akik azt hiszik, hogy az ujjak sebessége mindent megbocsát (Ugye, a „vén trottyok” a Dream Theaterből?). Az Angra nem ismeri az erőlködést! A dalok kompaktak, van fejük és farkuk, és a témáik soha nem esnek szét.
Ja, igen, majdnem elfelejtettem! A különleges vendégek: Sabine Edelsbacher (Edenbridge) énekesnő, rögtön a power metalos hangvételű Spread Your Fire refrénjében, a Gamma Ray főnöke, Kai Hansen gitáros/énekes a dühödten perzselő The Temple Of Hate rapszódiában, és a Blind Guardian főnöke, Hansi Kürsch basszusgitáros/énekes is közreműködik a lemezen.
A „Temple Of Shadows” rendkívüli lazasággal, kifinomultsággal, érzékiséggel és intellektussal készült album. Olyan lemez, amelynél senkinek sem kell sokáig törnie a fejét, hogy bekerüljön-e a gyűjteményébe vagy sem. A „Temple Of Shadows” nem csupán progresszív metal album. Olyan lemez, amely sokkal, de sokkal többet kínál. A progresszív metal kifejezés ennél a terméknél csak egyfajta leminősítés. Egyedi „angrarock”, tele minden lehetséges robbanékony újítással, a szabályok felrúgásával, az ismeretlen és a felfedezetlen keresésével, röviden: egy album, amely szétfeszül a kivételes frissességtől, ami manapság nagyon hiányzik a felcsavart torzítású gitárokra épülő műfajokból. A tiszta zenei tökéletesség albuma, és bátran kimondom, hogy ez 2004 legjobb progresszív metal lemeze.
Felállás
Eduardo Falaschi – ének
Rafael Bittencourt – gitár
Kiko Loureiro – gitár
Felipe Andreoli – basszusgitár
Aquiles Priester – dob
Vendégzenészek:
Kai Hansen (GAMMA RAY)- ének
Sabine Edelsbacher (EDENBRIDGE) – ének
Hansi Kürsch (BLIND GUARDIAN) – ének
Milton Nascimento – ének
Számlista
1. Deus Le Volt(0:52)
2. Spread Your Fire (4:25)
3. Angels And Demons (4:11)
4. Waiting Silence (4:55)
5. Wishing Well (4:00)
6. The Temple Of Hate(5:13)
7. The Shadow Hunter (8:04)
8. No Pain For The Dead (5:05)
9. Winds Of Destination (6:56)
10. Sprouts Of Time (5:09)
11. Morning Star (7:39)
12. Late Redemption (4:55)
13. Gate XIII (5:04)
Teljes játékidő: 66:28
