Kiadó: Concord Records
Megjelenés: 2022. 2. 25.
Producerek: Tears For Fears, Carlton Pettus, Florian Reutter & Sacha Skarbek
Lemez hossza: 42.25 perc
Stílus: Art Rock / Art Pop
Értékelés: 9.5/10
Roland Orzabal és Curt Smith, a feledhetetlen zenei duó, amely a nyolcvanas években olyan örökzöldekkel futott be Tears for Fears néven az újhullám egyik emblematikus formációjaként, mint az „Everybody Wants to Rule the World”, a „Shout”, a „Pale Shelter”, a „Change”, a „Head Over Heels”, a „Woman in Chains” vagy az „Advice For the Young at Heart” (hogy csak a legismertebbeket említsük), ismét köztünk van egy vadonatúj stúdióalbummal, a „The Tipping Point”-tal.
A hűséges rajongókon kívül kevesen tudják, hogy a Tears for Fears a kilencvenes években is két kiváló albumot készített, bár Smith ideiglenes távozása után ez inkább Orzabal szólóprojektje volt. Az ezredforduló után aztán a régóta várt újabb együttműködés az artrock elemekkel átszőtt remekművet, az „Everybody Loves a Happy Ending”-et (2004) szülte. Ez után csaknem tizennyolc évnek kellett eltelnie a „The Tipping Point” megjelenéséig, és sok rajongó már lemondott egy új stúdióalbumról, pedig néhány dal jóval 2022 előtt megszületett. A „Stay”, a „The Tipping Point” záró száma például már 2017-ben megjelent a „Rule the World: The Greatest Hits” válogatáson.
A „The Tipping Point” első zenei ötletei még messzebbre, 2013-ig nyúlnak vissza, amikor az akkori menedzsment elkezdte szorítani a két zenei mestert, hogy az új album készítésekor fiatal zenészekkel dolgozzanak együtt, és a lehető legkereskedelmibb, legmodernebb hangzású terméket tegyék le az asztalra. Így akarták az új Tears for Fearsszel megszólítani az új célközönséget – az apatikus millenniumi generációt és a még apatikusabb Z generációt. Orzabal és Smith persze nem lelkesedett az ilyen vállalati nyomásért és az így született dalokért, amelyeknek – saját szavaikkal – nem sok közük volt az ismerős Tears for Fears-hangzáshoz, így az album megjelenése váratlanul elhúzódott. A dolgok tovább bonyolódtak, amikor Orzabal egészsége a felesége 2017-es halála után megromlott, Smith pedig komolyan elgondolkodott egy újabb kilépésen. Szerencsére 2019-ben, egy rendkívül sikeres koncertturné után elűztek maguktól minden negatív gondolatot, Orzabal pedig a felesége iránti gyászát beleírta a „The Tipping Point” egyes dalszövegeibe.
A Tears for Fears régi hagyományához híven a két régi cimbora az egyes dalokon megosztozott az éneklésen, és a társproducerkedés mellett a gitárszólamok, a basszusvonalak és a billentyűs textúrák nagy részét is ők játszották fel. A többit alkalmi zenészek kis serege vitte, közülük a legismertebb név Sacha Skarbek producer és dalszerző, aki pályája során számos híres (többnyire pop) előadóval dolgozott, például Adele-lel, Lana Del Reyjel, Duffyval és Jason Mrazzal. Skarbek még akkor dolgozott együtt Orzaballal és Smithszel, amikor a „The Tipping Point” – ahogy már szó volt róla – egészen más hangzásvilágot kapott volna, de a szétválaszthatatlan zenei társak így is megtartottak néhány alkotást ebből a „demófázisból”, azzal a különbséggel, hogy némileg átszellőztették őket módosított hangszerelésekkel és újrakevert hangzással. A kultikus duó szerzői, hangszerelési és producerként megnyilvánuló tökéletességmániájáról sokat elárul, hogy a Tears for Fears 1981-es indulása óta mindössze hetedik stúdióalbumát adta ki.
A nyitó „No Small Thing” első perce, amely kislemezként is megjelent, nem sugallja, hogy a „The Tipping Point” az új remekmű várományosa lenne: inkább valamiféle akusztikus country popra emlékeztet, amelynek az énekmikrofonja mögött simán el tudnánk képzelni akár egy Taylor Swiftet is. Ez a megtévesztő érzés aztán gyorsan megváltozik, a szerzemény stílusában és hangulatában szinte teljesen átalakul, és sokkal összetettebbnek, mélyebbnek hat az viszonylag egyszerű bevezetőnél. Orzabal és Smith úgy írta le ezt a dalt, mint az újrakezdés (újra-start) pillanatát azután, hogy elégedetlenek voltak a fiatalabb producerekkel közösen készült számokkal.
A címadó szintipop-csemege, amely az album első kislemezeként jelent meg, végleg meggyőz, hogy az igazi Tears for Fears újra itt van. A szöveget Orzabal feleségének halála és az évek óta tartó fájdalmas veszteség ihlette. A két énekes ikon összetéveszthetetlen vokális harmóniái azok, amelyek különösen elvarázsolják majd a régi rajongókat. A „Long, Long, Long Time”, hasonlóan néhány más dalhoz a „The Tipping Point” lemezen, női kísérő vokálharmóniákat tartalmaz a vendég Carina Round előadásában, ami Orzabal és Smith hangjával együtt rendkívül nosztalgikus hangulatot teremt. Ugyanez elmondható a „Break the Man”-ről, az album harmadik kislemezéről, amely felépítésében és hangulatában a „The Tipping Point” összes dala közül a legközelebb áll a nyolcvanas évek újhullámos/art pop alkotásaihoz, és megjelenhetett volna a kultikus „The Seeds of Love” (1989) lemezen is. A Smith által énekelt kiváló refrén és a szinte táncos lüktetés, amelyet titokzatos-nosztalgikus hangulat hat át, egy pillanat alatt rabul ejt minden régi rajongót.
