Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Hawkwind
Kiadó: RCA Records
Megjelenés: 1981. 10. 18.
Játékidő: 42:09
Értékelés: 3.5/5
A Hawkwind, a pszichedelikus space rock hősei a nyolcvanas évek elején is hűek maradtak hangzásbeli gyökereikhez, és a legtöbb brit progrockos kortársukkal ellentétben az új évtized beköszöntével nem estek át semmiféle radikális stílusváltáson. A szenvedélyes rajongók, akik valaha a „nép bandája” címkét ragasztották rájuk, ezt nagyon is díjazták. Persze ők sem voltak immunisak néhány kisebb hangzásbeli változásra: az 1981-es „Sonic Attack” az egyik legkeményebb lemezük volt egyáltalán, és a korabeli NWOBHM-szcéna enyhe hatását sem lehetett nem észrevenni. Mégis többnyire megmaradtak az elektronikus függönyök és a pszichedelikus-avantgárd ritmusok mellett, amivel „réges-régen” kivívták a brit underground-kísérleti zenei élet leghírhedtebb bandája címet.
A meglepően jó előző album, a „Levitation” (1980) után, amelyet sok rajongó és szakértő az utolsó klasszikus stúdiómunkájuknak tart, egyértelmű volt, hogy a legendás dobos, Ginger Baker nem marad sokáig a Hawkwind űrhajóján: hamarosan még rövidebb epizód következett az újjáélesztett Atomic Roosterrel. A Hawkwind a kifulladni nem tudó gitáros, énekes és dalszerző, Dave Brock vezetésével így megint új dobos után nézett, és meg is találta egy régi ismerős, az egykori Hawklords-dobos, Martin Griffin személyében. Az új billentyűssel viszont, Keith Hale távozása után, egészen más volt a helyzet. Brock és a basszusgitáros, olykor billentyűs Harvey Bainbridge úgy döntött, hogy ezúttal maguk játsszák fel az összes szintetizátort, és ők gondoskodnak az elektronikus szekvenciákról is. A küldetést végül egész jól teljesítették, ezért a „Sonic Attack” egészében véve nagyon szolid album, bár egyúttal messze nem a Hawkwind legjobb teljesítménye.
A fő gitárszólókat az eredeti gitáros, Huw Lloyd-Langton szállította, aki a „Levitation” felvételein tért vissza a régi cimborákhoz (és velük maradt a nyolcvanas évek végéig). A legnagyobb erősítést azonban a régi munkatárs és támogató, a kultikus sci-fi író, Michael Moorcock visszatérése jelentette, aki a múltban a Hawkwind néhány legizgalmasabb szövegének és koncepciójának megalkotója volt. Az írólegenda Moorcock, aki addigra a Blue Öyster Cult-tal is együtt dolgozott, és őket teljesen elvarázsolta a Fekete Kard krónikáival és a „Veteran of the Psychic Wars” című dallal, mesélőként tűnik fel a disztopikus társadalmat kigúnyoló „Coded Languages” című szatírában. Emellett szöveget írt a kakofón-pszichedelikus kísérlethez, a „Psychosonia”-hoz, a huncut „Lost Chances”-hez és a címadó dalhoz is, amely más verzióban már a klasszikus koncertalbumon, a „Space Ritual”-on (1973) megjelent.
Az apokaliptikus-avantgárd záró dal, a „Sonic Attack”, amelyben bőven akad elektronikus szekvencia és paranoid narráció, egyben a nyitószám is, és Moorcock szövegével egy olyan disztopikus társadalom koncepcióját közvetíti, amelyet a rendőrállam mindennap agresszív hangos „megerőszakolásnak” tesz ki. A „Rocky Paths”-on a Hawkwind az elektronikus háttér fölé hirtelen eleven hard rockos futamokat húz, és az album egyik legtemperamentumosabb pillanatát hozza. Az éteri instrumentális „Virgin Of The World”-ben különösen Bainbridge és Lloyd-Langton villog, akik elektronikus szekvenciákkal és finom gitárvonalakkal melankolikus, feszült atmoszférát teremtenek. A „Virgin Of The World” 1982-ben átdolgozott formában, „Experiment With Destiny” címmel bukkant fel a következő albumon, a „Church of Hawkwind”-on.
Brock „sztárpillanatát” az album egyetlen kislemeze, az „Angels of Death” hozza, amelyben a Hawkwind űrhajó kapitánya metálos gitárfutamokkal és átélt énekteljesítménnyel mutatkozik be. Ez a kislemez persze szinte semmilyen kereskedelmi visszhangot nem kapott, pedig a „Sonic Attack” legismertebb dala. Az egyik kicsit „metalosabb” pillanat a szórakoztató „Living On a Knife Edge” is, ahol az elektronikus háttér közepette dühös gitárfutamok és markáns vokális harmóniák sem hiányoznak. Hasonló, csak kaotikusabb stílusú a „Disintegration” és a szokatlanul ütős, sötét „Streets of Fear”, amely biztosan tetszett volna a volt tagnak, Lemmynek is. A „Sonic Attack” újrakiadott CD-változatán ott van a „Transdimensional Man” című bónuszdal is (eredetileg az „Angels of Death” kislemez B-oldalán jelent meg), amely klasszikus stílusban készült, és egészében nagyon szolidra sikerült.
A „Sonic Attack” minőségét tekintve nagyjából a Hawkwind-albumok „aranyközépútján” helyezkedik el, vagyis manapság leginkább a zenekar hosszú ideje hű rajongói becsülik igazán. A Hawkwind, amely a hívek megkönnyebbülésére soha nem „adta el magát”, és a nyolcvanas években is hű maradt önmagához, vagyis „űrbéli különc az örök kozmikus úton”, addigra már elérte művészi csúcsát, de még mindig tudott kellemesen meglepni néhány rendkívül színvonalas, érdekes és újító kompozícióval, főleg a dalszerző-hangszeres páros, Brock és Bainbridge jóvoltából.
Felállás
Dave Brock – elektromos gitár, billentyűs hangszerek, ének
Huw Lloyd-Langton – elektromos gitár, vokál
Harvey Bainbridge – basszusgitár, billentyűs hangszerek, vokál
Martin Griffin – dob
Michael Moorcock – szövegek, ének a „Coded Languages”-en
Produkció
Hawkwind és Ashley Howe
Számlista
1. Sonic Attack (4:47)
2. Rocky Paths (4:00)
3. Psychosonia (2:32
4. Virgin of the World (4:32)
5. Angels of Death (5:42)
6. Living on a Knife Edge (4:48)
7. Coded Languages (4:50)
8. Disintegration (1:05)
9. Streets of Fear (4:09)
10. Lost Chances (5:44)
