Szerző: Sandi Sadar Šoba
Előadó: Alterra
Kiadó: Buba
Megjelenés: 2008
Játékidő: 43:37
Értékelés: 3/5
Bevallom – én az a fajta ember vagyok, aki utólag és poszthumusz szerelmesedett bele abba a művészi ihletvonalba, amelynek köszönhetően Miladojka Youneed teljes joggal a szlovén zenei evolúció leghangosabb, legprovokatívabb és egyben egyik legpopoidabb avantgárd láncszeme. Az eredeti szellemi építőkövek szétszóródása után vákuum keletkezett a szlovén zenének ebben a középre törekvő áramlatában, a rést pedig az Alterra is betölti, amely – legalábbis ami az értéktöbblettel bíró saját zene alkotását, valamint a televíziós és színházi kifejezésmód művészetének audiovizuális médiacsatornáihoz való kötődést illeti – a nyolcvanas és kilencvenes évek nagy pillanatainak egyenes ági örököse. Az Alterra tagjai ugyanis a már említett Miladojkában, a Lolitában, valamint olyan zenekarokban edződtek, amelyek a mi amúgy kicsi, kisszámú, de átkozottul kreatív nemzetünk HC-színterének alapkövei. Az eredeti formációk progresszív szemléletét szem előtt tartva ültem le meghallgatni a Synopticon című lemezt, amely egy újabb darabka a globálisan elterjedt hipnoticizmus, vagyis a globálé, a pop és a médiaegység mononukleáris rendszere fogalmainak megértését szolgáló mozaikban. A kreativitás pluralizmusa vagy elszegényedése? A Synopticon a maga víziójával áll elő, amely egy tucatnyi önálló vázlatot, történetet és vignettát kínál a hallgatóságnak egy olyan lemez formájában, amely többre szolgál, mint gondtalan csípőringatásra és irányított táncra.
https://www.youtube.com/watch?v=A3hxwrzJ5Ng
Az Alterra a médiaegyenszürkeséggel akar leszámolni, a The Icon szatellitszerűen belőtt felvezetése után, amely a kozmikus súlytalanság regisztereit nyitja meg a meglehetősen sötét, de legalábbis erősen elsötétített pop bináris kódjával. Hasonló receptek korábban is léteztek, bevallom, de az Alterra a Schizophonik körvonalaira és a Liberta Bloóra való asszociációk ellenére is bőven hagy helyet a saját elbeszélésmódjának. Az erős vonalat masszív basszushang jelöli ki, amelyet a Miladojka egykori tagja, Igor Ožbolt fog kordában, a ritmikus staccato alatt, amelyet Mirsad Šabič játékos dobjai egészítenek ki, a egészbe pedig belefonódnak a klaviatúrák és a samplerek masszívumai is, Vanja Novak érzékenységével megzabolázva, a szavakkal pedig ezúttal Miroslav Lovrič elve szerint Dare Tome játszik. Első pillantásra nagyon bejövő kompozíció, ám a Liquid Reality vízszerű szerkezetű, áramló szerzeményének is köszönhetően hallásra meglehetősen szűkre szabott, sugallatában ugyan kritikus, de ismétlődő. A The Existence kicsit levesz a terhekből, és némi funkoid jazz-játékosságot áraszt a tüdőbe, ám a dal tüdeje, amely ezúttal kissé álmodozóbb módon oldja a feszültséget, nem kap elég levegőt ahhoz, hogy teljesen elmenekülhessen a múlt meglehetősen hangos diktátumának már hallott mintái elől. Az Alterra egyébként jól összeforrt egész, ahol a kritika és az elbeszélői parancsolgatás játéka egyszerre zajlik a táncos lazasággal és a minőségi módon komponált pop súlytalanságával, de nincs meg minden ütőkártyájuk ahhoz, hogy legalábbis én már első hallásra teljesen higgyek nekik.