A „My Demons” a Tears for Fears viszonyai között meglehetősen ütős, rockos alkotás, rengeteg változatos szintetizátortextúrával, ugyanakkor jól feldobja a legtöbb dal uralkodó melankóliáját, és tovább színesíti az új album amúgy is irigylésre méltó stílusbeli eklektikáját. A „Rivers of Mercy” szinte éteri, ambientes hangulatú ballada, amelyet Orzabal különleges érzelmi tűzzel énekel el. Sokakat emlékeztet majd a legendás Peter Gabriel néhány szólóalkotására. A „Please Be Happy” megrázó ballada, amely „beatles-es” ambientes felhangokat hordoz, miközben a háttérben gazdag zenekari hangszerelések hullámzanak harmonikusan, időnként pedig jazzes szaxofonbetétek bukkannak fel. A The Beatles érdekes módon közvetlenül szerepel a következő dal, a „Master Plan” szövegében, amelyben a liverpooli legendás négyes hatása még erősebben jelen van, a gazdag vokálharmóniák és a drámai szimfonikus hangszerelések sikeres ötvözése pedig sokakat az Electric Light Orchestra kultikus artrockzenekarra is emlékeztet majd.
Az „End of Night”, amely kétségkívül az album csúcspontjai közé tartozik, nosztalgikus vokálharmóniáival, újhullámos lüktetésével és hipnotikus refrénjével szinte ideális lezárása a lemeznek, pedig még követi egy dal. A záró, már említett, kifejezetten melankolikus „Stay”-en jól hallható, honnan kölcsönzött ötleteket Steven Wilson, a modern progrock vezető mecénása néhány Porcupine Tree- és szólóalkotásához. Arról, mekkora hatással volt a Tears for Fears a modern progresszív rock és art rock egyes alkotásaira, órákig lehetne vitatkozni.
Néhány szót érdemes ejteni a „Secret Location”, a „Let It All Evolve” és a „Shame (Cry Heaven)” című számról is, vagyis mindhárom bónuszdalról, amelyek a „The Tipping Point” különféle speciális kiadásain jelentek meg. Mindhármat Skarbekkel közösen készítették, és azt tükrözik, hogyan szólhatott volna az új album, ha a kultikus duó menet közben nem gondolja meg magát, és nem a hagyományosabb, ismerős Tears for Fears-megközelítés mellett dönt. Ez azt jelenti, hogy mindhárom alkotás kifejezetten kereskedelmi irányultságú a „The Tipping Point” szerzeményeinek többségéhez képest. Bár pillanatokra elég távolinak hangzanak az ismerős Tears for Fears-hangzástól, és inkább egy mellékprojekt anyagára emlékeztetnek, nagyon jól sikerültek, és érdemes meghallgatni őket.
A Tears for Fears stúdióvisszatérése kivételes zenei esemény, amilyen nem túl gyakran adódik. A régi rajongóknak a „The Tipping Point” megjelenésekor rengeteg okuk van az ünneplésre, hiszen Orzabal és Smith újabb remekművet tett hozzá az elmúlt négy évtized szinte hibátlan Tears for Fears-albumsorozatához. Az, hogy a „The Tipping Point” megjelenése után a „The Seeds of Love” óta a legnagyobb kereskedelmi sikert érte el, bizonyára egyetlen hosszú ideje hívő rajongót sem lepett meg. Reméljük, hogy Orzabal és Smith, akik a „The Tipping Point” minden dalán sikeresen bizonyítják, hogy nem fogytak ki a kiváló dalszerzői ötletekből, miközben énekben úgy szólnak, mintha még mindig fiatal fiúk lennének, még sokáig örvendeztetnek majd minket új zenével.
Szerző: Peter „Dr. Progrock” Podbrežnik
Számlista:
1. No Small Thing
2. The Tipping Point
3. Long, Long, Long Time
4. Break The Man
5. My Demons
6. Rivers Of Mercy
7. Please Be Happy
8. Master Plan
9. End Of Night
10. Stay
Felállás:
Roland Orzabal – lead vokál az 1., 2., 5., 6., 8., 9., 11. és 12. számon, gitár, billentyűk, programozás, keverés (az 5. és 9. szám)
Curt Smith – lead vokál a 2., 3., 4., 7., 10. és 13. számon, kísérő vokál az 1., 5. és 11. számon, basszusgitár, billentyűk, keverés (az 5. és 9. szám)
Közreműködő zenészek:
Charlton Pettus – gitár, billentyűk, programozás, keverés (az 1., 3., 4., 6-8., 10. és 11. szám)
Sacha Skarbek – zongora a 7. számon, vokálok producere (3. szám)
Florian Reutter – programozás, vokálok producere (3. szám)
Doug Petty – harmonika (1. szám), Hammond-orgona (1. szám), zongora (6. szám), vonósaranzsmanok (7. szám)
Carina Round – kísérő vokál (1., 3., 5. és 6. szám)
Aaron Sterling – dob (1., 4. és 6. szám)
Jamie Wollam – dob (1. szám)
Max von Ameln – gitár (5. szám)
Jason Joseph – vokális hangszerelés, kórusének (6. szám)
Charles Jones – kórusének (6. szám)
Jessi Collins – kórusének (6. szám)
Lauren Evans – kórusének (6. szám)
