Helyszín: Celjski dom / Celje / Szlovénia
A koncert dátuma: 2008. 02. 22.
Látogatók száma: 900
Jegyár: 15,00€ / 18,00€
A szombat estét, február 23-át már negyedszer egymás után a kaliforniai Mad Caddies tette emlékezetessé. A banda ska, punk, rock, reggae, szörf, country és swing keverékével szórakoztatja a tömegeket világszerte 1995 óta. Akkor fedezte fel ugyanis a zenei tehetségét hat santa barbarai szörfös, három évvel később, 1998-ban pedig a Honest Don`s gondozásában megjelent az első albumuk, a „Quality softcore”, amely nemrég ünnepelte a tízéves évfordulóját. Később a FatWreck Chords vette szárnyai alá őket, a kiadót a legendás Fat Mike (NOFX) vezeti.
A koncertet eredetileg a ljubljanai Cvetličarna Mediapark rendezte volna, de egy héttel az esemény előtt át kellett tenni Celjébe, pontosabban a Celjski domba, mert a Cvetličarna Mediapark ragaszkodott hozzá, hogy kiskorúak még szülő vagy gondviselő kíséretében sem léphetnek be. Esztelen döntés, hiszen emiatt a szelekció miatt sokan nem tudtak eljönni. Diszkrimináció!
Valamivel nyolc óra után a Primorska vidékéről érkezett melodikus punkrockerek, a Summerville léptek színpadra. Sajnos munkahelyi kötelezettségeim miatt lekéstem őket, de azok visszajelzései alapján, akik látták a bandát, a srácok több mint kiválóan megcsinálták a dolgukat, és alig negyven perc után a már egész jól bemelegített közönséget átadták Wil Ridge-nek, a kaliforniai alternatív country-rock új reménységének. Wil Ridge a kísérőzenekarával együtt a Mad Caddies-t kíséri európai turnéjukon, ráadásul ez Ridge első turnéja is. Celjében negyed tízkor lépett színpadra. Negyvenöt perc alatt eljátszotta az összes fontosabb dalát a 2005-ben megjelent debütáló albumáról, a „Painful”-ról: Rooftops, Karina, Devil`s Toenail, My Smile és a többi. Energiától duzzadó fellépésével és képekben, érzelmekben gazdag szövegeivel előkészítette a terepet az est sztárjainak, a Mad Caddies-nek.
Kialudtak a fények, füst lepte el a színpadot, és tíz óra után húsz perccel, amikor a Caddies megszólaltatta az első riffeket, a színpad előtt tomboló tinilányok és tinifiúk tömege szó szerint megvadult. Ha a biztonságiak nem kapnak a korlátnál további erősítést a roadie-któl és a stáb többi tagjától, a korlát összedől, maga alá temetve az újságírókat és a fotósokat, akik a színpad előtt küzdöttek a legjobb felvételért. Mint mindig, az ilyen koncerteken is csak az első három számnál fotózhatsz. Ha pedig profi „gép” helyett egy sima „zsebgép” van a kezedben, csak remélni tudod, hogy lesz egy-két jó kép.
A srácok a legutóbbi lemezről, a „Keep it Going”-ról (2007) indítottak a Reflections című számmal. A közönség teljesen elszabadult, előbújt minden állati ösztön, ami addig a felszín alatt lapult. A Road Rush, a Tired Bones és a Hound Bound mind napvilágra csalta ezeket, a srácok számról számra nyomták, felesleges beszéd nélkül. A tombolás egy pillanatra sem lankadt, csak a hőség lett másodpercről másodpercre nagyobb. Az est csúcspontja az volt, amikor a Caddies elővette a Silence-et és a Monkeys-t, bár az utóbbi alatt Chuck mikrofonja kicsit megbicsaklott, és pár másodpercig nem lehetett hallani az éneklését, Chuck arckifejezése pedig mindent elmondott.
Nagyjából egy óra után a srácok még mindig teljes gázzal nyomták, a tömeg pedig ugyanúgy ugrált, mint az első számnál, csak éppen az ital mellett már az izzadság is folyt, mert a teremben elviselhetetlen volt a hőség. A közönség a srácoknak még egy kis szünetet sem engedett, közösen hívták vissza őket. We want more!
A srácok visszatértek a színpadra, és egy árnyalatnyival nyugodtabb folytatás következett, főleg az utolsó lemezről játszott számokkal, például a The Dirge-gyel és a Backyarddal. Végre én is megkaptam a magamét, amikor felcsendültek a Macho Nachos riffjei. Utána a közönség egy emberként énekelte: „Drinking for eleven, that’s just what I do, When I’m not with you, My heart goes to bed …” Körülöttem a párocskák összeölelkeztek, és ritmusra táncolni kezdtek. Ez volt az este egyik legszebb pillanata. A Caddies a celjei estét a Preppie Girl című számmal zárta.
Amikor a Caddies másfél óra után elköszönt, a terem pillanatok alatt kiürült, és sokan lemaradtak a koncert utáni édes percekről, amikor Keith Douglas autogramokat osztogatott, és fotózkodott a rajongókkal, pontosabban a rajongónőkkel, mert döntő többségben ők voltak. A buli aztán a helyi Metropolban folytatódott, ahová a koncert után a banda is átjött.
A Cvetličarnával kezdetben felmerült bonyodalmak ellenére, amikor az egész koncert kérdésessé vált, minden jól végződött. Kiváló szervezés, türelmes biztonságiak, csak a hangosítás volt kicsit gyengébb. Az is igaz viszont, hogy a terem sem alkalmas ilyen koncertekre. A Mad Caddies nem hagyta hidegen a közönséget!
szöveg és fotók: Lea Lesar
Képgaléria
