Kiadó: earMUSIC
Megjelenés dátuma: 2022. március 4.
Produkció: Marillion
Az album hossza: 54.19 perc
Műfaj: Progressive Rock / Art Rock
Értékelés: 10/10
Az „An Hour Before Its’ Dark” az angol progrock-legenda Marillion régóta várt, huszadik stúdióalbuma. Az együttes 2022-ben ünnepli első kislemeze, a „Market Square Heroes” megjelenésének negyvenedik évfordulóját. A Marillion több mint harminc éve változatlan felállásban zenél, és mivel következetesen megtagadja, hogy a zenéjét népszerű, de gyorsan múló trendekkel „megfertőzze”, a kortárs zeneipartól pedig szinte alig kap megfelelő elismerést, számos örökzöld alkotása ellenére a rajongók körében csak „Anglia legféltettebb zenei titkaként” emlegetik.
Még mielőtt az új lemez hangzásáról szólnánk, el kell mondani: a Marillionnak az „An Hour Before It’s Dark”-kal teljesen váratlanul óriási kereskedelmi áttörés sikerült, olyan, amilyenben azóta nem volt részük, hogy több mint három évtizede elváltak egykori énekesüktől, Fishtől. Az „An Hour Before It’s Dark” ugyanis egészen váratlanul a német, holland, svájci és skandináv listákon érte el eddigi legjobb helyezésüket, odahaza, a brit listákon pedig csak a felejthetetlen főmű, a „Misplaced Childhood” (1985) szerepelt jobban, amely továbbra is az egyetlen albumuk, ami a brit listák legtetejére jutott. Legutóbb a „Clutching At Straws” (1987) hozott ekkora hazai sikert.
Már a 2016-os „Fuck Everyone And Run (F.E.A.R.)” is meglepően magas európai listahelyezéseket hozott, az új album szereplése azonban – a „With Friends From Orchestra” (2019) című zenekari projekt meglehetősen langyos kereskedelmi fogadtatása után – minden várakozást felülmúlt. Az átlagos progrock-rajongó persze rögtön azt kérdezi majd, nem „adta-e el magát” zeneileg a Marillion öreg napjaira egy ilyen kiugró kereskedelmi siker kedvéért. Szerencsére nem. A Marillion az „An Hour Before It’s Dark”-on is, amely felépítésében és hangulatában jócskán más teljesítmény, mint az elődje, a progrock nagyhatalma marad.
Az „An Hour Before It’s Dark” érezhetően dallamosabb és „könnyebben megközelíthető” lemez, mint a helyenként igen összetett és sötét „F.E.A.R.”, de mindaz, ami a Marilliont a Steve ’H’ Hogarth-tal közös korszakban jellemzi, a rajongók megkönnyebbülésére itt van: H összetéveszthetetlen, mélyen érzelmes énekstílusa, Rothery kifinomult gitárvonalai, Kelly dinamikus billentyűs hangszerelései, Trewavas bonyolult basszusmenetei és Mosley látványos dobátvezetései, amelyek nélkül elképzelhetetlen a hangzásuk.
Mind a négy epikus, központi kompozíció – vagyis a „Be Hard On Yourself”, a „Reprogram the Gene”, a „Sierra Leone” és a „Care” – több rövidebb szakaszra oszlik, ami közvetve tömörebbé és könnyebben befogadhatóvá teszi az új szerzeményeket. Az „An Hour Before It’s Dark” hangulata is oldottabb és „világosabb” a megszokottnál, ami egyes daloknál főként a számos vendég kórustag soulalapú vokális harmóniáinak köszönhető. A Marillion megint kísérletezett valami újjal, és ez bőségesen kifizetődött: az eredmény egy olyan album, amelyet az elejétől a végéig élvezet hallgatni.
Az „An Hour Before It’s Dark” nem kíván sok hallgatást, mire végleg „beleég a fülbe”, ahogy az az utóbbi húsz év néhány lemezénél megszokott volt, amelyek nagyságát csak többszöri meghallgatás után lehetett igazán felfedezni. A szövegek, a hosszú hagyományokhoz híven, többnyire társadalomkritikusak, és számos égető, mai témát érintenek, például a covidválságot, az emberi halandóságot, az orvostudomány kiszámíthatatlan fejlődését és az éghajlati válságot.
A nyitó szvit, a „Be Hard On Yourself”, amely az emberi faj passzivitását szúrja ki a jelenlegi, mindent átható klímakatasztrófával szemben, három részre oszlik. Az epikus, szinte pompázatos nyitány olyan, mintha a végtelen csaták után hosszú idő elteltével hazatérnének az elveszettnek hitt hősök. Ezután jön a H-korszakra jellemző klasszikus Marillion-dráma, amikor a szívszaggató gitárfutamok, az összetett szintetizátortextúrák és a bravúros énekteljesítmény nyomán leírhatatlan melankólia telepszik a dalra. A hangszerelések többsége szokatlanul dallamos megközelítéssel épül fel, a refrén pedig az elmúlt két évtized Marillion-albumainak egyik legjobbja.
