Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Jethro Tull
Kiadó: EMI Records
Megjelenés: 1977
Értékelés: 5/5
Ian Anderson, a Jethro Tull megkérdőjelezhetetlen vezére és megtestesítője, született skót természetimádóként mindig is szívesen élt szoros kapcsolatban a természettel és az állatokkal (a kiterjedt farmok, halastavak és üvegházak mellett jelenleg többféle macskafélét is tart), ezért az album megjelenése előtt visszavonult a vidékre, az erdőszél ölelésébe, ahol bőséges ihletet kapott ehhez a kiváló lemezhez. Az album tetőtől talpig átjárja a hamisítatlan kelta folklór, de rendkívül könnyed és csibészes módon, ráadásul ezúttal a változatosság kedvéért szinte teljesen mentes Ian cinizmusától és társadalomkritikájától (a polgári életmódot ért rejtett gúnyolódást leszámítva). Ez a folklórszellem egyébként a kezdetektől végigkísérte a zenekart, így csak idő kérdése volt, mikor kap nagyobb és szaftosabb hangsúlyt a folk rockos oldaluk. Miután már az előző lemezeken fokozatosan ebbe az irányba építették a hangzásukat, a „Songs From The Wood”-on, amely addigi legfolk rockosabb albumuk volt, kiválóan sikerült egyesíteniük a folk rockos akusztikus dallamokat a keményebb, hard rockosan felvillanyozott részekkel, amelyekből az album akusztikus jellege ellenére sem hiányzik. Ian, akit régóta modern trubadúrként, őrült sípossként és Robin Hoodként (mindez egy személyben) tartanak számon, vidám erdei cimboráival megalkotta a progresszív folk rock álomszerű keverékét, erős költői hangsúllyal, mindenféle erdei meséktől és a természetben élést idealizáló történetektől átitatva. Ritkán akad olyan Tull-album, amelynek hangulatát ennyire áthatná Ian költészete, és valahányszor hallgatom, erdei ösvényeken tett sétára hív. Ebből a szempontból talán az egész életművük legkifejezőbb albuma.
A zseniális multi-instrumentalista örökzöld víziói azonban aligha valósultak volna meg a zenekar többi tagjának több mint hatékony segítsége nélkül, akik szerintem a legjobb felállást alkották a Jethro Tull történetében, és akikről olykor úgy tűnt, hogy elpusztíthatatlanok. A trubadúr rókák ravasz régi gárdájához tartozott a csendes és szerény, ám megállíthatatlan és egyedi mester, Martin „Lancelot” Barre gitáron és lantén, az örök mulattató John Evans billentyűn, a markáns „halász”, Barriemore Barlow dobon és ütőhangszereken, valamint a fiatalos lendületű John Glascock basszusgitáron és kísérővokálon. Hozzájuk csatlakozott új, immár hivatalos tagként a hosszú ideje „külsősként” közreműködő David Palmer is, további billentyűkön: a zenekari hangszerelések írójának szerepét még egy pár fürge kézzel egészítette ki a billentyűk mögött, és hozzátette a maga szimfonikus fűszereit.
Az album csodálatosan és szellemesen indul a kiváló címadó „Songs From The Wood”-dal, egy hamisítatlan Tull-klasszikussal, amely szellemes, gazdag, sokrétegű akusztikus textúrákkal van tele. A dalban remek vokális harmóniák is vannak, amelyek vidéki skót pubok és zöld rétek hangulatát idézik. A számot végig rendkívüli energia hajtja, amiért a szellemes akusztikus gitár, a határozott basszusvonal, a művészi billentyűhasználat és Ian mint mindig messziről felismerhető, sokrétegű, pajkos fuvolája felel. Okos költészete a természetben élésről alkotott költői nézeteinek személyes kifejezése.
A „Jack-In-The-Green” egy huncut, hosszú farkú zöld manóról szól, aki soha nem alszik, és a fák lombjáról nevet az erdei vándorokon. Ez újabb örökzöld akusztikus mestermű, amelyben a sokoldalú Anderson úr az összes hangszert egymaga játssza, a gitárt, a basszust és az ütősöket is. Egy nagy zseni teljes kifejezőereje, aki az egyszerűség első benyomásából időtlen műalkotást hoz létre. Az évek során ez a csodás folklórdal a zenekar egyik legkedveltebb akusztikus darabjává vált.
A szellemesen szökellő „Cup of Wonder” az erdei tűz melletti összejövetel idilljéről és a késő éjszakába nyúló baráti mulatozásról szól. Remek akusztikusgitár- és billentyűs futamok jellemzik, mindenekelőtt pedig kiváló vokális harmóniákat és sokrétegű, rendkívül szellemes fuvolát élvezhetünk benne. Az eredmény egy újabb klasszikusa a szellemes, progresszív fűszerezésű folk rocknak, amelyen ott van a zenekar minden ismert ismertetőjegye.
A hard rockosan fűszerezett „Hunting Girl”, szintén klasszikus, az album első keményebb darabja. Martin jellegzetes, fűrészelő riffjei, a ficánkoló ritmus és a barokkos hangszerelések járják át, amelyek könnyedén felidézik előttünk egy vadászó erdei amazon alakját. A keményebb oldalukat kedvelők a szövegnek is örülni fognak, amely egy magas rangú hölgy és egy egyszerű helyi paraszt találkozásáról mesél.
A „Ring Out Solstice Bells” hamisítatlan ünnepi (ha tetszik, karácsonyi) hangulatot áraszt (később kissé megváltoztatott verziója megjelent a „The Jethro Tull Christmas Album” lemezen is, 2003-ban). Nyugodt, akusztikusan felépített kis dal, amelyből nem hiányzik az energia, tele van fuvolával, akusztikus gitárral, taps- és csengőhangokkal, és zenéjével meg szövegével szépen megidézi a téli idillek érkezését, amikor rövidülnek a napok, és feltűnnek a láthatáron a sötétebb, rövidebb, de varázslatosabb idők. A dal több mint kiváló választás különféle családi ünnepekre és évfordulókra.
