Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Premiata Forneria Marconi (PFM)
Kiadó: Numero Uno
Megjelenés: 1972
Játékidő: 34:25
Értékelés: 4.5/5
Az olaszok három remek dolgot „ajándékoztak” a világnak, amelyek nélkül a valóság bizonyára jóval szegényesebb lenne: a reneszánsz művészetet, az olasz konyhát és az olasz progresszív rockot. Az olasz progresszív rockmozgalom legismertebb és leghíresebb, ha éppenséggel nem a legjobb zenekara a hetvenes évek elején a milánói Premiata Forneria Marconi (PFM) volt, ami magyarra fordítva annyit tesz: „Díjnyertes Marconi pékség”. Ráadásul ők voltak az egyetlen ilyen olasz banda, amelynek rövid időre sikerült szép sikert aratnia az Atlanti-óceán túlpartján is.
A Quelli név alatt futó pszichedelikus kezdetek után Franco Mussida gitáros/énekes, Franz Di Cioccio dobos/énekes, Giorgio Pazza basszusgitáros/énekes, Flavio Premoli billentyűs és Mauro Pagani hegedűs/fuvolista megalapította a PFM-et, és az olasz rock története soha többé nem volt ugyanaz: az evolúciója hirtelen felgyorsult. A PFM zenei nyelvébe rockot, klasszikus zenét, olykor folkot és jazzt kevert, miközben gazdag és rendkívül sajátos mediterrán zenei hagyományból építkezett, ami az egyes szimfonikus rock témákba bőséges adag melegséget, melankóliát és szenvedélyt vitt.
Az első, remek albumuk, a „Storia Di Un Minuto” legtöbb szerzeménye őszies, ambientes árnyalatokat visel, így igazán helyénvaló, hogy a rövid pásztori nyitány, az „Introduzione” után rögtön megérkezik az epikus csemege, az „Impressioni Di Settembre”, amelyben először hallhatjuk a PFM kivételes érzékét a fennkölt melodrámához és a pompás hangzásvilágok megteremtéséhez, a billentyűs és a gitáros futamok szinkronban egymásba fonódó játékával. A billentyűs textúrák többnyire mellotronra épülnek, és jól hallható a King Crimson nem elhanyagolható hatása. Az egyes fuvola- és vonósbetétek kiválóan kitöltik a hangzáskollázst, miközben a pásztori gitár finoman fokozza a drámai hangulatot. Az énekesek – főleg Di Cioccio és Premoli, bár minden tag sikeresen felváltva vette át az énekes szerepet – karrierjüknek ebben a szakaszában még távol álltak a látványosságtól, de elég szenvedélyesek és szolidak voltak ahhoz, hogy ma is meggyőzzék azokat a hallgatókat, akik gyengén beszélnek olaszul.
Ezt követi az ütősen megírt „E’Festa”, az egyik legismertebb és legkedveltebb daluk, amelyet hard rockos riff, számos összetett ritmusváltás és fergeteges hangulat jellemez, briliáns fuvolaimprovizációkkal megspékelve. A teljes PFM-pálya egyik legjobb pillanatát jazzes ritmusszekció kíséri, amelyben az összetett basszusmenetek törnek előre, miközben a melankolikus, folkos hangszerelések újra meg újra elbűvölő, pásztori atmoszférát árasztanak, ami valóban egy egész éjszakán át tartó, zajos mulatságra emlékeztet – az átlagos olasz hedonista lélekre jellemző módon.
A „Dove…Quando…” mindkét része is az olasz szimfonikus prog legjobb pillanatai közé tartozik. Az első rész többnyire pásztori hangulatú, finom akusztikusgitár-szólamokkal és csendes énekkel, amelyek mediterrán, melankolikus árnyalatú csendéletet teremtenek, míg a második, ritmikailag összetettebb rész hatalmas, klasszicista zongoraszólamaival és temperamentumos átmeneteivel jelentős ambientes fordulatot jelent a szimfonikus vizekre. A „La Carozza Di Hans” újabb PFM-klasszikus számos melodramatikus pillanattal és feszült, ambientes fokozásokkal, amelyekben fontos szerepet kapnak a mellotronfüggönyök és a pásztori akusztikusgitár-közjátékok. A záró remekmű, a „Grazie Davvero” az eklekticizmus újabb tárháza, számos pompás hangszereléssel és erőteljes műfajok közti ugrásokkal, amelyek közepette nem hiányoznak a szenvedélyes improvizációk, a fennkölt szimfonikus fordulatok és a gazdag vokális harmóniák sem, amelyek a klasszikus PFM hangzásának kulcselemei.
A PFM debütáló gyöngyszeme, a „Storia Di Un Minuto” az olasz progrockszíntér egyik alapköve, amely ma sem szól kevésbé lenyűgözően, mint évtizedekkel ezelőtt, amikor ez a műfaj még fiatal volt. A PFM – ahogy akkoriban a Le Orme, a Banco Del Mutuo Soccorso és hasonló előadók is – már pályája legelején bebizonyította, hogy minőségben teljesen egyenrangúan összevethető az ismertebb brit progrock-bandákkal. A „Storia Di Un Minuto” – a progresszív rock egyik legjobb debütálása – minőségéről talán még azt mondja el a legtöbbet, hogy az album megjelenésekor az olasz zenei listák élére került, ami addig egyetlen olasz rockzenekarnak sem sikerült.
Felállás
Franco Mussida – gitár, ének
Flavio Premoli – billentyűs hangszerek, vezetőének
Giorgio Pazza – basszusgitár, ének
Franz Di Cioccio – dobok, moog szintetizátor, vezetőének
Mauro Pagani – fuvola, hegedű
Produkció
Premiata Forneria Marconi
Számlista
1. Introduzione
2. Impressioni Di Settembre
3. È Festa
4. Dove… Quando… Parte 1
5. Dove… Quando… Parte 2
6. La Carrozza Di Hans
7. Grazie Davvero