A „Reprogram the Gene” szövege a növekvő digitalizálást, illetve robotizálást, a génmanipulációt és az ezekkel járó modern ember elembertelenedését bírálja. Három részből áll, amelyek közül drámaiságával az „Invincible” emelkedik ki. Az „Only a Kiss” egy percnél rövidebb felvezetés a „Murder Machines” című dalhoz. Ez utóbbi fülbemászó refrénjével és nosztalgikus hangulatával mindazokat lenyűgözi majd, akik az egyenesebb rockszámokra esküsznek, hiszen elég sok rokon vonást mutat a „Sounds That Can’t Be Made” (2012) klasszikusával, a „Power”-rel. „The Crow and the Nightingale”, amelyben pazar zenekari hangszerelés és vendég énekkar szólal meg, állítólag Leonard Cohennek állít emléket, bár az elhunyt kanadai zenész életművével kevés stilisztikai rokonságot mutat, hiszen nem folkrock sanzonról, hanem melodramatikus progrock-csemegéről van szó.
A „Sierra Leone”, amely a nyugati (neo)kolonializmust és a természeti kincsekben gazdag afrikai országok kizsákmányolását bírálja csípősen, nem kevesebb mint öt, egymással összefüggő részből áll. Bár Mark Kelly az „An Hour Before It’s Dark” megjelenése előtt panaszkodott, hogy ez az album számára személyesen legrosszabb dala, valójában az egyik legjobb. A „More Than Treasure” szakasz, amely az öt rész egyikét adja, a Marillion történetének egyik legjobb refrénjét is tartalmazza, Rothery gitárszólója pedig külön történet. Kelly zúgolódása a „Sierra Leone” miatt bizonyos fokig érthető, mert billentyűsként nem sok dolga volt benne, de az egész végül mégis kiválóan sikerült.
Az „An Hour Before It’s Dark” a „Care”-rel zárul, amely négy részből áll, és szintén az album csúcspontjai közé sorolható. A nyitó rész funkos ritmusaival és elektronikus mintáival kicsit az „Anaraknophobia” (2001) bizonyos dalait idézi, a folytatás pedig számos ritmusváltással és melodramatikus hangszereléssel szolgál, amelyek a „Marbles” (2004) klasszikusát, a „Neverland”-et juttatják eszünkbe. A záró rész, az „Angels on Earth” a Marillion eddigi történetének egyik legszebb stúdiólezárásáról gondoskodik.
A Marillion az „An Hour Before It’s Dark”-kal, amely hosszú idő után váratlan kereskedelmi sikert is hozott nekik, olyat, amilyenben az 1980-as évek vége óta nem volt részük, új remekművet alkotott. Ez az információ csak kevés rajongót fog meglepni, akik ismerik „Anglia legféltettebb zenei titkát”. Viszonylag könnyen befogadható jellege miatt az új album azoknak is megfelel, akiknek egyébként gondot okozna a hosszabb, összetettebb művek hallgatása. Az előd, az „F.E.A.R.” sötétsége és fatalizmusa után az „An Hour Before It’s Dark” oldott, világosabb hangulata szinte balzsam a léleknek. Egyúttal a Marillion hosszú idő után bebizonyította, hogy az évek során nem veszítette el az érzékét az egészen dallamos, gyorsan befogadható dalokhoz, anélkül, hogy ezzel túlzottan feláldozta volna zenei megközelítésének hagyományosan összetett természetét. Legalábbis az aktívan működő zenekarok közül továbbra is ők a modern progresszív rock vezető intézménye.
Szerző: Peter „Dr. ProgRock” Podbrežnik
Számlista:
1. Be Hard on Yourself (9:28) :
– i. The Tear in the Big Picture
– ii. Lust for Luxury
– iii. You Can Learn
2. Reprogram the Gene (7:02) :
– i. Invincible
– ii. Trouble-Free Life
– iii. A Cure for Us?
3. Only a Kiss (0:39)
4. Murder Machines (4:21)
5. The Crow and the Nightingale (6:35)
6. Sierra Leone (10:54) :
– i. Chance in a Million
– ii. The White Sand
– iii. The Diamond
– iv. The Blue Warm Air
– v. More Than a Treasure
7. Care (15:20) :
– i. Maintenance Drugs
– ii. An Hour Before It’s Dark
– iii. Every Cell
– iv. Angels on Earth
Felállás:
Steve Hogarth – ének, vokál, billentyűs hangszerek, ütőhangszerek
Steve Rothery – szóló- és ritmusgitár
Mark Kelly – billentyűs hangszerek
Pete Trewavas – basszusgitár, vokál
Ian Mosley – dob