A „Velvet Green” az album egyik energikus csúcspontja, igazi csemege a kelta és a középkori dallamok minden rajongójának. Hangzásában és szövegében is rendkívül szaftos alkotás, amelyben különösen lenyűgöz a vén Barriemore Barlow remek dobolása és ütőhangszer-használata, az orgonák és a fuvola szellemes játéka, az orgonák ágas-bogas ritmusa, valamint Evans billentyűi és Barre gitárja között a kivételes összhang. Az akusztikus gitárfutamokról nem is beszélve. Rendkívül sokrétegű darab, amelyet egyszerre járnak át a középkori, trubadúros és a kelta, folklórszínezetű, „örökzöld” szellem. Tiszta Tull-klasszikus, amely után simán megnyalod mind a tíz ujjad.
A „The Whistler” újabb sokrétegű és rendkívül szökellő alkotás, amely kislemezként megjelenve a zenekarnak több mint megérdemelt rádiós játszást hozott. A szám remekül ötvözi a kelta folklór elemeit a hard rockkal a fuvola és a gitár szellemes, okos használatával, amelyeket a háttérben csodás billentyűs hangszerelések kísérnek. Az album összes száma közül éppen ez (már a címe alapján is) személyesíti meg a legjobban az őrült sípost, ahogy féllábon táncol. A klasszikus, akusztikus bevezető után főleg számos rendkívül szellemesen megfűszerezett fuvoladíszítésnek vagyunk fültanúi.
A „Pibroch (Cap in Hand)” az album legtitokzatosabb és legsötétebb alkotása, de semmiképp sem rontja le a lemez magas színvonalú hangulatát. Kissé keményebb darab, ritmusváltások és remek gitárfutamok sorával, amelyek közül leginkább Martin nyitó riffje és néhány kiváló szólója emelkedik ki. A szám tele van stíluskanyarokkal: a hard rockos és lassabb ritmusoktól az akusztikus, kelta folklórfutamokig, amelyek a második felében lépnek be, ahol a fuvola, a tapsolás és az orgona diktálja a központi tempót. A diadalmas, epikus szakaszt még néhány szellemes fuvola- és billentyűs futam követi.
A „Fire at Midnight” kiváló, ünnepélyes, békés és diadalmas lezárása egy remek albumnak. Ian és cimborái aligha alkothattak volna méltóbb befejezést egyik legjobb lemezükhöz, amely az akusztikus futamok, a szimfonikus hangszerelések és Ian megnyugtató éneke révén hamisítatlanul megidézi azt a hangulatot, amikor egy fárasztó munkanap végén a kanapén ülünk a ropogó kandalló mellett (Ian esetében a farmon végzett robotolás után).
Az újrakiadás, amely több mint észrevehetően feljavította és gazdagította az eredeti hangzását, így sokkal „élőbben” szól, mint korábban, két csemegét tartalmaz a megállíthatatlan erdei trubadúrok igazi rajongóinak. Az első a „Beltane”, rendkívül szolid alkotás, amelyet egy ősi kelta ünnep ihletett. Martin gitárjának kiterjedt hard rockos futamai és Ian borzas éneke miatt még keményebb is, mint a hivatalos kiadás bármelyik száma. A második a „Velvet Green” klasszikus remek koncertváltozata, amelyet egy hajszállal gyorsabban játszanak.
A „Songs From The Wood” a progresszív folk rock időtlen mesterműve, amely a mostani újrakiadással hangzásbeli szélességben is gyarapodott. Ez még tovább nemesítette a progresszív rock egyik legjobb, a 70-es évek második feléből származó albumának hangját. A „Songs From The Wood” kétségtelenül a zenekar történetének egyik legcsillogóbb ékköve, amely új alkotói szelet fújt a vitorláikba, ennek eredménye lett három remek, folk rockkal fűszerezett album sorozata. Ez a lemez az első köztük, és azt az időszakot képviseli, amikor minden ment, mint a karikacsapás, és csak nehezen fogyott ki belőlük a művészi ihlet, miközben folyamatosan a hagyományos folk rock progresszív továbbfejlesztésének vágya hajtotta őket, ami több mint sikerült nekik. Ne habozz, és ne félj semmitől, amikor legközelebb erdei sétára indulsz, mert ott végig a fatörzsek között fog kísérni és szórakoztatni a zseniálisan őrült síposok, a huncut örökzöld manó, a büszke vadászlány és az erdei trubadúrok vidám cimboraserege.
Felállás
Ian Anderson – ének, fuvola, akusztikus gitár, mandolin, sípok, minden hangszer a „Jack-In-The-Green”-en
Martin Barre – elektromos gitár, lant
John Glascock – basszusgitár, kísérővokál
Barriemore Barlow – dob, marimba, glockenspiel, harangok, ütőhangszerek
John Evans – zongora, orgona, szintetizátor
David Palmer – zongora, orgona, szintetizátor
Producer
Ian Anderson
Számok listája
1. Songs From The Wood (4:55)
2. Jack-In-The-Green (2:32)
3. Cup Of Wonder (4:34)
4. Hunting Girl (5:13)
5. Ring Out, Solstice Bells (3:47)
6. Velvet Green (6:05)
7. The Whistler (3:31)
8. Pibroch (Cap In Hand) (8:38)
9. Fire At Midnight (2:27)
Az album hossza: 41:42
Az újrakiadás (2003) bónuszszámai:
10. Beltane (5:19)
11. Velvet Green (live) (5:56)