https://www.youtube.com/watch?v=f2OYLqeOy9o
A kedvenceket ezen a lemezen nagyon fokozatosan találod meg. A kinyilatkoztatás része lehet az orwelli kis szerzemény, az 1984 is, ahol az Alterra egy receptszerű rövidítést alkalmaz, amellyel a sokkhatás először éri el teljes mértékben a kívánt eredményt. A médiába integrált, esztelen egyének posztmodern társadalma az ötletek elszegényedett bozótjában és az haldokló önálló identitások lelketlen nyelvi óceánjaiban olvad el a szemed előtt és a füled között, meglehetősen laibachos módon, amely ugyanakkor átkozottul édes és táncra hívó. Konsumdiktatur ugyanazt a megkezdett szuszpenzt folytatja a „még többet!” örök vágyának funkoid szövedékével, a minden étvágy kielégítését követelő libertárius diktátum pedig fasisztoid, és megfosztja a szabadságot, szűkíti a teret. A Szép új világ újabb filmzenét kapott, az Alterra pedig megérdemli az elismerést, mert képes ingerelni az elaltatott agy legalább azt a részét, amelyet eddig az őszinte élvezetvágy kielégítésére osztottak ki, csak éppen az élvezetet ezúttal egy pokoli adag globalizációellenesség és lázadási vágy fűszerezi. A Reinvent csak a nevében forradalmi, az újra feltalált langyos víz pedig hangzásában is az, de semmiképp sem unalmas vagy ósdi módon. Csak egy kicsivel több saját vér hiányzik, tenném hozzá. Az ismétlődés ciklusai ezúttal mikrocentrikusak is, mert az Alterra már saját univerzumának határain belül is elkezd a maga módján ismételni önmagát. A Brand New Guru érzékelhetővé válik a Media Mind Design melotronos jazz ritmusában, az élettempó, az étkezés, a konzumpció és az ultragyors orgazmusok angolszász magasztalása pedig mcdonaldsos módon a hangzásban is immanenssé válik, amelyet a mi viszonyaink között színvonalon felüli produkció tesz kiemelkedővé. Ennek ellenére egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy van-e az egészben elég eredeti, hogy el lehessen hinni a teljes konstrukciót anélkül, hogy a múlt acélos diktátumára gondolnánk, így a töltelékek – a larpurlatista Blue Mountain vagy a Doppelgänger – csupán figyelemelterelők, zavarok, szükségtelen zaj, amelyből a művészek önkénye folytán mégis kijut neked. Az Oku no Hosomichi balladai felhangjai így csupán a szépség utolsó ballasztjává válnak a füled végein, a címadó Synopticon pedig a nyelvekkel és jelentésekkel való édes játék trombitái után kisülést hoz. A temetési induló statikája és a diktátoroktól való búcsú sötét körvonalai, a modern kori intellektus médiainjekciói felvetik a kérdést, hogy ezekbe a béklyókba verve, a lélegzéshez és fejlődéshez nélkülözhetetlen tér nélkül vajon lehetséges-e még forradalom és evolúció az egyén számára. A zseniális zárlat ezúttal az az értéktöbblet-hordozó, amelyet a lemezen csak darabokban tudtam érezni.
https://www.youtube.com/watch?v=cdlBwsOYibw
A Synopticon sűrített lemez, amely összességében nemcsak táncra és szórakozásra szolgál, hanem – és itt elsősorban erre gondolok – elmélkedésre, hallgatásra és olyan tartalmak rögzítésére, amelyek nélkül a globális tengerben úszni minden lehet, csak felszabadító nem. Wagner a múltban a Gesamtkunstwerk koncepcióját egészként valósította meg, ezúttal viszont a hallgatóság a hang és a kép konglomerátumában olvad fel. A médiadiktátum egyértelmű, és ebben a sűrített formában átkozottul szorongató, az Alterrának pedig sikerült az új társadalmi rend, a butává tett és leigázott egyének szép új világa elleni kritikáját egy nagyon hallgatható dalcsokorba csomagolnia, amelyből minden igyekezet ellenére mégis hiányzik valami. Hiányzik pár gramm eredetiség, és talán pár gramm több élesség. A Synopticon mindenesetre gyönyörű, zárt egész, de a Gesamtkunstwerk ezúttal kissé klausztrofóbiásan szűk, hipnotikus ismétlődése ellenére pedig talán kicsit langyos és átjárható ahhoz, hogy a végtermék kifejthesse a kívánt hatást. Mindezek ellenére tudni kell, hogy az Alterra olyan zenekar, amely a hallócsatornák mellett a megértés vizuális útjait is birtokba veszi, ezeket viszont ezúttal teljesen elhanyagolták, éppen ezért az egészet nem lehet pusztán egyetlen termék vagy egyetlen dal alapján megítélni. A Synopticon ugyanis olyan ötlet, amely mindenképp megérdemli a továbbfejlesztést és a folytatást, a folytatásokkal pedig a múlt béklyóinak lerázása is lehetségessé válik. Az ugyanis túlharsogta a jelen progresszív hangjait …
Felállás
Vanja Novak – klaviatúrák, samplerek
Dare Tome – ének
Igor Ožbolt – basszusgitár
Mirsad Šabič – dob
Produkció
Alterra
Számlista
1. The Icon
2. Liquid Reality
3. The Existence
4. 1984
5. Konsumdiktatur
6. Reinvent
7. Brand New Guru
8. Media Mind Design
9. Blue Mountain
10. Doppelgaenger
11. Oku no Hosomichi
12. Synopticon
